Heves Megyei Hírlap, 2007. március (18. évfolyam, 51-76. szám)

2007-03-24 / 70. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2007. MÁRCIUS 24., SZOMBAT Minisztériumi javaslat a Tisza hajózhatóvá tételéről Miből áll össze a nyugdíjunk? jogosultság Figyelmeztet az OEP: nem árt utánanézni a szolgálati éveknek A gazdasági és a környezetvé­delmi tárca közösen terjeszti a kormány elé azt a javaslatot, amely a Tisza időszakos hajóz­hatóvá tételéről szól, ehhez pe­dig a Tisza-tó kotrása is kapcso­lódik - mondta pénteki, Eger­ben tartott sajtótájékoztatóján Kovács Kálmán, a Környezetvé­delmi és Vízügyi Minisztérium államtitkára. A szabad demokrata politikus szavai szerint kiemelt kormány­zati célkitűzés, hogy a Tiszán bi­zonyos időszakokban nagyobb legyen az áruforgalom. Az ehhez szükséges beruházásokhoz - az európai uniós támogatáson túl - az érdekelt szállítási cégek anya­gi hozzájárulására is számíta­nak. A program része a Tisza-tó kotrása, rendszeres kezelése, a zsiüpek rendbetétele. Ami a tó kezelését illeti, erre a számítá­sok szerint évente mintegy 100 millió forintot kell fordítani. Kovács beszélt arról is, hogy a jövőben az SZDSZ markáns „zöldpolitikát" folytat, az új el­nök személyétől függetlenül. ■ Przemysl-ben ad koncertet a Cantus Agriensis A tizenöt éves jubileumát ün­neplő egri Cantus Agriensis is meghívást kapott Lech Kacz- ynski lengyel köztársasági el­nöktől a magyar-lengyel barát­ság napja alkalmából rendezett megemlékezésekre. (A két or­szág parlamentje március 23-át ilyen ünneppé nyilvánította.) Az együttes már csütörtökön elutazott Przemysl-be. A meg­hívás egybeesik Sólyom László háromnapos hivatalos látogatá­sával. A köztársasági elnöki de­legáció tagjai között ott van Habis László, Eger polgármes­tere is. Ma este a Cantus Agriensis a Przemysli Kamarazenekarral lép színpadra. Gergely Péter Pál karnagy vezénylésével Kodály, Bartók, továbbá Kocsár Miklós, Halmos László és Deák Bárdos György műveiből adnak váloga­tást. A vasárnap délelőtti szent­misén pedig Palestrina, Seiber, Bárdos, Lassus műveiből énekel­nek a Bazilikában. ■ Nem elég megbízni a mun­káltatókban, hogy teljesítik a munkavállalók utáni tár­sadalombiztosítási kötele­zettségüket. Érdemes utá­najárni a befizetéseknek, nehogy később kellemetlen meglepetés érje az embert. Barta Katalin A. Ilona egri olvasónk 1975- ben települt át Romániából, az­óta itt dolgozott 2002 elejéig. Egészségi állapota megromlá­sa miatt kérte rokkantnyugdí­jaztatását. Ekkor szembesült azzal, hogy a nyugdíjbiztosítá­si igazgatóság nem számítja be se a Romániában ledolgozott éveket, se a Magyarországon, egy állami vállalatnál munká­val töltött négy évet. Kérelmét elutasították mind első-, mind £ másodfokon, arra hivatkozva, § hogy munkáltatója a négy év | alatt nem teljesített adatszol-1 gáltatást, s így kereseti igazolás I sem szerezhető be.- A bírósághoz fordultam, ahol szintén elutasították a ke­resetemet, mondván, hogy hiá­ba tartalmazza a munkaköny­vem, hogy alkalmaztak, a négy évre nincs munkabérjegyzé­kem. Mivel boltve­zető-helyettesi be­osztásban dolgoz­tam 1981-1992-ig, a jövedelmem eb­ben az időszakban az átlagosnál ma­gasabb volt, ezt azonban nem vet- 1 ték figyelembe, mint ahogy a to­vábbi négyéves munkaviszony­ra is minimális összeget állapí­tottak meg. így fordult elő, hogy 28 év munkaviszony után jelen­leg 31 ezer 550 forint nyugdíjat kapok. Természetesen