Heves Megyei Hírlap, 2008. január (19. évfolyam, 1-26. szám)
2008-01-18 / 15. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2008. JANUÁR 18., PÉNTEK Csaknem húsz körözés alatt állót találtak meg megyénk rendőrei Eger és Debrecen szindikátusban egészségügy Szerződést kötnek a Markhot Ferenc kórház működtetéséért Dr. Bencze József, az Országos Rendőr-főkapitányság vezetője egész Magyarországra kiterjedő bűnügyi és közbiztonsági körözési akció végrehajtását rendelte el január tizenötödikére. A keddi napon a Heves megyei rendőrök is szépen kivették a részüket az ellenőrzésekből. Hogy az egynapos vizsgálat milyen mérleggel zárult, arról Suszter Zsolt rendőr őrnagy, megyei körözési vonalvezető tájékoztatta csütörtökön a Hírlapot:- Egész nap fokozott rendőri jelenléttel találkozhattak az állampolgárok, hiszen az utcákon mintegy száz bűnüldöző harminchárom szolgálati gépkocsival folytatta a rendkívüli ellenőrzést. A feladat végrehajtásához ezúttal a polgárőrség segítségét is igénybe vettük. A kollégáim összesen mintegy ötszáz embert igazoltattak. Az akció során két személyt előállítottak az intézkedő rendőrök, tizenkilenc esetben szabálysértési eljárást kezdeményeztek, hetvenkét alkalommal pedig helyszíni bírság kiszabására került sor. Tizenkilenc személy tartózkodási helyét is sikerült felkutatni: közülük tizenötöt elfogatóparancs alapján, négyet pedig eltűnés miatt köröztek. Utóbbiak között két fiatalkorú is volt. ■ A kultúra napját is megiinneplik a néptáncgálával Gálán mutatkoznak be a domo- szlói néptáncosok a nagyközönség előtt ma 18 órától a helyi művelődési házban. A Picurkák, a Vadrózsák, a Fiastyúkok és a 22 éves Jázmin néptánccsoport több mint száz táncost vonultat fel az est folyamán. A programot az AVOP Leader+ program is támogatta: az amatőr művészek tavaly nyári tarnamérai felkészítő táborához, valamint a gála zenekari kíséretéhez nyert segítséget a művelődési ház „A néptánc tudásanyagának elmélyítése, valamint a rendezvényeken való népszerűsítése” pályázaton. A néptáncgálával a község a kultúra napját is méltóképpen megünnepli. ■ J. M. A Markhot Ferenc Kórház-Rendelőintézet orvosainak, dolgozóinak támogatásával kereste meg Eger a hajdú-bihari megyeszékhelyet Folytatás az 1. oldalról Ugyan hárman vásárolták meg a kórházra vonatkozó pályázati dokumentációt, Eger városa pedig ingyen megkapta azt a megyétől, de a minapi bejáráson már csak a Hosplnvest és az egyetem, illetőleg Eger képviselői vettek részt A neves debreceni oktatási intézmény jelentkezése és a szindikátusi megállapodás azt is jelenti - mondta Habis László -, hogy ha a megye a város által kínált minden alternatívát „lesöpri”, az egyetem révén Egernek mégiscsak lesz valami beleszólása a történésekbe a pályázati eljárás végigvitele esetén is. A határozatba foglalt egri kezdeményezések a következők: először is, a város kéri a megyétől a Markhot kórház fenntartói feladatainak átadását és az ezekre szolgáló ingó- és ingatlanvagyon J térítésmentes tulajdonba adását. 1 Másodszor, ha a megye ezt nem teljesíti, a fenntartói kötelezettséget a város akkor is átvállalná, ha a megyei közgyűlés nem a tulajdont, csak az ingyenes vagyonkezelői jogot ruházza át. Harmadszor, ha a megye mind a két említett változat elől elzárkózik, Eger a megye pályázati felhívásában foglaltaknak megfelelően kijelöléssel kéri a működtetési és vagyonkezelői jog átadását, és vállalja a kiírásban szereplő összes fejlesztési, működtetési és szerződéses feltételeket. A polgármester által előterjesztett határozati javaslatot