Heves Megyei Hírlap, 2006. október (17. évfolyam, 231-255. szám)
2006-10-21 / 248. szám
2006. OKTÓBER 21., SZOMBAT - HEVES MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP ZARANKIG Hatvan ÜNNEPELNEK Önálló ünnepséggel emlékezik meg a forradalomról a Hatvaniak a Nemzetért Közhasznú Egyesület. A program 13 órakor kezdődik a Daliban. A résztvevők a műsor után csatlakoznak az önkormányzati ünnepség keretében koszorúzókhoz. Ivád ÜNNEP A község művelődési házában október 23-án délután fél egykor kezdődik az ünnepség a forradalom tiszteletére. Elsőként Ivády Gábor polgármester mondja el gondolatait, majd Horváth Ferenc színművész műsorát tekinthetik meg, végezetül Ivády Éva szavalatát hallhatják. Maidár KOPJAFA A római katolikus templom parkjában felállított '56-os kopjafánál vasárnap délután 4 órakor Jakab István ország- gyűlési képviselő, a Fidesz frakcióvezető-helyettese, a MAGOSZ országos elnöke mond ünnepi beszédet A műsorban közreműködik Hegyesi Hudik Margit énekművész, Szabó Viola zeneművész és Sziki Károly színművész. Márkáz RENDEZVÉNYEK Nyárbúcsúztatójótékonysági bált tart ma 19 órától a községházán a nagy- családosok egyesülete. A forradalom tiszteletére rendezett önkormányzati ünnepség 23-án 17.30- kor kezdődik a szobornál. A szervezők kérik, hogy mindenki vigyen magával egy szál virágot. Péiervására kistérségi ülés a Pétervásárai Kistérség tegnap tartotta meg a helyhatósági választásokat követő első ülését, amelyen bemutatkoztak az újonnan megválasztott polgármesterek, majd időszerű teendőkről tárgyaltak a grémium tagjai. Szajla MEGALAKULTAK Az újonnan megválasztott képviselőtestület a napokban tartotta meg alakuló ülését Miután a helyi választási bizottság elnöke ismertette a választás eredményét az új testület tagjai és az újraválasztott polgármester, Vincze Imréné letették esküjüket. A polgármester asszony megköszönte a lakosság bizalmát majd hangsúlyozta, hogy ezt követően folytatódhat a megkezdett munka a községért, a lakosságért Verpelét ünnepség a Petőfi Sándor Közösségi Házban 23-án 16 órától tartják az ünnepi megemlékezést A rendezvényen átadják a Verpelét Nagyközségért kitüntetést is - tudtuk meg Hangácsi Judittól, az intézmény igazgatójától. Gyógyfürdő lesz a Motetta egyeztetések Most végre elhárulhatnak az akadályok a nyitás elől A motetta épülete. A speciális szárazfürdő-medencékben speciális érzékelők mérik a szén-dioxid koncentrációját mátraderecske A gyógyulni vágyó érbetegek és a Mátraderecskén élők nagy reményeket fűztek a pár évvel ezelőtt ünnepélyesen átadott gyógykomplexum működéséhez. A községben élők abban reménykedtek, hogy a gyógyturizmus megélénkülésével fellendülhet az idegenforgalom, a betegek pedig abban bíztak, hogy kulturált körülmények között nyerhetik vissza egészségüket. Hogy nem így történt, abban számos szerencsétlen ok játszott szerepel A kivitelező egy jó ideig nem tudta műszakilag megoldani az új épületben a kezelések biztonságos feltételeit, magyarán a gyógygázHetek múlva nyitás A szükséges szakhatósági engedélyek birtokában heteken belül teljes körű egészségügyi szolgáltatást nyújthatnak a Mofettában. Ez nem kevesebbet jelent, mint hogy naponta háromszáz, főként érbeteg embert kezelhetnek a komplexumban. szivárgást, ezért az ÁNTSZ nem adhatta meg a használatbavételi engedélyt. A létesítmény igazgatója, dr. Gyetvai Gyula évekig próbált egyeztetni a szakhatóságokkal, az illetékes minisztériumokkal, intézményekkel a finanszírozás kérdéseiről. Most végre úgy tűnik, hogy elhárulhat az akadály a működtetés elől, mivel a remények szerint heteken belül megkapják a szükséges engedélyeket.