további jogi lépéseket fontolgatok, hogy az állam mulasztása miatt ke­letkezett káromat elismerjék - panaszolja Ilona. A fenti történet csak egy a sok közül, ami egyebek mellett arra is rávilágít, hogy mostantól nem elég vakon bízni munkáltatónk tisztességében, illetve abban, hogy mindenhol betartják törvé­nyes kötelezettségeiket a cégek. Az óvatosságra annál is inkább szükség van, mivel április 1-jétől 150 ezer embert tájékoztat levél­ben az Országos Egészségbiztosí­A gondtalan nyugdíjas évekhez szükség van ahhoz is, hogy időben tisztázzuk a szolgálati időt és a társadalombiztosítási jogviszonyt. Képünk illusztráció. ■ A munkavállalók jelentős hányada minimálbérre van bejelentve, ami csekély nyugdíj ibmegállapítását te­szi lehetővé. tási Pénztár (OEP) arról, hogy a nyilvántartásuk szerint soha nem volt társadalombiztosítási jogviszonyuk. További 850 ezren pedig arról értesülnek majd, hogy csak részben jogosultak a térí­tésmentes egész­ségügyi ellátásra, illetve hogy jelen­leg nincs erre jogo­sultságuk. (TAJ- kártyával minden­ki rendelkezik, te­hát ez nem elegendő a jogosult­ság igazolásához.) Áprilistól te­hát egymillió embernek kell tisz­táznia, hogy milyen jogcímen tart igényt az ellátásra. S ha már ezt a lépést megteszi az ember az OEP-nél, érdemes ezzel párhuzamosan annak is utánanézni, hogy a nyugdíjbiz­tosításnál mit tudnak a szolgála­ti idejéről. Ha ugyanis az egész­ségbiztosítónál nincs regisztrál­va, nagy valószínűséggel a nyugdíjbiztosítónál sincs nyoma annak, hogy alkalmazásban állt vagy áll. A nyugdíj összegét pe­dig részben az igazolható szol­gálati idő alapján határozzák majd meg. Bodolainé Szabó Magdolna, a Heves Megyei Nyugdíjbiztosító Igazgatóság igazgatója érdeklő­désünkre elmondta, hogy va­lóban előfordult már néhány esetben, hogy a foglalkoz­tató „elfelejtette” beje­lenteni alkalmazottját, aki ezzel csak később 2003 2004 2005 Nyugdíjban részesült: 97 700 96858 96255 Ebből: saját jogon 87 713 87300 87 038 hozzátartozói jogon 9 987 9 558 9 217 Nyugdíjszerű ellátásban részesült 9 855 9 517 9 584 Összesen: 107555 106 375 105839 Egyre riasztóbbak az öregedési adatok A MEGYEI NYUGDÍJBIZTOSÍTÁSI igazgatóság adatai szerint Észak-Magyarországon az öregedési index a következők­ről árulkodik: 2005. január 1-jén 100 gyermekkorúra 94 idős ember jutott a régióban, s ez harmincöttel több, mint 15 évvel korában. A népesség öregedése elsősorban Heves megyére jellemző. Beszédes, hogy megyénkben a nyugdíj, nyug­díjszerű ellátás havi átlagos ösz- szege a legfris­sebb adatok sze­rint 59 ezer 759 forint volt, az országos átlag­nál 1384 forint­tal kevesebb. szembesült. Nagyobb a problé­ma, ha már nem létezik az illető munkáltató cége, s annak utód­ja sem lelhető fel. Ekkor az érin­tett tanúkkal igazolhatja hiány­zó szolgálati idejét. Ezt nem kö­telesek elhinni a biztosítónál, azonban ha mégis, hivatalos papírok híján csupán a minimálbért veszik fi­gyelembe a nyugdíj ki­számításakor. Továb­bi gond, hogy a mun­kavállalók jelentős hányada csupán minimálbérre van bejelentve, ami cse­kély összegű nyug­díj megállapítását teszi lehetővé. Kérdés ezek után, hogy mit te­hetnek azok, akik áprilisban kézhez kapják az OEP le- veiét. Dr. Bartók Zoltán, a Heves Megyei Egész­ségbiztosítási Pénztár vezető­je a következőket mondta el ezzel kapcsolatban:- Ha az OEP-nél hiányzik a jogviszonyba megyei egészség- biztosítási pénztárnál kell