Heves Megyei Hírlap, 2007. július (18. évfolyam, 152-177. szám)

2007-07-16 / 164. szám

2007. JÚLIUS 16., HÉTFŐ - HEVES MEGYEI HÍRLAP EGER, BELAPATFALVA ES KÖRZETE 5 Bodó József kisfiával, Olivérrel hódol a békés szenvedélynek, a pecázásnak. A gyerek máris hasznos segítője, ügyesen kötözi fel a horgot. A nagy ho-hoMorgászok pihenés A szúnyogok nem, csak a halak harapnak Verpeléten Hamarosan megnyílik a megszépült egészségház Várhatóan augusztus végén ve­hetik birtokba Bélapátfalván az egészségházat a helybeliek és orvosaik. A korábban több épü­letben működő rendelők így egyetlen felújított, kibővített épületbe költözhetnek. Az egész­ségház kialakítása 170 millió fo­rintba került. Ehhez a helyi ön- kormányzat 100 millió forint ön­résszel járult hozzá, további 70 milliót pályázat útján sikerült megszerezni, amelyhez a Bélkő Kht. nyújtott segítséget. Ferencz Péter polgármester elmondta, a beruházás jelentős megtakarításokat tesz lehetővé, növeli a komfortérzetet, és min­den, az unió és az ÁNTSZ által előírt követelménynek megfelel. A használatbavételi engedély kézhezvétele után a felújított épületben egy fedél alatt lesz a két felnőttorvosi, a gyermekor­vosi, az üzemorvosi, a szemésze­ti, a reumatológiai és a nőgyógy­ászati szakrendelés, emellett a tüdőgyógyászat, a labor és a vé­dőnő is. ■ L. A. Ha én dönthetnék tarnóczi istvánné, Egerszalók: - A központot és az utcákat szeb­bé kellene tenni. A falubeliek te­mérdek sok virágot ültettek ki a közterületekre, de az üdvösség­hez mindez kevés. A járdák tel­jesen rosszak, gödrösek, szinte járhataüanok. A takarékszövet­kezet épülete is megérett már a külső tatarozásra. Tüdőm, hogy ez nem olcsó mulatság, de ha a fürdőkomplexumot végre átad­nák, pénzhez jutna az önkor­mányzat az idegenforgalmi adó­ból. Úgy többet áldozhatnának a falu csinosítására. Jó lenne az is, ha a rendezvények megmozgat­nák a falubelieket. Hiába van­nak jó programok, ha érdektele­nek az emberek. A tősgyökere­sek nem szívesen mozdulnak ki otthonról, inkább az idetelepül­tek és az idegenek vesznek részt az előadásokon, foglalkozáso­kon. A fiataloknak nincs szóra­kozási lehetőségük, bár Eger kö­zelsége segít ezen. ■ A tópartot körüljárva bizonyságot szerezhet­tünk: nemcsak Vörös­marty vadásza ült hosz- szú, méla lesben, hanem a horgászok is. Négyessy Zita- Kihasználjuk a szabadnapomat- mondja mosolyogva Bodó Jó­zsef, aki kisfiával, Olivérrel autó­zott át Egerszólátról, hogy próbá­ra tegye szerencséjét a verpeléti tónál. Restelkedve szólítjuk meg őket. A horgászokat beszélgetés­re bírni éppoly tiszteletlenség, mintha a templomi áhítatban za­varnánk meg valakit Ugyanak­kor kettejük összehangolt serény­kedése oly kedves, hogy muszáj legalább egy mondat erejéig szó­ba elegyedni velük. Tőlük illő távolságban egy ma­gányos úr lógatja damilját a víz­be. Szemre is végtelenül komoly horgász. Terepszínű ruhája, hul­lámos szélű kalapja arról árulko­dik, hogy nem kispályás játékos. Néhány méterrel arrébb tizen­évesek ügyeskednek. Egyikük épp belegázol a tóba, hogy háló­ba merítse a cimborája által ho­rogra kapott halat. Hétköznap lévén, számunkra meglepően sokan élnek szenve­délyüknek, a horgászatnak. Prokaj Tibor halőr nem furcsáll­ja ezt. Azt mondja, általában mindig