Heves Megyei Hírlap, 2007. január (18. évfolyam, 1-26. szám)

2007-01-15 / 12. szám

Sikeres diák, testvérkapcsolat és kiútkeresés az iskolában 2007. JANUÁR 15., HÉTFŐ - HEVES Az Eszterházy Károly Főiskola háromfordulós tanulmányi ver­senyt írt ki az általános iskolá­soknak. Egerbaktáról Balogh Vi­vien nyolcadik osztályos tanuló jelentkezett, hogy számot adjon német nyelvtudásáról. A megyei megméretésen negyven diák kö­zül az előkelő második helyen végzett, így felvételt nyert a főis­kola gyakorló gimnáziumába. Séra Jánosné, a baktai általá­nos iskola igazgatója elmondta azt is, hogy felvették a kapcsola­tot a Borsod-Abaúj-Zemplén me­gyei Pácinban működő iskolával. Mindkét intézményben zömé­ben hátrányos helyzetű diákok tanulnak. Közös programokon is részt vehetnének a gyerekek, valamint a pedagógusaik meg­oszthatnák egymással szakmai tapasztalataikat. Az igazgatónő megemlítette, hogy szeretnék megmenteni az iskolát a bezárástól. Ezért mikrotársulást kívánnak létre­hozni Hevesaranyos, Egerbocs, Bátor és Egerbakta között. Ebben támogató partner a polgármester, Hegedűs János. Nem akarják, hogy a gyerekek más településen folytassák tanulmányaikat. ■ Lehetséges, hogy megbánják a korai metszést, mert jöhet még nagy hideg. De azért csak levagdossák a tavalyi venyigét. Az évjárattal nem volt baj szőlőtermesztés A hét szűk esztendő elmúltában bíznak a gazdák LOSÁNSZKI ENDRE, Bükkszentmárton Körzeti megbízottként dolgozom a faluban. Rendőrként mondha­tom, hogy a közbiztonság terüle­tén különösebb panaszra nincs okunk. Ami elszomorítóbb, hogy az idős embereknek nincs egy klubjuk. Különösen a téli napok­ban érezhetik egyedül magukat. Nincs kihez szólniuk, nincs, aki­vel megoszthatnák örömeiket, bá­nataikat. Ezért, ha én dönthet- nék, akkor felajánlanám nekik az iskola épületét. A fűtéssel is taka­rékoskodhatnának otthon, ha napközben összegyűlnének egy helyen. Ráadásul szórakoztatób- ban telne az idejük. A falunak egyébként nagyon jó a klímája. Itt hosszú életűek az emberek. Töb­ben is elmúltak már 80 évesek, sőt egy 102 évesünk is van. ■ vei foglalkozni 2,5 hektáron. Be­teg a gyerekem, 14 évig voltam vele otthon. Jól jött, amikor meg­kaptam a termésért a pénzt. Bí­zom benne: majd csak vége lesz a hét szűk esztendőnek. A hegybíró, Cseh Sándor sze­rint a tavaly közepes mennyisé­gű szőlő termett, 65 mázsa hek­táronként. 1998-2001-ben 100 mázsa is megvolt hektáronként, és akkoriban a szőlő felvásárlási ára is emelkedett. A globális felmelegedés hatása 2002-ben érződött először. A szá­raz nyár következtében kevesebb volt a szőlő nedvességtartalma. Az egri borvidéken a magas sző­lőár miatt új telepítések kezdőd­tek, kétezer hektárt ültettek be, így 1995-höz képest majdnem megduplázódott a szőlőterület. Amint az új telepítések termőre fordultak, csökkent a felvásárlá­si ár. A mélypont 2004-2005- ben volt. Sújtotta a novajiakat 2005-ben a jégverés is. De 2006- ra, legalábbis, ami az évjáratot il­leti, nem lehet panasz. Novajon a 426 hektár kéthar­mada kék szőlő, melynek 90 szá­zaléka kiváló bikavér-alapanyag­nak minősül. Nagy gond, hogy a tulajdonviszonyok miatt 120 hektáron 250 ember helyzete a mai napig bizonytalan.