Heves Megyei Hírlap, 2007. szeptember (18. évfolyam, 204-228. szám)
2007-09-15 / 216. szám
14 2007. SZEPTEMBER 16., VASÁRN4 AUTÓ, MOTOR mmmmmmmmmm - MHMHMHi m wêhuêêêêêêêêêêêêêêê- - » \ 4 k iiiSiiHanii Bezöldültek a FIAT Pandák KÉTHENGERES, benzines- gázos Pandát mutatott be a FIAT. Céljuk egy takarékos és alacsony fogyasztású hibrid jármű kifejlesztése volt. A zöld Panda utasterét is természetes anyagok borítják: odabent a pamut, a vászon és a kókuszrost uralkodik. A FIAT így szeretné bizonyítani, hogy fejlesztései során a jövőre is gondol. Káosz az európai jogosítványok között áttekinthetetlen az Európában kiállított száznál is többfajta jogosítvány - állítják a közös vezetői engedélyért lobbizók. Az egységesített okmányért folyó kampányt egy vándorkiállítással tették színesebbé, amely a jogosítvány 106 éves történetét mutatja be. A tárlat október végéig tekinthető meg Budapesten, a Közlekedési Múzeumban. Négy kerék fordul az új Renault Lagúnában kormányozható minden kerék az új Lagúnában. A hátsó kerekeket a csomagtartó alá épített, számítógép által vezérelt elektromos motorok fordítják el a kormánymozdulatoknak megfelelően. Ez a technika javítja az autó menetstabilitását még gyors tempónál is. i C J -Iliül Ói JJlI i kJ i Nem tudnak vezetni az idősödő sofőrök? pótvizsgára küldenék a hetven év feletti autóvezetőket Nagy-Britanniában. A baleseti statisztikák szerint ugyanis ők okozzák a legtöbb galibát az utakon, és a halálos áldozatok között is háromszor több a hetven feletti sofőrök száma, mint a középkorúaké. A jogosítványhosszabbítást ezért vizsgához és alaposabb orvosi ellenőrzéshez kötnék a brit hatóságok. Jótékony fogyókúrán a Mazda2 fazonigazítás A japán kisautó egyáltalán nem hasonlít szögletesebb elődeire Városi kis modelljeit a legtöbb gyártó egyre nagyobbra nyújtja, hogy ezzel is borsot törjön a versenytársak orra alá. A Mazdánál merész lépésre szánták el magukat: a kettes kisebb, mint a korábbi modell. Árvay N. Tivadar Szembemennek a japánok a nemzetközi trendekkel. Legalábbis ez történt az új Mazda2 tervezésekor. A kisautó még kisebb lett, ugyanakkor a méretcsökkenés nem csorbította az autó erényeit. Sőt! A megújult kasztni kényelmes utasteret rejt, a százkilós súlycsökkenés gazdaságosabb üzemeltetést eredményez, az új fazon pedig jóval sportosabb megjelenést kölcsönöz a Mazda2-nek. Miközben a jármű 4 centiméterrel rövidebb és 55 milliméterrel alacsonyabb lett, a szélességhez toldottak másfél centit. Ennek köszönhetően az utastérben nem érezhető a fogyókúra, a költségkímélő anyaghasználat viszont annál inkább feltűnik. Plüss, bőr és kárpit helyett mindent kemény, barátságtalan műanyagok fednek. Az összeszerelés precíz- ségével a Mazdától megszokott módon nincs baj, az anyagminőség és a látvány azonban elmarad a kifutó modellétől. Sejthették ezt a japánok is, ezért ötletes rekeszekkel és tárolókkal igyekezték ellensúlyozni a komor hangulatot. A kesztyűtartó fedelébe rejtett nyitott rekeszben például elférnek a térképek vagy az újságok, az ülések között megbújó rakodótálcán pedig elfér egy női retikül, illetve egy autóstáska. A helykínálat is szellős maradt: az átlagos termetű sofőr mögött kényelmesen elfér egy hasonszőrű utas is. A hátsó ülések legnagyobb baja, hogy az ülőlap kissé rövid, és az alap- modellnél csak egyben dönthető a háttámla. A 250 literes csomagtartó ezzel a mozdulattal 787 literig bővíthető. A Mazda2 formaterve attól az Ikuo Maedától származik, aki korábban az RX-8-as sportkocsit is megálmodta BSL* A kis Mazdát kezdetben háromféle, változó szelepvezérlésű motorral kínálják. A hetvenöt és a nyolcvanhat lóerős, 1,3 literesek csupán a vezérlőelektronika programozásában térnek el egymástól - és természetesen a vételárban. Az 1,5-ös erőforrás már változó szívócső-hosszúságú és 103 lóerő a teljesítménye. Ezzel a motorral a legfürgébb az autó: élénken megugrik a gázadásra, s könnyedén gyorsul a 960 kilogrammos autó. A vezetési élmény már a legkisebb Mazdánál is vérpezsdítő: a kormányzás meglepően közvetlen, kop- panástól koppanásig csupán 2,6- ot fordul a volán. A kocsi 9,8 mé■ Az új Mazda 2 a hónap végétől Magyarországon is megrendelhető lesz. teres fordulóköre pedig a legszűkebb helyeken is egyszerűvé teszi a manőverezést. Az elöl MacPherson-rendszerű, hátul csatolt lengőkaros futómű hangolása nem túl feszes, így viszonylag puha az autó rugózása. Ennek ellenére a Mazda biztosan fekszi az utat, még a kisebb vezetői hibák sem zökkentik ki a béketűrésből. A Mazdánál nem rejtik véka alá, hogy komoly sikerre számítanak az újdonsággal. Míg a korábbi modellből valamivel több mint 137 ezer darabot értékesítettek az elmúlt három évben, addig az új Mazda2-ből már jövőre 70 ezret szeretnének eladni. A következő évtől a választék is bővül, hiszen a kínálatban megjelenik a háromajtós kivitel és a PSA-Ford közös fejlesztésű 1,4 literes dízel is. A kissé rideg műanyagokat ötletes kialakításokkal tették barátságosabbá Mazda2 1.5 Összlökettérfogat (cm3) 1498 Max. teljesítmény (kW/LE) 76/103 Sebességváltó 5 kézi Saját tömeg (kg) 960 Csomagtér (1) 250/787 Gyorsulás 0-100 km/h (s) 10,4 Max. sebesség (km/h) 188 ÁtL fogyasztás (l/100km) 5,9 CO,-kibocsátás (g/100km) 140 A múlt és a jelen A MAZDA2 TÖRTÉNETE 19964g nyúlik vissza. Ekkor kezdődött a japán változat, a Demio gyái tása Hirosimában. Az egy- terűekre jellemző variálhatóság mellett a modell a megbízhatóságának köszönhette sikerét A kezdetben gyengécske motorokat (1,3-as 63 lóerős és l,5-ö. 75 lóerős) az 1999-es modell- frissítéskor felpaprikázták. A Demio azonban a 72 és 99 lóerős motorokkal sem lett túl népszerű Európában, bár Japánban az Ev autójának is megválasztották. Hazánkban hivatalosan mindössze 255 darabot értékesítettek belőle. A Demio nem hódított Európában A MÁSODIK GENERÁCIÓS Mozda2- ml egyértelműen kiderült, hogy Európa meghódításám szánták. A Párizsi Autószalonon 2003-ban bemutatott modell padlólemeze, hajtáslánca és futóműve azonos a Ford Fiestát val, csak az ötajtós karosszéria és az utastér mutat némi eltérést A Japánban továbbm is Demio néven forgalmazott kisautó 1,25 (75 LE), l,4es (80 LE) és l,6os (100 LE) benzines valamint 1,4-es turbódízel (68 LE) motomkkal készült Hazai sikere jóval nagyobb volt elődjé nél négy év alatt csaknem nyolcszáz damb talált gazdám. A most bemutatkozó harmadik generáció ezt a mennyiséget igyekszik majd túlszárnyalni A kifutó Mazda2 szögletesebb volt HIRDETÎ 15 év, több mint 35 000 elégedett ügyfél, számos díj és elismerés. Röviden így összegezhető a Mazda 15 éves magyarországi története. Nagyszerűjubileumunkat különleges ajánlatokkal ünnepeljük, vegyen részt benne Ön is! Ajánlatunk 2007. 09. 07-től 2007. 09. 30-ig, a készlet erejéig érvényes. További részletek a márkakereskedésekben, hitelkalkulótor a weboldalon. Ünnepeljen velünk! Összkerékhajtásű BT-50 modellek, 143 lóerővel és dupla kabinnal, most nettó 4 308 900 forintért, akciós finanszírozással! THM: 2,45 - 3,99% ■.iffnr? Új Mazda BT-50. Rz igazi Zoom-Zoom.