Heves Megyei Hírlap, 2007. január (18. évfolyam, 1-26. szám)
2007-01-04 / 3. szám
12 HORIZONT ШтШШШШШШШШШШШЁШШШтШШШтШЖШЖ HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2007. JANUÁR 4., CSÜTÖRTÖK Disznóölésen vesznek részt a gondozott gyermekek Zsaruk harca a nyugdíjért rendőrség A közterületi rendet nem veszélyezteti a létszámhiány A Heves Megyei Önkormányzat Pétervásárai Gyermekotthonához tartozó négy lakásotthonban élő gyermekeket az idén ötödik alkalommal látják vendégül az egész napos disznóölésen. A program szombaton reggel hat órakor kezdődik a művelődési ház udvarán, ahol a környékbeli önkormányzatok számos képviselője, valamint Sós Tamás, a térség országgyűlési képviselője segédkezik a gyermekeknek a sertés feldolgozásában. A nap során felelevenítik a hagyományos disznóölés jellegzetes fázisait, s együtt készítik el a toros lakoma fogásait is. ■ Összefogással javítható a város közbiztonsága Két, az egész lakosságot érintő megbeszélést is tartanak januárban Hevesen. Ezzel kapcsolatban körlevelet kapott a rendőrség, a polgári védelem, a kisebbségi önkormányzat és két őrzővédő cég vezetője. „Mint minden településen, így itt is fontos a közbiztonság” - olvasható a levélben. - Mivel ez nemcsak a város vezetőit, hanem minden egyes polgárát foglalkoztató kérdés, ezért szeretnék, ha az érintettek megtennék javaslataikat a közbiztonság javítására. A meghívottak január 11-én találkoznak a polgármesteri hivatalban. Január 17-ére pedig a vállalkozókat invitálták a városházára. Ők már korábban kaptak egy-egy kérdőívet, a válaszok feldolgozása jelenleg is tart. Javaslataikat azonban szóban is elmondhatják azzal kapcsolatban, hogy ők miként segíthetnek a város rendjének a megőrzésében. ■ Zavartalanul működik a városi kórház osztálya A gyöngyösi Bugát Pál Kórház KhL II. belgyógyászati osztályának földszintjén a napokban befejeződtek a vízvezeték-felújítási munkálatok. A beruházás egy hónapig tartott. Mint megtudtuk, így már feloldották az osztálynak erre a részére eddig érvényben lévő zárlatot. Az intézmény működése immár zavartalan: a kórházban folyamatosan zajlik a betegfelvétel, valamint az ápoltak látogatása is engedélyezett. ■ J. M. A sok szolgálati évet maguk mögött tudó rendőrök tapasztalata, tudása különösen sokat érhet váratlan helyzetekben. Képünk illusztráció. Megyénkben a hivatásos rendőrök nyolc százaléka szerelt le vagy kérte nyugdíjazását tavaly, alig többen, mint 2005-ben. Többségük ugyanis nem látta biztosnak öregkori éveinek javadalmazását. Szalay Zoltán Az elmúlt esztendőben teljesen új divat terjedt el a hazai rendőrség berkeiben. Sokan, a korábbi évekhez képest jóval többen leadták egyenruháikat, felszereléseiket. Avagy elgondolkoztak azon, hogy folytassák-e munkájukat. Egyértelműen az a bizonytalanság váltotta ki a leszerelési, nyugdíjazási kérelmek megszaporodását, ami az öregségi ellátásuk körül bontakozott ki.