Heves Megyei Hírlap, 2007. február (18. évfolyam, 27-50. szám)
2007-02-27 / 49. szám
KRIMI&BU LV ÁR&MŰSOR HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2007. FEBRUÁR 27., KEDD ^ M -í-&8MS8M HÍRSÁV Kétszer is lopott ugyanabból a házból két napon belül kétszer is lopott ugyanabból a szegedi hétvégi házból az a 47 éves férfi, akit tegnap hajnalban társával együtt kaptak el a rendőrök. A rendőrség a tettest és 26 esztendős társát őrizetbe vette. Viperával raboltak ki egy sörözőt KÉT SÍMASZKOS FÉRFI kira- . bolt tegnap hajnalban egy székesfehérvári sörözőt. Amíg az egyik elkövető a mellékhelyiségben takarító alkalmazottat visszatartotta, társa a kasszából kivette a bevételt. Egy vendéget vipera nevű teleszkópos bottal vállon ütöttek. Lebuktak az autóval menekülő csempészek CSEMPÉSZETT CIGARETTÁT találtak a járőrök két autóban Fehérgyarmatnál. A járműveket hiába próbálták leinteni, ám menekülés közben az egyik útpadkára hajtott, ahol kilyukadt az olajteknő- je, a másik pedig megcsúszott az olajfolton és defek- tet kapott. A kocsikban 11,5 millió forint értékű ukrán zárjegyes cigaretta volt. @ további hírek: www.reggel.hu Scorsese tarolt az Oscar-gálán filmvilág A rendező nyolcadik jelöléséért kripta meg a díját. Az év filmje: A tégla. A magyar jelöltek nem, Hollywood egyik legnevesebb rendezője, Martin Scorsese tarolt a 79. Oscar-díj átadáson. Gyükeri Mercédesz Globális felmelegedés, melegek, szerencsétlen sorsú kínai gyermekek: az Amerikai Filmakadémia idei díjkiosztó gálája a mozinézők társadalmi felelősség- tudatát bombázta. Hogy milyen sikerrel, majd kiderül, rajtuk mindenesetre nem múlott. A klímaváltozásról feltűnései száma alapján az est második műsorvezetőjének is tekinthető A1 Gore volt amerikai alelnök okította a közönséget - úgy is, mint a Kellemetlen igazság című, díjazott dokumentumfílm „hőse”. A hivatalos konferanszié, Ellen DeGe- neres amerikai tévésztár szokásához híven nem mulasztotta el tudatni, ő bizony a leszbikusok harcos közösségéhez tartozik. És talán az sem volt véletlen, hogy a rövid dokumentumfilmek versenyében egy saját családja által megvetett AIDSes árva története kapott elismerést Ennyi fontos téma mellett szerencsére senkinek nem jutott eszébe, hogy az előző évek gyakorlatához hasonlóan Irakról és a balsikerű beavatkozás miatt a FeNégy nagyágyú a gálán: Francis Ford Coppola, Martin Scorsese (a szoborral), Steven Spielberg és George Lucas hér Házról fejtse ki nem túl pozitív véleményét. Ám hiába száműzték a napi politikát a hollywoodi Kodak Theatre színpadáról, a világ folyása így sem hagyta érintetlenül a mozi világát: a legjobb női főszereplő kategóriában a brit Helen Mirrent díjazták, aki n. Erzsébet bőrébe bújva élte át újra a Diana hercegnő halála utáni napokat Stephen Frears A királynő című filmjében. S ha már az uralkodóknál tartunk: „Skócia utolsó királya”, vagyis Idi Amin Dada véreskezű ugandai diktátor megformálásáért Forest Whitakert jutalmazták a legjobb férfi alakítás díjával. Az est leghosszabb tapsa Martin Scorsesének járt, aki hét jelölés után most nem túlzottan nagy meglepetésre meg is kapta a legjobb rendezőnek járó Oscart. A 64 éves rendező műve, A tégla összesen négy díjat, közte a legjobb filmnek járó elismerést is elnyerte. A fontosabb kategóriák nyertesei LEGJOBB FILM: A tégla LEGJOBB RENDEZÉS: A tégla (Martin Scorsese) LEGJOBB NŐI FŐSZEREPLŐ: Helen Mirren (A királynő) LEGJOBB FÉRFI FŐSZEREPLŐ: Forest Whitaker (Skócia utolsó királya) LEGJOBB NEM ANGOL NYELVŰ film: A mások élete (német) LEGJOBB EGÉSZ ESTÉS RAJZFILM: Táncoló talpak LEGJOBB DOKUMENTUMFILM: Kellemetlen igazság LEGJOBB NŐI MELLÉKSZEREPLŐ: Jennifer Hudson (Dreamgirls) LEGJOBB FÉRFI MELLÉKSZEREPLŐ: Alan Arkin (A család kicsi kincse) LEGJOBB FÉNYKÉPEZÉS: A Faun labirintusa (Guillermo Navarro) LEGJOBB EREDETI FORGATÓKÖNYV: A család kicsi kincse (Michael Amdt) LEGJOBB ÁTVETT FORGATÓKÖNYV: A tégla (William Monahan) LEGJOBB FILMDAL: Kellemetlen igazság (Melissa Ehte- ridge: I Need to Wake Up) LEGJOBB FILMZENE: Babel (Gustavo Santaolalla) TELE VIZIO-MU SOR 2007. FEBRUAR 27., KEDD Ë to *4 U 'H ft RTL KLUB 5.30 WS Teleshop 6.00 Reggeli Ébresztőshow 10.05 Receptklub (ismétlés) © 10.15 Top Shop 11.20 Receptklub 11.35 Egy rém rendes család © (amerikai vígjátéksorozat) 12.00 Híradó 6.00 Babavilág 6.25 Tények reggel 6.55 Mokka Utána: Koffeinmentes Mokka 9.10 Szóda Telefonos játék 10.10 Teleshop 11.45 Alfred Hitchcock © 12.45 Észbontó 5.50 Nap-kelte 9.00 Főtér 9.55 Mit főzzünk ma? 10.10 Szívtipró glml © (ausztrál sorozat - 40/27.) 11.10 Titokzatos Násztya (orosz-am. sor. - 127/49.) 12.00 Híradó 5.20 Hajnali gondolatok 5.23 Kárpáti expressz 5.50 Nap-kelte 5.54 Híradó 6.00 Körzeti híradók 6.30 Híradó, Kékfény-hírek 7.00 Híradó. Sporthírek 8.00 Híradó 6.00 TV Shop 7.00 Lety, a csúnya lány © (mexikói sorozat) 8.00 Baywatch © 9.00 Halálbiztos diagnózis © (ismétlés) 10.00 Gyilkos sorok © 11.05 Dowling atya nyomoz © 8.00 Agora 8.30 Hol vagyon a főidnek közepe? (8/1.) 9.00 Kikötő (ismétlés) 9.20 Bioritmus (ismétlés) 9.40 Magyar népi vlseletek 10.00 Derrick© 11.00 Isten kezében (ismétlés) 6.00 Határtalan határok 6.35 A Kilencedik © 7.40 Bob ajánlja 8.15 Az antlbiotlkum-csapda 9.15 KI hitte volna? 10.10 Madagaszkár! képeskönyv 11.10 Jamle menzája © 'H fi 12.15 A kutyafáját! (am. családi vígj., 1998) Fsz.: Rhea Perlman 13.50 06-91-334-334 15.00 Dlsney-rajzfllm 15.30 Te vagy az életem © 16.30 A szembesítőshow © 17.30 A kibeszélőshow © 13.45 Kitúr lak© (amerikai vígjáték, 1990) Fsz.: Kirstie Alley 15.30 Lisa csak egy van © 16.30 Bűbájos boszorkák © 17.30 Doktor House © (amerikai sorozat) 18.30 Tények Hírműsor 12.30 Srpskl ekran 12.55 Unser Bildschirm 13.25 Múlt-kor (ismétlés) © 13.55 Dob + basszus (ismétlés) 14.25 Magyar elsők 14.45 Emeljük fel szívünket 14.50 Katolikus krónika 15.25 Csináljuk a fesztivált! 9.00 Közvetítés a parlament üléséről 16.00 Válaszd a tudást! Mentés másként 17.30 Regélő kövek (fr.-kanadai dok.-sor. -13.) 18.00 Klikkerek © 18.25 Esti mese 12.10 Kojak © 13.10 Magnum © (amerikai akciófilm-sorozat) 14.15 Halálblztos diagnózis © (amerikai krimisorozat) 15.15 Gyilkos sorok © 16.20 Dowling atya nyomoz © (amerikai krimisorozat) 11.30 Kívánságkosár 14.00 Kézjegy (ismétlés) 14.40 Talpalatnyi zöld (ismétlés) 15.05 Magyarország kincsei 15.15 A fény dicsérete (9.) 15.45 A világörökség újabb kincsei (magyar ismeretterj. film) 12.10 Kölcsönkonyha visszajár (15-16.) 13.20 Bújj a bőrükbe! © Zebramanguszták 14.20 Határtalan határok 15.00 Telefortuna 16.00 Bob ajánlja A nap Monacóban 09 H 18.30 Híradó Esti kiadás 19.00 Legyen ön is milliomos! 19.45 Fókusz © Közszolgálati magazin 20.25 Barátok közt© (magyar sorozat) 21.10 A hatodik napon © (am. akciófilm, 2000) 109 " R.: Roger Spottiswoode Fsz.: Arnold Schwarzenegger, Michael Rapaport 19.00 Aktív Magazin © 19.30 Jóban Rosszban (magyar sorozat) 20.15 Egy a 100 ellen Kvízshow Sváby Andrással 21.00 A Thomas Crown-ügy © (am. krimivígj., 1999) 109 " Fsz.: Pierce Brosnan, Rene Russo, Denis Leary Közben: Kenósorsolás 16.20 Quinn doktornő © 17.04 Múltidéző Vltrayval 17.15 Híradók 17.35 Jog-alap 17.45 Bűvölet© 18.40 Tv-taxl 19.00 Híradó Sporthírek. Időjárás 19.40 Önök kérték! 19.55 Életképek (magyar sorozat) 18.35 Membrán 19.00 Kultúrház 19.30 Híradó este Sporthírek. Időjárás 20.10 Pénz és taps nélkül (magyar dokumentumfilm) 21.00 Kultúrház 21.30 Az utolsó csók © (olasz vígj., 2001) 113 ' Fsz.: Stefano Accorsi, Giovanna Mezzogiorno 17.25 Vészhelyzet © (amerikai sorozat) 18.30 Rózsaszín párduc (angol rajzfilmsorozat) 19.00 Benny Hill (angol sorozat) 19.30 Vidióták © (magyar show-műsor) 20.00 Szexi kamera 21.05 A helyszínelők ® (amerikai krimisorozat) 16.05 Sklppy kalandjai (ausztrál sorozat) 16.30 Halak, vizek... 17.00 Világunk 17.45 A házigazda ajánlja 18.00 Híradó. Sport 18.30 Váltó 18.40 Mese 19.00 Külvárosi rendőrök 20.00 Megöltek egy leányt © (magyarfilm, 1961) FF 16.30 Koszkommandó 17.30 Apróságok a vadonban © 18.30 Számsztori 19.40 Görög népek, görög ízek 20.50 Tűsarokmánia © 21.50 Mesél a sivatag (7-8.) A félsziget lakói- Oázis-hegység; A Kaliforniai-félsziget bizarr növényei *9 'W 23.20 XXI. század © 23.55 Az elnök emberei © (amerikai sorozat) 0.50 Reflektor© 1.05 A túlélők© (amerikai vígjáték, 1983) 2.45 Fókusz (ismétlés) © 23.15 Tények este 23.45 Alexandra-pódium © 0.15 Siker, pénz, csillogás © (amerikai sorozat) 1.10 Helyfoglalás, avagy a mogyorók bejövetele © (magyarfilm, 1999) 81 ' 20.40 Kedd 21 21.40 Titkosszolgálat - MI-5 © 22.35 Kedd este 23.10 Kultúrház 23.50 Határtalan emberek 0.15 Karácsonyi ajándék © (olasz film, 1986)98' 23.25 Halló, halló! © (angol vígjátéksor. - 83/22.) 