Heves Megyei Hírlap, 2006. november (17. évfolyam, 256-280. szám)

2006-11-20 / 271. szám

2006. NOVEMBER 20., HÉTFŐ - HEVES MEGYEI HÍRLAP EGEK ÉS KÖRZETE 5 Táncoló kicsik és internetező, suto-fozo nagyszülők Tangózni is megtanulnak a gye­rekek. Az egerszalóki Faluház­ban három korcsoportban - kis­iskolások, kiskamaszok és a na­gyobbak - oktatja a tánclépéseket Krinszki Andrea, a Fabula Alap­fokú Művészeti Iskola tanára. A foglalkozásokat heti két-két alka­lommal tartják. Indul a nép­táncoktatás is. A magyar tájegy­ségek táncaihoz Kiss Judittól, az Agria Tánciskola pedagógusától kapják az útmutatást. Gyüre Mariann, a Faluház ve­zetője elmondta, hogy az időseb­bekre is gondoltak a program szervezésekor. A kismamák és a nagymamák, nagyapák számára ingyenes számítógép-kezelői tan­folyamot hirdettek. Meglepően nagy az érdeklődés. Több nyugdí­jas is fantáziát lát a lehetőségben, mert az interneten keresztül kap­csolatot tarthatnak az unokáik­kal. A Teleházban szívesen kalan­doznak a világhálón, sütemény­recepteket válogatnak, amit ott­hon kipróbálnak, s a következő alkalomra hoznak kóstolót is. ■ Ha én dönthetnék varga miklósné, Egerbakta:- Könyvtáros-tanárként dolgo­zom. Ha rajtam múlna, próbál­nék megoldást találni arra, hogy megmaradjanak a Kisiskolák. Csak abban a faluban van igazi élet, ahol gyerekek vannak. Ők hoznak pezsgést és színt a min­dennapokba. Ha már iskolás­ként eljárnak a városba, akkor felnőttként is ott maradnak, nem húzza őket haza a szívük. Ahol megkezdődik az elvándorlás, ott a falu elsorvad. Nagyon elszomo­rítana, ha napi utazásra kény­szerülnének az amúgy is hátrá­nyos helyzetű gyerekek. Itt hely­ben kellene teret adni nekik a tanulásra és a szórakozásra. Ha tehetném, kulturális cent­rumot működtetnék. Szakkörök, könyvtár, civilszervezetek kap­hatnának itt helyet. A művelő­dési házak összeköttetést terem­tenének a hagyományőrzés és a jövő között. ■ A családokat és az egye­dülállókat is megrémíti a gáz árának emelkedése. Sokan a támogatási rend­szerben is csalódtak. Négyessy Zita Madárcsontú, idős néni Simon Istvánná, mégis úgy csapkodja fejszéjével a fahasábokat, mint egy húszéves, kigyúrt testépítő. Azt mondja, míg jó erőben van, nem fél a téltől. Annyi fája van, büszkélkedik, hogy még jövőre Hihetetlen gázszámla az ÖNKORMÁNYZATOT is érzé­kenyen érinti az emelés. Öt intézmény - óvoda, iskola, alapszolgáltatási központ, egészségügyi központ, műve­lődési ház - fotóséról kell gondoskodniuk, farkas Sán­dor polgármester - végzett­ségét tekintve gépész üzem­mérnök - átváltotta a mér­tékegységeket. Az idei, janu­ári számlát alapul véve ki­számolta, mennyit kell majd gázdíjként fizetniük, ha ugyanolyan hideg lesz 2007. januárban, mint volt az idén. Az összeg döbbenetes: több mint négymillió forintot egyetlen hónapra. is marad belőle. Rózsika néni a gázt csak főzéshez és vízmelegí­téshez használja. így az áreme­lés sem rendíti meg annyira, mint Verpeléten a lakosság többségét, akik gázzal fűtenek. A gáztámogatásra jogosultak listájára csupán 45 név került fel a településen. A rendelet szö­vegét nem ismerők azt gondol­hatják: eszerint Verpelét egy gazdag falu, itt nem élnek sze­gény emberek. Zrónik István jegyző