- Az elmúlt időszakban sikerült egy speciális légtechnikai berendezéssel és egy biztonsági elszívórendszer alkalmazásával megakadályozni a veszélyt jelentő széndioxid-szivárgást. A két medencébe érzékelőket építettek be, s az egész épületben folyamatosan ellenőrizhető a széndioxid-koncentráció - tudtuk meg az igazgatótól. - A napokban az illetékes szakhatóságtól megkaptuk a használatbavételi engedélyt, így reményeink szerint rövidesen az ÁNTSZ-től is megérkezhet a működési engedély. E két fontos dokumentum birtokában kezdeményezhetjük az Országos Gyógyfürdőügyi Igazgatóságnál a gyógygázfürdővé való nyüvání- tást. Ezzel kapcsolatban is folytattam már biztató tárgyalásbDr. Gyetvai Gyula igazgató évekig próbált egyeztetni a szakhatóságokkal és a minisztériumokkal kát. Mivel a jövőben négy egészségügyi szolgáltatást gyógygázkezelés, elektro- és hidroterápia, gyógymasszázs, iszapfürdő - tudunk európai körülmények között biztosítani betegeink számára, minden esélyünk megvan erre a rangos besorolásra.- A betegek számára nem közömbös, hogy az új komplexum működésével mennyiben változhatnak a kezelések költségei?- Ezzel kapcsolatban csak azt mondhatom el, amit számos szakmai fórumon megfogalmaztam már: hazánkban jelenleg egymillió érproblémával küzdő beteg él, és közülük 3-400 ezernek súlyos az állapota. Az am- putációk száma háromszor any- nyi, mint Nyugat-Éurópában. Évente több ezer beteg esik át valamilyen amputáción, közel 6500 érműtétet végeznek, s mintegy 15 ezer rekonstrukciós műtétre van szükség. Ha komolyan vesszük a megelőzést, akkor meg kell fontolni, hogy mi a kifizetődőbb megoldás az állam számára: a drága műtéti beavatkozásokat támogatni, vagy a bizonyítottan eredményes széndioxid-kezeléseket. A fenti adatok is azt támasztják alá: nem mondhatunk le arról, hogy állami finanszírozást kaphassanak a hozzánk fordulók a kezelésekre. Nem lenne szerencsés, ha vagyoni helyzet függvénye lenne például egy-egy beteg végtagjának megmentése. Én bízom a felelős gondolkodásban. ■ ÁLLÁSPONT HAVAS ANDRÁS Ötvenhat\ nekem abban a városban, ahol ötvenhat után négy évvel megszülettem, valami ködös és titokzatos hangulat lengte körül azt a bizonyos dátumot. Emlékszem, gyerekként álltunk a magas ház erkélyén a temető szomszédságában, mikor mögöttünk egy felnőtt megszólalt: azok ott mind ötvenhatosok... Rámutatott a kerítés mellett sorakozó több tucat síremlékre, és azt mondta: azok mind sortüzesek... AZTÁN A GiMNÁZIMBAN tudtuk meg, hogy a Ravasz tanár úr testvére éppen szenet lapátolt a lakásuk előtt, mikor egy eltévedt golyó végzett vele. És azt is, hogy anyám barátnőjének a férjét is ott lőtték le, s az ifjú feleség magára maradt pár hónapos kislányával. De ennyi, több egy hang se. Lógott a történet a levegőben, a város tragédiába, halottakkal, de csitt... Mintha nem is lett volna semmi. Azt hiszem, a csendet utáltam az egészben a legjobban. Hogy de hát kellene valamit mondani mégis. de gyanús ÁM a túl nagy zaj is, hisz az a hallgatás egy másik formája. Az