23.50 Napló 23.55 Záróra 0.40 Kodály 125 0.45 Nap-nyugta 3.20 TS - Motorsport 22.05 Indíték: előítélet © (amerikai thriller, 2002) Fsz.: Billy Bob Thornton, Patricia Arquette, Sela Ward 24.00 Kukkolók © (amerikai thrillersorozat) 0.30 A helyszínelők © 21.30 Híróra 22.30 Mindentudás Egyeteme 23.35 Adolf Sax álma- A szaxofon története 1.35 Labdarúgó-mérkőzés Újpest-Honvéd 23.00 Irány a nagyvilág! © (francia útleíró sor., 26.) New York körzetei 23.55 Légierő © (ausztrál iámeretterj. sor.) 1.05 Rejtélyek vonzásában (6.) 12.15 A kutyafáját amerikai családi vígjáték 13.45 Kltúr-lak - amerikai vígjáték 15.55 Életképek magyar sorozat 21.30 Az utolsó csók olasz vígjáték 17.25 Vészhelyzet amerikai sorozat 15.45 A világörökség... magyar ismeretterjesztő film 23.00 Irány a nagyvilág! francia útleíró sorozat 12.15 Pálya. 13.05 Reggeli járat 15.05 Visszhang. 16.05 Keresztmetszet. 17.00 Híradó. Sport. 17.30 Csintalan. 18.30 Esti gyors. 19.00 Híradó. Sport. 19.30 Esti gyors. 20.05 Pénztár. 20.30 Lapzárta. 21.00 Híradó 21. 2135BBC Click. 22.05 Vörös és fehér.22.40 BBC-híradó. 23.05 Lapzárta. 2330 Est) gyors 11.05 Közvetlen ajánlat 12.05 Lad bácsi konyhája. 12.40 Közvetlen ajánlat 13.50 Játszma! 1635 Speed Limit 17.05 Lad bácsi konyhája. 1735 Egészségábécé. 18» Fórum. 18.55 Híradó. 1925 Egyenes beszéd. 20.00 Civil a pályán. 21.00 Friderikusz most 22.05 Találjunk ki egy országot! 23.10 Játszma! 14.00 Játékháló. 15.00 Dokumentumfilm. 1800Játékháló. 17.00 Dokumentumműhely. 1730 Irányjelző. 1800 Dinotópia - Őslények szigete (am.-angol-német kalandfilm - 2/1.). 20.20 Jog-alap. 2030 Hírháló. 21.00 Bűnös szándék (am. krimi). 23.00 Végzetes látomások (am. akciófilm). 1.00 Mindörökké Júlia! FILMMÜZEUM 930 Szombat esti máz. 1130 Grúz ritmusok (szovjet ism.-teij. film). 12.00 Privát filmek. 14.00 Dokumúzeum. 15.00 Rugantino (oL vígj., 1973). 17.00 Bors(15/2.). 17.50Atavasz 17 pillanata (szovjet sor. - 7.). 19.05 Hollywoodi párok. 20.00 Alfa holdbázis (angol sci-fi sor. -9.). 2130 Zuhanás közben (magyar film) M1N1MAX DISCOVERY 830Mai helyzet 845 Olasz labdarúgás. 10.15 Fullkontaktmagazin. 11.45 Spanyol labdarúgás. 14.15 Bulvársport 15.15 Holland labdarúgás. 1615 Angol labdarúgás. 17.15 Olasz- Spanyol labdarúgás. 19.15 Mai helyzet 1930 Portugál labdarúgás. 20.15 Kosárlabda-magazin. 20.45 labdarúgás. 1.00 Ökölvívás 6.00 Rajzfilmek. 1520Találjuk ki együtt, apu és én! 1530 Arthur. 15.55 Simsala Grimm. 1630 Sam, a tűzoltó. 16.40 Pettson és Fin- dusz. 1655 Pingu. 17.05 Játsszunka Szezám utcában! 1730 Fixi, Foxi és barátaik. 17.55 Bingés Bong. 1800 Bibi Blocksberg. 18.30 Maya és Miguel. 18.55 Mihaela. 19.05 Arthur 11.00 Roncstelepi csaták. 12.00 Az építőipar királyai. 13.00 Roncsfutamok. 14.00 Városi felfedezők. 15.00 Hogyan készült? 16.00 Egyszer egy ilyet.. 17.00 Amerikai hot rodok. 18.00 Amcsi motorok. 19.00 Állítólag... 20.00 Az építőipar királyai. 21.00 Állatutánzók. 22.00 Bűnös vagy ártatlan?