a jobboldali képviselők 14 támogató szavazatával fogadta el a képviselő-testület. Szocialista-liberális oldalról hatan tartózkodtak, Pál György MSZP-frakció- vezető és Vizi Gyula (SZDSZ) nemmel voksolt, négyen hiányoztak az ülésről. A szavazás név szerint zajlott. A Debreceni Egyetem és a Kenézy kórház vezetői által már aláírt szindikátusi megállapodást csupán az ülés kezdete előtt néhány perccel kapta meg Habis László, a szerződésben foglaltak megismerésére Pál György szünetet kért. A folytatásban Nagy István tanácsnok (MSZP) arról beszélt, hogy a megyei kórházban ellátott betegek többsége - körülbelül hetven százaléka, a rendelőintézet esetében hatvan százaléka - nem egri. Ha létrejön a szindikátus, akkor - a szerződésben írtak szerint - ez a társulás dönt működési, fejlesztési kérdésekben, azaz a kórház nem lesz városi költségvetési intézmény. Jánosi Zoltán tanácsnok (MSZP) felszólalásában egyenesen úgy fogalmazott, hogy a szindikátussal valójában egy kft.-t von be, vagyis „privatizál” Eger önkormányzata is. Sze- leczki János alpolgármester (Fidesz) ellenben úgy vélekedett, hogy az MSZP-sek „kétségbeesett érvtelenségek sokaságát sorakoztatják fel”, csak „kevernek” folyamatosan, s egyre fogy a népszerűségük. Elmondta: Eger kereste meg az ügyben Debrecent, mégpedig az itteni orvosok, kórházi dolgozók szakmai támogatásával. A rendkívüli ülés közben átnyújtották a polgármesternek a kórház „eladása” ellen Egerben szerda reggeltől összegyűjtött közel 1200 aláírást. ■ R. M. A Hosplnvest bejelentette: indul a meghirdetett pályázaton, nem kíván foglalkozni a politikával, s nem tervez elbocsátást A hatvani, a gyöngyösi és a parádfürdői kórházakat is működtető Hosplnvest Zrt. szerdán délelőtt a megyeszékhelyen bejelentette, hogy elindul az egri Markhot Ferenc Kórház-Rendelőintézet működtetésére kiírt pályázaton. Az ezzel kapcsolatos sajtótájékoztatón elhangzott: a cég leadandó pályázatához csatolja a „Kinyújtott kéz" elnevezésű programját, amely előtérbe helyezi a betegek érdekeit, az egészségügyi szolgáltatások színvonalának javítását, hogy minden beteg azonos esélyt kapjon az ellátáshoz. A program öt pontját a Hosplnvest Zrt önmagára nézve kötelezőnek ismeri el, és ezt kéri versenytársaitól is. KOLLÁNYI GÁBOR, a társaság elnöke (képünkön) az indulás indokaként említette, hogy véleményük szerint egy terület egészségügyi ellátását akkor lehet hatékonyan megszervezni, ha az minimum háromszázezer, de inkább félmillió emberre vonatkozik. Példát kívánnak mutatni, hogy miként lehet ezt jól megcsinálni. Voltak félelmeik azt illetően, hogy hogyan fogadnak a megye lakosai egy magánszolgáltatót, de a tapasztalataik kedvezőeknek bizonyultak. Mint mondta, azok a hangosak, akik nem szeretnék ezt, ám azok vannak többen, akik szeretnék. dr. deák Gábor alelnök szólt az említett program pontjairól Ezek közé tartozik, hogy a beteg érdekét az egészségügyi szolgáltató minden más, így a saját finanszírozási érdeke elé helyezi. Minden beteg azonos esélyt és 8 M Kollányi Gábor hozzáférést kap az ellátáshoz, azt nem a beteg anyagi helyzete, hanem az állapota határozza meg. Az egészségügyi szolgáltatás minősége csak javulhat, a szolgáltató a korszerű és Nyu- gat-Európában bevett minta alapján valósítja meg a betegcentrikus kórházi ellátást - így a rövid ápolást, az egynapos sebészetet - a hosszú és folyamatos kórházi benntartás helyett. A racionális, költséghatékony működéssel közpénzt lehet megtakarítani minden magyar állampolgár javára. Végül, a gyógyítás erkölcs és empátia is, nem csak