- Már nem éri meg tovább idegeskedni - mesélte még 2006 közepe táján egy neve elhallgatását kérő, az 50-es évei közepén járó magas rendfokozatü rendőr. - Nem tudni, mit hoznak a nyugdíjjal kapcsolatos kormányzati döntések. Az csak természetes, hogy az ember három évtizedes szolgálat után szeretne minél jobb anyagi helyzetet az idősebb éveire. Beszélgetőpartnerem kitartott elhatározása mellett, így idén január 1-jétől már nyugállományú zsaru. Hasonlókon gondolkodott egy másik, igen magas beosztású főtiszt is.- Részben a nyugdíj körüli bizonytalanság, részben a várható regionális átszervezés miatt estem gondolkodóba - vallotta be. - Őszre azért kiderült, hogy a 2007-es esztendő ezekben a kérdésekben még nem hoz változást. Éppen ezért egyelőre kivárok. A kötelező szolgálati időm megvan, tehát bármikor nyugdíjba mehetnék. Ezt az évet azonban még szeretném a munkámmal tölteni. A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság (HRFK) az elmúlt esztendőt 90 százalékos létszám-fel- töltöttséggel zárta. Ez a korábbi öt esztendő átlagát tekintve a legalacsonyabb volt, azt az arányt 5 százalékkal múlta alul.- Heves megyében tavaly összességében a hivatásos állomány 8 százaléka szerelt le - közölte érdeklődésünkre dr. Sipos Mihályné r. alezredes, a főkapitányság személyügyi szolgálatának a vezetője. - Ez a szám alig több a 2005-ös évinél. Évek óta folyamatosan áthúzódó nálunk az év végi létszámhiány. A megyében öt év alatt 168 személyt neveztünk ki álláshelyre, ezzel szemben viszont 242-en távoztak a testülettől. A bizonytalanság nem tesz jót a hazai rendőri testületnek A szakember elárulta azt is, hogy legtöbben a múlt év közepe tájékán hozták meg a döntésüket. Mégpedig arról, hogy nyugdíjba vonulnak vagy leszerelnek a rendőrségtől. Bizonytalanná vált ugyanis előttük - indokolták meg a lépésüket -, hogy miként élhetnek az elkövetkezőkben az eredeti szabályozás szerint még nekik járó kedvezményekkel. Hogy mi is a pontos jogszabályi előírás, erre a kérdésünkre az alezredes asz- szony a következőt válaszolta:- A hivatalos nyugdíjkorhatár nálunk ugyan 57 év, de a jogszabályban meghatározott további feltételek teljesülése esetén korengedménnyel kérhetik a rendőrségen a nyugdíjazásukat az 50 év felettiek, illetve a legalább 25 éves munkaviszonnyal rendelkezők. Éppen ezért tavaly év közepén a megszokottnál többen kívántak élni az említett lehetőségeikkel. Az év végére azonban a helyzet rendeződött, ennek köszönhetően úgymond lecsiTovábbra is mindenütt ott lesznek a rendőrök dr. sípos mihályné az elmondottakon túl külön is hangsúlyozta, hogy a közterületek biztonságát semmiképpen sem veszélyezteti a létszámhiány. Biztosított a folyamatos rendőri szolgálat ellátása, hiszen az évek óta folyamatosan növekvő létszámhiány miatt erre a helyzetre is kell& képpen felkészültek. A változtatásban a rugalmasság is jellemző. Erre bizonyíték, hogy gyorsan megoldották az ősz eleji budapesti események miatti vezénylések ellensúlyozását is. Akkor átcsoportosításokat hajtottak végre a megyei állományon belül. Létszámfeltöltöttség a Heves Megyei Rendőrfőkapitányságon № tűit az állomány mozgása. Immár az adatokból az látható, hogy a Hatvani és az Egri Rendőrkapitányság küzd a megyében a legnagyobb létszámhiánynyal. Mindkét helyen intézkedtünk természetesen a visszapótlás érdekében. A kormány- és különösen a konvergenciaprogram célkitűzései értelemszerűen a rendőrségre is elég nagy hatással vannak. Különösen az anyagiakkal való takarékosság tekintetében. Dr. Sipos Mihályné szerint a rendőrök szolgálati viszonyát érintő szabályozók ugyanakkor várhatóan az idei esztendő végéig nem változnak. Ennek tudható be elsősorban az, hogy a rendőri állomány a megyében e tekintetben az elmúlt év végére megnyugodott. Azt a szakértők is hozzáfűzik a történtekhez, hogy a bizonytalanság nem tesz jót a hazai bűnüldöző és -megelőző testületnek. Leginkább azért nem, mert a fiatalok előtt csökkenti a pálya vonzerejét, míg a korengedményes nyugdíjasok számának növekedésével egyre kevesebb lesz a jól felkészült, nagy tapasztalatokkal rendelkező szakemberek száma. Mobilon kell szólniuk, ha be akarnak jutni a Harlekinhez Az egri Harlekin Bábszínház félév-értékelő ülése után hangzott el: komoly problémát jelent, ha valaki az intézménybe játszási idő előtt vagy után szeretne bejutni. Bár az ügyelői hálózatot hosszas tárgyalás után sikerült kiépíteni, kaputelefont nem terveztek az épületre. A Forrás Gyermek és Ifjúsági Központ épületében elhelyezett Bábszínháznak jelenleg két bejárata van. A hátsó, az irodákhoz vezető ajtóról lemaradt a csengő, így ha a munkatársak vagy a bábszínészek megérkeznek, be kell telefonálniuk, hogy engedjék be őket. Talán még rosszabb helyzetben vannak azok, akik egyeztetésre keresik a Harlekint. Ha nem tudják, hogy telefonálniuk kell, dörömbölnek. Lengyel Pál igazgató szerint a jelző pótlásáról hamarosan gondoskodni kell. Egy új épület belakása mindig apróságnak tűnő dolgok beszerzésével jár, ez a helyzet nem kis problémát jelent a Harlekinnek. ■ Fuvarozó- vállalkozás munkatársakat keres Gyöngyös környéki munkahelyre az alábbi munkakörök betöltésére. Fuvarszervező feltétel: szakmai gyakorlat, megbízhatóság, rugalmasság műszaki ügyintéző feltétel: műsz. középisk. végzettség, megbízhatóság terhelhetőség. Jelentkezés: 30/9855613 telefonszámon A Zalár Patika датам«) (3300 Eger, Zalár u. 9.) ügyeletes gyógyszertár értesíti kedves betegeit, hogy 2007. január 15-én 7.30-tól január 18-án 7.30-ig LELTÁR miatt ZÁRVA tart. Ez idő alatt ügyeleti nyitva tartás: Kígyó Patika Eger, Dobó tér 2. Tel.: 312-219 Nyitva: 7.30-tól 20-ig Ügyelet: 20-tól 7.30-ig 2007. január 19-én 7.30-tól a megszokott rendben várjuk betegeinket. Békés, boldog és sikerekben gazdag új évet kívánunk! A Zalár Patika A KALÓZ- KIRÁLY JÓKAI MÓR kisregénye nyomán, írta: CS. HORVÁTH TIBOR rajzolta: FAZEKAS ATTILA 45. KENNEDYBELÁTJA.HOGY HIÁBAVALÓ MINDEN ÉRVELÉS. KIVÁRJA, AMÍG A TETŐPONTJÁRA H/ÍG A HANGULAT. S AKKOR, KERÜLVE MINDEN FELTŰNÉST, OTT- *~ HAGYJA A KORMÁNYZÓ! PALOTA LAKOMA- TERMÉT. SHA TÍZSZERES HASZNOT HOZNA U..! AMÍG ÉN VAGYOK A PARANCSKOK, A ÍRÓVAL FORTUNE”KAIÓZHAJÓMARAD! Amíg ŐA PARANCSNOK..! KÁT MAJD ÉN GONDOSKODOM ARRÓl, ROGYNÁ BARTHOIO - MTW ROBERTS ÜGYÉN A "RÓKÁI FORTUNE”PARANCSNOKA