Heves Megyei Hírlap, 2007. január (18. évfolyam, 1-26. szám)

2007-01-26 / 22. szám

4 HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2007. JANUÁR 26., PÉNTEK MEGYEI KÖRKÉP Vállalkozók: a párt elégett a politikai napfürdőben? Az ügyészség kezdeményezésé­re a Fővárosi Bíróság december 12-én nem jogerős ítéletében ki­mondta a rendszerváltás óta mű­ködő Vállalkozók Pártjának (VP) megszüntetését. Az elsőfokú döntés röviddel azután született, hogy egy másik bírósági határo­zat értelmében Herman István, a VP korábbi Heves megyei veze­tője lett a pártelnök Császár An­tal helyett. Herman István el­mondta: a múlt terheivel nem akar foglalkozni. Szerinte „min­denre van megoldás”: az átala­kulás folyamatban van, nem le­het hagyni, hogy a 17 év alatt ös­szegyűlt tagság „a politikai nap­fürdőben tetszelgőknek” essen áldozatul. ■ Közösen kutatna Udine, Eger és Budapest A dokumentumot a kutatóinté­zet részéről dr. Gál Lajos igazga­tó, a Corvinus Egyetem nevében dr. Kállay Miklós tanszékvezető, míg az udinei oktatási intéz­mény képviseletében dr. Roberto Zironi tanszékvezető látta el kézjegyével. A szándéknyilatkozat egye­bek mellett oktatók és tudomá­nyos kutatók cseréjére, az EU ál­tal támogatott pályázatokon va­ló közös részvételre, diákok szakmai gyakorlataira, tanul­mányútjaira, valamint közös ku­tatási projektek kidolgozására vonatkozik. Ez utóbbi elsősor­ban a szőlőélettan, a termőhelyi kérdések kutatását, illetve a fe­hér- és vörösbor-készítési tech­nológiák területét érintené. A megállapodásról szólva dr. Gál Lajos lapunk kérdésére kijelen­tette: az elkövetkező időszakban az abban foglaltak megvalósítá­sához szükséges háttér megte­remtése, a szükséges pályázati források felkutatása lesz a leg­fontosabb feladatuk. A konferencia mai, zárónap­ján a bormarketinggel kapcsola­tos kérdésekről hallhatnak elő­adásokat a tanácskozás résztve­vői. A programot az Egri Borvi­dék termelőinek boraiból össze­állított bemutató zárja este 7 órá­tól a Hotel Egér-Park konferen­ciatermében. «K. G. takarékosság Akár bérmosás vállalása is segíthet a szociális otthonok helyzetén Ettől az évtől a szociális ágazatban is komoly meg­szorításokkal számolhat­nak az érintettek. A nor­matívák csökkenése mel­lett gondot okoz az ener­gia és az élelmiszer árá­nak növekedése is. Szuromi Rita Változatos képet mutatnak He­ves megyében a bentlakásos szociális otthonok. A legnehe­zebb helyzetben talán a megyei fenntartású intézmények van­nak: őket a költségvetésük ter­vezésekor még a megyei önkor­mányzat vezetésében kialakult patthelyzet is érinti. Ez utóbbiak közé tartozik a hevesi Dr. Szegő Imre Szociális és Mozgáskorláto­zottak Otthona is, ahol 150 gon­dozott mindennapjairól és szük­ségleteiről kell úgy gondoskodni, hogy ők a lehető legkevesebbet érzékeljenek az egyre nehezedő körülményekből.- A legutolsó számításaink szerint az állami normatívánk több millió forinttal csökken - jelzi Farkas Marianna, az intéz­mény igazgatója. - A megyei fenntartású intézmények eseté­ben megkövetelt szigorú takaré­kosság is érint minket. Én azon­ban azt mondtam a kollégáim­nak, ha sírunk, az­zal nem megyünk semmire, ezért in­kább gondolkod­junk. így jutottunk arra az elhatározás­ra, hogy növeljük az otthonunkban mű­ködő mosoda kapacitását. Va­gyis tudunk bérmosást vállalni, aminek akkor lesz igazán nagy jelentősége, ha megnyílik a szomszédos telken épült önkor­mányzati szociális