Heves Megyei Hírlap, 2007. július (18. évfolyam, 152-177. szám)
2007-07-11 / 160. szám
2007. JÚLIUS 11., SZERDA - HEVES MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 3 HÍREK Ege? FOTÓKIÁLLÍTÁS „A kultúra Európája - az urbanitás kultúrája” című országos szabadtéri fotókiállítás egyik állomása az Érsekkertben lesz. A képek Európa kulturális fővárosait mutatják be. Alkotóik hivatásos fotósok és egy nemzetközi pályázat nyertesei. A tárlatot csütörtökön 16 órakor nyitják meg. Gyöngyösoroszi vezetőváltás Zimányiné Fekete Zsuzsannát, az eddigi megbízott igazgatót nevezték ki öt évre az Árpád Fejedelem Általános Iskola élére a képviselő-testület döntése szerint. A vezetői álláshely meghirdetésére az előző igazgató nyugdíjba vonulása miatt volt szükség. A nyertes pályázatát valamennyi véleményezésre jogosult testület támogatta. Hatwatt ROCKBULI Pénteken este 7 órától a Daliba várják a rockzene szerelmeseit. Fellép a Treff együttes, az előzenekar a Kraft lesz. A díjtalanul látogatható rendezvény egyik érdekessége, hogy ez az első keményzenei hangverseny, amióta a népkerti rock-kocsma decemberben végleg bezárt majd az épületet is ledózerolták. Noszvaj KONCERT Július 15-én, vasárnap 19.00 órakor kezdődik a Zenés Nyári Esték, az önkormányzat idegenforgalmi rendezvénysorozata. A program helyszíne a De la Motte-kastély amfiteátruma. Az első este sztárvendége a Fiesta együttes lesz. Szapa FALUNAP A községben július 21-én, szombaton rendezik meg a hagyományos tagnapot, am'pn felidézik aTshba királyfi h<|^ fűződő helyi l^gen^át is. A programok délelőtt 11 órakor kezdődnek. Vincze Imréné köszöntője után műsort adnak a helyi óvodások és a hagyomány- őrzők, majd a környékbeli együtteseké lesz a színpad. Az ebédet követően délután újabb bemutatókkal folytatódik a rendezvény, ami utcabállal zárul. Vámosgjförk FELÚJÍTÁS Az egyházközség, az önkormányzat és az egyik gyöngyösi temetkezési vállalkozás közösen végzett felújítást a temető ravatalozóján. Járólappal burkolták az épület padlózatát és előterét Urnatemetésre alkalmas sírhelyeket jelöltek ki és hulladékgyűjtő konténert helyeztek el, amit rendszeresen ürítenek. A ravatalozó előtti területen , nem készült el az aszfaltozás, de hamarosan az is meglesz. Gyanús a hangulatváltás kábítószer Különböző tünetek, szokatlan tárgyak jelzik a bajokat Folytatás az 1. oldalról Ugyancsak elgondolkodtató a szakemberek meglátása szerint, ha történetesen azt tapasztaljuk, hogy a családtag beilleszkedési zavarokkal küzd, kiégettnek, üresnek érzi magát. Mindemellett a rendszeres kölcsönkérés a tágabb környezetet is figyelmeztetheti arra: valami nagyon nincs rendben az illetővel. Árulkodó továbbá az is, ha valaki túlzottan gyakran és túl nagy mennyiségben használja a különféle illatszereket - valójában ezzel próbálja elnyomni a drogok szagát -, vagy a szobában is napszemüveget visel, hogy ne láthassák a szemét. Az egri drogambulancián megjelentek száma korosztály szerint 2006-ban 19 évesnél fiatalabb 21 20 - 34 év közötti 124 35 év fölötti 11 FORRÁS: DROGAMBULANCIA A droghasználatot testi tünetek is jelzik, érdemes megismerni valamennyit, hiszen felkészültebbek lehetünk, ha megtörténik a baj. Ezek a jelek a következők: beesett arc, mély szemgödör, a bőr elszíneződése, az