Heves Megyei Hírlap, 2007. január (18. évfolyam, 1-26. szám)
2007-01-04 / 3. szám
2007. JANUÁR 4., CSÜTÖRTÖK - HEVES MEGYEI HÍRLAP 5 FÜZESABONY ÉS KÖRZETE w Veszélyes Г| .1 az út melletti P ipi ük első igazi otthona buszmegálló, ■,'r* MII Vlllv vllllvllU másikat akarnak integráció a fiatal roma családok előtakarékosságot vállaltak Mint már hírül adtuk, tavaly nyáron Újlőrincfalván aláírásgyűjtést kezdtek a helybeliek, hogy a 2006/2007-es tanévben az autóbuszok reggelente az iskolába és óvodába járó gyermekekkel ismét a polgármesteri hivatal elől indulhassanak Poroszlóra. Az önkormányzat nem először fordult a kéréssel az Agria Volán Zrt.-hez. A mostani megálló a Fő út 21. előtt, a közút mellett található, a Poroszló-Kisköre útvonalon. Tekintettel a sűrű forgalomra, nagy szerencse, hogy eddig még nem történt baleset ott. A régi megálló viszont a községházánál, jóval kevésbé veszélyes helyen van. Ám az Agria Volán Zrt.-től Pintér Lajos üzletág-igazgató és Molnár György üzemvezető levélben arról tájékoztatta a községet, hogy a kérést a cég nem támogatja. A hivatalnál lévő megálló megközelítése már előzőleg Is balesetveszélyes volt, csuklós busszal pedig a nagy szintkülönbség miatt még száraz útviszonyok között is kivitelezhetetlen. A megoldást az jelentené, ha a Fő úti megállót autóbuszöböllel és kiemelt járdaszigettel látnák el. Soltész András polgármester érdeklődésünkre elmondta, hogy az idén, a megszorítások évében biztosan nem lesz pénzük a korszerű, öblös buszmegálló kiépítésére. Ám tavasszal újra megkeresik a Volánt ebben az ügyben. Ha én dönthetnék FÜLÖPNÉ BATA MÓNIKA. Kompolt- Szociális területen nagyot léptünk előre. Hosszú folyamat lezárása volt az „Idősbarát Önkormányzat” cím elnyerése, ám ez nem tölthet el bennünket megelégedéssel. A cím kötelez, még szélesebb körű szolgáltatást kell nyújtani az itt élőknek. Az időseket étkeztetéssel, nappali ellátással, házi segítségnyújtással, szociális információkkal segítjük. Mindenki számára elérhetővé kell tenni valamelyik gondozási formát. э Nagy Krisztiánná, Szabó Zoltánná és a gyerekek Nagyék új otthonában. Pályázat után négy esztendőre kapták meg a lakásokat. gádban felszámolták az illegális szemétlerakó telepeket, kitakarították a Laskó-patak medrét, rendbe tettek, újratelepítettek mintegy öt hektárnyi erdőterületet. A karbantartó brigád pedig a közterületek rendezését, takarítását végezte el. Kiss Sándor jegyző szerint a modellprogram részeként az ön- kormányzat megvásárolt három, korábban magántulajdonban lévő lakóingatlant, amelyeket saját embereivel felújíttatott. Minderre összesen mintegy húszmillió forintot költöttek. Az otthonokra olyan családok pályázhattak, amelyek előzőleg telepszerű környezetben éltek, a házastársak legalább egyike 35 évnél fiatalabb és munkahellyel rendelkezik. Ők gyakorlatilag szociális bérlakásként kapták meg az otthonokat, négyesztendős időtartamra. A majdani kiköltözés érdekében vállalniuk kellett havi 15 ezer forint lakás-előtakaré- kosságot, a kedvezményes, ötezerforintos bérleti díj és a rezsi- költség mellett. A lakásokat az önkormányzat konyhabútorral is felszerelte - tudtuk meg a jegyzőtől. A többi bútort a beköltözők vitték magukkal. Kerecsenden elkészült az a három felújított lakás, amelyet az önkormányzat szociális céllal alakított ki olyan fiatal roma családok számára, akik ily módon kapnak segítséget az önálló életkezdéshez. Rénes Marcell- Ilyen szép karácsonyunk eddig még nem volt - mondta érdeklő- I désünkre az egyik beköltöző, a nyolc hónapos és a négyéves kislányát nevelő Nagy Krisztiánné. Á három, szépen rendbe tett J otthont az ünnep előtt adták át I azoknak a szerencséseknek, j akik a helyhatóság által kiírt szigorú pályázati feltételeknek megfeleltek. A község központi részén, a Fő úton megvett, s rekonstruált házakba olyan családok költözhettek be, melyeknek felnőtt tagjai képesek voltak vállalni az ingatlanok fenntartásával kapcsolatos költségeket. A volt Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium támogatásával az ország kilenc településén mintaértékű, a roma emberek életkörülményeinek javítását célzó modellprogramokat dolgoztak ki és valósítottak meg az elmúlt évben. A projektek egységesen tavaly november 30- án fejeződtek be. Megyénkből egyedül Kerecsend kapott lehetőséget a csaknem 48 millió forintos program megvalósítására. Ennek eredményeként mintegy száz ember jutott munkához, új utakat és járdákat építettek, életveszélyessé vált házakat újítottak fel, új játszóteret építettek, falubuszt vásároltak, s a rászoruló gyermekeknek különböző rendezvényeket szerveztek. Szinte minden kerecsendi munkanélküli család számára jövedelemszerzési lehetőséget biztosítottak. Sok fiatal most létesített először munkaviszonyt, néhányan pedig tartós alkalmazásba léphettek. A foglalkoztatottak négy