Heves Megyei Hírlap, 2007. október (18. évfolyam, 229-254. szám)
2007-10-24 / 248. szám
Iß 2007. OKTÓBER 24., SZERDA • XVIII. ÉVFOLYAM, 248. SZÁM MOZAIK USA EDELSTEIN, A DOKTOR HOUSE CÍMŰ FILM EGYIK SZEREPLŐJE Diáknapok. A tanév során mindig van egy-két olyan nap, amit izgatottan várnak a tanulók, hiszen olyankor könnyeden, felhőtlenül szórakozhatnak. A Neumann János Gimnázium és Szakközépiskola diákjai különösen örülhettek, hiszen úgy tűnt, hogy idén nem lesz náluk diáknap. Végül mégis megtartották. A rendezvény egyik fő attrakciója volt, hogy a végzős osztályok kisfilmjeik után tánctudásukat is bemutatták az iskola alulájában. Délután vetélkedőkkel és a tanárok divatbemutatójával várták alsóbb évfolyamon tanuló társaikat. A belgákon a technika, rajtunk a bátorság segít NAPINDÍTÓ Idézet „Aki a boldogságot a megszerzett javaktól reméli, az sosem lesz igazán elégedett, hiszen amint megszerzett valamit, újabb igénye támad, és a hiányérzet sosem múlik el.” (Dalai láma) Vidám percek MEGTALÁLTA A házaspár az ágyban lustálkodik. A férj elkezd matatni a feleség körül. Finoman cirógatja az oldalát, megérinti a derekát, lenyúl a combjához... Az asszony kéjesen mondja:- Egy kicsit feljebb... Ott, ott... Most egy kicsit lejjebb... Erre a férj hirtelen abbahagyja a motoszkálást. A feleség csodálkozva megkérdezi:- Miért hagytad abba?- Mert már megtaláltam a távirányítót! Sztársztori Balogh edina. a Barátok közt Kingája kiválóan rajzol és gyerekkora óta festőművésznek készül - olvasható egy internetes oldalon. Hatéves korától mindent megörökített, ami megtetszett neki. Rokoni szálak fűzik a neves szobrászhoz, Borbereki Zoltánhoz, akinek képei lenyűgözték és egyben ösztönözték is. Edina eddig csak néhány embernek mutatta meg a munkáit, mert úgy érzi, még nem tart ott, ahol szeretne. Egy hétig vendégeskedett a gyöngyösi tűzoltó-parancsnokságon az az öttagú belga delegáció, amely Antwerpen schoteni városrészéből már nem először látogatott a Mátraaljára. A találkozón a vendégek és a helyi tűzoltók tapasztalatot cseréltek a személyek mentéséről és a tűzoltási technikákról, s arról is szó esett, hogy a lánglovagok munkáját milyen módon segíthetik a számítógépes programok. Verebélyi Antal tű. alezredes elmondta: a belgák és a magyarok tűzoltási technikái hasonlóan hatékonyak, ám egy különbség van a kettő között.- A mi tűzoltóinknak sokkal többet kell kockáztatniuk az életüket, mint a vendégeknek. A belgák jóval modernebb eszközökkel rendelkeznek, mi pedig legtöbbször a magyar virtusnak, bátorságunknak köszönhetően mentünk meg embereket. A vendégek a szakmai programok mellett megismerkedhettek a város, valamint a megye nevezetességeivel is. ■ Megyei roma siker a Police Borrend szüreti fesztiválján A Heves Megyei Roma Polgárjogi Mozgalom képviselőit is meghívták az Országos Rendőr-főkapitányság keretében működő Police Borrend rendezte szüreti fesztiválra. Az eseményen a színpadi műsorok mellett kispályás foci is szerepelt a programban. Ezen a gyöngyöspatai Öregfiúk, illetve a polgárjogi mozgalom csapata vett részt. Végül a Heves Megyei Roma Polgárjogi Mozgalom Rácz Jenő vezette gárdája állhatott fel a dobogó csúcsára. ■ királyfi! a papírmunkát bízd csak ránk! © igény szerint beszerezzük a szükséges dokumentumokat © most hitelbírálati díj nélkül © ingyenes előtörlesztéssel a hitel teljes futamideje alatt K&H Cégvonal 06 40 444 444 www.kh.hu-» gyors ügyek sávja -) hiteltanácsadás -» befektetéstervezés •* biztosítások l f \ ? Jeten hirdetés nem minősül ajánlatléternelc A termén, szolgáltatás részletes leéását. kontfcióit a vonatkozó szerződés, Általános szerződési teltételek, a K&H Bar* Uzletszab#yzata és Hirdetménye tartalmazza, mely megtetemttietö a banidiókokban és a www.kh hu internetes oldalon, A Bank a kondíciók megváltoztatásának rogát fenntarts. 