vannak legalább ennyi­en a víznél. A 32 hektáros terü­let kétharmada horgászható, a maradék egyharmad háborítha- tatlan, ott pihennek a „megoko­sodott” halak, s fész­kelhetnek békében a vízi madarak: a fe­kete gólya, a nagy kócsag, a halászsas, a kárókatona és 5-6 récefajta. Eredetileg mező- gazdasági hasznosításra, a szőlő locsolására létesítették a tavat, még a téesz idejében, a Rozsnak- patak duzzasztásával, a völgyzá­ró gát megépítésével. A zsilipnél 4,8 méter mély a víz, az átlagos mélység 1,8 méter. A halakat évekkel később telepítették, ma már a horgásztatás az elsődleges funkció. Nyolc éve magántulaj­donba került a tó, Ballók László helyi vállalkozó gondozza. A horgászok örömére ponty, amur, kárász- és keszegfélék, a horgászoknak, éppúgy, mint a vadászoknak, állami vizsgát kell tenniük, hogy tagsági iga­zolványt kaphassanak Enélkül nem válthatnak napi­jegyet sem. Tudniuk kell példá­ul a méretkodátozást. Ponty 32 centi alatt nem fogható, ha horogra akad, vissza kell dob­továbbá csuka, süllő és harcsa is fogható itt. Az állítólag bos­szúságot okozó - viszont sütve fincsi - törpeharcsának se híre, se hamva. Cirka egy hónapja pedig egy 47 kilós harcsát zsákmá­nyolt egy tizenkét éves kazincbarci­kai gyerek. A vadromantika szerelmeseinek jó hír, hogy a tó körül ingyen lehet sátrat verni. Hihe­tetlen, de a kulturált WC-t és a hideg-meleg vizes zuhanyzót is díjmentesen használhatják. A le­hetőséggel évek óta él egy vecsési család.- Négy gyerekünk van - mondja Tasnádiné Zsuzsa. - Már szinte felnőttek. Azt gondol­tuk az apjukkal, előbb-utóbb le­válnak tőlünk, járják majd a sa­ját útjukat. De annyira szeretnek Verpeléten lenni, hogy továbbra is velünk tartanak. ni a vízbe. A harcsa, az amur, a csuka, a süllő nem lehet ki­sebb, mint 40 centis. A keszeg, a kárász, a sügér, a compó mé- retkoriátozás nélkül fogható. Létezik felnőtt és ifjúsági iga­zolvány. Az előbbi birtokosa két bottal, a sihederek egy bot­tal ülhetnek ki a partra. Prokaj Tibor halőr: - Különleges vízimadarak fészkelnek a tónál- Elcsalják magukkal a bará­taikat, barátnőiket - fűzi hozzá a férj, István -, és családi hor­gászversenyeket rendezünk. Va­csorára szigorúan azt esszük, amit fogunk. Az életkép oly idilli, hogy va­lamivel vissza kell zökkenteni magunkat.- Nyilván az esti étkezéshez szúnyoghajkurászás is társul - vetem közbe. Prokaj Tibor visszautasítja az epés feltételezést Határozottan ál­lítja, hogy őt az egész szezonban nem több, mint három szúnyog csípi meg. Itt a tóban nem sok esé­lyük van a lárváknak, mert a ke­szegeknek az a fő csemegéjük. A sokat látott és tapasztalt hal­őr szerint nemcsak a szerencsén és a tehetségen múlik, ki meny­nyi zsákmányra tesz szert. A ka­pást sok minden befolyásolja. Leginkább az időjárás. És ez ki­tűnő kifogás a horgászoknak. Mert utóbb mondhatják: sütött a nap, vagy fújt a szél, esetleg a kedvezőtlen légnyomás miatt nem haraptak a halak. HÍRSÁV Elbúcsúztatták a nyugdíjba vonulókat Balaton A településen is csökkent a gyereklétszám, így hiába társult az önkor­mányzat Mikófalvával 2005 szeptemberében, az új köz­oktatási törvény szerint az iskolában és az óvodában is csökkenteni kellett egy-egy fővel a pedagógusok létszá­mát. A napokban egy nyug­díj előtt álló