Heves Megyei Hírlap, 2007. február (18. évfolyam, 27-50. szám)

2007-02-23 / 46. szám

2007. FEBRUÁR 23., PENTEK - HEVES MEGYEI HÍRLAP GYÖNGYÖS ES KÖRZETE 5 mmmmmmmmm Óvatos tervek, takarékosság: nincs hiány a költségvetésben Gyöngyösoroszi önkormányzata elfogadta a 213,5 millió forintos költségvetését, amelyben nem számolnak működési hiánnyal. A község vezetői racionális gaz­dálkodást, kisebb fejlesztéseket és pályázati források felkutatá­sát tervezik, takarékosságra ösz­tönzik intézményeiket. Az önkormányzati alapfelada­tok ellátásához szükséges mini­mális keret - a számítások sze­rint - rendelkezésre áll. Az óvo­da és az általános iskola az új ok­tatási törvény szerint is önálló maradhat. A képviselő-testület, a lakosság terheire figyelemmel nem emelte a helyi adókat. Az idén a Petőfi utca felújítását és kisebb javításokat terveznek. Ezeket nem hitelből, hanem pá­lyázati támogatásokból finanszí­roznák. Önrészre közel ötmillió forintot különítettek el. ■ Ha én dönthetnék cselkó jánosné, Gyöngyös - Mindenképpen felújításokkal kezdeném: szörnyű a régi épüle­teink állapota, némelyik már majdnem összedől. A legtöbb­ször autóval járok, így tapaszta­lom, hogy az utak állapota is ka­tasztrofális. Ha én dönthetnék, legelőször ezekre a problémák­ra próbálnék megoldást találni. A buszpályaudvar környéke pe­dig egy zsebtolvaj-tanya, az em­ber fél gyalog arra közlekedni. Ott mindenképp megerősíte­ném a rendőri jelenlétet. Sürge­tő lenne a sportpálya rendbeho­zatala is, nagyon rossz benyo­mást kelt a mostani kép. A Mátrai úti lakótelepen élek, ahol az Orczy úton nemhogy rossz, de egyáltalán nincs is jár­da, így kénytelenek vagyunk az úttesten gyalogolni. Nagy öröm viszont, hogy felújították a kas­télyt, a gyerekekkel biztos sok­szor ellátogatunk majd oda. Szintén jó kikapcsolódási lehe­tőség, hogy ismét van mozi a vá­rosban, és egyre több a színvo­nalas rendezvény a művelődési házban és a Fő téren is, főleg nyáron. ■ született „Miért a kokain? Megvannak okaim.” Kosztolányi Dezső a századelőn rímjátéka mára rémes valósággá vált. Képünk illusztráció. Mámorüzlet, buktatókkal számháború A statisztikák könnyen csapdába csalhatnak A drogok paradicsoma vagy a hatékony rendőr­ség városa? Egyre többen teszik fel ezt a kérdést Gyöngyösön, tekintve, hogy alig egy év alatt megduplázódott a kábító- szeres ügyek száma. Suha Péter- Valóban, egyre több ügyet de­rítettünk fel. Másként fogalmaz­va: egyre kevesebb maradt rejt­ve - mondja Kiss Gábor alezre­des, gyöngyösi rendőrkapitány. Sietve hozzáteszi: az, hogy ta­valy megduplázódott a drogos ügyek száma, korántsem jelenti azt, hogy ugyanilyen mértékben növekedett a szerek használata, kereskedelme a városban. Tóth Attila, a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum titkára is oszt­ja ezt a nézetet, mondván: sta­tisztikai csapda néven emlegeti a szakirodalom ezt a jelenséget.