'A fetüntetett érték svájci trank alapú, tóméban folyósít* es torteszted K&H szaöádMhasználású válatozőí hitel esetén, a 6 hónapos tuteimi időszakra érvényes. A szántás során a 2007 augusztus 7-én legyzed T-2 napi deviza B. svájci frank vétet 6s eladási árfolyam értékeket vettük alapul, a kamatát) 6.65*. A KiH szabadMiasználásu vállalkozói hűéi biztosítéka magánszemély tulajdonában lévő iigattan tedezet. A me^sőveteí biztosítékokról, a hitelkeret összegéről és a rendetkezésre bocsátásáról a K&H Bank Nyrt minden esőben dnáíóan, kizárólag a saját teltételei szerint dönt. Az akciós ajánlat 2007. szeptember 17-től visszavonásig érvényes, (20289623163SI ! —Jt-rii _ — Eger,Nagyváradi u. 14/C í Languxst TelJ6/411-9II) ! vyrfrfÆofa "" Ny sz. 10-0202-04 j Nyelvvizsgát! szeretnél? | 40 órás, intenzív, angol, német nyelvvizsga-előkészítők garanciával novembertől A (Magyar Vöröskereszt köszönetét fejezi fi mindazoknak^ afif adójú f 1%-ánaf felajánlásával tamogattáfa szervezetet és ezen keresztül | a rászorulókat. | F35HÎEB333 www.astronet.hu SKORPIÓ (X. 24—XI. 22.). A jól sikerült ünnep után különösen szürkének tetszik ez a nap. Szánjon időt testápolásra, kozmetikusra, sportra. NYILAS (XI. 23-X11.21.). A Merkúr alsó együttállásban a Nappal. Ha mód van rá, most ne maradjon egyedül. A szüleivel való találkozás nyugalommal tölti el. bak (XII. 22-1.20). A siker eléréséhez ma szaktudásán kívül személyes tapasztalataira is szüksége lesz. Minden nehézség nélkül szerezhet sok pénzt. Fortuna Önnel van. vízöntő (1.21-11.20). Rendkívül sikeres munkájával sokak elismerését sikerül kivívnia, és ez büszkeséggel tölti el. Egy befolyásos emberrel tárgyalhat halak (II. 21-111.20). A Hold a Halak-jegybe lép, és Ön rendkívül határozott. Egy régóta húzódó személyes ügy végére is pontot tehet. Súrlódásmentesen együtt tud működni társaival. kos (III. 21—IV. 20). Egy igen összetett munka elvégzéséhez nagy szükség van szervezőkészségére. Kerülje a túlságosan kockázatos manővereket. bika (IV.21-V.20). A mai napon csak akkor érheti el céljait, ha hajlandó együttműködni másokkal, és nem akar mindenáron a középpontban lenni. Estére kedvesével, kapcsolódjon ki! ikrek (V.21-VI. 21). Távolabbi terveiről kel ma döntenie, és meglehetősen bizonytalan. Ne hozzon elhamarkodott döntést, kérjen tanácsot a legközelebbi hozzátartozójától. ' rák (VI. 22-V11.22). Egyik rokona segítségre szorul, siessen hát kihúzni a csávából. Gyermekével is foglalkozzon többet, de ne szidja folyton, ha azt szeretné, hogy őszinte legyen Önnel. oroszlán (VII.23-VIII.23). Megérintette az ünnep magasztossága. Nehezen lendül munkába. A társalgásban támaszkodjon diplomáciai érzékére, mert egyébként megsérthet másokat. szűz (Vili. 24—IX. 23). Főnökével kisebb összeszólalkozásra számíthat. Nem lesz egyszerű megőrizni a nyugalmát. Ha sikerül kezelnie a következő időszak feszültségeit, akkor közelebb kerül a céljához. MÉRLEG (IX.24-X.23). Leküzdhetetlen akadálynak véli az elkövetkező időszak feladatait. Az alsó együttállásban lévő Merkúr biztatást jelent, hogy menetrendet készítsen, mely alapján egyenesbe jöhet. SZUPEREXPRESSZ GARÁZS kiadó Eger belvárosában, zárt udvarban. Érd.: 36/314-227,06-20/345-7463 —-------;-----------------------------------------------•200776* T ÁROLÁSRA, raktározásra kiválóan alkalmas nagy alapterületű raktárak kiadók. Tel.: 36/417-559, 30/205-7705-----------------------------------------------—------*206617* E REDETISÉGVIZSGÁLAT a Skoda szalonban, vidékieknek kedvezmény. Tel.: 36/537-258, 06-70/276-6715 —-----------------;-------------------------------------*206228* a 4 SONKÁS malac, kecske, széna 36/481-178----------------------------------------------------------*204126* E rkély minden lakáshoz - Játszótér - Fitness-terem -Jacuzzi - Szauna Modern életminőség a tradíciók városában. Egerben, Ráchóstyán, új építésű lakásokat kínálunk 35-110 nr-es családi otthonok zöld, harmonikus, biztonságos lakókörnyezetben. Hogy otthon érezze magát. Értékesítési itodtt /'SN /01 91 01 3300 Eger, Dobó tér 3. dl dl Helyszíni díjmentes hitelügyintézés www.premier-lakokert.hu AZ ÉV INGATLAN- BBS AURA FORGALMAZÓJA «*" ®AHARI ’Á hirdetés kizárólag iuszíródó, tájékoztató jdiegü, nem képezbü siánlűL, vagy szerződés tàrgvéH } i \