Heves Megyei Hírlap, 2007. április (18. évfolyam, 77-100. szám)

2007-04-26 / 97. szám

4 Negyvenéves iskolánk már 22 éve viseli Széchenyi István nevét. Kezdetektől fogva arra törek­szünk, hogy nevéhez és munkás­ságához méltóak legyünk. A ha­gyományoknak megfelelően idén is megrendezzük a Széchenyi-na- pot, de a 40. évforduló alkalmából egyhetes jubüeumi rendezvény- sorozattal emlékezünk. A program hétfőn délután az Ősziné Kocsis Katalin munkái­ból összeállított kiállítás megnyi­tásával kezdődött. A Széchenyi István Közgazdasági Szakközép- iskola Alapítvány Kuratóriuma ünnepi ülést tartott Lipkovics Gá­bor elnök vezetésével, majd isko­laigazgatóként megnyitotta az Is­kolaszék ünnepi ülését Április 24-én megérkeztek er­délyi testvériskolánk diákjai, akik ■ A diákok Bécsbe utaz­hattak vagy tudatos vá­sárlók lehettek. az egész napos bécsi kirándulá­sunkhoz csatlakoztak. A Rákóczi Szövetség hatvani ifjúsági szer­vezetének tagjai már barátként köszöntötték a Salamon Ernő lí­ceum diákjait Az iskolában ma­radó diákok a tanítási órák után a fogyasztóvédelemmel kapcsola­tosan „Tudatos vásárló leszek” címmel előadást hallgathattak meg, majd a kapcsolódó rajzpá­lyázat helyezettjei könyvjutalmat vehettek át A rendezvénysorozat szerdán angol és német szépkiejtési ver­sennyel folytatódott. Az iskola éle­téről három kategóriában meg­hirdetett fotópályázat megnyitá­sát követően a Római Szerződés aláírásának 50. évfordulója alkal­mából konferenciasorozat indult az Európai Unióról. Ma a 9. évfolyamosok tréfás fel­adatok keretében mutathatják be, hogyan sikerült beilleszkedniük iskolánk légkörébe. Holnap a Széchenyi-nap ren­dezvényeivel zárul az ünnepi hét A program 9 órakor gálaműsor­ral kezdődik, majd párhuzamo­san lesz Széchenyi István műve­lődéstörténeti vetélkedő, (köz)- gazdálkodj okosan szakmai ve­télkedő, sportverseny és mester­ségismertetők. ■ Tusnádiné Kiss Erzsébet Széchenyi István Közgazdasá­gi Szakközépiskola * HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2007. ÁPRILIS 26., CSÜTÖRTÖK (A-tó tí rANuiíí Titkos rejtelmek a szív menten kronológia A szerelem kivétel nélkül minden A szívről sokaknak eszé­be jut a vér, a szeretet és a szerelem. Az érzés és az élet mozgatója a szív. így rögtön látszik a sze­relem és az élet finom összefonódása. Ez itt Egerben sincs másképp, időre, korra nemre való tekin­tet nélkül. Reneszánsz, tél, jobb kamra Kezdjük a képzeletbeli utazást a szív útján, a jobb kamrából ki­indulva, valamikor régen a di­cső lovagok, várkastélyok s bá­lok korában, s zarándokoljunk el az egri várba. A havas téli ut­cákon árusok hada, kofák kurjangatása, s imára hívó ének hallik. Benn a várban ke­resztény lelkek hada várja az áldást. Forog gondolatuk véres csaták, fegyverek, a jó bor és szép asszonyok körül. A ke­csesség, a báj elengedhetetlen kellékei az úrhölgyeknek. S urak, kik, ha kellett véres kard­dal védelmezték hazájukat vagy a kiválasztottjukat. Ott jön egy hölgy a titkos randevúra, s egy itt szolgálatot végző katona.