- A műtrágya és a szerves trá­gya hosszú távon, 4-5 esztendő alatt hasznosul - jelenti ki a hegybíró. - Ennek hiányában gyakorlatilag a föld kirablása zajlik, és ez senkinek se jó. Ezt a borvidék is megszenvedi. A termelőket hallgatva úgy tűnik, nem éri meg szőlőtermesztéssel foglal­kozni. Az idős emberek mégis megindulnak ilyentájt, mint a venyigé­ken a rügyek. Négyessy Zita- A kutya nem eszi meg a telet - hozakodik elő az öregek bölcses­ségével a novaji Jánosi Sándomé -, de megkezdem a szőlőben a metszést Nincs hideg, üyenkor már kikívánkozik az ember. Ámulattal hallgatom az idős asszonyt. Mindeddig ugyanis ar­ról beszélt, hogy legokosabb vol­na kivágni a tőkeket. Mindet. Mert hiába dolgozik a másfél hek­táros területén, semmi hasznát nem látja. Megérti, hogy a trakto­rosoknak drága az üzemanyag, meg aztán a permetezőszert sem adják ingyen a boltban, és a nap­számosok után is fizetni kell az államnak. De az sehogyan sincs rendjén, hogy a munkája vég­képp nem térül meg. És ő még szerencsésnek is tarthatja magát, mert az Ostoros-Novaj Bor Zrt. elvégzi a gépi munkát, neki csak a kézi mun­ka marad. A felvásár­lással sincs baj, mert decemberben egy összegben kifizetik a szőlő árát. Nem úgy, mint egyeseknek, akik más felvásárlónál próbál­tak szerencsét Novajon még mindig nem zá­rult le az idestova tíz éve húzódó per. Most Balassagyarmaton foly­tatódik a tárgyalás. A tulajdonvi­szonyok rendezetlensége miatt a föld tápanyagpótiása egyáltalán nem, vagy csak ímmel-ámmal történik meg. Ugyan ki az a kötözni való bo­lond, aki a mun­káján túl még pénzt is öl a sző­lőbe? Ha lezárul­na a pereskedés, és mindenki a sajátjának tudhatná azt a táblát, nemcsak a föld kaphatná meg azt, ami neki jár. Bóta Józsefnek 1,3 hektárán vörös, 1 hektárán fehér szőlő te­rem. Harmincnyolc évé dolgozott a gazdaságban, s most az utóbbi három éve oly siralmas volt, hogy épp nullára jött ki. A gépi művelési költség 210-220 ezer forint hektáronként.- Ki fektet most 25 ezer forin­tot hektáronként a műtrágyába?- teszi fel a köl­tőinek szánt kérdést Bartók Ferenc. - Azt már számolni sem merem, mennyibe kerül a kézi munka, amit a napszámo­soknak fizetek a metszésért, kö­tözésért.- Postás vagyok - árulja el ma­gáról Papp Lászlóné. - Munka után pedig kimegyek a földre. Gyes mellett kezdtem el a szőlő­■ Novajon a 426 hektár szőlő kétharmada kék szőlő, s ennek 90 százaléka kiváló bikavér-alapanyag A hegyközségben ragaszkodnak a vezetőséghez A HEGYKÖZSÉG 1995-ben ala­kult meg - mondja Bartók miklósné, a szervezet elnöke. - 670 lelkes tag tartozik hoz­zánk 30 hektáron történt friss telepítés, és 25 hektáron vág­ták ki uniós támogatással a szőlőt Oda már nem lehet újat telepíteni Fáj a szívünk az üres területek láttán. Szokat­lan a szemünknek Ott, mióta az eszünket tudjuk, mindig is szőlő volt Jó a kapcsolatunk a borvidék hegyközségeivel, az intézményekkel, az önkor­mányzattal, az iskolával, az asszonykórussai Rendezvénye­inken részt vesznek Tavaly rendeztük meg szép sikerrel a tizedik kistermelői borver­senyt, a második felvá­sárlói borversenyt, s az első régiós borversenyt, amelyekre szép számmal jelentkeztek résztvevők Ha én dönthetnék 5 HÍRSÁV Munkára várnak a kistérségben Bélapátfalva Indulna a köz­munkaprogramban a kistér­ség tizenhárom települése - tájékoztatott Ferencz Péter polgármester. Ennek kap­csán, a részletek egyeztetése érdekében, kistérségi társu­lási ülést tartanak kedden 9 órától a polgármesteri hi­vatal tanácskozótermében. Megközelítően negyven em­bert foglalkoztatnának már­cius elsejétől május 31-ig. A munkavállalókra közterületi feladatok várnak. Nyugállományba vonult a jegyzőnő felsőtárkány