Heves Megyei Hírlap, 2007. február (18. évfolyam, 27-50. szám)

2007-02-17 / 41. szám

3 2007. FEBRUÁR 17., SZOMBAT - HEVES MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP Delijén iskolabezárás csü­törtökön tartották testületi ülésü­ket a képviselők, amikor máso­dik fordulóban tárgyalták a költ­ségvetési tervet, és el is fogad­ták azt. Sajnos nagyon szűkös a település anyagi lehetősége. Rossz hír, hogy várhatóan be kell zárni az iskolát, mivel már csak az alsó tagozat működik, és oda is egyre kevesebb gyermeket írat­nak be a szülők. Egy Egerrel tör­ténő mikrotársulásról, az egykori 9-es iskolával való szövetkezés­ről folynak a tárgyalások, esze­rint ősztől a demjéni diákok itt tanulhatnának tovább. Hatvan FILMKLUB A Városi Mű­velődési Központban ma 19 óra­kor kezdődik a DVD-filmklub so­ron következő rendezvénye. A vendég ez alkalommal Kovács László rendező lesz, aki „A Hatvány nagy románc" címmel forgatott dokumentumfilmet Nagy Endre Afrika-vadásszal, an­nak balatonedericsi otthonában. Kerecsent! választás a ki­sebbségi önkormányzatok terüle­ti és országos szerveinek megvá­lasztására március 4-én, vasár­nap 6-19 óra között kerül sor. Kerecsenden a választásra kije­lölt szavazóhelyiség a polgármes­teri hivatalban működik. A terüle­ti és országos kisebbségi válasz­táson a 2006. október 1-jei tele­pülési kisebbségi önkormányzati választásokon megválasztott te­lepülési kisebbségi önkormány­zati képviselők (elektorok) ren­delkeznek választójoggal. Novaj KÖLTÖZÉS Hétfőn és ked­den visszaköltözik a mostani ide­iglenesről az eredeti helyére a polgármesteri hivatal. A régi he­lyen lévő épületet ugyanis elbon­tották és újat építettek helyette, amelyet mostantól birtokba ve­hetnek a hivatal dolgozói és a te­lepülés lakói. A teljes berendezke­dés egy hetet vesz igénybe, ezért az új épületben az ügyfeleket a következő hét hétfőjétől, február 26-tól tudják majd fogadni. Tárnáméra gazdálkodás az idén a település mintegy 32 millió forinttal kevesebb állami támogatást kapott. A testület tagjai a költségvetés első fordu­lós tárgyalásán ezen összeg le­faragásán dolgoztak, ám így is létszámleépítések várhatók, sőt munkaidő-csökkenést is beve­zetnek. Az anya- és gyermekvé­delem munkatársait a jövőben nyolc óra helyett csak hat órá­ban foglalkoztatják. Kedvezményeket várnának levélváltás A polgármester támogatást ígér a kérelmezőknek Sok idős egri szeretné, ha a strandfürdőbe kedvezményesen juthatna be. A polgármester egyeztet az illetékesekkel a lehetőségekről. Kedvezményeket kér ol­vasónk az egri idős lakos­ság nevében a város pol­gármesterétől. Felvetései­re választ is kapott. Barta Katalin Knapp lózsef szerkesztőségünk­be is eljuttatta azon felvetéseit, amelyeket az egri nyugdíjasok érdekében a város polgármester­ének írt. Kérdéseire azonnal vá­lasz is érkezett, amit közérdekű volta miatt ezúton adunk közre. A kérés így szólt: „Szeretnénk, ha az egri időskorú nyugdíjasok számára a város bővítené vala­melyest a szociális hálót, s né­hány ésszerű kedvezményt kap­hatnánk. Ilyen a helyi gyógyfür­dőbe a kedvezményes belépés, az ingatlanadó csökkentése, és 1500 köbcentiméterig a gépko­csik súlyadójának mérséklése. Ezen kérésünk részben orvos­lásra talált. A jelenlegi körülmé­nyek miatt előreláthatólag két évre szóló kormányzati megszo­rító programcsomag 2007. évben történő bevezetése valamennyi­ünknek igen nagy megterhelés, de különösen az idős nyugdíja­soknak az. Ezért tisztelettel kér­nénk, hogy néhány kedvez­ménnyel bennünket segíteni szíveskedjenek. Szeretnénk, ha az egri strand gyógyfürdő igénybevételénél a hét öt mun­kanapján jelképes vagy eszmei díjat, míg a hét végén 50 száza­lékos kedvezményt kaphat­nánk. Kérjük, hogy a gépkocsik súlyadóját csökkentsék az idős korosztálynál.”