- Egészséggel édes lelkem, rózsaszínű szép szerelmem! Két szép szemed látni erény, lá­tásától szívem elég. Tündér bá­jos képed, világító lényed rabul ejtő fényed, csak egy csókod kÁ rém! Ne hagyj itt szenvednem, lárigol véghetetlen szerelmem, ha világodba léphet S én kinek szívét kányák szaggatják, csak állok és csudátok, mint Madon­na királyát. S Cupido eltalálja a legszebb rózsát, ki szemem fé­nye, életem reménye - mondta vitézünk, aki talán Balassitól kért tanácsot, az udvarló bóko­kat illetően. Erre a hölgy csak pirult és választ nem adott. Csak a szolgák cseréltek leve­leket titokban. Romantika, tavasz, bal pitvar A várból tovább sétálva, akár a vér jut a bal pitvarba, új arcu­lat tárul elénk. Érzelemmel fü- töttebb, dúsabb, szenvedélye­sen, ütemtelenül lüktető, és va­ugyanazt jelenti A régi korokban a férfiak hosszan udvaroltak, amiért az elérhetetlennek tűnő hölgy keze volt a jutalom rázsos. Magával ragadó egye­disége, fiatalossága, frissessé­ge, mit a szerelemmel fűtött ta­vaszi táj tükröz leghívebben. A csicsergő madarak, lágyan bú­gó ágon ringó vadgalambok, pajkosan ugrándozó kiskutyák is érzik a tavasz eljöttét az élet éledését, a szívek ébredését A zord időt felváltja a friss tavaszi sugárka, a langyos tavaszi szel­lő. A romantika a legyőzhetet­len, örök, őszinte szerelem. Az Érsekkert fái között sétálva, lá­tok a pádon ülve egy úriembert sétapálcával kezében, s egy hölgyet, ki esernyővel védi ma­gát a naptól.- Várlak kedves régóta, el­telt már vagy másfél óra. Kí­nok között ég a lelkem, míg nem látom két szép szemed, míg nem fogom égő kezed.- Szerintem is percek alatt évek szálltak. Hiá­nyoztál, mint siva­tag porában a tiszta víz, éhező kol- dusnak j egy falat C kenyér - jß/ßm felelt a f fülig sze- ' relmes, hiába jól nevelt őszinte kisasszony.- E szavaknál több sem kell, ez igazi égi jel... Sírig tartó hűségben és sze­relemben égve töltötték életük hátralévő részét XX. század, nyár, bal kamra Kifordulva az Érsekkertből, a fák takaró hűvösét már nem élvezve az igazi fülledt forró nyárban találom magam. Aho­gyan haladunk az úton, a szív­ben is átcsurog a vér a bal kam­rába. Szétnézve mindenhol építkezések zajlanak, próbál­ják élhetővé tenni a környeze­tet, s kiverni még az emléke­zetből is a háború borzalmait. A kala­páló munkások, építkezések zajá­ban feltűnik egy pár: ránézésre férj és fele­ség, ám elég érde­kes a viszo­nyuk. To­vább né­zem őket lá­tom, hogy hol a nő hagyja ott a férfit, hol fordítva. Civakodnak, majd kibékülnek.- Nem igaz, hogy üyen gyá­va papucs vagy, nem értelek miért nem tudsz soha a sar­kadra állni és megmondani, hogy ami jár, az jár, talán félsz a főnöködtől?- Ez nem így van. A mai vi­lágban ennek is örülhetnél. Te otthon mit csinálsz? Semmit. Nem is tudom mi értelme van ennek így? Szeretsz te egyálta­lán engem?- Ezt én is kérdezhetném! - hangzik az asszonytól a vissza­támadó válasz. Bár nem sok közöm van hoz­zá, odalépek, s kérdezgetek:- Mióta házasok?- Már 15 éve... Mondja, fia­talember hányadika van ma?- Húszadika.- Úristen ma.van a 15-ik év­fordulónk, biztos ezért mérges annyira... S hirtelen felpattan, bevihar- zik a virágüzletbe, s egy óriási csokor rózsával jön vissza.- Bocsáss meg drágám, hogy elfelejtettem, de remélem kárpótlásul elfogadod. Erre a hölgy a nyakába borul vidáman, hogy gyönyörködje­nek egymásban, abban a ha­talmas csodában, mi kizárja a külvilágot, s amit a szerelem vezérel. XXI. század, ősz, jobb pitvar Tovább haladva - akár a vér a jobb pitvarba - eljutok az ősz­be napjainkig. Az utcák telve diákok seregével, fiatalokkal és üzletemberekkel, alak megál­lás nélkül sietnek. De így van j ez a szerelemmel is? Létezik sí­rig tartó örök szerelem? Egy fiú és egy lány egymás­sal szemben áll, a szemükben valami csillog, valami furcsa, ám amit mondanak...