tudás és technológia. A beteg nem a gyógyítás tárgya, hanem a helyzet kiszolgáltatott individuuma, így ennek megfelelően kell vele kapcsolatot teremteni. Kérdésekre válaszolva az elnök a cég anyagi helyzetét stabilnak nevezte. Hangsúlyozta: az EBRD-től nem hitelt vettek fel, hanem a bank egy egyéves átvilágítási procedúra után egymil- liárd forintos tulajdonrészt vásárolt a társaságban. A Hosplnvest nem kíván politikával, aláírásgyűjtésekkel foglalkozni, a cég felelőssége egy adott terület egészségügyi ellátása. Ha úgy alakul, hogy az egri önkormányzat veszi át a kórházat, azonnal elkezdik a várossal a tárgyalásokat. Szükség lesz az együttműködésre, mert a progresszív ellátást a megye egészében az egri kórház végzi. dr. varga Zoltán orvosigazgató kijelentette: ha győznek a pályázaton, Egerben sem az orvosi karnál, sem az ágy melletti ápolók körében nem terveznek elbocsátásokat. A fejlesztési program a gazdasági-műszaki stáb nagy részét is igényli, bár itt a munkakörök változhatnak. Fölös áruk panoptikuma vásárlás A túlfogyasztás is oka lehet a klímaváltozásnak Hétszáz köbméter szemét kárelhárítás Tárgyalnak az ukrán féllel a fizetésről Papírdobozos vodka, gyerekrúzs. Büdös baba, hajlítható vonalzó. Illatosított vécépapír, pirí- tóskenyér-tartó rács. Az ember nem is hinné, mennyi pénzt dob ki fölöslegesen vásárlásai során.- A fogyasztói társadalmaknak mintha az lenne a legfőbb céljuk, hogy bolygpnk erőforrásait a lehető leggyorsabban hulladékká alakítsuk. Ám a túlzott fogyasztás is oka a klímaváltozásnak - állítja a Hulladék Munkaszövetség, amely a héten Hatvanban görbe tükröt tart a vásárlók elé. Létrehozták a Fölösleges Áruk Fórumát. Olyan meghatározott termékekét, amelyek nélkül a komfortérzet csöppet sem lenne hiányos. ■ A vadászrepülő-makettbe épített ébresztőóra haszontalan és giccses is Befejeződött a tavaly decemberben az Ung folyó áradása következtében a Tiszába került ukrán eredetű hulladék eltávolítása Kiskörén. Az elvégzett munkák becsült költsége 10 millió forint. A folyóból kiemelt közel 200 köbméter uszadékfa tüzelőanyagként a helyi lakossághoz került. Két alkalommal szilárd anya: got is tartalmazó növényi eredetű hulladék érkezett a Tiszába, ami 25-30 kilométer hosszan, 40-50 százalékos fedettséggel vonult végig. A szennyezett uszadék jelentős mennyisége a folyó Tisza-tavi szakaszát is elérte, s a kiskörei vízlépcsőnél ösz- szetorlódott. A Köti-Kövízig azonnal megkezdte az összetorlódott uszadék kitermelésének előkészületeit. A folyószakasz bejárása után figyelőszolgálat követte a levonuló kommunális hulladék és szerves uszadék útját. A vízlépcső közelében a szakemberek kijelölték a területet, ahová a vízből kiemelt uszadékot kirakodhatták. A megrekedt uszadék szilárd kommunális hulladékot is tartalmazott, amely műanyag palackokból, üvegből, egyéb csomagolóanyagokból állt. A nagyobb méretű, természetes eredetű uszadékokat, fákat a helyszínen feldarabolták a könnyebb szállíthatóság érdekében, és a tüzelőanyagként hasznosítható fákat kiosztották a helyi lakosságnak. A Tiszából kitermelt hulladék teljes mennyisége: kommunális hulladék 35 köbméter, uszadékfa 196 köbméter, egyéb szerves anyag 552 köbméter, vagyis összesen 783 köbméter. A határvízi egyezmény értelmében Váradi József ukrán- -magyar határvízi kormánymeghatalmazott az eset után levélben hívta fel ukrán partnere figyelmét a történtekre. Kérte, vizsgálják ki az esetet, és a következő közös kormánymeghatalmazotti ülésen tűzzék napirendre a témát. ■ ■ Az uszadékfát a helyi lakosok kapták meg.