Heves Megyei Hírlap, 2007. január (18. évfolyam, 1-26. szám)

2007-01-22 / 18. szám

2007. JANUÁR 22., HÉTFŐ * PANORAMA шшшштшштшмЁтнтшшттЁШшшмшшттттшт 7 A Vajdaságban aktív részvétel a parlamenti választásokon Szerbiában vasárnap 250 kép­viselői hely sorsáról dönthetett a szavazásra jogosult 6,6 millió szerb állampolgár. A jelenlegi parlament nem töltötte ki a tel­jes mandátumát; a választásra azért került sor, mert a most le­köszönőben lévő törvényhozást még a milosevici korszakban választották meg. A listákat hu­szonhét párt - vannak köztük olyanok is, amelyek négyes koalíciót alkotnak - és választá­si mozgalom állította, 3799 je­lölt nevét tüntetve fel rajtuk. A húsz listának csak a feléről feltételezhető, hogy eléri a par­lamentbe jutáshoz szükséges eredményt. A biztos nyertesek között lesznek nagy valószínű­séggel a nemzeti kisebbségeket képviselő pártok (a Vajdasági Magyar Szövetség és a két kis magyar párt alkotta Magyar Összefogás Koalíció, két albán párt koalíciója, illetve a dél­■ A bezárkózás vagy az európai nyitás volt a tét. szerbiai muzulmán bosnyáko- kat képviselő párt), mivel velük szemben a szerb választási tör­vény pozitív megkülönböztetést alkalmaz. A szavazók számától függően nekik 12-16 ezer érvé­nyes szavazat is elég lesz egy képviselői helyhez. A szerb pár­toknak viszont a parlamentbe jutáshoz át kell ugraniuk az öt- százalékos szavazatküszöböt, amire 5-6-nál több szervezet va­lószínűleg nem lesz képes. Az indulók között hat kisebb­ségi tömörülés volt, ebből kettő magyar. Az érdeklődés na­gyobbnak bizonyult a törvény­hozási választások iránt, mint legutóbb. A legmagasabb rész­vételt a Vajdaságban tapasztal­ták. A választások legnagyobb tétje az volt, hogy a visszahúzó erők nyernek-e, vagy az Európa- orientált pártok alakítanak majd kormányt. A Szabad Vá­lasztásokért és Demokráciáért Központ igazgatója szerint dön­tően befolyásolhatta a választá­sok eredményeit annak a 250 ezer fiatalnak a véleménye, aki a legutóbbi 2003. évi megmé­rettetés után vált nagykorúvá. A szerbiai parlamenti válasz­tások első, hivatalosnak tekint­hető eredménye mára várható. ■ K. I. Ferdén néznek Kínára csillagháború Az Egyesült Államok elvesztette űrbéli előnyét? Fegyerkezési hajsza vagy tárgyalások. Szakértők élénken találgatják, mi­lyen hatása lehet a kínai rakétakísérletnek. Csák Elemér Az Egyesült Államok évtizedeken át vezetett az ürtechnológia terén, mindenekelőtt Ronald Reagan kedvenc terve, a „csillagháborús” program megvalósításában. En­nek lényege az, hogy olyan védel­mi rendszert hoznának létre, amely képes megsemmisíteni a távközlési műholdakat, s még út­közben elpusztítaná a támadó ra­kétákat. Január 11-e óta megvál­tozott a helyzet: Kína bejelentet­te, hogy ballisztikus rakétával le­lőtt egy kiszuperált műholdat, ab­ban a magasságban, ahová az amerikai kémszputnyikokat tele­pítették. Washington tiltakozott, mondván: „ilyen típusú fegyver alkalmazása ellentétes azzal a jó­szomszédi politikával, amelyet a két ország a békés űr megterem­téséért folytat”. A The New York Times ugyan­akkor emlékeztet: az Egyesült Államok maga sokáig ellenezte az űrfegyverkíséreletek betiltá­sát, s azt hangoztatta, hogy sza­bad kezet akar ezen a téren. Mindeközben a Pentagon