szerint szemfényvesztés a támogatási rendszer. Mert az ellátást folyó­sítótól csak azok kaptak nyom­tatványt, akik emelt összegű családi pótlékra jogosultak, va­gyis fogyatékos gyermeket ne­velnek. Azok is kaptak, akiknek három vagy több kiskorú gyer­mekük van. Kedvezményezet­tek továbbá a fogyatékkal élő fel­nőttek. A jegyző csak azok jövedelmi helyzetét vizsgálta, akik e há­rom csoport valamelyikébe tar­toznak. így a településen élő 1500 családból mindössze 45 jo­gosult támogatásra. Kérelmeket azoktól nem is fogadtak el, akik nem felelnek meg a fenti szem­pontoknak. Azoknak, akik meg­felelnek, de a jövedelmük meg­haladja a rendeletben rögzített összeget - családban élőknél 51.600 forinfyTő, egyedülállónál 77.800 forinl/fő -, nem jár tá­mogatás. Ilyenformán négy ké­relmet utasított el. Januártól ismét emelkedik a gáz ára, és változik a támogatá­si rendszer is. Az állítólagos 73 százalékos emelés megrendíti majd a kispénzű lakosságot. A településen 1500 családból 1200 gázzal fűt. Túlélési stratégiák tél idejére: tűzifa es dunyha a hideg napokra KOZMA GYÖRGYNÉ nyugdíjas- Súlyosan érint bennünket a gázáremelés, ami nemcsak a fütésszámlán, hanem más te­rületen is érződik majd. Nem tudom, hogyan vészeljük át a telet. Amikor bevezettettük a gázt, átépítettük, béléstesttel szűkítettük a kéményt, hogy az előírásoknak megfeleljen. A ré­gi kályha megvan, de ahhoz nem jó a kémény. sajbán László nyugdíjas- Gázzal fűtünk mi is. Az egyetlen dolog, amit tehetünk, hogy lejjebb csavarjuk a ter- mosztátot. Estére teljesen le­vesszük a fotóst, és elővesszük a dunyhát. Az elmúlt télen 40-50 ezer forint is volt a gáz­számlánk. A nyáron egy kor­szerűbb kazánt vásároltam, re­mélem, hogy ezáltal alacso­nyabb lesz a fogyasztás. PROKAi tibor halőr- Egyedül élek és fával fűtök. Bevezettettem a gázt, de azt nem használom. Erdőgazdál­kodással foglalkozunk a szüle­immel, így ők is fával tüzel­nek. A gázt lehetetlen megfizet­ni. Fával viszont egy tél kihúz­ható 50-60 ezer forintból Per­sze ehhez még hozzátartozik a fizikai munkánk, de ezt nem számoljuk, és jó meleg van. HÍRSÁV Emelkednek majd a helyi adók is egercsehi November 28-án 15 órakor kezdődik a képvi­selő-testületi ülés a polgár- mesteri hivatalban. A ta­nácskozáson elsőként az ön- kormányzat I-III. negyed­éves gazdálkodásának ered­ményéről értesülhetnek a jelenlévők. Ezt követően Tóth Andrásné polgármes­ter vázolja a 2007. évi költ­ségvetési koncepciót. Szó lesz továbbá a helyi adók mértékének emeléséről. Is­mét napirendre kerül az al­polgármester-választás. Az idegenforgalom lendíthet a falun nagyvisnyó Csőgér Bálint polgármester meggyőződé­se, hogy az idegenforgalom fejlesztése kedvezően hatna a település egészére. Ezért találkozót hív össze novem­ber 28-án 11 órára a polgár- mesteri hivatalban. A ren­dezvényre várják azokat, akik a községben falusi tu­rizmussal foglalkoznak, il­letve tervezik, hogy házuk­ba turistákat fogadnak. A találkozón megismerhetik az önkormányzat idevonat­kozó terveit, s a polgármes­ter várja az észrevételeket, javaslatokat is. Törvény-előkészítés az idősek otthonában noszvaj Az országos Idős­ügyi Tanács november 23-án 10 órától a Kincses Sziget Idősek Otthonában tartja