Heves Megyei Hírlap, 2008. január (19. évfolyam, 1-26. szám)

2008-01-12 / 10. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2008. JANUÁR 12., SZOMBAT A közösségi teendők listáját várják Egertől a nagy cégek Nem elég az őr, kell a széf is lopás Nem csak a betegeket, már a látogatókat is megkárosították a kórházban Az egri Eszterházy Károly Főisko­la politológia tanszéke nemrégi­ben egy kutatást indított a nagy- vállalatok társadalmi felelősség- vállalásáról. Ehhez kapcsolódott az a megbeszélés, amelyet e té­mában rendeztek pénteken a vá­rosházán Habis László polgár- mester, illetve több jelentős helyi cég - így például a Bosch, a Leoni, az Egervin, a Wallis, a Philip Morris, a Vilati - képviselőinek részvételével. Ráczné dr. Horváth Ágnes tan­székvezető főiskolai tanár la­punknak elmondta: kutatásuk nem kizárólag a hagyományos tá­mogatási formák feltárására irá­nyul, hiszen a konkrét pénzbeli adományok mellett közösséget segít egy nagyvállalat például ak­kor is, amikor utakat tart karban, vagy parkosítást végez. Fontos, hogy milyen a cégek és a civil szerveződések, illetőleg az önkor­mányzatok viszonya. Szeretnék, ha Eger profitálna a vizsgálati eredményeikből, ezért is szervez­ték meg ezt a kerekasztal-beszél- getést. Itt egyebek mellett elhang­zott: a gazdasági társaságok részt vennének a városi képzési struk­túra alakításában, segítenének az intézményi menedzsmentek kép­zésében is. Igénylik ugyanakkor, hogy az önkormányzat állítson össze egy listát a legfőbb közössé­gi teendőkről. ■ Huszonhárom üzletet záratott be az APEH Folytatás az 1. oldalról Az észak-magyarországi régió­ban összesen több mint tizenkét­millió forintnyi bírságot szabtak ki az adóhatóság ellenőrei, hu­szonhárom üzletet pedig bezárat­tak. Idén emelkedett a bírságok összege is. Magánszemélyeket ezentúl kétszázezer, más adózó­kat félmillió, kirívó esetben - mint például a nyugta-, számla­adás elmulasztása, be nem jelen­tett alkalmazott foglalkoztatása, valamint igazolatlan eredetű áru forgalmazása - egymillió forintra is büntethet az APEH. Tízezertől ötvenezer forintig terjedő pénz­bírsággal pedig a közreműködő alkalmazottakat is sújthatják. ■ Megyénk három kórházában, így az egriben, a gyöngyösiben és a hatvaniban várhatóan összesen közel kétezer széfre lesz majd szükség, ha életbe lép a rendelet. Képünk illusztráció. Lopáskárok 2004-2006. között és 2007.1-X. hónapjaiban országosan, forintban 2004 2005 2006 2007.1-X.hó kórház 127 936800 81253 200 63 680 600 64 365 300 klinika 8 798200 10 186200 10 129 700 8113 000 rendelőintézet 11 749 000 18 406 400 12 835 300 11 770 600 mentőállomás 604 800 742 500 506 600 323 000 egyéb eii-i hely 15 799 000 18138 000 10 060 700 15 431 700 összesen: 164 887 800 128 726 300 97 212 900 100 003 600 , FORRÁS: EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTÉRIUM Formálódik a minisztéri­umi rendelet, amely köte­lezővé teszi a kórházi széfeket. Az előírást még senki nem látta, de az in­tézmények már készül­nek az értékmegőrzők beszerzésére. Juhász Marianna nem ezer darabra lesz szüksé­günk, melyek mintegy tízmillió forintba kerülnek majd. Áz egyéb költségekkel, mint példá­ul a beszerelés, még nem is szá­moltunk - tájékoztatott. - Az sem tisztázott, hogy a gyerekosz­tályra, a pszichiátriára és a hospice ellátáshoz is kell-e majd széf. Ugyanis ezek azok a rész­legek, ahol a betegek nem biztos, hogy kihasználják majd az ér­tékmegőrzőket. A lopásokat tel­jesen elkerülni nem lehet. Bár a kórházban van biztonsági szol­gálat, de minden osztályt, folyosót nem őriztethetünk külön-külön. Mivel a kis pán­célszekrények elhe­lyezésekor is figye­lembe kell venni a betegek biztonsá­gát, nem biztos, hogy elegendő, ha az éjjeliszekrényen helyezik el a széfet. A balesetveszély iga­zán akkor kerülhető el, ha az ér­tékmegőrzőket az éjjeliszek­rénybe vagy a falba építik be. Bálint Orsolya, az Egészség- ügyi Minisztérium sajtosa el­mondta: a tolvajok a leggyakrab­ban mobiltelefonokat, ékszere­ket, órákat és készpénzt visznek el a betegektől. Hiába alkalmaz a legtöbb kórház biztonsági szol­gálatot, ezeket az értéktárgyakat észrevétlenül is ki lehet vinni. A gyöngyösi és a hatvani kór­ház gazdasági igazgatója, Ko­vács Andrea sem látta még a széfekről szóló minisztériumi rendeletet, de úgy vélekedett, hogy a páncélszekrényekre vo­natkozó elgondolás nem rossz, ám nem ez a kórházak legége­tőbb problémája. - Fontos, hogy a betegek a kórházban is bizton­ságban tudják értékeiket. Az ed­digi híradásokból pedig úgy ér­tesültem, hogy a szaktárca az in­tézményekre bízza a, döntést, hogy milyen széfeket vásárol és azokat hol helyezi el - jelentette ki Kovács Andrea. - A két intéz­ményben összesen 800-1000 