átlagostól szűkebb vagy tágabb pupillák, szájszárazság, orrfolyás, étvágytalanság, erős fogyás. Az Extasy és a Speed például igen sokszor 40 Celsius-fok körüli testhőmérA megmagyarázhatatlan tűszúrások láttán nem halogatható az elbeszélgetés. Képünk illusztráció. sékletet eredményez. Az ismeretlen eredetű tűszúrások, véralá- futások láttán pedig tovább már semmiképpen sem halogatható az okok tisztázása. Az is közismert tény, hogy a kábító hatású szerek különféle pszichés tüneteket is mutatnak. Ezek sorában szerepel egyebek mellett a kedvetlenség, a közöny, a levertség, a pesszimista hangulat, a szorongás és a depresszió. Ha üyes- mit figyelünk meg a családtagon, akkor az éppúgy gyanús kell hogy legyen, mint a korábban az illetőre egyáltalán nem jellemző idegesség, ingerlékenység. Hasonlóképpen az ok nélküli örömkitörések, a félelemérzések, az indokolatlan kedély- állapot-változások. Feltűnő lehet az állandó fáradtság, a gyors kimerülés, a teljesítőképesség ingadozása, az álmatlanság, az alu- székonyság. Úgyszintén azok lehetnek az alvászavarok, a térbeli és időbeli tájékozódási zavar, túl sok; gyakran zavaros beszéd, a hallucinációk, a látomások. Gyakran az addigitól merőben eltérő, kimondottan szokatlan tárgyak ébresztik rá a szülőket arra, hogy gyermekük-vagy más családtagjuk - sajnálatosan rossz útra tévedt. Nemcsak az injekciós felszerelés, az érelszorításra alkalmas eszközök vagy a levélmérleg kell hogy gyanút keltsenek. Sokat mondanak az alufólia-darabkák, a megégett kanál, a gyógyszeres dobozok, az üvegcsék, a műanyag tasakok, a hígítós és ragasztós dobozok, a cigarettapapírok, a dohányszerű törmelék a zsebekben, bélésekben, a színes tabletták, a cukordarabkák. Ha a lakásban szokatlan szagokat érzünk, vagy rákapott a gyerek a citromra, ugyancsak próbáljuk meg kideríteni az okát. Mint ahogy akkor is, ha feltűnő mennyiségű édes italtvagy csokoládét fogyaszt A' kábítószetfogyasztás ’tüneteinek korai felismerése mindenkitől nagy odafigyelést igényel. Nehéz megkülönböztetni a drogok okozta magatartást a normál tinédzserviselkedéstől. UgyanEGERBEN, a Markhot Ferenc Megyei Kórház pszichiátriai osztályán működik a drogambulancia. DR. SZIGETHY ANNA (képünkön) főorvostól meg tudtuk, hogy beutaló nélkül, tanácsadásra is fogadják az aggódó szülőket vagy a bajba jutott pácienseket. Hétfőtől csütörtökig reggel 8-tól 15 óráig, pénteken 8 és 13 óra között tart a rendelés. Gyöngyösön, a Bugát Pál Kórházakkor a hirtelen jött vagy hosz- szan tartó változások a gyerek magatartásában mindenképpen elgondolkodtatóak. Nem kizárt, hogÿ éSUjJán családi vagy iskolai problémái vannak, de azt is jelezheti, hogy alkohol- vagy kábítószer-fogyasztóvá vált. Utóbbit természetesen mindannyian szeretnénk elkerülni. ....% Nw b an működő Támasz Szakdolgozó és Drogambulancián kedden és csütörtökön 14-től 15 óráig rendelnek, szerdán 13 órától csoportfoglalkozásra várják a betegeket. ■ „A rendszeres drogfhasználat vagy a túladagolás végül könnyen halált is okozhat.” Hol kérhet segítséget a család, ha szükséges? ÁLLÁSPONT NÉGYESSY ZITA Embertelen pályáztatók várni, csak várni. Aki a sors kegyeltjeként még sosem volt munkanélküli, elképzelni sem tudja, milyen reménytelen álláshoz jutni a megyében. Kétségtelen, hogy