Heves Megyei Hírlap, 2007. augusztus (18. évfolyam, 178-203. szám)

2007-08-31 / 203. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2007. AUGUSZTUS 31., PÉNTEK fizetőssé válik a parkolóhelyek használata Egri szüret: borúra megint ború? szőlő És bor Az alacsony felvásárlási árak mögött kartellt gyanít a hegybíró Jövőre fizetős parkolóhelyeket alakítanak ki Hatvanban. Erről néhány hónappal ezelőtt döntött a képviselő-testület, mára pedig az is bizonyossá vált, hogy az el­ső órákat a Szent Mihály úton szerelik fel. Már megrendelték a berendezéseket, s tervezik, hogy a későbbiekben a település más közterületein is megszüntetik a díjtalan gépjárműtárolást. Minderről tegnap Érsek Zsolt polgármester tájékoztatta a sajtó képviselőit a városvezetés nyári szünetet követő első ülését meg­előzően. Az eseményen félszáz napirendi pontról tárgyalt a gré­mium, amely egyebek mellett el­fogadta az első félévi költségve­tést is. A számok ismeretében biztosnak tűnik, hogy 2007-et is működési hiány nélkül zárja az önkormányzat. Az esztendő első felében jelentkező többletbevéte­leket fejlesztésekre és pályázati önerőre fordítják. Ismét szóba ke­rült a kórház helyzete. Mint is­mert, a város nem nyert európai uniós támogatást a gyógy- intézmény rekonstrukciójára - ahogy a buszpályaudvar áttelepí­tésére sem -, de a polgármester szerint ez nem veszélyezteti a gyógyintézmény jövőbeni műkö­dését Ősszel ismét kandidálnak. A szükséges feladatokat a mű­ködtető sikertelen pályázat ese­tén is elvégeztetné. »T. 0. Főiskolai pince „ borainak sikere Neszmélyen Neszmélyen rendezték meg a Bayer növényvédelmi cég orszá­gos borversenyét A rangos szak­mai megmérettetésre 214 mintá­val neveztek a termelők, hazánk valamennyi borvidékéről. A ne­mes italokat négy szakmai zsűri értékelte fehér-, rosé, vörösbor, valamint borkülönlegesség kate­góriákban. A legjobb fehérbornak járó Champion díjat ebben az eszten­dőben a gyöngyösi Károly Róbert Pincészet 2005-ös évjáratú szá­raz Chardonnay bora nyerte el. Ugyancsak sikerrel szerepelt a versenyben a főiskola pincésze­tének 2006-os évjáratú félszáraz Rosé cuvée-je is, amit aranyérem­mel ismertek el. ■ Folytatás az 1. oldalról- Tavalyelőtt a borvidéki hektá­ronkénti átlag 55 mázsa volt, ta­valy 48, idén pedig 60 körülit vá­runk - tette hozzá a hegybíró. - Évről évre visszatérő probléma ugyanakkor - és sajnos nincs ez másként most sem -, hogy már javában tart a szüret, de a felvá­sárlási árakról vajmi keveset tudni-mutatott rá.-A felvásár- f lók nem teszik közzé, hogy mi­ért mennyit fizetnek, illetve ahol ezt mégis megtették, ott pofátla­nul alacsony árat kínálnak: a fe­hér szőlő esetében minőségtől függően kilónként mindössze 50-70 forintot, a kék szőlőknél pedig 64 és 90 forint közöttit. ■ „Eger gyakorlatilag más borvidékek kiszolgálójá­vá süllyedt.” Ráadásul ismét felmerült a kartellezés gyanúja. Ezzel szem­ben a külső felvásárlók azonna­li fizetés mellett ennek az ősz- szegnek akár a dupláját is meg­adják. Magyarán: Eger gyakor­latilag más borvidékek kiszolgá­lójává süllyedt. Az itt uralkodó szemlélet pedig a szőlőterületek felszámolását is eredményezhe­ti, hiszen a termelők - ahelyett, hogy hosszabb távra tervezhet­nének - évről évre csak veszte­séggel tudnak gazdálkodni. A felvásárlási minimálár megsza­bása sem jöhet szóba, hiszen azt az EU-s előírások nem engedik.- Alapvetően jó termésre szá­Szedik a szőlőt. Akadnak olyanok is, akik még a tavalyi termést sem fizették ki a szőlőtermelőknek. Képünk illusztráció. mítok: miután mi hagyományo­san terméskorlátozással élünk, a mennyiségingadozás kevésbé hat ránk, idén hektáronként mintegy 50 mázsás átlagot vá­rok - jelentette ki Demeter Csa­ba egri borász. Mint hozzátette, ez az év ugyanakkor újabb kihí­vás elé áhította az ágazatot, lévén - erősítette meg a hegybírónak a minőségre vonatkozó megálla­pításait - a szőlő cukorfoka még, a savtartalma pedig már ala- csonyjígy nagyon oda-kell figyel­Ott tartunk, hogy ez a pénz már fél gombóc fagyira sem lesz elég IRRITÁLÓAN ALACSONY felvásár­lási árakról panaszkodott PALLAGi Miklós egri szőlősgaz­da is, aki az idei Bikavér-ün­nepen kiosztott „Év szőlőter­melője” címre történt szava­záskor második lett. - Amit egy kiló fehér szőlőért kínál­nak, lassan egy fél gombóc fa gyira sem elég - panaszolta.- Nagyon úgy tűnik, hogy a felvásárlók összebeszélnek, de a borászok sem segíte­nek a helyzeten, miköz­ben 2-3 zsetont (400-600 forintot) is elkérnek egy deci borért a különböző borgaszt­ronómiai rendezvényeken. Rá­adásul vannak olyanok is, — akik még a tavalyi termést sem fizették ki, ezért az kéne, hogy a hegyközség ne adja ki a bor származási igazolását, amíg a felvásárló ki nem fizet­te annak ellenértékét. Igaz, tette hozzá, már van olyan eg­ri felvásárló is, aki ígéri: nyolc napon belül utal. Szerinte az árakat is előre kéne közölni, hogy a szőlőtermelő is tud­jon kalkulálni, illetve újra be kellene vezetni a „minő ségi felárat” is. Azaz: a megfelelően magas minő ségű szőlőért akár 10-20 forinttal is többet fizethetné­nek a felvásárlók, így a terme­lőket is jobban ösztönöznék. ni arra, hogy mikor kezdik a szü­retet. A cukor az alkoholtarta­lomhoz nélkülözhetetlen, a sav pedig tartást, karaktert ad a bor­nak, amely nélkül hamar elöreg­szik és jellegtelenné válik. Bár mi iSűerméskorlátozás- sal élünk, úgy tűnik, a megszo­kottól is kevesebb lesz most a termés: hektáronként átlag 30 mázsára becsülöm - nyilatkozta lapunknak az egerszalóki St. Andrea Pincészetet irányító dr. Lőrincz György. - A korai szü­ret nem csak minket érint, pél­dául Burgundiában is most kez­dik a Pinot Noir szedését. Ezzel együtt nem biztos, hogy meg kell ijedni, hiszen Egerben fő­ként házasított borokat készí­tünk, így ha egyes fajtáknál ala­csonyabb is a savtartalom, a má­sik még korrigálhatja ezt. Ösz- szességében magam ízes boro­kat remélek ettől az évjárattól is. Sokkal inkább gondnak ér­zem, hogy a szőlőtermelők mit kapnak majd a leadott termé­sért. A sportszerűtlenül ala­csony felvásárlási árak évek óta nagy problémát jelentenek. Emelkedtek a szőlőárak a mátrai borvidéken A MÁTRAI BORVIDÉKEN a korai szüretelésű fajták is a várakozás feletti termésátlagot hoztak, a későbbi fajtáknak pedig további „lendületet adott” az augusztus eleji-közepi esőzés. így 9-10 ton­na a hektáronként betakarított gyümölcs, ami az előző évekhez képest több. - A szőlőárak vi­szont jelentős mértékben emel­kedtek - tudatta hordós attila hegyközségi titkár. Egyes fajták­nál megduplázódott a felvásár­lási ár, de átlagosan is 30-50 százalékos a növekedés: fajtától és minőségtől függően 60 és 110 forint között mozog kilónként Ez a termelőknek nyilván jó, ám az kérdés, hogy a borászatok a sokkal drágább alapanyagból hogyan tudnak eredményesen termelni Az is megválaszolatlan egyelőre, hogy a pincészetek nem kerülnek-e pénzzavarba, ha a keretük kimerül, mielőtt a ter­vezett mennyiséget beszereznék Ha ez történik, újra fizetési ne­hézségek támadhatnak. Üj vezetők, új rendszer a gyöngyösi kórházban Tegnap munkaértekezleten mu­tatkozott be a Bugát Pál Kórház Egészségügyi Szolgáltató Kft. új vezetése. A cég ügyvezető igaz­gatója dr. Szőke Ferenc lett, orvosigazgatója Dr. Assani Omar, helyettese Dr. Frittman Valéria. A Hospinvest Zrt. a korábbi osztályos rendszer helyett úgy­nevezett mátrix struktúrában működteti majd a kórházat, az egyes részlegek vezetői is bemu­tatkoztak. Gászpor Jenő, a Hospinvest Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta: feladatuk „a la­kosság megnyugtató egészség- ügyi ellátásának biztosítása”, s minden döntést ennek rendel­nek alá. így például a betegellá­tás „fizikai területének koncent­rálására is rákényszerülnek”, a most több épületben folyó gyó­gyítást a fekvőbetegek esetében a hotel-diagnosztikai épületre, valamint a pszichiátriai épületre fogják koncentrálni. A járóbetegeket döntő rész­ben a szakrendelőben, illetve a pszichiátria épületében fogad­ják. Ez lehetővé teszi a járó- és fekvőbeteg-ellátás térbeli elkü­lönítését is. Természetesen az ellátásért a jövőben sem keh fizetni, csak a ma is érvényes vizitdíjat és a kórházi napidíjat. Az egyéb tervezett változtatá­sokról későbbi számunkban részletes tájékoztatást adunk. ■ Nem bírálják egymást tovább az egri Fideszben Demeter Ervin, a Fidesz egri vá­lasztókerületi elnöke szerint au­gusztus 24-én a közgyűlés 9 fideszes tagja megállapodott, hogy a jövőben szorosan együtt­működnek, egymás elképzelése­inek támogatására, nem pedig egymás bírálatára fordítják energiáikat. A megtörtént ese­ményeket maguk mögöttinek te­kintik, erőiket Eger sikeres kor­mányzására koncentrálják. A politikus ezt annak kapcsán közölte, hogy csütörtökön megír­tuk: az általa kiadott lapban több frakciótársát is azzal vádolta meg, hogy egyéni érdekeik ve­zérlik őket. Cikkünkben az egyik érintett, Orosz Ibolya el­mondta: az utóbbi napokban egyfajta megegyezés látszik kör­vonalazódni a frakcióban. Ez a kitétel feltehetőleg a 24-i egyez­ségre vonatkozott, erről azonban ő többet nem árult el, a másik két megszólaló, Homa János ta­nácsnok és Szeleczki János al­polgármester pedig nem is em­lítette a megállapodást. Létezé­séről tegnap szereztünk tudo­mást. Ide tartozik - ezt is tegnap tudtuk meg -, hogy Homa, Szeleczki, Orosz, Ficzere György és Csákvári Antal kép­viselő, s Magyar István egri Fi- desz-elnök Demeterhez a hónap közepén nyílt levelet intézett. Ebben visszautasították a cikk­ben leírtakat. ■ Avatás, a gyöngyösi ipari parkban: tegnap avatták fel a német Seissen- schmidt Kft. kovácsolóüzemét. Rüdiger Groos (középen), a cég vezetője hangsúlyozta: sok helyszín közül az előnyök miatt választották Magyaror­szágot, s Gyöngyöst. Hiesz György polgármester méltatta a 40 munkahe­lyet teremtő, 3,5 millió eurós beruházást, sok sikert kívánva a jövőre terve­zett 1,8 millió eurós fejlesztéshez, ami megduplázza a létszámot.

Next

/
Oldalképek
Tartalom