széfre lesz szükség. De mivel még nem ismerjük a rendeletet, így nem tudjuk pontosan, hogy minden ágy mellé vagy minden ágyhoz kell-e az értékmegőrző. A kettő Ugyanis nem ugyanazt jelenti. Ha az utóbbiról lesz szó, akkor csökkenhet a költségünk. Kórházainkban nem jellemző a lopás, de jelen van, volt és lesz is, ám mindent megteszünk annak érdekében, hogy visszaszorítsuk - tette hozzá. Az egri, a gyöngyösi és a hat­vani kórházban a betegeknek je­lenleg is van arra lehetőségük, hogy értékeiket a pénztári köz­ponti széfekben elhelyezzék. Soltész Bálint, a megyei rend­őr-főkapitányság sajtóreferense elmondta: a hatvani kórházban az utóbbi öt évben mintegy tíz esetben, az egri kórházban pedig havonta 4-5 alkalommal fordult elő lopás. Ez utóbbiban nemcsak a betegeket, hanem már a látoga­tókat is megkárosították a tolva­jok. Az eltulajdonított tárgyak ér­téke nem jelentős. Az egészségügyi miniszter feb­ruár 15-től előírja, hogy minden kórházi ágyhoz tartoznia kell egy elektronikusan és kulccsal is zárható személyes széfnek. Megyénk három kórházában még nem kapták kézhez a rendeletet, de az intézmények már tájékozódtak arról, hogy hol, mennyiért tudnának széfet vásárolni. Bodnár Krisztina, az egri Markhot Ferenc Kórház gazda­sági igazgatója elmondta: már kértek árajánlatokat, de konkrét megrendeléseket csak akkor ad­nak, ha látták az előírásokat- Ha minden ágyhoz széfet kell biztosítanunk, akkor csak­A tolvajok a leg. gyakrabban mo­biltelefonokat, ékszereket, órá­kat és kész­pénzt visznek el a betegektől. A minisztérium szerint az OEP már fizetett Bálint Orsolya, az egészségügyi szak­tárca sajtóirodájának munkatársa kér­désünkre elmondta: a rendelet a jövő hét folyamán elkészül, ám arra nem kaptunk választ, hogy a kórházak ezt mikor kapják meg. Az intézmé­nyek döntése, hogy milyen széfeket vesznek és hogyan rögzítik. A szé­fek beszerzéséhez a fedezetet még tavaly december végén megkapták a kórházak az Országos Egészség- biztosítási Pénztártól. Megkérdeztük olvasóinkat Szükségük van-e a betegeknek kórházi széfekre? Előkelő hotellé válik az ódon PallavicMastély TŐZSÉR TAMARA, Atkár- Az egész családom nevében mondhatom: semmi szükség a széfekre. Az idősek nem is tudnák használni. A mobilte­lefont pedig nem feltétlenül kell a kórházba vinni, van ott nyilvános készülék. A szé­fekre szánt pénzt életmentő gépekre, vagy a kórházba ke­rülő gyerekekre is el lehetett volna költeni. Kiss József, Petőfibánya- Nevetségesnek tartom az öt­letet, a kórházakba teljesen szükségtelenek a széfek. Főleg, amikor az ember azt tapasz­talja, hogy festenek az ágyne­műhuzatok, a paplanok, a párnák, s az ágyak minősége sem a legjobb. Ezeket kellene inkább kicserélni. Mindemel­lett senki nem gondolja azt: a kórház ékszermegőrző. VÁRADINÉ TYUKODI KATALIN, Eger- Szerintem nincsen, ostoba­ságnak tartom, hogy a kórházi szobákban külön trezorok le­gyenek, azokat kellene bezárni oda, akik kitalálták. Szeren­csére még nem kellett befeküd­nöm sohasem, csak a szülés­kor, de akkor nem volt problé­mám, nem tulajdonították el egyetlen holmimat sem. DR. CSOMÓS MÁRIA, Eger- Szerintem nagyon nagy szükségük van rá a betegek­nek, mert istentelen sok lopás van a kórházakban, még a másik almáját is elviszik. Saj­nos nem jó dolog, hogy kelle­nek a trezorok, egyrészt, mert rendkívül sokba kerülnek, másrészt pedig jó volna; ha lenne más megoldás. Nem biz­tos, hogy ez a járható út A szilvásváradi Pallavicini- kastély éveken át SZOT-üdülő- ként üzemelt, aztán eladták. Az új tulajdonos a Hotel Szilvás Kft. lett. A beruházó tervei szerint 51 szobás, négycsillagos wellness- hotel nyílik ez év nyarán, amely várhatóan a La Contessa nevet vi­seli majd. Az első ütemtervben a kastély épületének teljes felújítá­sa és a wellness-rész felépítése szerepel. Ez utóbbiban szauna, gőzfürdő, törökfürdő, masszázs­szalon, élménymedence, vala­mint egyéb kényelmi és rekreáci­ós elemek létesülnek. A kastély épületében két étter­met is megnyitnak: a földszinten egy elegáns vendéglőt, amelyhez 400 négyzetméteres terasz is pá­rosul, a pincében pedig egy han­gulatos borozót. A második ütem­ben a főépülettől száz méterre le­vő régi éttermet alakítják át a konferenciák helyszínévé. Itt több szekcionálható termet, illet­ve egy 150 fő befogadására alkal­mas nagytermet találnak majd a látogatók. Az épület pincéjében fitneszcentrum készül bowling- pályával, squash-teremmel, fit- neszgépekkel, gyerekklubbal és bárral. A későbbiekben az udvarházat is felújítják, amelyben húsz lu­xusszoba kap helyet. Építenek to­vábbá négy bungalóházat is, egyenként négy-négy luxus­apartmannal - tájékoztatott Sza- niszló László polgármester. ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom