Heves Megyei Hírlap, 2007. július (18. évfolyam, 152-177. szám)
2007-07-24 / 171. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2007. JÚLIUS 24., KEDD POSTÁNKBÓL Miért nyáron nincs strand? Szeretném előre bocsátani, nem ismerem az ügy hátterét, így csak annyit szeretnék kérdezni: miért pont a nyárra zárták be a gyöngyösi strandot? Hónapok óta tudták, hogy a fürdőt korszerűsíteni kell, különben lehúzhatják a rolót. Aztán mégis addig halogatták a dolgot, hogy ez bekövetkezett: egy ekkora város maradt strand nélkül. Talán annyira nem is volna bosszantó ez, ha nem épp a Magyarországon első ízben elrendelt III. fokozatú hőségriadó kellős közepén ülnénk. Mert bizony most százszor jobban megérezzük a strandfürdő hiányát A néhány közkúton kívül nincs lehetőség a felfrissülésre ebben a szörnyű kánikulában. Akinek nincs ideje, pénze, vagy bármi alkalma arra, hogy más településre utazzon fürdőzni, az legfeljebb a saját levében úszhat most Remélem, jövőre már együtt pancsolhatunk a strandon. Addig marad a bosszankodás meg az utazgatás. k. j.-né LEVÉLCÍMÜNK: HEVES MEGYEI HÍRLAP 3301 EGER, PF. 23. A választás miatt költhetett sokat * utakra az MSZP -■ A korábbi baloldali városvezetés 2005-2006-ban bőkezűen újíthatott fel tucatnyi utcát - reagált dr. Nagy Imre volt polgármester tegnapi nyilatkozatára Habis László, Eger jelenlegi polgármestere. Szerinte mindezt az idei pénzekből tehették, hiszen a választások miatt a kormány előrehozta a 2007-es útfelújítási forrásokat. A város az önrészt bankhitelből biztosította, tehát a jövő terhére költekezett. Az útfelújítási árak ez idő alatt országosan is magasak voltak, azonban Egerben ezekhez képest is közel a duplája volt az árszínvonal. A munka minősége viszont elmaradt az extra árért elvárhatótól. ■ Egy sajtótájékoztató utóélete indulatok Eltérő nézőpontok a botránnyal végződött hevesi búcsúban történtekről Folytatás az 1. oldalról Az újság feladata a történésekhez híven tájékoztatni az olvasókat, az ítélkezés nem a dolga. Miután pedig mindkét oldal megtette az ügyben a maga feljelentését, a döntés az igazságszolgáltatási szerveké. Amiért mégis érdemes visszatérni e cseppet sem szívderítő esetre, az az, amilyen reakciók követték a június 30-án megjelent közlésünket. Már másnap külön helyet kapott egy internetes portálon a cikk - furcsa módon a Hírlapban megjelent rendőrségi közlésre nem utaltak benne -, csak azért, hogy a romák álláspontjának is helyt adó lapunk és szerzője szidalmazásán túl fórumot teremtsenek a cigányság iránti I gyűlölet kifejezésének. A leg- I több közlés stílusa alpári, magá- f ra valamit is adó újságban nincs | helye. Annyit azért megtudhat- s tunk, hogy a portál gondozóinak régóta a bögyében van lapunk. Pusztán azért, mert - mint írják - sosem írjuk le, hogy cigányok követtek el valamit, hanem csak azt, hogy valamely helység polgára, lakosa. (Mások viszont azzal vádolnak bennünket, hogy ilyen ügyekben fölöslegesen romázunk, vagy éreztetjük, hogy cigányokról van szó...) Érkeztek még trágár szavakkal minket ócsároló, nyomdafestéket nem tűrő rövid visszajelzések is. Egyiket sem vállalták névvel. Két olyan e-mail is befutott, amelyekből a lényeget - mint véleményt - fontosnak tartjuk idézni. Az egyiket a hévégi olvasni tudók nevében bizonyos Menyus jegyezte le, aki Hevesnek „folyamatosan szenvedő polgára”. íme: „... semmilyen szélsőséges beállítódásom nincs, csupán szeretnék békében élni és meghalni. Sajnos a helyi kisebb- ség/többség ezt tudtukon kívül, de szeretné megkeseríteni. Az elmúlt ballagás nagy örömében a hangulatfokozókat jócskán fogyasztó családok és rokonok nem először estek egymásnak, ismételten rettegésben tartva a környéken lakókat. (...) Készültek a visszavágóra a családok. Ez volt a téma a kocsmában is. Ez nyílt titok volt Hevesen. Sőt fegyverkeztek, bokszer, rövid vascső, csúzli, kés stb. És jött a búcsú napja. Sokak örömére a megszokottnál több rendőr volt Pillanatfelvétel arról a bizonyos hevesi június 29-ei sajtótájékoztatóról, amely némelyekből - a szerkesztőségünkbe eljuttatott levelek tanúsága szerint - komoly indulatokat váltott ki. A valóság feltárására, s a döntés meghozatalára egyedül az igazságszolgáltatási szervek hivatottak. látható a városban. (...) A látszólag békésen szeszelő tömegben feltűnt rendőrök látványa, akik két nem roma embert igazoltattak, olaj volt a tűzre. Szóban kezdték a rendőröket szidalmazni, válogatott trágárságokat vágtak a fejükhöz. Ekkor kezdődött az igazoltatás, de nem azt a két családot ellenőrizték, akik a ballagáskor verekedtek. A tévedések elkerülése miatt közlöm: repült szék, sörösüveg és mindén mozdítható. A határozott rendőrök átírták a forgatókönyvet, és elmaradt a két Meg kell tanulnunk tiszteletben tartani egymás álláspontját. család között tervezett összecsapás. A részletek kiderítése a hatóság dolga, de ember nincs, aki ezek a romák ellen tanúskodna! Miért? Mert félünk! (...) Megjött Aladár és felkészítette őket, hogy mit kell mondani. (...) És elmondtak mindent ezek a plazmatévét néző dolgos emberek! A jogvédők is elmondták, hogy csak a becsületes embereket bántják. Mindenki tudja a környéken, hogy csak néhányszor voltak börtönbe apróbb csínytevésekért, verekedés, rablás, lopás stb. Az is nyílt titok, Először tisztázni kell, hogy kik a gyanúsítottak EGYELŐRE KÜLÖN-KÜLÖN Vizsgálja az Egri Nyomozó Ügyészség a hevesi búcsúban történtek nyomán tett feljelentéseket - tadtuk meg a megyei főügyészségen. A tényeket igyekeznek feltárni, s így megállapítani, mi is történt. Mindkét oldal a maga szempontjai szerint fordult az igazságszolgáltatáshoz. Eddig egy tucat tanút hallgattak meg, s továbbiak kikérdezését tervezik. Sor kerül szembesítésekre is. A sérülések vizsgálatára igazságügyi orvos szakértőket rendeltek ki, kérve tőlük a soron kívüli eljárást Hang súlyozták: ha egy eljárásról lenne szó, akkor valaki vagy gyanúsított, vagy tanú, illetve sértett lehetne. El kell jutni odáig, hogy kik lehetnek a feljelentésekben szereplő bűncselekmények gyanúsítottjai Ha ugyanis valakit feljelentenek, az automatikusan nem jelenti, hogy ő gyanúsított is. hogy ezek a példaképnek állított emberek jelenleg zsebes ügyekben (mások zsebében) is szorgoskodnak a buszokon, piacokon, diszkókban. Tehát összegezve: nem kicsi a baj. Mi jön ezután?”. Egy hevesi származású nő, L. J. is mélységesen felháborodott: „... felháborító, hogy a cikkben olvasottaknak 99%-a egyszerűen NEM IGAZ! Mi több, az általam tényleg nagyra becsült lapban egysíérűen hainis tanúskodás szavait olvastam. Sajnos SZEMTANÚJA VOLTAM AZ ESETNEK, ÍGY ÚGY ÉRZEM, EL KELL MONDANOM ÖNNEK, HOGY VALÓJÁBAN MI IS TÖRTÉNT! Az általuk oly nagyon védett cigányság nemes egyszerűséggel (le kell írnom) pofátlanul hazudott az interjúban. Az egész úgy kezdődött, ! hogy NEM AKARTAK FI- pIZETNI, MI TÖBB, FIZETÉS NÉLKÜL TÁVOZTAK AZ EGYES ÁRUSOKTÓL. Erre jogosan kihívták a rendőrséget, és a kiérkezett kommandós sereg TELJESEN HIGGADTAN, NYUGODTAN IGAZOLTATOTT, HOZZÁTESZEM, NEM CSAK ROMÁKAT! Mire a cigányság felháborodottan (még ők) sörösüveget dobált a kiérkezőkre. (...) Magyar embert ezek után börtönbüntetésre ítélne a bíróság. (...) Ezek után az egyik kommandós odament ahhoz a cigányhoz, aki ezt tette, és a pillanatok alatt öszszecsődült felháborodott roma tömegből a hangadókat megbilincselték. Félelmet keltő volfTromák Viselkedése. Szó sincs megaláztatásról és jogtalan erőszakról. (.’..) Még mindig megdöbbenten állok a cikkük előtt, amelyben annyira védik a hamisan nyilatkozó cigányság szavait! Nem olvastam még önöktől egyetlen olyan cikket sem, amelyben a lassan kisebbséggé váló magyarságot védték volna.”. Az iméntiekből is kitűnik, hogy ugyanazt az esetet még két, hasonló szemléletű szemtanú is eltérően látja, csak a következtetésük ugyanaz. A vélemények lehetnek különbözőek, hiszen nem vagyunk egyformák. Ám az is igaz: meg kell tanulnunk tiszteletben tartani egymás álláspontját, mert csak így kerülhető el a fölösleges indulatokat szító általánosítás. Akármelyik nézőpontról is legyen szó. ■ Szalay Zoltán « Megkérdeztük olvasóinkat Ön hazai vagy import dinnyét vásárol inkább? ZAY istvánné, Egerszalók:- Általában magyar dinnyét veszek, mert az jobb minőségű. A külföldi termelőkben nem bízom, mivel nem tudhatom, hogy honnan jött a gyümölcs, milyen körülmények között szállították és mennyi ideig tárolták, mielőtt az eladókhoz került A hazai mellett szól az is, hogy a hevesi, homoki és csányi dinnyének nincs párja. UDVARI LÁSZLÓ, Kát- Kizárólag hazai dinnyét vásárolok: Szerencsére olyan helyen lakom, ahol rengeteg a dinnye és sokan foglalkoznak a termesztésével, így helyben meg is tudom venni A gyümölcsöt frissen szerzem be attól, akit ismerek és akiben meg is bízom. Ha adott a lehetőség, nem éri meg a külföldről behozottat venni. Kiss Balázs, Nagyréde- Nem igazán szeretem a diny- nyét, nekem egy kicsit édes. Ha esetleg mégis veszek, akkor inkább hazait A spanyol és a görög dinnye hamarabb megtalálható ugyan a boltokban, de sokszor ízetlen. Ezért inkább kivárjuk, amíg a magyar gyümölcsöt árulják. Az a legjobb, s ha sikerül a termelőtől venni, akkor biztosan finom és friss. Gergely renáta. Gyöngyöshalász- Mindenképpen magyar diny- nyét veszek, ha lehet. Egyrészt mert jobban bízom abban, hogy jó minőségű árut kapok, másrészt szeretném a hazai termelőket támogatni a döntésemmel Sajnálom őket, nehéz helyzetben vannak. Ezért vásárolok olyan gyümölcsöt, amiért ők dolgoztak meg. Általában jobb is az íze, zamatosabb. Népszavazás a kórházról: megtagadták a hitelesítést Folytatás az 1. oldalról Mint ismert, a népszavazási kezdeményezéssel akkor élt a megyegyűlés Polgári Frakciója, amikor a MSZP részéről felmerült az öüet: az egri egészségügyi intézmény nehéz anyagi helyzetén talán segít, ha a hatvani és a gyöngyösi kórház példájára üzemeltetésbe adják egy külső befektetőnek. Az említett kérdés aláírás- gyűjtő ívének mintapéldányát a Heves Megyei Területi Választási Iroda vezetője, dr. Benkár József megyei főjegyző hitelesítette. Határozata ellen két magánszemély - egyikük dr. Lénárt András, a megyei közgyűlés egészségügyi bizottságának szocialista elnöke- emelt kifogást. Az egyértelműség hiányára, illetve a jogszabályi tilalomba ütközésre - költségvetési kérdésben nem lehet referendumot tartani - hivatkoztak. A búóság ezt alaposnak találta. A megyei főjegyző elmondta: nem kíván jogorvoslattal élni. Merczel József közgyűlési elnök- helyettes, megyei MSZP-alelnök hangsúlyozta: a törvényességet tartják szem előtt. Örülnek a döntésnek, ezzel megspórolható 50 mülió forint felesleges népszavazási kiadás. Balázs József megyei Fidesz-elnök szerint jogi véleményezés után fellebbeznek. Szerinte a kórház tulajdonának, működtetésének közösségi kézben kell maradnia. ■