Heves Megyei Hírlap, 2007. március (18. évfolyam, 51-76. szám)
2007-03-24 / 70. szám
Közlekedési káosz hó miatt honlap Országonként lekereshető előrejelző rendszer indult Unterammergau. Németországban a közutakon megbénult a közlekedés, de másutt örültek a régen nélkülözött hónak. HÍRSÁV Szigeti Péter lemondását követeli a Fidesz NAVRACSics tibor, a Fidesz frakcióvezetője lemondásra szólította fel az Országos Választási Bizottság elnökét, mivel elfogultnak tartja pártjával szemben. Tőkés sem ért egyet a népszavazással A magyar parlamentben, nem pedig népszavazás útján kellene rendezni a kettős állampolgárság ügyét - mondta Tőkés László. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács európai parlamenti képviselőségre pályázó vezetője a Magyarok Világszövetségének népszavazási kezdeményezésével kapcsolatban közölte: „kár provokálni azokat, akik meghiúsították a népszavazást, s az ebben az ügyben rendkívül frusztrált és érzékeny magyar társadalmat is kár provokálni”. Aláírásgyűjtés a kötelező óraszám visszaállításáért MEGKEZDTE aláírásgyűjtő akcióját a közoktatási törvény módosításáért és a pedagógusok kötelező óraszámainak visszaállításáért a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). A tanítóknak 5, a tanárok-1''* nak 10 százalékkal, a peda " gógusképzést folytató intézményekben 20 százalékkal emelkednének az óraszámok. A PDSZ szerint így több ezer pedagógus veszítheti el állását Nem lehet hivatali titok a kormányfői stáb fizetése KÉRÉSRE KÖZÖLNIE KELL a Miniszterelnöki Hivatalnak (MeH) a Gyurcsány Ferencet segítő stáb tagjainak fizetését - jelentette ki Pé- terfalvi Attila adatvédelmi biztos. Az Origó internetes portál panaszosként fordult a biztoshoz, miután a MeH nem adott tájékoztatást a PR-szakértők és az új kormányszóvivő juttatásairól. Gondokat okoz Európában, hogy néhány helyen visszatért vagy közeledik a tél. Honlap nyílt az időjárási veszélyjelzésre. Csák .Elemér Közlekedési káosz alakult ki Németország egyes részein az óriási havazás miatt pénteken. A rossz időben két halálos autóbaleset is történt Észak-Rajna- Vesztfáliában, Szász-Anhalt tartományban egy iskolabusz csúszott az árokba; a gyerekek szerencsére nem sérültek meg. Sok helyen az útra dőlt fák akadályozták a közlekedést, Szászországban több száz kisebb-na- gyobb baleset történt. A hirtelen betörő tél miatt péntek reggel rövid időre lezárták a stuttgarti repülőteret, a nagy hó a baden- württembergi utakon is komoly fennakadásokat okozott. A zord idő Svájcban is gondot okozott, a zürichi repülőtérről csak késésekkel tudtak felszállni a gépek, Németország felé több járat el sem tudott indulni. Több európai meteorológiai ügynökség összefogásának eredményeképpen született az az új internetes oldal, amelyen mindenki percre pontosan értesülhet a kontinensen várható, nem szokványos időjárási eseményekről. Az ppztrák kezdeményezésre létrejött www.meteoalarm.eu web- oldalon a szakemberek - a terrorveszély esetén megszokott módon - színkódokat használnak a várható események előrejelzéséhez: a fehér az adatok hiányát, a zöld a békés időjárást, a sárga a potenciálisan veszélyesre forduló időt, a narancs a közvetlen veszélyt, a piros pedig a rendkívül .komoly veszélyt jçjzj, A?.o1t dal nemcsak a várható viharokat vagy-a kánikulát jelzi előre, de a ködviszonyokról vagy éppen az erdőtüzekről is tájékoztatást nyújt. Az oldal hivatalosan tegnap startolt. Magyarország „besárgult”, azaz romlóban van az idő. A honlap főleg szelet jósolt hazánkban. Az Ibériai-félszigeten, Spanyolország északi területein a hét eïëjén vészhelyzetet hirdettek kf:, mert rendkívüli hideghullámra számítanak. Jégesőben sérült meg az amerikai íírsikló, májusra halasztották a startot AZ ATLANTIS ÜRSIKLÓ OZ időjárás okozta sérülések miatt májusig már valószínűleg nem repül - közölte a Voice of America rádió az amerikai űrkutatási hivatalra, a NASA-ra hivatkozva. A repülgép az eredeti tervek szerint március 15-én indult volna el a Nemzetközi Űrállomásra a floridai Kennedy űrközpontból, Cape CanaveralbőL A hónap elején az indítóállásba helyezett jármű külső üzemanyagtartályának burkolata azonban egy nagy jégesőben annyira megsérült, hogy az indítást elhalasztották, és az űrsiklót visszavontatták a hangárba. A NASA közlése szerint a külső üzemanyagtartály szigetelő habburkolata csaknem 2500 helyen megrongálódott három hete, amikor golflabda nagyságú jégdarabok potyogtak az égből. az atlantis jelenleg az űrközpont úgy nevezett összeszerelő csarnokának biztonságában van. Wayne Hale, az űrsiklóprogram menedzsere elmondta.■ nagyjából április 10-ig kiderül, hogy szükség lesz-e az üzemanyagtartály teljes cseréjére, vagy elégségesek a javítások. A SZIGETELŐ HABRÉTEG épségére azért fordít kitüntetett figyelmet a NASA, mert a Columbia űrrepülőgép 2003. évi szerencsétlenségét az okozta, hogy egy indításkor levált szigetelőfoszlány az űrsikló szárnyának ütközve megrongálta a hővédő pajzsot, és a gép a légkörbe való visszatéréskor túlhevült, felrobbant, mind a hét asztronauta halálát okozva. Ezentúl nem gumival, hanem szivaccsal oszlatnak rendőrség A szóvivő szerint a cél humánusabb fegyverek használata az összecsapások során A gyakorlatban Is bemutatták a rendteremtők fegyverzetét „A huligánok egyre veszélyesebb, míg a rendőrök egyre humánusabb" eszközöket használnak az utcai összecsapásokon - mondta tegnap a Rendészeti Biztonsági Szolgálat (Rebisz) budapesti, Kerepesi úti laktanyájában Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs igazgatója. Az apropó: a rendőrség bemutatta új, tömegoszlatáshoz használatos fegyverzetét. A rendőrség közzé is tette, mit is ért az egyre veszélyesebb utcai eszközökön. A kiállított tárgyak között teleszkópos ólmosbotok - vagyis viperák -, kartámaszos csúzlik és a hozzájuk való csapágygolyók, továbbá vágóeszközök, szamurájkard, vadászkés, egyaránt szerepeltek. Ami pedig a humánumot illeti: mint kiderült, a rohamrendőrök ezentúl nem a tavaly októberben használt gumilövedékeket, hanem kevésbé veszélyes szivacsgolyókat és babzsáklő- szert használnak majd egy esetleges utcai összecsapásban. A különbségre Simonyi Ottó alezredes, kiképzőtiszt világított rá a Rebisz lőterén tartott bemutatón. Mint mondta, utóbbiak nem okoznak sebeket, de azt azért senki ne gondolja, hogy a célpontok „egyetlen vállrándítással” elintézik a találatot: mind a kék színű, szivacsos fejű golyók, mind a tenyérnyi sárga zsákba csomagolt gumisörétek ledöntik a lábáról a meglőhet, komoly fájdalommal járó zúzó- dást, rossz esetben törést is okozhatnak. Simonyi Ottó azt mondta, az új fegyverzettel lényegesen pontosabb lövéseket lehet leadni, így például a szivacslövedékekkel 30-35, a babzsákokkal 10-12 méterre lehet pontosan tüzelni. Az újságírók kipróbálhatták a gumilövedékhez használt karabélyokat. A rendőrség bemutatta új típusú könnygázlövedékét is, amely nem okoz mellékhatást. ■ T. G. A horvátok megköszönték a Kalasnyikov- szállítmányt „Nagyon jól emlékezünk, és nagyra értékeljük a másfél évtizeddel ezelőtti magyar Kalasnyi- kov-segítségnyújtást, amelyet akkor különböző műszaki áruknak hívtak” - jelentette ki tegnap Budapesten a horvát védelmi miniszter. A Szekeres Imre honvédelmi miniszterrel tárgyaló Berislav Roncevic elmondta: nagyon örül, hogy a magyar határőrök és vámosok ezekben a dobozokban akkor porszívót és más műszaki cikkeket véltek felfedezni. „Ennek köszönhetően ma az én gyerekeim és a fiatal generáció demokráciában élhet” - hangoztatta a horvát tárcavezető. ■ A magyar diplomácia közvetít a horvát NATO- tagság eléréséhez. Roncevic arra emlékeztetett, hogy Horvátország brutális fegyveres agressziónak volt kitéve, amely 15 ezer áldozattal járt, s máig nem tudnak mintegy 1100 horvát állampolgár sorsáról. Az Antall-kormány idején kivid magyar Kalasnyikov-szállítmány létezését évekig tagadták, s hivatalosan még nem erősítették meg. Szekeres Imre a tárgyaláson kijelentette, hogy Magyar- ország minden támogatást megad Horvátország NATO-csatlako- zásának elősegítéséhez, átadja a csatlakozás során szerzett tapasztalatokat. ■ É. S. A többség szerint megfelelő volt a rendőri fellépés Megállt az MSZP mélyrepülése a Gallup tegnap közölt kutatása szerint: míg februárban a megkérdezettek 14 százaléka, márciusban 18 százalék szavazna a pártra. A Fidesznél ez az arány 33-ról 34 százalékra nőtt. A Medián egy nappal korábban az MSZP ötszázalékos népszerűségcsökkenéséről számolt be (21 százalék), s a Fidesz támogatottságát 43 százalékosra értékelte, míg a Századvég Forsense tegnap közölt felmérése szerint két százalékponttal, 19 százalékra nőtt a párt támogatottsága, szemben a Fidesz 30 százalékával. Míg a Medián és a Gallup március 15. előtt, a Századvég már a nemzeti ünnep után készítette felmérését. A megkérdezettek nagytöbbsége (71 százalék) szerint épp megfelelő volt a rendőri fellépés, s a többiek nagy része is inkább kevesellte annak határozottságát. ■ Pártok támogatottsága a biztos pártválasztók körében 2007. március, százalékban MSZP MEDIÁN GALLUP SZÁZADVÉG 30% 31% 32% Fidesz MEDIÁN GALLUP SZÁZADVÉG FORRÁS: Fl'ROPRESS GYŰJTÉS