iga­zolni, hogy az illető például nappali tagozatos egyetemista, nyugdíjas, munkanélküli vagy munkavállaló valahol. Utóbbi eset elvileg nem okoz különö­sebb nehézséget a munkaszer­ződés vagy a munkáltatói igazo­lás birtokában. A biztosító en­nek alapján felszólítja a mun­káltatót a bejelentésre, s szük­ség esetén kiszabja a fizetendő járulék összegét. A feketén fog­lalkoztatottak ezután választ­hatnak: vagy jogi lépéseket tesznek munkaviszonyuk leg­alizálásáért, vagy munkanélkü­liként regisztráltatják magukat, esetleg nyilatkoznak az APEH- nek, hogy eltartott felnőttként januártól megfizetik a kilenc­százalékos egészségbiztosítási járulékot, ami jelenleg havi hat­ezer forint. ■ Megkérdeztük olvasóinkat Egyetért-e ön a járulékbefizetések ellenőrzésével? Uj alapokra helyezik az ellátási rendszert BALOGH LÁSZLÓNÉ, Eger Egyetértek, mert sokan van­nak, akik elsumákolják a befi­zetéseket. Aki nem fizet, azt jo­gosan nem illetik meg a kü­lönböző szolgáltatások, ellátá­sok. Akik bérből és fizetésből élnek, azok becsületesen befi­zetik a pénzt Az ellenőrzések miatt talán többen megteszik majd azok közül is, akik eddig ezt elmulasztották. maczó Norbert, Tiszafüred Igazából nem is tudom. Rész­ben igen, részben nem. Hallot­tam a szigorításról. Aki nem fizeti be a járulékokat, azt nem illetik meg a szolgáltatá­sok. Én nem ismerek olyan embereket, akik nem fizetnek, de biztosan vannak. És olya­nok is, akik nem nem akar­ják, hanem nem tudják befi­zetni a pénzt Velük mi lesz? bencsik István, Gyöngyös: Egyetértek az ellenőrzés szigorí­tásával Egyforma felelősségvál­lalásra van szükség az egyenlő esélyek megteremtéséhez. Na­gyon fontos, hogy a kötelezett­ségekből mindenki ugyanúgy kivegye a részét Itt van például az egészségügyi reform. Nem tudom, hogy attól, aki nem dol­gozik, vajon hogyan fogják be­hajtani a járulékot magyar Krisztina, Gyöngyös: Már korábban el kellett vol­na kezdeni az alaposabb el­lenőrzéseket Igazságtalan­nak tartom, hogy mindig csak a becsületes adófizetők­nek kell szorosabbra húzni a nadrágszíjat. Mindannyiunk kötelessége betartani a törvé­nyeket. Ezek alól senki, sem­mikor és semmilyen indokkal nem lehet kivétel. A rehabilitációs járadékban ré­szesülők és a hátrányos helyze­tűek foglalkoztatása szerepel célfeladatként a Társadalmi Megújulás Operatív Program­ban (TÁMOP), mely július 1-jén kezdődik. A Regionális Munkaügyi Köz­pontok égisze alatt zajló intézke­dés az álláskereső és inaktív sze­mélyek elhelyezkedését segíti. Oly módon, hogy a személyre szabott komplex szolgáltatásokat „csomagba” rendező foglalkozta­tási programokat támogatja. Ezek természetesen a helyi mun­kaerő-piaci igényekhez és lehető­ségekhez igazodnak. A TÁMOP- ot az Állami Foglalkoztatási Szol­gálat valósítja meg, ahol lehetsé­ges, civüszervezetek bevonásá­val. A rehabilitációs járadékban részesülők foglalkoztatását szol­gáló program a megváltozott munkaképességűek új ellátási rendszerét alapozza meg. Ennek az előkészítése most folyik, a hát­rányos helyzetűek foglalkoztatá­sát elősegítő projekt tervezése pedig már elindult. Az intézkedéssel kapcsolato­san az Észak-magyarországi Re­gionális Munkaügyi Központ Eg­ri Regionális Kirendeltségén tá­jékoztatót tartanak. A Klapka u. 9. szám alatti épület 4. emeleti tárgyalótermébe március 26-án, hétfőn 10 órától várják az érdek­lődőket, a civilszervezetek kép­viselőit. ■ B. Cs.

Next

/
Oldalképek
Tartalom