láza­san dolgozik védelmi és támadó űrfegyverek kifejlesztésén. Rá­adásul a jelenlegi kormányzat az elődjénél is nagyobb hangsúlyt helyez lézeres ágyúk beiktatásá­ra az űrpajzsba. A helyzet ellentmondásossá­gára jellemző, hogy miközben Kína szorgalmazza az ENSZ-ben egy nemzetközi konferencia ösz- szehívását az űrfegyverkezés megállítására, Washington el­lenzi azt, merthogy „nincs ver­seny a kozmoszban”. A Bush-ad- minlsztráció mindazonáltal olyan stratégiát fogadott el, amelynek értelmében az Egye­sült Államoknak joga van a vi­lágűrben minden ellenséges te­vékenység ellen fellépni. A The Washington Post sze­rint a sikeres kínai rakétakísér­let rákényszerítheti az Egyesült Államokat, hogy üljön tárgyaló- asztalhoz. Ha ez nem történik meg, a távol-keleti nagyhatalom rendelkezik elég tartalékkal ah­hoz, hogy folytassa az űrfegyver- programot. Megtörténhet, hogy ebbe a versenybe kénytelen lesz bekapcsolódni Európa és Orosz­ország is. Az újabb fegyerkezési hajsza beláthatatlan következ­ményekkel járhat. A svájci Le Temps szélesebb összefüggésben tárgyalja a tör­ténteket A lap úgy véli, 2020-ban Kína játssza majd a fő szerepet a világon, s idézi a londoni Európai Reformközpont jövőtanulmá­nyát. Eszerint tízegynéhány év múlva a világ többpólusúvá vá­lik, s az USA-val szemben létrejön a Kína-Oroszország tengely. Kí­na több vonatkozásban lehagyja az Egyesült Államokat, s a gazda­sági fejlettség terén átveszi a ve­zető szerepet. A harmadik helyre India került, megelőzve Japánt és az Európai Uniót is. Oroszország továbbra is lefölözi a kőolaj ma­gas árát, fejlettsége azonban Franciaországéval lesz azonos. Vatikán és Kína egyaránt engedményekhez köti az államközi kiegyezést szóvivő közölte, Kína szívesen A VATIKÁN JAVÍTANÁ KAPCSOLA­TAIT Kínával - derült ki a Szentszék közleményéből, amelyet a katolikus egyház kí­nai helyzetével foglalkozó ta­nácskozás után adtak ki. A fe­szült viszony rendezését szor­galmazza már régóta mindkét fél; közben a kínai hazafias egyház egymás után nevezi ki a Vatikán által el nem ismert püspököket, a kínai hatósá­gok pedig letartóztatják a pá­pát követő katolikusokat. A Szentszék teljes vallássza­badságot kér a Kínában szá­mon tartott 8 millió katolikus számára. Pekingben a külügyi lép diplomáciai kapcsolatra a Vatikánnal. Ennek feltétele­ként a Vatikánnak meg kell szüntetnie „diplomáciai viszo­nyát" Tajvannal, s meg kell ígérnie, hogy nem avatkozik be Kína belügyeibe „egyházi ügyek" címén sem. Ahmedinezsád elutasítja az ENSZ-határozatokat az iráni elnök ismét határo­zottan kiállt a perzsa állam atomprogramja mellett. Köz­ben a teheráni televízió ar­ról adott hírt, hogy az iráni forradalmi gárda újabb ra­kétakísérletre készül, ezút­tal rövid hatótávolságú fegy­vereket próbálnak ki. Beismerte tettét HrantDink gyilkosa TÖRÖKORSZÁGBAN egy 17 éves fiú bevallotta, hogy ő lőtte le pénteken Isztambul­ban az örmény nemzetiségű török újságírót. Hrant Dink azután vált a török naciona­listák célpontjává, hogy népirtásnak nevezte a tö­rökországi örmények ellen a 20. század elején elköve­tett tömeges gyilkosságokat. Elhalasztották a palesztin találkozót vasárnap éjszakára halasztották a szombatra tervezett találkozót Mahmud Abbasz palesztin elnök és Haled Mesaal, a