. Habis László személyesen is válaszolt levélírónknak, s idős egri olvasóink tájékoztatására szerkesztőségünkbe is eljuttatta válaszait:- Az építményadóval kapcso­latos 2004-ben megfogalmazott kérésük szerintem teljesült, hi­szen az egri nyugdíjas tulajdono­sok rendkívül kedvező mérték­kel adóznak és összességében 18,9 millió forint önkormányza­ti adókedvezményt kapnak. Az egri ingatlanok adója ugyan egy­séges, négyzetméterenként évente 260 forint, ám eltérő adó- kedvezményt érvényesíthetnek az adófizetők. A magánszemé­lyek a lakások után négyzetmé­terenként 65 forint adót fizet­nek. A nyugdíjas tulajdonosok ebből további 50 százalékos adókedvezményt kapnak, így a lakások után a tény­leges adómérték ■ négyzetméteren­ként 32,5 forint.- Az egységes építményadóban mód van az adófel­függesztés jogintéz­ményére - sorolta a polgármes­ter. - Idős, elesett polgártársa­inknak (65. életévét betöltötték vagy a legalább 67 százalékban rokkant személyek), akik egye­dül vagy ugyanezen feltételek­nek megfelelő hozzátartozójuk­kal élnek, esedékességkor ne kelljen megfizetni a valóban la­kásként használt lakásuk utáni építményadót. A gépjárműadó mértékét és a mentességet törvény állapítja meg. Az nem helyi adó. Az idei évtől változik az adószámítás módja. Személygépkocsik esetén a mai egységes - száz kilogram­monkénti 1200 forin­tos - adómértéket a gépjármű gyártási éve és teljesítménye szerinti differenciált adómérték váltja fel.- A Strandfürdő­ben a közgyűlés dön­tése alapján hetente háromszor az egri 60 éven felüli nyugdíja­sok a nyugdíjasjegy feléért - je­lenleg 450 forint - vehetik igény­be a fürdőt (az egy főre jutó ön­költség az egri fürdőben mint­egy 880 forint) - folytatta Habis László. - Ezt a kedvezményt az üzemeltető Termál Kft. a saját bevétele terhére adja. A Bitskey Aladár Uszodába va­ló belépést az önkormányzat köz­vetlenül támogatja, az egri 60 éven felüli nyugdíjasok heti há­rom alkalommal 250 forintos jegy ellenében vehetik igénybe (a belé­pőjegy 810, a nyugdíjasoknak 490 forint). A felvetést - amely továb­bi kedvezmények megadását szorgalmazza - napirenden tart- ják. Az üzemeltető Termál Kft. ügyvezetésével áttekintik az egri nyugdíjasoknak adható további kedvezmények lehetőségét Időkövető gépjárműadó a nyugdíjasoknak Jellemzően a nyugdíjasok járműparkja idősebb gép­járművekből áll, így számukra eleve alig. emelke­dik, illetve csökken (akár jelentősen is) a gép­járműadó összege. Például: egy 1993-as gyártású, Ford típusú, 1021 kg önsúlyú ás 43 kW teljesítményű személygépjár­mű éves adója 2006-ban 10 ezer 560 forint volt, ebben az évben 6 ezer 880 forint lesz. ®C Az egységes építményadó­ban lehetőség van az adófel­függesztés jog­intézményére. ÁLLÁSPONT RÉNES MARCELL Benne vagyunk a sorban sorban állni feltehetőleg senki sem szeret. A sor rossz emlékeket idéz, kádá­ri szocializmust, áruhiányt. Amikor banán csak kará­csonykor, akkor is limitált mennyiségben volt kapható, autó meg csupán az erre szakosodott állami cégtől, körülbelül három-négy esz­tendős várakozás után. Utóbbi esetben szó szerint ugyan nem kellett sorba áll­ni, a lista viszont kétségkí­vül létezett. SAJNOS a sorok kígyóznak ma is. Például délután fél öt­kor átszaladni a szerkesztő­séggel szemközti, mintegy húsz méterre lévő áruházba rendszerint elhúzódó kirán­dulást jelent, még úgy is, ha mindössze két kifliért indul­tunk. Ilyenkor, a munkaidő leteltével megtelik