- Logikusnak tűnhet, hogy ha növekszik a felderítettség, akkor amögött azzal arányosan növek­vő fertőzöttség áll. Ám nem csak Gyöngyösön, de sehol máshol sem állja meg a helyét ez a felté­telezés - mondja a szakember. A rendőrkapitány először a statisztikát ismerteti: 2005-ben 26, tavaly 56 esetben indult el­járás kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények ügyében. Azt mondja, ez - szigorúan szakmai szempontból - örömteli, mert a fokozott rendőri érzékenységet mutatja. Azt, hogy a kollégák a napi munkájukban egyre hatékonyab­ban tartják szem előtt a drogokkal kapcsolatos lehet­séges szálakat. A kapitányság való­ban évek óta ki­emelten kezeli - a társadalmi igé­nyeknek megfelelve - a kábító­szerek ügyét, s ezen a későbbi­ekben sem kívánnak változtat­ni. Tudják, hogy egy piacról van szó, ami - ha illegálisan is - a kereslet és a kínálat törvénysze­rűségei szerint működik és mű­ködni is fog. Éppen ezért fontos, A legutóbbi ügy­ben több mint tíz gyanúsított van már, közü­lük ketten elő­zetes letartózta­tásban váljak a folytatást. hogy mindkét oldalán igyekez­zenek szűkíteni a piacot. Keres­leti oldalról elsősorban a meg­előzésben vállalt szereppel, kí­nálati oldalról pedig a terjesz­tők fülöncsípésé- vel. Az is tény per­sze, hogy a díle- rekhez általában a fogyasztókon ke­resztül lehet eljutni.-A harmadik fon­tos terület, hogy a vagyon elleni bűn- cselekmények ese­tében is fokozottan figyeljünk azokra az ügyekre, amelyek mö­gött esetleg a drogfogyasztás „fi- nanszírozása’i húzódhat meg - mondja a kapitány. Ezzel kap­csolatban megjegyezte: a terü­letükön tavaly „mel­lesleg” 22 száza­Az országos átlagot hozzák a Mátraalján A DROGFERTŐZÖTTSÉGBEN, illetve a fogyasztási szokások­ban nagyjából az országos át­lagnak megfelelő a gyöngyösi helyzet A legelterjedtebb szer a marihuána és az ecstasy. A „keményebb” anyagokat hasz­nálók aránya nem mutat nö­vekedést, bár az is tény: eb­ben a műfajban nem a leg­utóbbi vizsgálatban szereplő középiskolások, inkább a fia­tal felnőttek „jelesked­nek". A kokain példá­ul kifejezetten a fiatal értelmiségiek kábítósze­re. Az utóbbi években változni látszik a fo­gyasztás helye: a nagy színterek - diszkók, szó­rakozóhelyek - felől a kisebb közösségek, par­tik, házibulik felé toló­dik az arány. lékkai csökkent a vagyon elleni bűncselekmények száma. Sze­retnék ezt a folyamatot is tovább erősíteni, mint ahogy továbbra is igyekeznek a nyílt és az ope­ratív eszközökkel egyaránt fel­deríteni a kábítószeres ügyeket. A látencia, vagyis a rejtve ma­radás kérdésében Tóth Attila is hasonlóan vélekedik, megtoldva azzal: friss felmérésük van a leg­veszélyeztetettebb - középisko­lás - korosztály drogfogyasztási szokásairól. Szerinte a kábító­szer-problémával küzdők alig valamivel több mint tizede ke­rül be a segítségnyújtó hálózat­ba. A bűnügyi statisztikákba pe­dig talán ennél is kevesebben. Az országban egyébként 200-250 ezerre teszik a rendszeres kábítószer-fo­gyasztók számát. Miköz­ben az alkoholistákét - akik ugyebár legális drog­gal élnek - csaknem egymil­lióra.