- Tüdőm, hogy mit csináltál Katával, ne nézz hülyének! Ha az ember szeret valakit, akkor nem csalja meg, de nem is smá­rol mással.- De honnan szeded ezt, ki­től hallottad? Tüdőd mit, ha a barátnőid fontosabbak neked, mint én, és jobban hiszel ne­kik, mint nekem, akkor ré­szemről vége - s erre a srác el- viharzott. A lány pedig ott maradt ma­gában, s nézett a mellette elro­hanó világba. Szenvedett, szíve darabokra tört. Végül nehezen útjára indult. Ám hirtelen egy feléje száguldó fiúval ütközött. A kezében lévő jegyzetek szét­szóródtak, de a fiú segített ne­ki összeszedni, majd elkezdett hebegni-habogni:- Jaj, bocsi, figyelmetlen vol­tam, éppen csak bambultam, szóval izé, sajnálom.- Semmi gond, de tényleg. Mosolyogtak egymásra és gyönyörködtek a másikban.- Nincs kedved bemenni és megnézni ezt a kiállítást? Ér­dekesnek tűnik, utána pedig elmehetnénk meginni egy for­ró teát, ami fölmelegít - javasolta a fiú.- Hát annak tudnék örülni - s mind a ketten elpirultak. A messzi lovagkorból elér­tünk napjainkig, körbe értek az évszakok, körbe értünk a városon a kezdődő kapcsola­tokon át, a heves szerelemtől a fájó szakításig minden körbe ért, s így körbe értünk a szív útján is. S történetünk is az elejétől elérte a végét. ■ Csáki Zoltán Szilágyi Erzsébet Gimnázium JÁTÉK zene r Uj lánybanda: ütősre sikerült a nőcis lemez A Danity Kané nevű lánybanda nálunk még nem igazán ismert. Az öttagú csapat tagjai az MTV Making the Band című 2005-ös valóság- show-jának győztesei voT ] tak. A rapper 1 P. Diddy felka­rolta a lányo­kat, és össze­hozott velük egy albumot. A lemez iga­zi R&B-s, hip-hoppos, pörgős, egy kis lágysággal keverve: iga­zán dögösre, nőcisre sikerült. Leginkább a Destiny’s Child lánytrió hangzásvilágához ha­sonlít. A lányok hangja nagyon jó, és jó pár dal- E ban ki is enge­dik. Első kisle­mezük a Showstopper volt, majd ezt követte a na­gyon szép lassú Ride For You. Sikerüket az is jelzi, hogy albumuk a megjele­nés hetében felkerült a Billboard 100-as lista élére. ■ Fabók Judit Harry újra varázsolhat már a filmvásznon is Jó hír a Roxfort- rajongóknak, hogy végre leforgatták a Harry Potter és a Főnix rendje című filmet. Jelenleg az utómunkálatokat végzi a stáb, a film leghama rabb a nyáron kerül a mozikba. A leg­újabb történet Harry Potter ötö­dik roxforti. évével folyta­tódik, amikor a suliban szerelmes lesz egy lányba, akit meg is csókol. Hogy ki ő? A regény­rajongók már régóta tudják. A kamasz varázsló most még az eddigihez képest is sötétebb kapcsolatokba bo­nyolódik: egy fontos em­bernek meg kell hal­nia, és a gonosz Voldemort még Harry ál­maiba is befér­kőzik. ■ Harry a filmben szerelmes lett egy lányba Könyvvásárlási utalványt nyerhetsz, ha játszol Ha minden héten olvasod a SÉTA-oldalt, értékes ajándéko­kat nyerhetsz. Kérdéseink min­dig az előző csütörtöki lapszá­munkban megjelenő írásokhoz kapcsolódnak. Előző heti játékunk helyes meg­fejtése: kosárlabda. A jó válasz beküldői közül egy 3000 forint értékű könyvvásárlá­si utalványt nyert Dávid Berna­dett (Eger). Gratulálunk! KÉRDÉSÜNK: Ml A CÍMÜK A GODA KRISZTINA ÁLTAL RENDEZETT SIKERFILMEKNEK? A helyes válaszokat május 2-ig levélben (3200 Gyöngyös, Török Ignác u. 8.) vagy e-mailben (marianna.juhasz@axelspringer. hu) várjuk. A neved mellett tün­tesd fel az életkorodat is!

Next

/
Oldalképek
Tartalom