Heves Megyei Hírlap, 2007. december (18. évfolyam, 280-303. szám)
2007-12-10 / 287. szám
Kis szerencsével megnyeríiette volna a rangadót a Tranzit TSC ASZTALITENISZ NB I., nők, Kelet A 8. forduló mérkőzésén: TRANZIT TÜZÉP SC EGER - OROSHÁZA 7:11 Győztek: Fajcsák Hédi 3, Béresné Szabó Györgyi 3, Révészné Beniczky Magdolna. Nagy érdeklődés előzte meg a bajnoki címre esélyes két gárda összecsapását, ahol már a párosok során kiderül, hogy egyik félnek sem lesz könnyű dolga. Az egriek számára nem indult jól a találkozó, ugyanis Szabó Enikőék 17:15-re vesztették el egyik játszmájukat. A másik asztalon a Fajcsák, Béresné duó döntő szettes meccsen 11:9 arányban maradt alul. Az egyéni meccsek során- „ A mezőny legeredményesbb játékosának az egri Biros Péter bizonyult, aki négy alkalommal vette be a román együttes kapuját Lesz magyar a négyben Tranzit Tuzep a lelkes publikum biztatásával úgy nézett ki, hogy sikerül utolérni a vendégeket. Révészné Beniczky Magdolna döntő szett 11:10-es állásnál csupán egy pontra volt a győzelemtől, ám nem tudta hozni a párharcot. A parázs, indulatokkal telített összecsapások eredményeként a vendégek edzője piros lappal távozott a teremből. Béresné Szabó Györgyi három egyéni mérkőzésen diadalmaskodott Ágoston Dénes: - Nagy küzdelmet és színvonalas mérkőzéseket láthattak szurkolóink. Pici szerencsével megnyerhettük volna a találkozót. Játékosaim mindent megtettek a győzelem érdekében, de ez ma csak ennyire volt elég. Következik: Salgótarján - Eger, december 16., vasárnap, 11.00. «B. Cs. len-kupa A szegediekkel szemben folytatják az egri pólósok A Nagyváradot 26-23-as összesítéssel búcsúztató Brendon-UPC-ZF-Eger csapata a Szeged-Beton VE gárdáját kapta ellenfélként a LEN-kupa negyeddöntőjében. Fenyves Balázs vízilabda - Sok volt ez az öt gól - sóhajtott fel a CSM Leonardo Oradea - Brendon-UPC-ZF Eger LEN-kupa nyolcaddöntő visszavágó végén Cornel Gordan, a házigazda román gárda trénere. - Nagyon jó meccset játszottunk az őszi magyar bajnokkal. Büszke vagyok a srácokra, amiért meg tudták verni az egyébként is sokkal rutinosabb, olimpiai bajnokokkal felálló vendégeket. Valóban döntőnek bizonyult az az öt gól (14-9), amely nyomán önmagához képest nyugodtan élte meg a mérkőzést Gerendás György. - Bár akadtak nehéz szituációk, de végig kézben tudtuk tartani a továbbjutást - nyilatkozta az egriek edzője. A mérkőzést a 2006-ban átadott loan Alexandrescu Uszodában rendezték, amely igazi HUNGÁRIA fP európai, modern létesítmény. A mintegy félszáznyi vendégdrukkert udvariasan és barátságosan fogadták a házigazdák, így minden adott volt a jó hangulat megteremtéséhez. A mérkőzésen az egriek hamar be akarták biztosítani a továbbjutást, ugyanis már 1 -4-et is mutatott az eredményjelző. Tévedett azonban, aki azt gondolta, hogy simán megvan a meccs, mivel az Oradea olyan második negyedet produkált, amely végén kezdődhetett újra a számolgatás. Míg nálunk Biros Péter és Kiss Csaba