- Gyöngyösön évente 0,5-2 százalékkal növekszik a drogosok száma, az emelke­dés egyébként egyre lassul, amit például több szomszédos országban korántsem mond­hatnak el - jegyzi meg a szakember. Hozzáfűzi: el­sősorban a kipróbálok száma emelkedik, az alkalmi fo­gyasztóké és a függővé válóké stagnál. Nevezéseket várnak a mesemondó versenyre GYÖNGYÖSSOtYMOS Idén a művelődési ház és a könyv­tár lesz a házigazdája a „Pa- lócország-meseország” me­semondó verseny Heves me­gyei elődöntőjének. A meg­mérettetésbe egy palóc nép­mesével lehet benevezni, amit lehetőleg palóc tájnyel­ven, népviseletben kell elő­adni. A megyei forduló előtt a helyi elődöntőt március 2-án rendezik meg, amire óvodások, iskolások és felnőt­tek jelentkezését is várják. Koncertekkel ünnepel a kamarazenekar gyöngyös Fennállásának 20. évfordulóját ünnepli a Musica Mansueta Kamara- zenekar. Ez alkalomból jubi­leumi koncertsorozat indul, melynek nyitó hangversenye holnap 18 órakor kezdődik a Pátzay lános Zeneiskolában. A zenekart Matinné Szabó Katalin vezeti, karmester Ménesi Gergely. A rendezvé­nyen számos fiatal előadó- művész is közreműködik. Családok versenyeznek a holnapi vetélkedőn gyöngyösoroszi Családi ve­télkedőt rendez a roma ki­sebbségi önkormányzat Vad­rózsa női klubja holnap a művelődési házban. A 15 órakor kezdődő programon az eddigi jelentkezések alap­ján mintegy 12 család - a szabályok szerint anya, apa és két-két gyermekük - méri össze tudását a különböző szellemi és ügyességi felada­tokban. A rendezvényt a ki­sebbségi és a települési ön- kormányzat is támogatja. Körzeti oldalaink heti menetrendje HÉTFŐ EGER KEDD PÉTERVÁSÁRA SZERDA HEVES CSÜTÖRTÖK FÜZESABONY ► PÉNTEK GYÖNGYÖS SZOMBAT HATVAN, LŐRINCI Az oldalt készítette: Suha Péter és Juhász Marianna Cím: 3200 Gyöngyös, Török Ignác u. 8. Tel.: 37/500-053 e-mail: peter. suha(G axelspringer.hu A GYÖNGYÖS-MÁTRA Takarékszövetkezetnél! Jöjjön be hozzánk, mi mindig megoldjuk gondját személyre szabott pénzügyi szolgáltatásainkkal. Most 16.500,- Ft törlesztőrészlettel 1.000.000 Ft-hoz hozzájuthat, akár 3 nap alatt is. THM: 17,57%-tói Keressen, megtalál az alábbi kirendeltségeinkben: 3300 Gyöngyös, Magyar út 1. 37-312-070 3359 Tenk, Fő út 54. 36-470-039 3200 Gyöngyös, Kócsag út 32/3. 37-313-817 3372 Kömlő, Fő út 8/b 36-481-036 3300 Eger, Grónay út 12. 36-413-705 3243 Bodony, Árpád úti. 36-374-573 3000 Hatvan, Horváth M. út. 5. 37-341-644 3247 Mátraballa, Május 1. út 5. 36-475-012 3035 Gyöngyöspata, Dózsa Gy. út. 1-3.37-364-112 3246 Mátraderecske, Kossuth út 25.36-476-068 3036 Gyöngyöstarján, Jókai tér 22. 37-372612 3245 Recsk, Kossuth út 103. 36-478-111 3034 Szűcsi, Petőfi út 16. 37-326-150 3240 Párád, Kossuth út 128. 36-544-110 3358 Erdőtelek, Fő út 123. 36-496623 Web: www.gyongyosmatratksz.hu E-mail: info@gyongyosmatratksz.hu Évszázadnyi egészség és béke születésnap Marika néni „kislánya” is már nyolcvan éves Száz esztendeje fejezte be Mik­száth a Noszty fiú esete Tóth Ma­rival című regényét. Száz éve je­lent meg Molnár Ferenctől a Pál utcai fiúk. És 1907-ben született Zsidai Gyuláné, Marika néni is, aki tíz éve él a vámosgyörki idő­sek otthonában. Ő az intézmény első lakója, akit századik szüle­tésnapján köszönthettek. Csa­ládja mellett természetesen az otthon lakói és dolgozói, vala­mint a település vezetői is felkö- szöntötték, s nem „takarékos­kodtak” a virágokkal és az aján­dékokkal sem. Marika néni mo- | solyogva fogadta az óvodások g műsorát, s egy korty pezsgőt is J megengedett magának a jeles I ünnepen. ■ Az ünnepelt. Marika néni az első helikopter felszállásának évében született.

Next

/
Oldalképek
Tartalom