otthon. Az öt­ven férőhelyesre tervezett intéz­ményt segíthetjük mosással, ét­keztetéssel, vagyis ezzel növel­hetjük a bevételeinket. Hamarosan tartunk egy lakó­gyűlést, ahol a bentlakóinkkal is ismertetjük a mostani helyze­tet. A csapok elzárásával, a nem használt helyiségekben a vil­lany leoltásával maguk az idő­sek is sokat tehetnek azért, hogy ne fizessünk feleslegesen az energiáért. Az igazgatónő szerint az in­dokolatlan gyógyszerfogyasztás A zaránki szociális otthon működtetése is komoly teher az önkormányzatnak, amely az idén az infláció mértékével tervezi emelni a térítési díjakat Bérmosás, falu­si turizmus: minden szociá­lis otthon kere­si a plusz bevé­teli forrást. visszaszorítása is fontos lépés lehet. Igaz - teszi hozzá -, ami­kor egy lakó bekerül, akkor ar­ra nagyon ügyelnek, hogy a be­kapkodott gyógyszereinek a mennyiségét csökkentsék, de az egészségügyben bekövetke­zett változások a bentlakásos otthonok vezetőit eleve a még átgon­doltabb gyógyszer- fogyasztás kialakí­tására késztetik. Tavaly 1,3 millió fo­rintot költöttek me­dicinákra. ' Ezen összeg egy megfelelő mentálhi­giénés gondozás mellett még csökkenthető.- Abban is segíthetnek a bent­lakók, hogy aki kimegy a város­ba vásárolni, elintézi a szobatár­sának vagy a barátainak az ügyeit, vagyis a gépkocsit sem kell annyit használni - sorolja a további ötleteit. - Az élet ezernyi területén apró lépésekkel na­gyon sokat lehet megtakarítani. A dolgozók létszámának csök­kentése pedig megoldható a nyugdíjba készülő kollégák ál­láshelyének zárolásával, s a rá­juk eső munka átszervezésével. Nincs jobb helyzetben a zaránki önkormányzati fenn­tartású otthon sem. Náluk az igazi nehézséget az okozza, hogy mindössze 15 gondozott­juk van. E tevékenység igazán akkor lenne kifizetődő, ha leg­alább ötven idős emberrel tud­nának kalkulálni.- A térítési díjakat még a jö­vőben határozza meg a képvi­selő-testület - tudtuk meg Csintalanné Brinza Tündétől -, ám úgy tűnik, hogy elkerül­hetetlen lesz a mostani 46 ezer forintot a 6 százalékos infláció összegével megemelni. Létszá­mot nem tudunk csökkenteni, egyedül a telefonon, a papíron vagy a folyóirat-előfizetéseken tudunk spórolni, vagyis úgy működik ez nálunk is, mint egy átlagos háztartásban. Működé­sünket az önkormányzatnak megint milliós összeggel kell segítenie. Számunkra a biztos túlélés az intézmény férőhely­számának bővítése lehet, amelyre pályáztunk is. A magán szociális otthonokat ugyancsak érinti a normatíva csökkenése. A noszvaji Kincses Sziget Idősotthont működtető kuratórium elnöke, Hevér Já­nos arról számolt be, hogy a 32 idősről gondoskodó intézmény költségvetése a tavalyihoz ké­pest máris 4 millió forint­tal csökkent.- Addig, amíg egy nem Lesz költségvetés? A megyei szociális otthonok ese­tében ma még teljes a bizonyta­lanság. Elhangzott az is, hogy a megye működésképtelensé­ge komoly félelmeket táplál az otthonok vezetőiben: vajon lesz-e időben elfogadott költség- vetés? A pénzügyi irodán meg­erősítették: gőzerővel dolgoz­nak azon, hogy mindkét politi­kai frakció által elfogadható intézményi költségvetést tudja­nak letenni a februárban ülé­sező grémium tagjai elé. emelt szintű otthonban élő után évente 700 ezer forint normatív támogatást kap az ellátó, addig az emelt szintű szolgáltatást nyújtók - mint például mi is - csupán 560 ezer forintot - mu­tat rá Hevér János. - Ez az összeg tavaly még 640 ezer fo­rint