szállította a fontos gólokat, addig hazai részről Ramiro Georgescu, illetve Cosmin Baidoc hozta tűzbe a közönséget, s ezzel együtt saját csapatát. Ennek eredményeként, valamint, hogy a vendégek védelme sokszor nem állt a helyzet magaslatán, kétszer is elhúzott három góllal a Nagyvárad. Decker Attila szenzációs bravúrjának és Varga n. Zsolt ismételten nagyon fontos két góljának köszönhetően viszont a végjáték A nyolcaddöntő visszavágó jegyzőkönyve len-kupa, nyolcaddöntő, 2. mérkőzés CSM LEONARDO ORADEA - BRENDON-UPC-ZF EGER 14-12 (2-4, 5-2, 3-2, 4-4) Nagyvárad, 1500 néző. V: Adzic (montenegrói), Sajdakov (orosz). ORADEA: BARÁT - DUNCA 2, BAIDOC 3, Tamovetchi, Creta, GEORGESCU 3, KÁDÁR 3. Cs.: Ungureanu, Zentai 2, Ridzyk 1, Málai. edző: Cornel Gordan. EGER: Decker A. - Hegedűs, BIROS 4, Binder, Kis G., KISS CS. 3, Császár 2. Cs.: Feltham I, Nyéki, Decker Á, Matajsz, VARGA II. ZS. 2. edzők: Gerendás György, Tóth Kálmán. GÓL - EMBERELŐNYBŐL: 11/8, Hl. 10/4. ÖTMÉTERESBŐL: - KIPONTOZÓDOTT: Decker Á. a 23., Tarnovetchi a 30., Varga II. Zs. a 31. percben. TOVÁBBJUTOTT: az Eger 26-23- as összesítéssel. A negyeddöntő párosítása _______ S zeged-Beton VE - Brendon-UPC-ZF-Eger_____ S avona (olasz) - Budvanszka Rivijera (montenegrói) Spandau 04 (német) - Stunm Csehov (orosz) Tenassa (spanyol) - Dinamo Moszkva (orosz) már csak abban a tekintetben volt érdekes, hogy a fiatal hazaiak meg tudják-e szerezni a győzelmet. Ez végül sikerült a román listavezetőnek, amely lelkesedésével feltéüen rászolgált a győzelemre. A kétgólos vereséggel azonban Kis Gáborék lehettek boldogabbak, hiszen a legjobb nyolc között folytathatják a LEN- kupában. A hétfőre tervezett sorsolást váratlanul már szombat este megtartották Savonában, ahol kiderült, hogy az Euroligához hasonlóan a LEN-kupában is lesz magyar párharc, mivel a megye- székhelyiek következő ellenfele a bajnokságban velük azonos pontszámmal szereplő Szeged lesz. Az első derbi a Tisza-parti- aknál lesz vélhetően december 22-én, az egri visszavágó valószínű időpontja január 20. Friss sporthíreink: WWW. HE0L.hu Magukat hozták nehéz helyzetbe az egri vízműsök Már az elején eldőlt a meccs zárás Az első játékrészben nyolcat kapott a hazai csapat Honvéd-siker a Kőér utcában, kikapott a Vasas VÍZILABDA OB J/B, férfiak, Piros csoport All. forduló mérkőzésén: EGRI VÍZMŰ SC - BERTÓK SC SZENTES 8-12 (2-3,1-3, 3-4,2-2) Eger, Bitskey-uszoda, 50 néző. V.: Németh A., Székely B. VÍZMŰ: Farkas G. - Novák 1, Ködöböcz 1, Bozsik, Demeter, Denk 1, Bial V. 1. Cs.: Alibán 2, Mátyás, Búza 1, Wolf, Szabolcsi Z. 1. Edző: Pulay Gábor. Gól - emberelőnyből: 9/3, ill. 7/6. Ötméteresből: 1/-, ill. 2/2. Pulay Gábor: - Az alsóházi rangadón nem sikerült pontot szerezni, amivel nagyon nehéz helyzetbe hoztuk saját magunkat. Javítási lehetőség tavasszal. ■ D. Z. VÍZILABDA OB L, NŐK A 14. forduló mérkőzésén: ZF-EGER - DOMINO-HONVÉD 6-21 (1-8,1-4, 3-6,1-3) Eger, Bitskey-uszoda, 100 néző. V.: Németh, Székely. EGER: Serfőző - Bállá, Ziaková, Bene 2, Szeredi 2, Pécsi 1, Jenes. Cs.: Fekete, Veréb 1, Szabó. Edző: Kelemen Attila. Gól - emberelőnyből: 6/1, ill. 4/2. Ötméteresből: 1/1, ill. 1/1. Kipontozódott: Szeredi (27.) Kelemen Attila: - Az első negyed rövidzárlata megpecsételte a sorsunkat. Következik: Magyar Kupa, csoportkor, december 15., szombat, Budapest, Kőér út, 10.30. ■ Kelemen Attila edzőnek sok mindenre fel kellett hívni tanítványai figyelmét vízilabda A Domino-Honvéd öt góllal nyert a Kőér utcában a görög Ethnikosz Pireusz ellen a férfi Euroliga főtáblájának C- csoportjában, míg a négyes másik mérkőzésén a TEVA- VasasPlaket egygólos vereséget szenvedett Horvátországban a Jug Dubrovnik ellen. Eredmények: Jug Dubrovnik - Vasas 8-7 (4-2, 0-1, 3-3, 1-1). Honvéd - Ethnikosz Pireusz 9-4 (3-2, 2-0,1-0, 3-2). A csoport állása: 1. Jug Dubrovnik 6 pont, 2. Honvéd 4, 3. Vasas 1, 4. Ethnikosz 0. A harmadik csoportkor mérkőzéseit december 22-én játsszák Ethnikosz - Vasas, illetve Honvéd - Jug szerep- osztás szerint. ■ MTI Hangulattalan mérkőzésen 65 ponttal nyert az EKF-Hész KOSÁRLABDA NB IL, Észak-Alföld, férfiak A 11. forduló mérkőzésén: ESZTERHÁZY KF-HÉSZ GÉPSZOLG SE - MISKOLCI EAFC 143-78 (26-26, 39-19, 42-17, 36-16) Eger, körcsarnok, 40 néző. V: Jobbágy, Domán. EGER: Fábián 2, RUSZNÁK 23/3, PETRUCSIK K. 28/18, UGHY 27/15, Zsemlye 5. Cs.: Klepej 14, dr. FAZEKAS 18, Sütő 13, Szatai 4, Mentusz 2, Lukács 1, Bartuska 6/3. Edző: Széles- Kovács Gyula. MÉSZ ,\l » MM 7 WÍE Nagy elszántsággal és lendülettel kezdtek a borsodiak, de a folyamatosan játékba lendülő főiskolás csapat nem hagyta ellépni ellenfelét, így az első negyed még döntetlennel zárult. A második etapban aztán beindult az egri henger. Volt olyan időszak, hogy zsinórban 17 pontot szereztek Ughy Alberték, amire vendég részről egy válasz sem érkezett. Ez az időszak sorsdöntőnek bizonyult, így a szünetre már megnyugtató, 20 pontos előnnyel vonulhattak Zsemlye Sándorék. A center Rusznák Zsolt (a labdával) feltartóztathatatlanul játszott Fordulás után sem változott a játék képe. A megyeszékhelyiek lendületes, jó játékkal tovább növelték előnyüket és már a harmadik negyedben túlszárnyalták a 100 pontot, amivel szinte padlóra küldték a több volt egri játékost is soraiban tudó riválisukat. A záró felvonásban már valamennyi cserejátékos lehetőséghez jutott, akik rendre eredményesnek bizonyultak. Több hónapos kényszerpihenőt követően ezen a mérkőzésen tért vissza a pályára Mentusz Róbert, aki két ponttal vette ki részét a fölényes győzelemből. Az egri gárda kétséget sem hagyott afelől, hogy melyik a jobb csapat, a megye- székhelyiek bajnoki mérlege így továbbra is makulátlan. Széles-Kovács Gyula: - Azt hiszem, hogy az eredmény önmagáért beszél, főleg a rekordnak számító 143 pont. Sajnos eléggé hangulattalan mérkőzés volt, ez a csapat 40 nézőtől többet érdemelne. Következik: Szerencs - Eger, december 12., szerda, 17.30. ■ V.G.