Elbúcsúzott a polgármesteri hivataltól Herkules Ferencné, a tele­pülés jegyzője. A községhá­zán harminchárom éven át dolgozott. A község nevében dr. Juhász Attila Simon pol­gármester köszöntötte, jó egészséget és sok huncut- kodó unokát kívánt neki. A nyugállományba vonult jegyzőnő helyettesítését Kiss Sándor címzetes fő­jegyző látja el Kerecsendről. Jubileumi ünnepség a nyugdíjasklubban egerszólát Immár öt éves a nyugdíjasklub és az asz- szonykórus, a Szóláti Me­nyecskék. Az elmúlt feszti­válon az országos ezüst mi­nősítést érték el Egerben. A jubileum alkalmából febru­ár 3-án ünnepséget rendez­nek a művelődési házban. Vendégül látják a település civilszervezeteit és az ön- kormányzati képviselőket. A rendezvény délelőtt 10 órakor kezdődik, majd ebé­det szolgálnak fel, és estig tart a zenés mulatság. Körzeti oldalaink heti menetrendje ► HÉTFŐ EGER KEDD PÉTERVÁSÁRA SZERDA HEVES CSÜTÖRTÖK FÜZESABONY PÉNTEK GYÖNGYÖS SZOMBAT HATVAN. LŐRINCI Az oldalt irta: Négyessy Zita Fotó: Ötvös Imre Tel.: 36/513-622 e-mail : zita.negyessy(a axelspringer.hu Végleg lehúzták már a rolót a hivatalban változások Az iskola szolgálati lakásában intézik az előadók az ügyeket- Energiatakarékossági szem­pontból mindenképpen jó ötlet­nek tartom, hogy a polgármes­teri hivatalt bezárták, és a dol­gozók átköltöztek az iskola épü­letébe - mondja Bekölcén az egyik falubeli, Knyaskó Sándor.- Tudomásul kell venni, hogy az állami támogatásokat mind­inkább lefaragják. Az önkor­mányzatnak is át kell gondol­nia, hogy mire költ. Pénzpocsé- kolás egy nagy épületet fűteni, ha az alkalmazottak kisebb he­lyen is elférnek. A hurcolkodás január első hét­végéjén történt meg. A munká­ban nemcsak a hivatali dolgo­zók, hanem a családtagjaik és a település több lakója is részt vett. g I A kitűzött értesítés elárulja, hogy itt már senki sem dolgozik így olcsóbb volt, mintha felbérel­tek volna egy szállítási vállalko­zót. A hivatal épületének abla­kain lehúzták a rolót, a kapun nejlonborítású közlemény tájé­koztatja az arra járót, hol zajlik az ügyintézés.- Ha ezzel a falu javát szolgál­juk, akkor nekünk jó ez a hely, dolgozni tudunk - mondja Hol­ló Ágnes igazgatási előadó. - Ha ez szükséges ahhoz, hogy az in­tézmények megmaradjanak, működhessen az iskola, az óvo­da, és legyen egy fiókpatikánk, úgy nem bánjuk, hogy költöz­nünk kellett. Az iskola korábbi szolgálati la­kásában van egy-egy szoba a polgármester, a jegyző és a há­rom ügyintéző számára, továbbá irattár és egy ügyfélfogadó elő­tér. Létezik egy kisebb teakony­ha, valamint férfi és női mosdó. A kellemes hőmérsékletet az egész épületet ellátó központi fű­tés biztosítja. A telefonokat és a számítógépes rendszert a szak­emberek átvezették.- A pályázatokhoz önerőt kell képeznünk, s ezt csak a műkö­dési költségek csökkentésével tehetjük meg - jegyzi meg Lik- tor István polgármester. - An­nál is inkább, mert idén a re­formintézkedések nyomán a működési források is csökken­nek. A kiköltözéssel a teljes fűté­si idényben 700 ezer forintot ta­karítunk meg. ■ Meglepetés â családoknak. A balatoni önkormányzat sikeresen pályázott a Gyermekélelmezési Alapítványnál - tudtuk meg Szabó Ágnes jegyzőtől. Ennek eredményeként húsz hatalmas csomag érkezett, a dobozokban tartós élelmiszerrel. Az ajándékot Kormos Attila polgármester (képünkön) adta át a napokban azoknak a családoknak, ahol minden segítség jól jön.

Next

/
Oldalképek
Tartalom