tanárnőtől, il­letve óvónőtől búcsúztak el ünnepélyesen. Kárpátaljáról érkeztek nyaralni a gyerekek egerszalók Ismét összefo­gott a falu népe, hogy a Kár­pátaljáról érkezett gyerekek szép emlékekkel térhesse­nek haza. Dr. Tóth Katalin doktornő szervezésében 33 kisdiákot, a beregszászi re­formátus gyülekezet tagjait látták vendégül. A települé­sen nemcsak az ellátásukról gondoskodtak, hanem prog­ramokat is szerveztek szá­mukra. A költségeket az ön- kormányzat és magánsze­mélyek viselték. Végül meg­ajándékozták a vendégeket. A közösségi házon tanulják a szakmát szúcs Elkezdődött a bánya­telepi közösségi ház felújítá­sa. A munkát részben azok végzik, akik az önkormány­zat által szervezett szakkép­zésre jelentkeztek. A kivite­lezés a tervek szerint az ősszel fejeződik be, a tanfo­lyam pedig a jövő év tava­szán. Egyed Zsigmond pol­gármester azt is elmondta, hogy előrehaladott tárgyalá­sokat folytatnak a Munka­ügyi Központtal, miszerint újabb képzéseket szeretné­nek elindítani a településen. Körzeti oldalaink heti menetrendje ► HÉTFŐ EGER KEDD PÉTEBVÁSÁRA SZERDA HEVES, KISKÖRE CSÜTÖRTÖK FÜZESABONY PÉNTEK GYÖNGYÖS SZOMBAT HATVAN, LŐRINCI Az oldalt írta: Négyessy Zita Fotó: Ötvös Imre Tel.: 36/513-622 e-mail: zita.negyessyío axelspringer.hu ■ Eredetileg me­zőgazdasági hasznosításra, a szőlő locsolá­sára létesí­tették a tavat. Engedély nélkül akárki nem pecázhat a tóban Énekversenyt is nyert a matektanárnő sokoldalú Szavalásban és sportban is jeleskedik az egri pedagógus Sokoldalú egyéniség Szatmári Andrea, az egri Pásztorvölgyi Ál­talános Iskola és Gimnázium ta­nárnője. Amellett, hogy angolul tanítja a matematikát a középis­kolásoknak, sportol (korábban országos 3. helyezett volt női pá­ros asztaliteniszben), ingyen masszíroz egy alapítványnál, szépen rajzol és zongorázni ta­nul. Az irodalom sem áll távol tő­le, olyannyira, hogy nyert már or­szágos szavalóversenyen külön- díjat is. Most pedig bebizonyítot­ta, hogy az énekléshez is van te­hetsége. Nemrégiben Mosonma- | gyaróváron, egy alapítvány által | szervezett országos verseny dön- J tőjében ének kategóriában har- § madik helyezett lett. Szatmári Andrea matektanár nem csak a rafinált képletekhez ért- Az volt a legjobb, hogy sen­ki sem úgy fogta fel az egészet, hogy ez egy verseny, inkább na­gyon jól éreztük magunkat, tel­jesen oldott volt a hangulat - me­séli Andrea. - Azért jelentkez­tem, hogy kipróbáljam magam ilyen téren is. Szavaim már sza­valtam több száz ember előtt, kö­zönségnek énekelni viszont még csak iskolai rendezvényen volt alkalmam. A mostani verseny debreceni elődöntőjén több mint 200-an in­dultak, ezt követte a budapesti középdöntő, majd a döntő. Min­denütt ugyanazt a pordukciót kellett előadni.. Andrea az Uni­sex együttes Szebb holnap című dalával aratott sikert. ■ Sz. K. Tamaszentmáriaí beruházás. A csekély lélekszámú település súlyos anya­gi gondokkal küszködő önkormányzata ritkán büszkélkedhet azzal, hogy sikerült valamit építeni a faluban. Ezért is nagy öröm számukra, hogy a focipálya mellett a napokban elkészült és átadták a vizesblokkot. Ezt nemcsak a sportolók, hanem a fürdőszobával nem rendelkező helybeliek is használhatják - tájékoztatott Czipó László polgármester. i\

Next

/
Oldalképek
Tartalom