üvöltésben ugyanis elvész á szó, igazából akkor sem lehet hallani semmit. Mert ötvenhat nekem az emberi sorsok és mondatok története: a háláié, a reményé, a gyászé, a szolidaritásé, nem az elhallgatásé és nem is a kiabálásé. később, már félig felnőtt fejjel, huszonévesen, Mestó barátom a kocsmaasztal alatt, hogy ne lássa senki, átadott egy könyvet: Petri György, Azt hiszik, AB Független Kiadó 1985, készült szitanyomással, 1500 példányban Budapesten. Es aztán álltunk a Hársfa büfé vécéjében, olvasva a Nagy Imre-verset: „...akibe mégis fólszivárogha- tott düh, káprázat, országos vak remény/ mikor arra ébredt a város: lövik szét.”. A jó hír hangja, avagy hatesztendős a Szent István Rádió feladat és hitvallás A feszültséget feloldani mindig csak türelmesen lehet, megkeresve a közös értékeket heves megye Hat éve kezdte el napi huszonnégy órás sugárzását Egerben a közműsor-szolgál- tató Szent István Rádió, amely arra törekszik Észak-Magyaror- szágon, hogy hitelesen mutassa be a bennünket körülvevő világot, ugyanakkor segítséget adjon a problémákkal küszködő embereknek. A rádió az évforduló alkalmából október 27-én, pénteken este hét órától az egri Ciszterci-templomban ajándék orgonahangversennyel köszönti hallgatóit. A hangszerek királyát Réz Lóránt orgonaművész szólaltatja meg. A Seregély István egri érsek által alapított rádió folyamatosan növeli hallgatói számát. Műsorában figyelembe veszi, hogy egyre erőteljesebb a globalizációs folyamat, amelyet úgy lehet ellensúlyozni, ha régiókban, kisebbségekben, nemzetiségekben, ön- rendelkezésben is gondolkozunk, tiszteletben tartva az egyén és a közösség akaratát, véleményét. Ennek a két nézőpontnak az egymás mellett élése, találkozása, olykor szembekerülése feszültségeket szül, amelynek az egyik forrása, hogy nem rendelkezünk elég információval, vagy nem hitelesen jutnak el hozzánk. Világunk akkor válik emberléptékűvé, élhetővé, ha nem tévesztjük szem elől a kisebb közösségeket, helyi kezdeményezéseket, s leginkább magát az embert. A stúdióban. Farkas Erzsébet, a rádió munkatársa Ezért a köz szolgálatát a rádió a legszélesebb értelemben vállalja, felhasználva a modern közösségi rádiózás teljes eszköztárát. Jelmondata szerint a „jó hír hangja” kíván lenni, a kifejezés köznapi és egyházi értelmében is. A kereszténység legfontosabb értékei a többség számára korunkban is meghatározóak, s az adott kor lehetőségei szerint minden új nemzedék számára korszerű módon megfogalmazhatóak. Ebben szeretne újat és mást adni, elő kívánja segíteni, hogy ne nőjenek, hanem inkább csökkenjenek a vélt és valóságos társadalmi ellentétek. Ezek egyik oka ugyanis az információhiány, amelyből bizalmatlanság fakad. A feszültség sokszor nem is az emberek és közösségek között alakult ki, hanem valamilyen el- vontabb szinten, mégis rányomja a bélyegét a mindennapokra. Feloldani ezért csak türelmesen lehet, megkeresve a közös értékeket. Ezért is kapnak kiemelt szerepet a rádió programjában a vallási műsorok, amelyek lehetőséget adnak arra, hogy az egyházak karitatív, kulturális, társadalmi életre hatással lévő tevékenységét közel vigyék a hallgatóhoz. A következőkben a rádió a folyamatosan megújuló műsorszerkezeten túl baráti köreinek létrehozásával, rendezvények szervezésével kívánja társadalmi kapcsolatait tovább erősítem. » »