volt. Holott, ha jól belegon­dolunk, a különbség a két ellá­tási forma közt csupán annyi, hogy az emelt szint esetében az 1-2 ágyas szobák mellé jár für­dőszoba is... A megemelt ener­giaárak éppúgy nehezítik a gazdálkodást, ahogy az élel­miszerek áfájának 15-ről 20 százalékra történt emelése. Noszvajon ugyancsak kere­sik a túlélési lehetőségeket, jövőben jobban számíta- ado­a pályázatokra. Terveik szerint bekapcso­lódnak a helyi idegenforga­lomba, a falusi turizmusba is, ahol egy-egy rendezvé­nyen való aktív közreműkö­désükkel nem csak pénzt tud­nak keresni, hanem értelmes elfoglaltságot is tudnak bizto­sítani az időseknek. Szerettünk volna átfogóbb képet kapni a me­gyei intézmények helyzetéről, ám mindenhol azt a választ kap­tuk: folynak az egyeztetések, a számok naponta változnak. A hagyomány és az újítási hajlam együtt hozhat eredményt bemutatjuk Lapunk, a Heves Megyei Hírlap „Nagy ízvadászat” című népszerű receptversenyének zsűritagja A „Nagy ízvadászat” című receptversenyünkre sorra érkeznek olvasóink étel­leírásai. Az egyik zsűri­tag az egri Juhász Attila mesterszakács, a Hotel Flóra konyhafőnöke. Sike Sándor Juhász Attila mesterszakácsot nem kell különösebben bemutat­ni az olvasónak. A Flóra Hotel konyhafőnöke több ízben volt vá­logatottja a magyar olimpiai és vi­lágbajnok csapatnak. Egy alka­lommal, 2002-ben a magyar nemzeti válogatottal ezüstérmet hoztak el a luxemburgi világver­senyről. A mester ma is szívesen emlékszik a megmérettetésre. A főételnek vadból kellett készül­nie, az előételt halak felhasználá­sával volt kötelező összeállítani, míg a desszert szabadon választ­hatóan készült, s az ételeket 110 főre kellett prezentálni. A „Nagy ízvadászatban” vi­szont teljesen szabad a pálya, ép­pen ezért azt kérdeztük a zsűri­tag Juhász Attilától: miként lehet majd dönteni? A mesterszakács szerint is nehéz feladat előtt áll­nak: nincsenek ugyanis megha­tározva kategóriák, hogy mi alap­ján kell zsűrizni az ételeket.- Megpróbáljuk majd egyete­mesen átfogni az egészet Nézzük például azt, hogy mi az, ami tra­A Hotel Flóra konyhafőnöke, Juhász Attila olykor közel 400 emberre is főz dicionális és régi - jelentette ki. - Személy szerint nagyon örülök, ha előkerülnek régi ételek, de an­nak is, ha valami teljesen újsze­rű dolgot láthatunk. A magyar gasztronómia a megújulás felé halad. Mint ahogyan más euró­pai konyháknak - így például a franciának -sikerül folyamato­san megújulnia, úgy a magyar konyhának is erre lenne szüksé­ge. Ehhez az kell, hogy a tradici­onális, régi ételeket új látószögből tudjuk értelmezni. Ez viszont fel­készült szakembereket feltételez, olyanokat, akik ezt az egész irányzatot átgondolják és átírják. A mesterszakács kifejtette: kü­lönösen a régi paraszti ételeket tartalmazó pályázatoknak örül. Főleg, ha érezhetően benne van a „hagyományos szál”, de mégis va­lami teljesen újat próbálnak le­tenni az asztalra. Vagyis ízesítés­ben, megjelenítésben, tálalásban mégiscsak másként van meg­komponálva egy étel. Azért egy titokra is kíváncsiak voltunk: főz-e otthon egy előkelő szálloda konyhafőnöke? Kide­rült, hogy különleges alkalmak­kor igen.- Ilyenkor én is mindig külön­leges alapanyaghoz nyúlok. Ka­rácsonykor, névnapokkor, szüle­tésnapokon elvárják tőlem, hogy én főzzek. Ilyenkor mindig vala­mi újat készítek, olyat, amit még nem kóstoltak - mondotta Ju­hász Attila. ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom