Heves Megyei Hírlap, 2007. március (18. évfolyam, 51-76. szám)

2007-03-16 / 63. szám

7 2007. MÁRCIUS 16.. PÉNTEK HAZAI TÜKÖR Politikai show-műsor Budapesten március is. Gyurcsány Ferenc helyettesítette az államfőt a zászlófelvonásnál Ezúttal nem maradtak el a kézfogók a díjátadásokon Mindenféle ünnepélyes­séget nélkülöztek a meg­emlékezések március 15-éró'l. A helyszíneken a műsorokat elnyomta a szitkozódás és a füttyszó. A Március 15. téren többségben voltak az Árpád-sávos zászlókkal tüntetők A múzeumkerti ünnepséget folyamatos füttyszó zavarta meg Tibay Gábor műsort „Hazaáruló! Gyurcsány takarodj! Elkúrtad!” - hangzottak a jelszavak. Az Árpád-sávos bogók szinte kiszorították a hagyományos nemzeti tri kolórt, a tömegben feke­te, nyilasegyenruhát idé­ző öltözetbe bújt radi­kálisok ugyanúgy je­len voltak, mint az őszi tüntetéssorozat ismert arcai. Az Gergényi felügyelte a rendet a Kossuth Reggel 9-kor a Kossuth téri zászló- felvonással kezdődött meg a hiva­talos állami ünnepségsorozat: az erdélyi látogatásán lévő Sólyom László köztársasági elnök helyett Gyurcsány Ferenc kormányfő adott engedélyt a nemzeti lobogó felvonására. Á Kossuth téren és környékén óriási volt a rendőri jelenlét, bár a tüntetőkkel szem­ben nem vonultak fel a roham- osztagosok, a csapatszállítók és a testpáncélba bújt rohamrend­őrök a lezárt környező utcákban várakoztak. Attrocitásra nem ke­rült sor, bár a téren mintegy ezer­fős tömeg követelte a miniszterel­nök és kormánya távozását. A té­ren rengeteg Árpád-sávos lobo­gót lehetett látni, az ünnepélyen megjelent közjogi méltóságokat a köztársasági őrezred testőrei szoros gyűrűbe fogták. Az ünnep­ségről a Fidesz és a KDNP távol maradt, mivel szerintük az állami lobogót a Gyurcsány-kormány a kordonok közé zárta. . Az ünnepség a Batthyány-örök- mécsesnél tartott megemlékezés­sel, majd a Múzeumkertben ha­gyományos ünnepi műsorral, megemlékezéssel folytatódott. Ezúttal azonban - a rendszervál­tás óta első ízben - nem hangzott el politikusi beszéd. A múzeum előtt már többezresre duzzadt tö­meg végigfütyülte és kiabálta a Gyurcsány Ferenc helyettesítette a Kossuth téri zászlófelvonáson az Erdélyben lévő államfőt. A kordonon kívül állók a lemondását követelték. egybegyűltek hatalmas ovációval fogadták a megérkező ifjabb He­gedűs Lóránt és társainak Kos- suth-nótát éneklő csapatát. A mű­sor záróakkordjaként Batthyány Lajos szavait idézték, melyet akár egyfajta Gyurcsány-beszédként is értelmezni lehetett. Az első magyar kormányfőtől a politi­kai beszéd helyett és helyén idéztek olyan mondatokat, hogy véget kell vetni a békétlen­ségnek, s össze kell fognia a nemzetnek. A kormányfő, bár nem szólalt meg, távoztával'is indulatokat kavart: a tömeg a mi­niszterelnöki konvojt követve a Bródy Sándor utcai kordon felé vette az irányt. A rácsokat végül nem törték át, noha alig tucatnyi utcai ruhában lévő közrendőr állta útjukat. Ezúttal botrány nélkül osztot­ták ki az idei Kossuth- és Szé- chenyi-díjakat. Sólyom László köztársasági elnök minden egyes kitüntetettel kezet fogott, s a miniszterelnöktől sem ta­gadta meg senki a kézrázást. Emlékezetes, hogy tavaly Só­lyom László nem fogadta el Fe­kete János kézfogását, míg Sza­bad György Gyurcsány Ferenc­cel nem fogott kezet. Kossuth- díjat vagy Széchenyi-díjat az kaphat, aki kivételesen magas színvonalú, példaértékű, nem­zetközileg is elismert ered­ményt ért el a tudományok, a műszaki alkotások, a kutatás, a gyógyítás, az oktatás-nevelés, a művészet és a kultúra terüle­tén. A Széchenyi- és Kossuth- díjjal járó jutalom összege idén 1,2 millió forint. A jutalomösz- szeg adó- és illetékmentes. KOSSUTH-DÍJAT KAPTAK: B. nagy János operaénekes, dés László zeneszerző, földi péter tanár, gálffi László színmű­vész, gulyás gyula szobrászmű- vész, Horváth ádám rendező, KERN ANDRÁS Színművész, KÉVÉS GYÖRGY építész, KOSA Ferenc filmrendező, ligeti András hegedűművész, paizs László festőművész, parti nagy Lajos költő, drámaíró, párkai istván karnagy, perényi Miklós gordonkaművész, pécsi Ildikó színművész, psota írén színmű­vésze, Rubik ERNŐ építészmér­nök-feltaláló, IFJ. SÁNTA FERENC hegedűművész, szilágyi tibor színművész, takács zsuzsa köl­tő, műfordító, tolnai ottó költő, író, műfordító SZÉCHENYI-DÍJAT KAPOTT: ÁDÁM GYÖRGY pSZichofiziolÓgUS, blaskó Gábor kémikus, bodnár györgy irodalomtörté­nész, bokor József villamos­mérnök, csiszár IMRE matema­tikus, dimény Imre agrárköz­gazdász, DOBOZY attila bőr­gyógyász, FÖLDÉNYI F. LÁSZLÓ irodalomtörténész-esztéta, kriti­kus, GALLÉ LÁSZLÓ biológus, ökológus, inzelt Péter mérnök- közgazdász, istván lajos orvos, kelemen János filozófus, keserű Katalin művészettörté- nész, komoróczy Béla nyelvész, major györgy meteorológus, molnár károly gépészmérnök, simái Mihály közgazdász, szöllősy András zeneszerző Esernyőkkel védték Demszkyt a tojászáportól petőfi-szobor Több ezren fütyülték végig Árpád-sávos zászlókkal az SZDSZ megemlékezését Aholokauszttagadó Davit) Irving volt a MIÉP vendége „Ott a maga csoportja, menjen oda! Minket hagyjon békén!” - kiabálja az uniós zászlóval a ke­zében egy nő az árpádsávos lo­bogókkal előrefurakodó kisebb csoport vezetőjének. „Mi is látni szeretnénk a Gabit” - válaszolja gúnyosan a férfi, miközben a Pe­tőfi-szobor mellett fekvő Márci­us 15. tér sarkában próbálnak az SZDSZ ünnepségét elválasztó kordon mellett elhelyezkedni. A tömegben egy tizenéves fiú magyarázza az Árpád-sáv törté­nelmi szerepét, ám a liberális hallgatóság szemmel láthatóan idegenkedik a „legősibb nemze­ti szimbólumtól”. Hamarosan azonban indulatok vegyülnek a beszélgetésbe, először nyilas Ernyőerdőben és tojászáporban kellett szónokolnia Demszky Gábornak zászlónak titulálja a kérdéses lo­bogót egy piros kabátos asszony, amelyre egy szőke hölgy „ÁVH-s” és „hazaáruló” sértésekkel vála­szol. A műsor félbeszakítja a vi­tát, amelyet a többezres ellenzé­ki tömeg hangos füttyszóval üd­vözöl, s csak a legjobb fülűek sejthetik, hogy a háttérben már játsszák a Szózatot. Fütty és síp­szó csak tovább erősödik, amint a mikrofon elé áll Demszky Gá­bor, Budapest főpolgármestere. Már a főpolgármester első szavá­ra tojászáporral válaszol a tö­meg, majd üdítősflakon és érett banán is repül, amelyeket az er­nyőiket folyamatosan nyitogató testőrök próbálnak távol tartani a város vezetőjétől. Demszky állja a sarat, próbál­ja kétségbeesetten túlkiabálni a „hazaáruló", „takarodj” szavakat skandáló tömeget. Méltatja a 48- as forradalmat, amely a.nemzet egységét hozta, de óva int a han­gos kisebbségtől, amely csak ak­kor lehet erős, ha a csendes több­ség otthon marad. „Nem félünk, s nem féltünk akkor sem, ami­kor kisebbségben voltunk” - emlékeztetett arra, amikor elő­ször ünnepelték március 15-ét a szobornál 18 éve. Végül remé­nyét fejezte ki, hogy az őt kifü­tyülök saját táborukon belül is csak kisebbségben vannak, a többség ugyanis csak megté­vesztett jó szándékú ember. ■ Maros László A MIÉP vendégeként a brit Da­vid Irving, a holokauszt-tagadá- sért Bécsben börtönbüntetéssel sújtott történész is felszólalt a budapesti Hősök terén. Irving szerint Magyarország jelenlegi válságát és a brit birodalom ha­nyatlását ugyanazon betelepült, idegen erők idézték elő, mindkét kormányban is bűnösök ülnek. Tony Blair és Gyurcsány Ferenc pedig hazug miniszterelnökök, akik idegen hatalom bábjai. A történész népirtásnak nevezte az iraki megszállást. Csurka Ist­ván pártelnök beszédében védel­mébe vette az Árpád-sávos zász­lót, s kijelentette, ha nem takaro­dik el a Gyurcsány-kormány, ak­kor forradalom lesz. ■ M. L.

Next

/
Oldalképek
Tartalom