közhasznú briÉletveszélyes házból költöztek ki szabó zoltánné férjével és ötesztendős fiával egy életveszélyes állapotú házból költözhetett a Fő úti szociális bérlakásba, nagy krisztiánné pedig korábban albérletben élt a házastársával és két gyermekével. A családok férfitagjai együtt dolgoznak az egyik felsőtárkányi, térburkolással foglalkozó cégnél, a fiatalasszonyok a kisgyermekeket nevelik. Bizakodóak, mert az, hogy a férjek munkahelye biztosított, lehetővé teszi a bérleti díj törlesztését és a lakás- előtakarékosságot is. Négy év múlva aztán tovább lehet lépni, de szerencsére addig még hosszú az * idő. Hiszen csak “С'' / néhány napja köl- | / tözhettek be új otthonaikba. U Sok fiatal most létesített először munkaviszonyt. HÍRSÁV Ivóvíz és szennyvíz: megemelték a tarifát andornaktálya Egyebek mellett a kereskedelmi célú önkormányzati ingatlanok bérleti díjairól tárgyalt legutóbbi ülésén a község önkormányzata. Döntöttek a Heves Megyei Vízmű Rt. 2007-es ivóvíz- és szennyvíztarifáiról - a cég megyeszer- te átlagosan 7,47 százalékos emelést kért -, majd Daru Sándor polgármester beszámolt az éves munkáról. Iskolai salátabár, egészséges életmód poroszló A Vass Lajos Általános Iskolában hagyományteremtő szándékkal rendezték meg a Salátabár elnevezésű programot a hetedik és a nyolcadik osztályos diákok számára. Az idén hat csapat nevezett be a vetélkedőre, s mindegyiküknek készítenie kellett egy-egy zöldség- vagy gyümölcssalátát. A szándék az volt, hogy ráébresszék a diákokat az egészséges életmód fontosságára. Régi-új vezető a gondozási központban uiloríncfalva A település önkormányzata január 2-án rendkívüli ülésen döntött a huszonöt időskorú nappali ellátását biztosító gondozási központ vezetőjének a személyéről. Egyetlen pályázóként az eddigi igazgató, Bertáné Bede Anna kapott további bizalmat. A képviselő-testület határozott a falu- gondnoki busz szociális ellátáson kívüli szállítási tarifáinak emeléséről. A jármű az újlőrincfalvaiakat kilométerenként 75, a nem helybelieket pedig kilométerenként 100 forintért fuvarozza. Körzeti oldalaink heti menetrendje HÉTFŐ EGER KEDD PÉTERVÁSÁRA SZERDA HEVES ► CSÜTÖRTÖK FÜZESABONY PÉNTEK GYÖNGYÖS SZOMBAT HATVAN. LÖRINCí Az oldalt írta: Rénes MarceU Fotó: Gál Gábor, Ötvös Imre. Tel.: 36/513-614 e-mail: marcell.renesfü axelspringer.hu Hiába ettek sokan és sokat fogyatékosok Szövetségben a halmozottan sérültek szülei veszteség Közbeszerzési eljárással keresnek üzemeltetőt Ma Magyarországon több százezer ember él fogyatékkal. A Halmozottan Sérültek Heves Megyei Szülőszövetsége 2005 decemberében alakult. Székhelye Poroszló, három évre megválasztott elnöke a községben élő Domán Zoltán.- Célunk, hogy a halmozottan fogyatékosoknak és családjuknak segítséget nyújtsunk társadalmi, erkölcsi, anyagi problémáik megoldásában, képviseljük érdekeiket - mondta. - Szerencsére sok ember előtt a „halmozottan sérült” fogalom ismeretlen. A szülőszövetség szeretné mindenki által érthetővé tenni, hogy mit is takar ez az elnevezés. Ezek a gyerekek többnyire a központi idegrendszer sérülése következtében több fogyatékossággal kénytelenek élni mindennapjaikat. Mozgásukban súlyosan akadályozottak, különböző mértékben értelmileg is károsodottak, ehhez nem egy esetben még látás- vagy halláskárosodás is társul. A gyakran előforduló epilepszia, belszervi betegség, vízfejűség tovább rontja az életminőséget. A gyermekekkel együtt családjaik helyzete is halmozottan hátrányos, a családok élettere meglehetősen beszűkült. A sérült gyermekeket vagy hozzátartozót nevelők rendkívül zárkózottan élnek, sokan közülük nem is tudják, hová fordulhatnak a problémáikkal. A fogyatékkal élő gyerekek és szüleik szinte naponta találkoznak olyan gondokkal, amelyek nagy része embertársaik hozzáállásából fakad. Az emberek többsége nem ismeri a fogyatékosok életét, tele vannak előítéletekkel. Azzal, hogy megismerik betegségüket, képesek lesznek kezelni, elfogadni a „másságot”. A megyei szülőszövetség jelenleg 52 családdal áll kapcsolatban. Tavaly egyebek mellett Ti- sza-tavi kirándulást és zánkai üdülést szerveztek. ■ ■ Sok ember előtt a „halmozottan sérült” fogalom ismeretlen. Gyerekek a községi óvodában. Csökkenteni kell a működési kiadásokat. Az önkormányzat nehéz gazdasági helyzete miatt csökkenteni kell az intézmények működési kiadásait - tájékoztatta lapunkat Zelei András, Szihalom polgármestere. A testület úgy döntött: a költségek mérséklése érdekében vállalkozásba adják a közétkeztetést. Ezt eddig naponta mintegy háromszázötvenen vették igénybe, óvodás és általános iskolás gyerekek, szociálisan rászorulók, idősek, illetve a településre érkező vendégek. Az önkormányzat által fenntartott konyha azonban veszteségesen üzemelt. A képviselők határozata értelmében hamarosan közbeszerzési eljárással keresnek működtetőt. ■