a bolt, ezzel párhuzamosan viszont a pénztárosok némelyike a tömeget látván inkább be sem ül a kasszába... Kedves szórakozás, főleg, ha az em­ber sietne valahová. A legrosszabb azonban be­tegen várni a sorunkra. Nem új keletű dolog, mégis sokan csak a helyszínen, az adott pillanatban szembe­sülnek azzal, hogy bizony nem lesznek túl egy perc alatt mondjuk a vérvételen. A magam részéről hosszú évek óta nem járok orvoshoz „csak úgy”. Értem ez alatt egyfelől azt, hogy a szimpla nátha nem kerget a rendelő­be - az efféle meghűlésre jó a citromos forró tea is -, másfelől pedig azt, hogy elő­zetes egyeztetés, hivatalosan fogalmazva, előjegyzés nél­kül nem teszek egy lépést sem. A (mobil)telefon mesz- sze nem luxus már, van min­denkinek. Egy hívás, egy vá­lasz az asszisztenstől: ekkor és ekkor tessék jönni. Ezzel az idegbaj, a folyosói ordíto- zás elkerülhető. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@hevesmegyeihirlap.hu Elúszott a libanoni befektető? tejipar Az üzem dolgozóinak többségét már elbocsátották Az egészség hete az iskolában előadások A helyes táplálkozásra nevelés fontos Folytatás az 1. oldalról A gyáregység jövőjét rendező szerződést azonban mind a mai napig nem írták alá a tárgyaló fe­lek. Márpedig a Friesland- állományban lévő munkaválla­lók sorsa a mielőbbi adásvételen múlt. A dolgozók teljes bizonyta­lanságban élték meg az elmúlt heteket, mivel eredetileg azt kö­zölték velük, hogy a megszűnő cég végkielégítéssel fog megvál­ni tőlük. A csoportos létszámle­építést be is jelentették a munka­ügyi szervnek. Ám január közepén váratlanul kiderült, hogy a gyár várható ér­tékesítése miatt január végén mégsem áll le a termelés. A megszűnés ismeretében többen maguk néztek más állás­hely után, mások az üzem meg­maradásának a hírére mondták vissza új munkájukat. Úgy tud­juk, egyetlen jelentkezővel foly­tak a tárgyalások, s a Friesland nem akarta tovább működtetni a mátraaljai gyártóegységet. A dolgozók szerint több berende­zést már a tárgyalások alatt el­vittek az üzemből, ahol pénte­kig is csupán névleges munka­végzés folyt. A többség otthon várta a sorsáról szóló döntést. A vevőjelölt állítólag épp az elvitt eszközök miatt nem írta alá ja­nuár 31-én a szerződést. A meg­egyezés meghiúsulásának má­sik oka az lehet, hogy a vevő nem kívánta jogutódlással, fo­lyamatos munkaviszonnyal és terhekkel átvenni a gyártóegy­séget. A hírek szerint a 125 dol­gozó mintegy háromnegyedére tartott volna igényt. A kérő információnk szerint a Kőröstej Kft.-t is birtokló libano­ni származású üzletember, a jó közel-keleti kapcsolatokkal ren­delkező tulajdonos a karikatúra­botrány miatt bojkottált dán tej­termékek, sajtok kiszorulása nyomán támadt piaci résbe tört be az itthon előállított tejtermé­kekkel az arab országokban. Elképzelhető, hogy a gyöngyö­si tejüzemet bezártan vásárolják meg, s újonnan szerződtetnek hozzá munkavállalókat. ■ K. J. Az egri Dobó István Gimnázium egészségnevelési programjának aktuális része a február 12-19. közötti Egészséghét elnevezésű rendezvény. Ennek során több előadáson vehettek részt az ér­deklődő diákok. Dr. Bérczy Ju­dit, a Heves Megyei Életreform Népfőiskola elnöke többek kö­zött arról is beszélt, hogy a fehér kenyér csaknem negyven száza­lékban tartalmaz olyan adalék­anyagokat, amelyek akár a na­rancsbőr kialakulásához is ve­zethetnek. Szabó Sára, a Dobó gimnázi­um 11. évfolyamos tanulója el­mondta, törekszik arra, hogy a táplálék, amelyet elfogyaszt, le­hetőleg egészséges legyen. A diákok egészséges ételeket is kóstolhattak az előadás alatt

Next

/
Oldalképek
Tartalom