Hamasz pa­lesztin mozgalom politikai vezetője között. Damasz- kuszban Bassár el-Aszad szíriai elnök kifejezte kész­ségét a palesztin egység minden lehetséges eszköz­zel történő támogatására. Hillary Clinton indul az elnökválasztáson A VOLT ELNÖK FELESÉGE, New York-i szenátor beje­lentette, hogy részt vesz a 2008. évi elnökválasztás megnyeréséért folyó ver­senyben, amelynek révén ő lehet az Egyesült Álla­mok első női elnöke. Sikeres szenátor New Yorkban @ további hírek: www.hegoel.hu Feszültségoldó csúcs a tengernél angela merkel Az Európai Unió elnökeként először találkozott Putyinnal Londonban azonosították Litvinyenko gyilkosát Az Európai Unió és Oroszország kapcsolataiban támadt feszült­ségek enyhítését tűzte ki célul Angela Merkel német kancellár, aki vasárnap késő délután a fe­kete-tengeri Szocsiban folytatott tárgyalásokat Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Az EU soros el­nökeként a kancellár asszony fő­leg az energiabiztonság kérdé­seit vetette fel. Azt kívánta elér­ni, hogy Oroszország vállaljon kötelezettséget a megbízható olajszállításokra, illetve szerző­déses kötelezettségeinek meg­tartására. Moszkva korábban mindig hangsúlyozta, hogy sem- ь miféle kétoldalú vita nem vészé- J lyeztetheti az orosz olaj európai x. exportját. Merkel próbált közve- Az energiabiztonság nem téma a két vezető találkozóján títeni az orosz-lengyel „húsvitá­ban” is. Ez utóbbi a magyaráza­ta annak, hogy Varsó mind a mai napig nem járult hozzá az új partnerségi megállapodás meg­kötését célzó tárgyalások meg­kezdéséhez Oroszországgal. Mindemellett szó volt a Közel- Keletről, továbbá Iránról is. Berlin azon a véleményen van, hogy a nemzetközi konfliktusok nem oldhatók meg Oroszország közre­működése nélkül. A Német­országhoz fűződő jó, bizalmon alapuló kapcsolat segíthet Orosz­országnak abban, hogy hasonló viszonyt építsen ki más uniós országokkal is - fejezte ki re­ményét Putyin. ■ Csák E. A rendőrség állítólag azonosítot­ta azt a férfit, aki megmérgezte Alekszandr Litvinyenko volt orosz kémet - írták a hét végi brit lapok. A Scotland Yard nem kommen­tálta az értesülést. A feltételezett gyil­kos hamis litván vagy szlovák útlevél­lel érkezett Londonba, és egy csé­sze teában elvegyítve csempész­te Litvinyenko szervezetébe a ha­lálos adag radioaktív polóniumot - mondta el az áldozat barátja, a nyomozókkal szorosan együtt­működő Oleg Gordievszkij. A fér­fi nem jelentkezett be az útlevé­len található névvel egyik szállo­dába sem, és egy másik európai uniós nemzet iratait felhasználva hagyta el az országot. A mérgezés a Millennium Ho­tel egyik szobájában történt. Az idegen azt állította, hogy nagy haszon­nal kecsegető szer­ződést tud ajánlani Litvinyenkónak egy moszkvai biztonsági cégnél. A találkozón jelen volt Andrej Lugovoj és Dmitrij Kovtun is, akiket korábban a Scotland Yard a mérgezéssel gyanúsított. Litvinyenko barátja szerint a volt orosz kém halálos ágyán úgy gondolta, hogy a gyilkos a szoba­hőmérsékletű teás vízbe tette a radioaktív anyagot, ami felmele­gítette a folyadékot ■ E. Cs. ■ A reptéri video­kamera fény­képezte le a merénylőt. Ifjú látogató egy pekingi kiállításon, amely a 2005. októberi második kínai űrrepülést mutatta be

Next

/
Oldalképek
Tartalom