Heves Megyei Hírlap, 2007. november (18. évfolyam, 255-279. szám)

2007-11-15 / 266. szám

2007. NOVEMBER 15., CSÜTÖRTÖK - HEVES MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KORKÉP 3 HÍREK Gyöngyös KONFERENCIA A ma­gyar tudomány ünnepe alkalmából tudományos napot tartanak a Kár­oly Róbert Főiskolán. Az előadások pénteken 13.30-tól kezdődnek a tanintézmény B épületében. A kon­ferencia fő témái az innováció és a versenyképesség-fenntarthatóság, különös tekintettel az ökoenerge­tikára és az állattenyésztésre. Moraaktálp fogadóóra Korózs Lajos, a 6. számú válasz­tókörzet képviselője, a Parlament Szociális, Ifjúsági és Családügyi Bizottságának elnöke, az Orszá­gos Idősügyi Tanács titkára nyugdíjasfórumot tart ma 16 órá­tól az andornaktályai Művelődési Házban. A honatya az időseket érintő legfontosabb kérdésekre igyekszik választ adni. Dormánd GAZDÁLKODÁS No­vember 21-én, szerdán tartja so­ron következő ülését a falu önkor­mányzata - tudtuk meg Rajna Kálmán polgármestertől. A képvi­selők gazdasági ügyekről, az idei költségvetés háromnegyed éves teljesítéséről tárgyalnak. Gyöngyös ELŐADÁS Dr. Bálint György kertészmérnök tart elő­adást ma 17 órától a Mátra Műve­lődési Központ olvasótermében. Az érdeklődők a megyéhez szoros szálakkal kötődő szakembertől az időszerű őszi kerti munkákról hall­hatnak hasznos tanácsokat. EgW FÓRUM Az Országos Fo­gyasztóvédelmi Egyesület Heves Megyei Szervezete lakossági fóru­mot szervez november 21-én, dél­után három órától a Bartakovics Béla Művelődési Központ 102-es termében. „Az egészégügyi reform aktuális kérdései orvosszakmai szemmel" című fórum meghívott vendége dr. Seres Gábor, a Markhot Ferenc Kórház- Rendelőintézet főigazgatója lesz. Füzesabony boszorkányság Az Összefogás Füzesabonyért Egyesület és a Füzesabonyi Könyvtárbaráti Társulás irodalmi kávéháza rendezvénysorozatának nyitó előadására a Márka presz- szóban kerül sor november 18- án, vasárnap 15 órától. A házigaz­da Márkus Róbert Zsolt Szuromi Rita újságíróval, az átányi kőko­porsóról szóló könyv szerzőjével, valamint meghívott vendégként Abafi Cézárral, az Országos Bo­szorkányszövetség szakrális veze­tőjével és Gönczi Mihállyal, Átány polgármesterével beszélget. A kel­lemes hangulatról Gulyás András népzenész gondoskodik. Spenót helyett sült csirke egészségügy Emelték a kórházi ápoltak étkeztetésének normáját Tartalmasabb kosztat ígér a minisztérium, de bármily finom is lesz, étkezéskor nem nélkülözhető továbbra sem az ápolónők segítsége A vizitdíj és a kórházi napidíj azt jelenti: min­denkinek jár a jobb ellá­tás - olvasható a minisz­térium honlapján. Utána­jártunk, így van-e. Négyessy Zita- Borzalmasan irigylem a kór­házi szakácsokat, hogyan tudják elkölteni azt a mérhetetlen ösz- szeget, amit kapnak - írta szer­kesztőségünkbe küldött levelé­ben Baráth Mihály egri olva­sónk. - Az eddigi napi 350 forin­tot az Egészségügyi Minisztéri­um 550 forintra emelte szemé­lyenként. Ebből kell biztosítani­uk a napi háromszori étkezést. Olvasónk arra is kitért, hogy az idén a gyümölcs- és zöldségfé­lék árai 15-20 százalékkal emel­kedtek. A pékáruk 8 -10, a tőke­húsok 5-6, a hentesáruk 8-10, a tej és tejtermékek 10-20 százalékkal lettek drágáb­bak. Ehhez tár -­___ y s ül még az energia, a víz- díj és egyéb já- y , rulékos költségek növekedése. Baráth Mihály megjegyezte, ő már megtapasztalta a kór­házban feltálalt étkeket, ame­lyekről egyetlen jelző jutott az eszébe: csapnivaló. Hozzátette, erről nem az intézmény szaká­csai és vezetői tehetnek, hanem a zavarokkal küszködő egész­ségügyi rendszer. Attól tart, a nyilatkozatokban elhangzott ígé­ret, a „betegbarát rendszer kiépíté­se” még várat magára. A nor­matíva megeme­lése nem oldja meg a helyzetet. Az Egészségügyi Minisztéri­um honlapján egy gusztusos étel­fotót láthatunk. Ropogósra sült csirkecomb (alsó és felső egy­ben), köretnek petrezselyemmel megszórt burgonya, párolt sár­garépa és brokkoli, desszertnek egy fürt szőlő (termé­szetesen kecskecsö­A tájékoztatóban az is olvasható, hogy a gyógyulás egyik feltétele a megfelelő táplálkozás. csű, amit a piacon kilónként 500 forint körüli árban kínálnak). Az ínycsiklandozó fénykép mellett azt olvashatjuk, hogy a szaktár­ca meghatározta, milyen étkezé­si ellátást kötelező nyújtani a kór­házi betegeknek. Kétféle választ­ható menü ebédre, naponta leg­alább egyszer friss gyümölcs vagy zöldség. Napközbeni kisét- k e z t e t é s : müzliszelet, túró­krém, joghurt stb. Igény szerinti folyadékfogyasz­tás ásványvíz, tea, gyümölcslé formájában. Az is olvasható, hogy a gyógyulás egyik feltétele a megfelelő táplálkozás. A vizit­díjnak és a kórházi napidíjnak köszönhetően novembertől két­szeresére emelik a betegek étke­zésére fordított összeget. Egy menüsor a megyeszékhely kórházában TEKINTETTEL ARRA, hogy az orvos milyen diétát ír elő a betegnek, több­féle ételt készítenek a kórház konyháján. Egy átlagos napon reggelire löncshúst vagy sonkás -rS ^ felvágottat, illetve kö­ményes sajtot és vajat kaptak kenyérrel vagy péksütemén­nyel az ápoltak. Ebédre kétfé­le menüsort főzött a szakács. Az egyik variáció: húsgo- mbócleves és tejberizs. A má­sik alternatíva: zöldborsóle­ves és tarhonyás hús. A va­csora szolid volt: kefir, vaj és kockasajt. Aki jártas az egyszeregyben, az összevonja a szemöldökét a kam­pányszöveg felett. Eddig 350 fo­rint volt a normatíva. A kétszeres emelés 700 forintot jelentene sze­mélyenként, s nem 550 forintoL A gyakorló háziasszonyok a minisz­térium honlapjának fotóját látva nem mondhatnak egyebet, mint hogy a tálcán kínált menü önma­gában meghaladja az 550 forin­tot. S akkor még hol van a regge­li és a vacsora, a javallt müzli­szeletről, s a beteg igénye szerin­ti gyümölcsléről nem is szólva. Bodnár Krisztinától, az egri Markhot Ferenc Kórház gazda­sági igazgatójától megtudtuk, hogy egyelőre csak egy tájékoz­tatást kaptak a tárcától e- mailben. Ennek alapján az élel­mezési normatíva emelésére 26 millió 386 ezer 700 forintot irá­nyoztak elő az intézménynek. Arról nem kaptak információt, hogy ez az összeg milyen idő­szakra szól. Feltételezhetően ez csak egyszeri kifizetés. Az igaz­gatóasszony elmondta, hogy kér­tek részletesebb tájékoztatást, de eddig még nem érkezett válasz. Az étkeztetésbeli változtatás több feladatot is ró a kórházra, s ez egyik napról a másikra nem következhet be. Annál is inkább, mert az emelt normatíva fedeze­tét még nem utalta át a minisz­térium. I#**■ BARTA KATALIN Jár a jobb a betegnek? reggelire egy szelet ke­nyér egy darabka párizsival. Azután ebédre zöldségleves­nek titulált langyos, sós lé, valami felismerhetetlen főze­lékféle baromfi-vagdalttal, uzsonnára pedig egy pohár kefir, kiflivel. Két esztendeje üyen és ehhez hasonló kór­házi koszttal „traktálták” kórházi kezelésre szoruló ba­rátomat. Jobb híján a felesé­ge naponta szállította ter­moszban, kis lábaskában a hazait, s a friss gyümölcsöt. Hogy azóta mennyit változott a kórházi ételek mennyisége és minősége, azt nem tudom pontosan, de ismerőseim ál­lítják: nem sokat. az örök optimisták persze nem lovagolnak ezen a té­mán, hiszen jól tudják: a be­teg szervezetnek kifejezet­ten jót tesz a tartós kopla­lás. Ezt ugyebár már a nagy keleti bölcsek is előszeretet­tel javasolták, mi több, Jé­zus is kibírta negyven na­pig a pusztában. félretéve ezt a gyenge po­lemizálást, jó hírrel szolgál­hatunk minden kórházi kosztosnak. Az Egészség- ügyi Minisztérium honlap­ján azt ígérik, hogy decem­bertől a jelenlegi 350 forin­tos napi étkezési normatívát a duplájára emelik. A gya­korlatban ez azt jelenti, hogy ebédre immár kétféle menüből választhatnak majd a betegek, naponta lesz friss zöldség, gyümölcs, sőt müzliszeletet vagy túró­krémet is lehet majd nassol­ni. Aki a változást nem érzé­keli, és továbbra is elégedet­len, az az Egészségbiztosítá­si Felügyelethez fordulhat panasszal. lám, lámi Telik ebből a frá­nya vizitdíjból üyesmire is. A hírnek örülünk, mégis azt kívánjuk minden olvasónk­nak: ne legyen soha részük a kórházi lakomában. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@hevesmegyeihirlap.hu Trükkös hulladékkereskedők adóellenőrzés Egymilliárddal csökkentették volna az áfát Egy fémhulladékkal kereskedő vállalkozás az általános forgal­mi adóját (áfa) próbálta egymil- liárd forintnyi levonható adóval csökkenteni. Az APEH Észak­magyarországi Regionális Igaz­gatóságának adóellenőrei azon­ban felfedezték a turpisságot. A nagykereske­delmi kft. és öt fémfelvásárló part­nere 20042005 fordulóján kezdte működését. Kilenc hónap alatt ötmilliárd forintért közel száz­ezer tonna „vasat” adtak el egymásnak. A nagykereskedő csak az öt felvásárlótól szerez­te be a fémhulladékot, azok A vállalkozások egy részének nem voltak sem eszközei, sem alkalmazottai. meg erről számlát állítottak ki neki. Ennek alapján a vevő a bevallásaiban egymilliárd fo­rintnyi áfát helyezett levonás­ba a fizetendő adóval szemben. Az öt felvásárló cég székhelyei nem ebben a régióban voltak. Ráadásul már a re­vízió megkezdése­kor sem voltak ma­gyar tagjaik, s nem voltak elérhetők sem. Kiderült az is, hogy a látszólag füg­getlen öt felvásárló egy gazdasá­gi érdekcsoportba tartozik. Az is kitűnt, hogy a telephe­lyeik hulladékvas tárolására és darabolására méretüknél, elhe­lyezkedésüknél fogva alkalmat­Magnólia is díszíti a ligetet hagyomány Sákovicsné Dömölky Lídia fát ültetett Egerben lanok voltak. A tanúvallomások szerint pedig a vállalkozások egy részének nem voltak sem eszközei, sem alkalmazottai. Az általuk számlázott mennyiségű fémhulladékot nem is tudták vol­na forgalmazni. Az adóhatóság épp ezért nem fogadta el az egymilliárd forint­nyi levonható adó elszámolását. A nagykereskedőnek az értéke­sítéséről kibocsátott számlák alapján meg kell fizetnie az adót, függetlenül attól, hogy eladott-e vasat vagy sem. Ugyanis az adó megfizetésére kötelezett az is, aki adóösszeget, adómértéket tartalmazó bizonylatot bocsát ki. Az APEH a szükséges büntető- feljelentéseket is megtette. ■ Az egri Érsekkertben, Gárdonyi és Bródy szobra közelében már több fa alkotja a Múzsák lige­tét. Tegnap az olimpiai bajnok vívó, Sákovicsné Dömölky Lí­dia ültetett el egy tavasszal ró­zsaszín liliomszerű virágokat bontó magnóliát. Az ünnepé­lyes eseményen dr. Nagy Imre országgyűlési képviselő kö­szöntötte az egybegyűlteket, köztük elsőként az olimpikont és férjét, valamint az ötletadó Alexander Bródyt. Lídia asszony a magyar spor­tolók emlékére ültette el a fát. El­mondta továbbá: 1964-ben Eger­ben készültek fel csapatával az olimpiára, ezért is gondol vissza szeretettel a városra. ■ A vívónő szakíróként is nevet szerzett, s „kertészként” is megállta a helyét

Next

/
Oldalképek
Tartalom