Heves Megyei Hírlap, 2007. január (18. évfolyam, 1-26. szám)

2007-01-09 / 7. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2007. JANUÁR 9., KEDD POSTÁNKBÓL Bonyolult kompenzáció Megszoktam már, hogy hivata­los ügyeim intézésére érdemes egy szabadnapot kivennem. Úgy tapasztalom, hogy minél több a számítógép, annál to­vább kell várakoznunk. Leg­utóbb a gázár-kompenzációval kapcsolatos dolgaim dúlták fel ünnepi kedélyemet. Több órát várakoztam a Tigáz-nál, miu­tán arról értesültem, hogy a földhivatalnál is meg kell je­lennem friss tulajdoni lapért. A mai postával érkezett egy újabb levél, hogy hiánypótlás­ra csatoljak még ezt-azt az igényléshez, mert az nem felel meg a követelményeknek. Las­san kezdem irigyelni a hajlék­talanokat. Ők fáznak ugyan, de legalább nem kapnak ideg­rohamot. B. I.-NÉ LEVÉLCÍMÜNK: HEVES MEGYEI HÍRLAP SZERKESZTŐSÉGE* 3301 EGER. PF. 23. A megyében is terv a postai átszervezés Egyelőre még nem lehet ponto­san tudni, hogy Heves megyét konkrétan hogyan érintik majd a Magyar Postánál tervezett vál­tozások. Az elképzelések sze­rint a cég 2009-től mintegy ezer postahely üzemeltetését vállal­kozókra bízná. Ezzel egy időben a már működő mobilposta-Özöl- gáltatások fejlesztését is folytat­ni kívánják, amelyek egyéb­ként a zRt. tapasztalatai szerint sikeresek. Mindezekkel egy időben a posta is rákényszerül bizonyos megszorításokra, így akár né­hány hivatal végleges bezárá­sáról is szó lehet. Konkrétu­mokról azonban nincs döntés az elképzelésekkel kapcsolat­ban, sem megyei, sem pedig or­szágos szinten.- Egyelőre nem lehet tudni, hogy mely településeket érintik a változások Heves megyében, csak tervek szintjén fogalmazó­dik meg ez a lépés. Jelenleg még számadatokról sem számolha­tok be - tájékoztatta lapunkat Tomecskó Tamás, a Magyar Posta ZRL szóvivője. ■ Lázas vásárlás a gyógyszertárban vénykötelesek Most az Algopyrin, valamint a Quarelin a legkeresettebb termék H. Tamásné húsz perce vár, hogy sorra kerüljön a forgalmas egri gyógyszertárban. Mint so­kan mások, ő is Algopyrint, Demalgont és Quarelint szeretne nagyobb tételben vásárolni:- Őrület, hogy már megint az egyszerű emberen csapódik le egy hirtelen hozott döntés ösz- szes rossz következménye. Ne­kem hiába mondják, hogy súlyos mellékhatásai lehetnek ezeknek az orvosságoknak, amikor évek óta megtapasztaltuk, hogy ezek a leghatásosabb készítmények. Nem értem, ha ilyen veszélye­sek, eddig miért lehetett vény nélkül is megvásárolni ezeket. Öt doboz Algopyrint szeretnék venni. Úgy tudom, öt évig nem jár le a szavatossága. K. József a szokásos gyógy­szerét szeretné kiváltani, de ha már egyszer sorba kell állni, ő is szeretne készletezni előre a nép­szerű termékekből:- A feleségem kért meg, hogy vegyek néhány dobozzal azok­ból a tablettákból is, amik vény­kötelesek lesznek. így legalább megspóroljuk a majdani vizitdíj árát. Egy professzor nyilatkoz­ta, hogy erre a bizonyos ható­anyagra (metamizole) mi ma­gyarok kevésbé vagyunk érzé­kenyek. Én is hiszek ebben. Mi már csak olyanok vagyunk, hogy ragaszkodunk ahhoz, ami már egyszer bevált. Egerben a Zalár úti gyógy­szertárban az elmúlt napokban ugrásszerűen megugrott a forga­lom - nyilatkozta