so­ron következő ülését A napi­rendi pontok között a jövő évi szociális törvények elő­készítése is szerepel - tud­tuk meg az intézményt mű­ködtető kuratórium elnöké­től, Hevér Jánostól. Körzeti oldalaink heti menetrendje ► HÉTFŐ EGER KEDD PÉTERVÁSÁRA SZERDA HEVES CSÜTÖRTÖK FÜZESABONY PÉNTEK GYÖNGYÖS SZOMBAT HATVAN. LŐRINCI Az oldalt írta: Négyessy Zita Fotó: Lénárt Márton Tel.: 36/513-622 e-mail: zita.negyessyfa axelspringer.hu A hintánál is pompásabb a libikóka adomány A jótékonysági bál bevételét játszótérre fordítják az óvodában Az életveszélyes hivatal helyett újat építenek Először a semmire sem használt beton víztározót verték szét az apukák Egerszóláton. A követ­kező lépés a terep rendezése volt. Aztán Verebély György he­lyi képviselő faanyagot ajánlott fel az óvodának, az önkormány­zat pedig közhasznú munkáso­kat küldött a helyszínre, akik az apukák közreműködésével re­mek kerítést építettek. Most már az óvoda fölötti, az autós közleke­déstől tisztes távolságra fekvő te­rület olyan, mint egy jókora ka­rám, ahol kiscsikókként szalad­gálhatnak a gyerekek. Már két kerti játékot is felállítottak a fel­nőttek. Az egyik mászókaként és hintaként szolgál, a másik pe­dig egy libikóka. Az óvodások azonnal birtokba vették az új mászókát A napokban jótékonysági bált szervezett az óvoda vezetése és a szülői munkaközösség. Több mint százezer forint gyűlt össze a rendezvényen. Firkó Tiborné vezető óvónő elmondta, hogy ezt a pénzt is a játszótér kellékeinek gazdagítására fordítják. Galambos Boglárka (6 éves) óvodás: - A „lipityóka” a legjobb, mert azzal jó magasra lehet fel­röpülni. Ha elkészül, akkor én Martinával ülök fel rá. Az anyu­kám nem volt ott a bálban, mert ő a pici testvéremre vigyázott, de ő is adott támogatást. Erdélyi Hanna (6 éves): - A hintának örülök a legjobban. A kistestvérem kétéves, majd ő is hintázhat rajta. ■ A statikusok életveszélyesnek nyilvánították a polgármesteri hivatal épületét Novajon. Még 2005 tavaszán, a hirtelen hóol­vadáskor megnyílt az öreg ház hátsó fala. A szakértők megvizs­gálták, s kiderült, hogy egy vala­ha csak részben eltömedékelt pince húzódik az épület alatt. Az önkormányzat pályázatá­ra, a vis maior támogatási rend­szerben, az országos keretből a pincetömedékelésre és az épület helyreállítására 12,5 millió forin­tot kaptak. Közbeszerzési eljá­rást indítottak, a nyertes kivite­lező a Zelebau Kft. lett. Ha 2006. december 31-ig nem készül el a ház, visszafizetési kö­telezettség terheli az. önkor­mányzatot. Ezért a kivitelezési szerződésben december 15-e a határidő, mert a használatbavé­teli engedélyt is fel kell mutatni­uk a vis maior-keret és egyéb pénzügyi források szabályszerű felhasználásához. A hivatal tel­jes bekerülési költsége 37,5 mil­lió forint. A vis maior-támo- gatáson túl a Pénzügyminiszté­riumból további 5 milliót kaptak. A fennmaradó összeg fedezete­ként az önkormányzat hitelt vesz fel. A kivitelezés gyorsan, ütem- szerűen, szépen halad. A házra felkerült a tető, a falakat beva­kolták és folynak a belső munká­latok - tudtuk meg Fodor Péter polgármestertől. ■ * » ff 4 t * Csalóka volt a támogatás felkészülés A gázár további emelése befűt a kispénzűeknek

Next

/
Oldalképek
Tartalom