Heves Megyei Hírlap, 2007. november (18. évfolyam, 255-279. szám)

2007-11-09 / 261. szám

4 HORIZONT HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2007. NOVEMBER 9., PÉNTEK A parkolási díj ellen aláírások gyűjtésébe kezd a hatvani MDF Az utóbbi hónapokban meghatá­rozó kérdés volt a hatvani testü­leti üléseken a parkolás ügye, azonban minden felvetődő „meg­oldás” a parkolási díj valamilyen formában történő bevezetéséről szólt - olvasható abban a nyilat­kozatban, amelyet Hegedűs Má­té, a városi MDF alelnöke jutta­tott el lapunknak. A párt szerint a város parkolá­si problémáit nem egy másik problémával, a parkolási díj be­vezetésével kell „megoldani". Több parkolóhelyre van szük­ség, és egy olyan stratégia kidol­gozására, amely nem egy új „adónemet” teremt. Kiemelten kell kezelni a belvárosi parko­lást, hiszen a legtöbb közintéz­mény ott helyezkedik el. Az MDF aláírásgyűjtést is kez­deményez, hogy a hatvaniakat és a környéken élőket megkímél­jék még egy kiadástól. Közben a hatvani Fidesz- KDNP frakció vezetője, Szabó Zsolt nyílt levelet küldött azok­nak a képviselőknek, akik a meghívás ellenére sem vettek részt a parkolókkal kapcsolatos szerdai egyeztetésen. Kifogásol­ja, hogy egyesek meghallgatni sem hajlandók az eltérő elképze­léseket. ■ Színház kicsiknek és nagyoknak t l/vl Hevesaranyoson a községi kul- túrházban a napokban az Öreg néne őzikéje című gyermekszín­házi előadást tekinthették meg a Babszem Jankó Gyermekszín­ház előadásában. A különleges produkciót a Mozaik Programsorozat kereté­ben a Bartakovics Béla Művelő­dési Központ, a Községi Önkor­mányzat és a Nemzeti Kulturális Alap támogatta. E hét végén, szombaton az előző évi sikeres kezdeményezés folytatásaként felnőttek részére is újra szerveznek színházláto­gatást az egri Gárdonyi Géza Színházba, ahol a Vértestvérek című musical-en szórakozhat­nak majd az érdeklődők. A színházbusz egyébként es­te 6 órakor indul a polgármeste­ri hivatal elől. ■ Szabad utak a fogyasztáshoz valóság Már az Egyesült Államok sem tekinthető annyira a lehetőségek hazájának Amerika és Marika sze­mélye a Santa Barbarára tett kiránduláskor fonó­dott egybe. Kísérő nélkül aligha sikerült volna el­igazodni. Los Angeles ha­talmas, a távolság fogal­ma más köpenybe bújik. Bódi Csaba Jó tanács: a LAX-ba (Los Ange- les-i nemzetközi repülőtér) érke­zés után végy egy kocsit. Bérel­ni nem nehéz, a reptérről ingye­nes buszjárat visz az autóköl­csönzőhöz. A magyar jogosít­vány érvényes, némi adminiszt­ráció és az őshazából elszárma­zott ex-gyöngyösi Gyula hitel­kártyájának regisztrálása után rendelkezésre áll a hétszemé­lyes Ford. Mindenhová ezzel me­gyünk. A szállásként szolgáló, Canyon Countryban lévő háztól (ez már nem L. A. City, hanem Los Angeles megye) a szomszéd­ban lakó magyar baráthoz törté­nő kiruccanás majd' egy órába telik. Házigazdáink, Mónika és Miki azonban nemcsak remek vendéglátók, hanem türelmes, segítőkész emberek. A kalauzo­lásokra természetesen igényt is tartunk, másképp folyton a he­lyes útra történő visszatalálás- sal lennénk elfoglalva. Noha a kertvárosok halmazát alkotó tizenötmilliós metropo­liszt egy irányba hatsávos freeway-ek, úgynevezett szabad utak hálózata szövi be mintegy 2000 kilométer ........ h osszan, olykor ne­hézkes az előreju­tás. Az autóban a több személy utazá­sa esetén használa­tos belső sávban is gyakran csak lépésben lehet ha­ladni, ám legalább jut idő a né­zelődésre. Többnapos, száz mér­földekben mért távok leküzdése után az embernek az az érzése támad, hogy itt a legfontosabb közösségi helyszín az autópálya. LA a nap minden szakában foly­tonos és fáradhatatlan mozgás­ban van. A napközbeni hőmér­séklet október elején is nyarat idéző, így mivel a klíma nem sok változást hoz, a helyieknek ma­guknak kell ezt meglépni. Terü­let bőven akad hozzá. A szüksé­ges pénzt megteremteni már ne­hezebb. Akinek munkája van, az Los Angelesben a Universal Studios a filmkészítés műhelyei mellett óriási vidámparkként is várja a világ minden tájáról érkezőket Az embernek az az érzése, hogy itt a legfőbb kö­zösségi helyszín az autópálya. boldogul, bár az 1991-ben csa­ládjával Kaliforniába vándorolt Judit szerint már Amerika sem annyira a lehetőségek hazája, mint volt korábban. Egy dollá­rért már nem adnak 180 forintot. A 2001. szeptember 11-i New York-i terrortámadás óta pedig »U romlott a helyzet. Ezt nemcsak az Államokba érkezés reptéri vizsgálatai­nál érezzük saját bőrünkön, de a bel­földi járatok igény- bevételekor is. A mindenre ki­terjedő kontroll időigényes, ám olybá tűnik, hogy a népcsoport­ok színes kavalkádját felvonulta­tó utazóközönség ehhez már hozzászokott. Az is kiviláglik, hogy legyen az bármilyen bőr­színű egyén, az emberek sokkal inkább magukkal vannak elfog­lalva, ezzel együtt inkább tisz­telnek, mint individuumot. A magyar viszonyok közt edző­dött utazót más is meglepi. A Bo­londok utcájaként is emlegetett, egy mérföld hosszan elnyúló sé­tányon, a Venice Beach-en néze­lődve, az egyik pálmafákkal sze­gélyezett pihenőnél két „rossz ar­cú” figura szegődik a nyomunk­ba. Az egydolláros hot dog gyors elfogyasztása így indokoltabb, ám a sietség áraként a turista el­maradhatatlan kelléke, a fényké­pezőgép a pádon marad. Még csak idő sincs a kesergésre, ami­kor Józsi barátunk vállát megve­regeti az előbbi, nagyon ráérő polgár, majd átnyújtja az értékes fotóapparátot. A csodálkozás nem mindennapi. Elképedünk az Universal Stú­dióban is. A filmkészítésnek kö­szönhetően az USA első számú álomgyáraként emlegetett Ho­llywoodban a háromdimenziós változatban megtekintett Shrek 4D és a Terminátor után meg­szomjazunk. Az egyszerűnek tű­nő „három sört kérek” mondat­ra az utcai árus útlevelünk fel­mutatását követően adja csak át a lecsavarható tetejű üvegbe pa­lackozott malátalét. A krisztusi korba lépve több mint hízelgő­nek tűnik a Tamás bátyja kiné­zetű pultos felszólítása. A Hollywood Boulvard, Malibu strandja és Beverly Hills már nem tartogat efféle kihívá­sokat, azt viszont tovább erősíti bennünk, hogy itt csaknem min­den a fogyasztástól szól. Ha va­laki e helyütt a kilókra gondol, téved, mert elhízott amerikaival lépten-nyomon lehet találkozni. Ez a floridai Orlando Sea World nevű parkjában is egészen nyil­vánvalóvá válik. A csodás léte­sítmény egyik éttermében 12 dollárért a ház specialitása kap­ható, ám sokkal kelendőbb az AZ EGRI ÖREGFIÚK-CSAPAT 21 fős keretéből 15-en Cancunban is töltöttek négy