Heves Megyei Hírlap, 2007. december (18. évfolyam, 280-303. szám)

2007-12-01 / 280. szám

www.heol.hu Védőszentjükre emlékeztek borbála-nap Kitüntették az erőmű legjobb dolgozóit Bükkábrányban emlékeztek meg tegnap a bányászok védő­szentjéről, Szent Borbáláról, akinek a napján zárták le ha­gyományosan a vájárok az évet. A Mátrai Erőmű Zrt. vezetői és a bányászok képviselői megko­szorúzták a hősök emléktáblá­ját, majd Valaska József elnök Mátrai Erőműért emlékérmet adott át Magyar Istvánnak és Szomor Lászlónak. Ezenkívül elnöki dicsérő oklevelet kapott 18 dolgozó, s a cégnél töltött szolgálati idejük szerint külön­böző okleveleket további 35 munkatárs. Az ünnepség után Mezőkövesden szentmisén vet­tek részt a meghívottak. ■ VASÁRNAPI A bányászok és erőművi dolgozók a hősi halottak előtt tisztelegve ko; szorúzták meg a bükkábrányi emléktáblát Szent Borbála napján Drágul a helyi autóbusz, a szemétdíj és a távhő Az egri közgyűlés csütörtöki ülésén döntött arról, hogy az Agria Volán Zrt. 2008-tól átla­gosan 7,7 százalékkal emeli a tarifáit. Ez azt jelenti, hogy egy buszjegy elővételben 130 he­lyett 140, a buszon vásárolva 200 helyett 210 forintba fog ke­rülni, az összvonalas bérlet ára 3800 forintról 4100-ra nő. Egy másik rendelet értelmé­ben a szilárd hulladék elszállí­tásának díjait 2008-ban 23,1 százalékkal növelheti a Város- gondozás Eger Kft. Ebben az esetben azért ilyen mérvű az emelés, mert 2009 júliusában be kell zárni a betelő jelenlegi egri hulladéklerakót, s ennek kiváltására már most további beruházásokba kell kezdeni. A 110-120 literes edényt január­tól alkalmanként 300, a 60 lite­rest 195, a 240 litereset 430, az öt köbméteres konténert 8775 forintért ürítik, a 60 literes zsá­kot 235 forintért viszik el. Az Egri Vagyonkezelő és Távfűtő (EVAT) Zrt. csak a táv­hőszolgáltatás alapdíját emeli januártól 7,52 százalékkal. A hődíj idén júliusban 8 száza­lékkal csökkent. A Heves Me­gyei Vízmű Zrt. 11,93 százalé­kos díjemelési terve nem kap­ta meg a szükséges minősített többséget, ez majd újra a köz­gyűlés elé kerül. ■ A HEVESSHIRIAP holnapi ajánlata Bodri Kriszta a kínai szépségkiráiynő-választáson Lagzi Lajcsi ma már inkább Galambos Lajos Schengen december 21-től * A sülysápi tragédia után * Lezárult az NB I. őszi idénye * A Kádár-hagyaték árverése KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL! ELŐFIZETŐINKNEK HÁZHOZ KÉZBESÍTJÜK! iékés férfi« marcona álarcok mögött HEVES 2007. DECEMBER 1., SZOMBAT • XVIII. ÉVFOLYAM 280. SZÁM MEGYEI HÍRLAP ARA: 110 FT. ELŐFIZETVE: 71,30 FT VESZI A LAPOT?- Ennivaló a csöpp kis szája - árado­zik a nagymama az unokájáról, s így folytatja: - Még hároméves sincs, de már nevelni próbálja a papát. Amikor megérzi az öreg szagán, hogy megint a kocsmában járt, csípőre teszi az arany kis kezét, toppant a lábával, és azt mondja: „Nekem ne is adj puszit, hoz­zám ide se gyere!” A nagyapa unott arccal hallgatja a ki tudja már hányadszor elismételt példabeszédet. A kérdésemre - mit tesz olyankor, amikor az unokája elutasítja őt? - így vála­szol: Mit tennék? Nem megyek oda hoz­zá, és nem adok neki puszit, (n. z.) Ügyelet: ÚJSÁGÍRÓ SZOMBATON tel.: 06-30/548-9998, ÚJSÁGÍRÓ VASÁRNAP tel.: 06-30/556-5072, fax.: 36/513-605 • HIRDETÉS tel.: 36/410- 427, fax.: 36/513-630 • TERJESZTÉS tel.: 06- 80/513-646, 06-30/471-66-76---------pénzváltás E GER Széchenyi út 9. sz. 20/213-5822 Tesco áruház 36/537-256 Napközbeni árkorrekció lehetséges! Pénznem Eladás Vétel EUR 256,00 250,50 USD 174,00 169,00 SKK 7,80 7,50 Árfolyam-garanciával lekötés. repülőjegyek .................................................skr........ M űszaki vizsgáztatás sorban állás nélkül, minden autótípusra december 21-ig 12% kedvezménnyel! További szolgáltatásaink: • zöldkártya, eredetvizsga, karosszériajavítás, fényezés Papp Autóház - Eger, Mátyás király u. 37. Tel.: 36/510-888 Eger esélyei is megmaradtak rkórház A pályáztatás mellett döntött a megyei közgyűlési többség *A 12 % kedvezmény igénybevételéhez vágja W a hirdetést! EGY PERCBEN Táncra perdítö Szederinda Húsz esztendeje ropják kicsik és nagyok az egri Szederinda nép­táncegyüttesben, s vasárnap gála­műsort adnak. ►3. OLDAL TARTALOM A NAP TÉMÁJA 2 GAZDASÁG 6 KÖZÉLET 8 CSALÁD 9 TV-MŰSOR 10 SZOLGÁLTATÁS 11 SPORT 15 HOROSZKÓP 16 MOZAIK 16 Józsi bácsiék lakodalma A lőrinci Sári József és arája, Liptai Jo­lán 75 évvel ezelőtt járultak az oltár­hoz, hogy kimondják a holtomiglan- holtodiglant. ►s. oldal IDŐJÁRÁS W*** Enyhe hétvége elé nézünk. Változóan felhős időben né­mi szűrt napsütés is előfordul. A hő­mérséklet kora délutánra 4 fok kö­ré emelkedik. ► 11. OLDAL Ajándék, mert megérdemli? Az ünnep köze­ledtével egyre hosszabbak lesz­nek a gyerekek kívánságlistái. Az óhajokat meg kell hallgatni, de... ► 9. OLDAL Rendbontás nélkül zajlott le a pénteken délelőtt a megyehá­za, délután pedig a Markhot Ferenc Kórháznál megtartott tiltakozó akció. A tüntetők azt szerették volna elérni, amit a megyei közgyűlésben a Polgá­ri Frakció: a testület halassza el a kórház működtetésbe adá­sáról szóló pályázat kiírását. A demonstrációra előzetesen nagy volt a készülődés, a szer­vezők két-három ezer enberre is számítottak. Bizonyára a nagy hideg is szerepet játszott abban, hogy a várt tömegnek töredéke érke­zett a Kossuth Lajos utcába, ahol Sziki Károly tüntetés­szervező próbálta „éles hangu­latba” hozni a tiltakozókat. Az igyekezet azonban nem min­dig járt eredménnyel, legyen szó a különféle rigmusok beta­nulásáról vagy az Interna­tional közös - nyilvánvalóan bosszantó szándékú - elének- léséről. A közgyűlést kivetítőn, eleredő hóesésben követhették az utcán lévők, és szinte síri csendben vették tudomásul a szavazás eredményét. Később aztán felharsant a „Sós Tamás mondjon le!” mondat is. ► 2. OLDAL A demonstrálok hordón dobolva is igyekezték nyomatékosítani: halasszák el a kórház működtetésbe adásáról szóló pályázat kiírását A VÁLLALKOZÁSOKNAK IS LUXUSADOT KELL MAJD FIZETNIÜK A SZÁZMILLIÓNÁL NAGYOBB ÉRTÉKŰ LAKÁSOK UTÁN MELLÉKVONALAK: UTASOKÉRT VERSENG A MÁV ÉS A VOLÁN ►8. OLDAL

Next

/
Oldalképek
Tartalom