á patika veze­tője, Szilágyi Józsefné:- A legtöbb vásáríó â vénykö­telessé nyilvánítandó terméke­ket keresi. Pénteken az átlagos­hoz viszonyítva másfélszeres forgalmat bonyolítottunk. A Nem csupán a fájdalomcsillapítókat keresik. Más patikaszerből is felvásárlás tapasztalható, hiszen január 15-től több termék támogatása is csökken. húszszemes Algopyrinünk már elfogyott, a tízszemesből még van valamennyi tartalékunk. Nagyon keresett a Quarelin is, bár ebből a hírek hallatán alapo­san bekészleteztünk. Összessé­gében elmondható, hogy egy hét álatt egyhavi Vásárlásnak megfe­lelő áru fogyott. Az igazsághoz tartozik, hogy a többi patikaszer­ből is felvásárlás tapasztalható, hiszen január 15-től több készít­Az indok: súlyos mellékhatások jelentkezhetnek AZ EGÉSZSÉGÜGYI TÁRCA indok­lása szerint a metamizole ha­tóanyag mellékhatásaként súlyosan csökkenhet a fehér­vérsejtek száma, s akár aller­giás sokk is bekö­vetkezhet. Emiatt srsrr Ausztriában, Bel­giumban, Hol­landiában, Olaszországban, Németországban már régóta csak re­ceptre vásárolják ezeket a szereket. Magyarország te­hát csak késve követte a más országokban már meg­honosodott gyakorlatot. ALG@PYRIN'S ;f| |I1 20 “PYRIN' 500 mg tabletta mény támogatása is csökken, s aki teheti, most előre vesz ezek­ből is. Akadt olyan kisebb egri gyógyszertár is, ahol érdeklődé­sünkre nem volt idejük válaszol­ni az eladóknak a rengeteg vára­kozó vevő miatt. Feller Jakab, a Hűhgarophar- ma Rt. kereskedelmi és marke­ting-igazgatóhelyettese érdeklő­désünkre elmondta, hogy egy­előre még minden igényt ki tud­tak elégíteni, s a gyártó is azzal biztatta a céget, hogy megpró­bálja az utánpót­lást biztosítani. Tény, hogy a sajtóban meg­jelent hírek óta ötszörösére emelkedett a patikák igénye a fenti szerek­ből. Ha a gyár- \\{ tó és a nagyke­reskedők idő­ben értesültek volna a kor­mányzati szán­dékról, alapo­7 Sí ± Si at E ? £ & V о Cl о tv G (N ? sabban fel tudtak volna készül­ni a rohamra. Gyöngyösön az Erzsébet Gyógyszertár munkatársa arról beszélt: a koráb­bi átlagos forga­lom csaknem tíz- siéresét bonyolí­tották le az utób­bi napokban. Ez alól a tegnapi volt némileg kivétel, amikor is már kismértékben enyhült a vásár­lói roham. Jellemzően a hamarosan vény­kötelessé váló készítményeket keresik az emberek. Kérdésünk­re azt is elmondta: az egyéb re­ceptköteles készítmények forgal­ma is növekedett valamelyest, de korántsem kiugró mértékben. Ennek oka itt is az, hogy akik te­hetik, azok még 15-e, vagyis a dobozdíj bevezetése előtt igye­keznek felíratni és kiváltani szo­kásos gyógyszereiket. Ezek kapcsán azonban jelen­tős forgalomnövekedés nem ala­kulhat ki, a doktorok egyszerre legfeljebb egyhavi mennyiséget ■ A húszszemes l/ll4r Algopyrinünk már sok helyen elfo­gyott. Nagyon kere­sett a Quarelin is. írhatnak fel az adott mediciná­ból. Lestyán Balázs, a hatvani Lestyán Patika vezetője értetle­nül áll az intézkedés előtt. Sze­rinte részben a média Itatására akkora gyógy- szerpánik tört ki az emberek köré­ben, amilyet utol­jára a szocialista érában tapasztaltak, a Cavinton árának a megemelésekor. A pa­tikában türelmetlenek és bi­zonytalanok az emberek.- Megdöbbenve értesültünk az intézkedésről, hiszen az év vé­gén olyan gyógyszereket vittek ki a benzinkutakhoz és más he­lyekre, amelyek veszélyessége bizonyított, szélsőséges esetben akár májkárosodást is okozhat­nak - mondta a gyógyszerész. - Ugyanakkor vénykötelessé tet­tek olyan orvosságokat, amelyek több tízmillió doboz eladása után bizonyítottan panaszmentesen érik el hatásukat. Ez szakmai szempontból teljességgel indo­kolatlan és érthetetlen. ■ Osztozkodás kezdődött Megkérdeztük olvasóinkat a kórházi betegágyakról Helyes-e, hogy több gyógyszer vényköteles lesz? Folytatás az 1. oldalról Ha nem születik megegyezés, ak­kor a minisztérium mondja ki az utolsó szót. A 39, úgynevezett súlyponti kórházat már megne­vezték, a többi gyógyintézmény területi kórházként működik majd. Az elképzelések szerint az országban egyetlen kórház sem szűnik meg; lesznek, ahol az „ak­tív” ágyak megmaradnak és mű­téteket is végrehajtanak, néhány településen azonban csak króni­kus ellátás működik a jövőben. Az azonban biztosnak tűnik, hogy mindenhol kevesebb ágyszám marad a korábbinál. Utóbbi Hat­vanra is érvényes: egész osztályok nem szűnnek meg, de a jelenlegi kapacitás - a kihasználatlanság miatt - ötödével-negyedével csök­kenhet A miniszter szerint ezt az sem befolyásolja, hogy az önkor­mányzat végzi-e a működtetést, avagy - mint Hatvanban - priva­tizálták a szolgáltatást A Hírlap kérdésére Molnár La­jos a gyöngyösi kórház jövőjével kapcsolatban sem közölt ténye­ket, mindössze annak a véleke­désének adott hangot, hogy a tér­ségben lévő intézmények - az említettek mellett a pásztói, a sal­gótarjáni és a parádi kórházat ne­vesítette - összefogással erősít­hetik pozícióikat Hatvan után a tárca első embere a Nógrád me­gyei Pásztót és Salgótarjánt ke­reste fel. ■ T. 0. BozsiK ferencné, Egercsehi- Ha ötven évig jók voltak ne­künk ezek a bizonyos gyógy­szerek, akkor nem értem, hogy most egyszerre mi a probléma velük. Úgyis olyan sokat kell várni a rendelőben, ezeknek az elterjedt és széles körben hasz­nált orvosságoknak a felíratá­sa pedig csak még tovább fogja növelni az amúgy is leterhelt háziorvosok forgalmát. varga károly, Gyöngyös Feleslegesnak tartom az intéz­kedést. Szerintem nagy roham­ra számíthatnak a patikákban a változtatás miatt, mert senki nem akar kétszer sorban állni ugyanazért a gyógyszerért. Most az orvosnál is várakozha­tunk a receptért, azután meg a patikában, pedig könnyen le­het, hogy egy évben csak egy­szer van szükség a pirulákra. SÜTŐ ISTVÁNNÉ, Gyöngyös Szerintem indokolt a vényköte­lezettség bevezetése, mert így is túl sokat fogyasztunk ezek­ből a gyógyszerekből. Talán ez­zel majd sikerül visszaszorítani a folyamatot. Nekem is minden hónapban mennem kell az or­voshoz a tablettáimat felíratni. Ezután majd a fájdalomcsilla­pítókat is kérem a doktortól, ha szükséges. KNAPP EMIL, Eger.- Alaposabban át kellett volna gondolni ezt a döntést, mérle­gelni, hiszen jóformán minden­ki, de főként az idősebb és beteg emberek által régóta használt gyógyszerekről van szó. Egyik napról a másikra történő vény­kötelessé tételük sokak életét megnehezíti. Nem túl jó lépés ilyen váratlanul újabb tortúrá­nak kitenni az érintetteket.

Next

/
Oldalképek
Tartalom