hirdetések akadnak bőven, ám a gyakorlott keresgélő tudja: a kínálat java bóvli. A reményvesztett ember mégis rájuk repül, írja a pályázatokat. a gyakorlott munkanélküli, akinek nemcsak ebben van gyakorlata - valaha nem is rosszul dolgozott -, amerikai típusú önéletrajzzal rendelkezik. Abban személyes adataival, iskoláinak, képzettségeinek, munkahelyeinek felsorolásával, s mintegy összegzésül megszerzett tapasztalataival. A fineszes álláskereső - merthogy már ebben is van tapasztalata - a bemutatkozó levél záró mondatait igyekszik a hirdető „szája ízéhez” igazítani. Kinek mi kell. fényképet is mellékel önmagáról. Bár a pályáztató ezen irányú kívánsága kevéssé érthető, végül is nem házastársat szeretne, hanem munkavállalót. De a jelentkező - ha már kérik - az igazolványképét is csatolja. Ebből rendelt fél tucattal 'pedig pénze alig -, mert jól tudja, a korábbi címzettől sosem kapja vissza a portréját. reszkető gyomorral, babonás hittel fut a postára. Fohászkodik az égiekhez, reménykedik a csillagok különös, számára kedvező együttállásában, s napokig jókedvűen ébred: most biztosan sikerül. Lesi a postást, kapát-kaszát elhajítva szalad, ha megcsörren a telefonja. Kikapcsolni sem meri a készüléket, hátha pont akkor hívják. Aztán ahogy telnek a hetek, rá kell döbbennie, a pályáztatók még csak válaszra sem méltatják. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@hevesmegyeihirlap.hu Megkérdeztük olvasóinkat Ön hogyan szorítaná vissza a kábítószer-fogyasztást? Tóth józsefné, Eger:- Le kellene kötni a gyerekeket Régen volt az úttörőmozgalom, most is jó volna hasonló. Mert így csak csapatba verődnek, egymást szédítik. A gyerekeimet már nem kell féltenem, mert felnőttek. De a másodikos kisunokámért aggódom. A buszon tízévesforma gyerekeket is hallani, akik azzal hencegnek, hogyan rúgtak be az este. ÓMENJÁNSZKY MIKLÓS, Domoszló:- Szerintem mindenképpen az ellenőrzésen kellene szigorítani, így már a határon ki lehetne szűrni a drogcsempészeket Úgy gondolom, az embereket leginkább az unalom indítja a drogok használatára, de sokan kíváncsiságból próbálják ki őket A drogozás pedig inkább a jobbmódúakra jellemző. faragó Zoltán, Gyöngyös:- A drogfogyasztást csökkenteni vagy szinten tartani lehet, de visszaszorítani nem. Aki be akar kerülni a körbe, annak úgyis sikerül, és ők sokszor már menthetetlenek. A drogok elleni küzdelem nagyon nemes cselekedet, de szélmalomharc is, mert nagyon sokan a felvilágosító előadások ellenére is kipróbálják a kábítószert molnár ibolya, Gyöngyös:- Hatékonyabb ellenőrzéssel, szigorúbb büntetéssel lehetne változtatni a droghelyzeten. Fontos lenne, hogy ne csak az iskolákban, hanem bármilyen fórumon tájékozódhassanak az emberek a drogok káros hatásairól. A legvisszatartóbb erő az lenne, ha a kábítószer okozta következményeket képekkel, filmekkel is alátámasztanák. Játsszon velünk! I karikába In* a helyesnek ítélt választ, ragassza I lel egy levelezőlapra, és 2007. július 16-ig ! küldje he elmünkre (3301 JÁTÉK KGKH, Pl. 657). Hány fullánkja \ van a méhnek? 1.1 I 2. 2 I 3. 3 I 4. t Múlt heti játékunk helyes megfejtése: I. Igaz Múlt heti játékunk nyertese: Szabd László Ludas* Ady Endre út aki Nora Roberts : A sors beteljesülése című könyvét kapja ajándékba * 1