napot A mexi­kói üdülőváros fehér homok­kal szegélyezett fövenyén való pihenés mellett hajókázás (fe­jenként 37 dollárért) és búvár­kodás is szerepelt a program­ban. A turisták elől azonban ,utca másik oldalát” sem az, lehetett elfedni, ahol a rendkí­vül nagy szegénység az úr. óriási hamburger és a sült krumpli, persze egy hatalmas pohár kóla kíséretében. A klímáját tekintve párásabb - szintén floridai - Sarasota Los Angeleshez képest már jóval emberközelibb képet fest, a bű­nözésről és a tisztaságról nem is beszélve.'Mégis jó visszatérni az „Angyalok királynőjének váro­sába”, mert „kolbászos Sanyi” töltött paprikával várja a Las Vegasból az Árpád-kupával ér­kező egri öregfiúk-labdarúgókat. A magyar közösség tagjai, mint például Zsiga, Gábor és Tihamér, rendkívül szívélyes házigazdák. Nagyon örülnek a hazai papri­kának és a házipálinkának, és bár a Túró Rudit is élvezettel majszolnák - arról sajnos meg­feledkeztünk. A „Loszi”-tól északnyugatra található tengerparti várost, Santa Barbarát azonban nem fe­ledjünk. Mint ahogy azt a két he­tet sem, melyet egykori hazánk­fiainál tölthettünk, s a honi idő­re történő átállást követően is csak azt dúdoljuk, hogy Ameri­ka visszainteget. No meg a Marika is. OTVFS 4 HÏRÏAP I1JÙ ? JUkJ Jl JL JtJOÜLiTjUlL az Axel Springer-Magyarország Kft. Heves megyei csapatába megbízható, dinamikus, változásokra fogékony munkatársat keres HIRDETÉSVEZETŐ munkakörbe. FELADATA: az értékesítési csoport munkájának irányítása, Heves Megyei Hírlap, Grátisz és egyéb kiadványok hirdetési felületének értékesítése, új kiadványok piaci bevezetése, kiajánlások készítése, menedzselése, piaci információk gyűjtése, részvétel a kiadó üzleti tervének teljesítésében, kapcsolattartás a kiemelt partnerekkel AMIT AJÁNLUNK: piacképes jövedelem, folyamatos szakmai képzés, cégautó. ALKALMAZÁSI FELTÉTELEK: felsőfokú vagy ennek megfelelő szakirányú végzettség, értékesítési gyakorlat, marketing ismeret, jó vezetői, kiemelkedő kommunikációs készség, vezetői gyakorlat, felhasználói szintű számítógép-kezelői ismeret, „B ” kategóriás jogosítvány, előnyt jelent valamilyen, legalább középszintű idegennyelv-tudás. Ha hirdetésünk felkeltette érdeklődését, kérjük fényképes szakmai önéletrajzát axe! springer pi 2007. november 20-ig "Hirdetésvezető” jeligére küldje el a 3301 Eger, Pf. 23. címre Megérkezett az új Astra Sedan bemutató Nyílt hétvége az Opel Papp Autóházban Az új, rendkívül elegáns Astra Sedannal hétre növekedett az Opel Astra család tagjainak a szá­ma. A hosszú tengelytávú kom­bin alapuló új Astra Sedan kima­gasló menetdinamikát ötvöz nagy biztonsági tartalékokkal. Látogasson el november 10-11-én az Opel Papp Autóház­ba, hogy megismerje a legújabb Astrát, vagy válassza ki szemé­lyesen az Ön egyéniségéhez leg­inkább illő Opel modellt. Az év végi akció keretében az Opel Astra Classic H. 3.126.000 forint helyett már 2.499.000 forinttól, míg az Astra H Essentia 3.699.000 forint helyett már 3.099.000 forinttól megvásárol­ható a készlet erejéig. □ Megérkezett az új modell. Ismerje meg az új Opel Astra Sedant a novem­ber 10-11-i nyílt hétvégén Egerben, a Mátyás király u. 37. szám alatt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom