Heves Megyei Hírlap, 2006. szeptember (17. évfolyam, 205-230. szám)
2006-09-16 / 218. szám
Egri FC - Felsőtárkányi SE beharangozó Ilyen még soha nem volt az egri Érsekkertben Kiss Tibor: - Igyekszünk tisztességesen helytállni Egerben is A megyei I. osztály 6. fordulója kuriózummal szolgál, a sportág történetében két olyan település csapata találkozik, amire korábban még soha nem volt példa. Ez önmagában számos gondolatot ébreszthet az esemény iránt érdeklődőkben. Fesztbaum Béla labdarúgás - Én is nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy milyen eredmény születik majd a két jó képességű csapat mérkőzésén - fejezte ki várakozását Nagy Endre, az Eger (2.) játékos-edzője. Egyéni képességek tekintetében nem gyengébb tőlünk a Felsőtárkány (4.), ezért ha mi egységesebben és szervezettebben futballozunk, elérhetjük célunkat, miénk lehet a győzelem, amiben feltétlen bizakodunk.- Nem mi vagyunk az esélyesebbek, ennek ellenére egy ilyen mérkőzésen bármi előfordulhat - vélekedett részben óvatosan, egyben reménykedően Kiss Tibor, a tárkányiak edzője. - Sok volt eddig a sérültünk, így aztán alig tudtunk a teljes kerettel együtt gyakorolni, ezért sikernek tartom, hogy ebben az erős mezőnyben ott vagyunk az élbolyban. Igyekszünk tisztességesen helytállni Egerben is. Az előkelő helyezésekre pályázó csapatok közül a listavezető Besenyőtelek (1.) dolga látszik a legkönnyebbnek, hatalmas meglepetésnek számítana, ha a Novaj (15.) ellen nem nyernének otthonukban Oláh Norberték. A Pétervására (3.) már jobban megizzadhat Petőfibányán (11.), de pontvesztéssel aligha számol Bukrán Csaba játékos-edző. Az FC Hatvannak (5.) arra kell ügyelni, hogy a talpra állt Heves (10.) nehogy tovább egyenesedjen, ami nem kizárt. A két volt NB III-as közül a Nagyréde (6.) Tarnamérán (12.), a Gyöngyöshalász (8-9.) pedig Vámosgyörkön (13.) szerezhet magának tekintélyt. Nem számíthatnak a hazaiak túlzott tiszteletére. A Füzesabony (8-9.) megtorpanást „köszörülhet” Kiskörén (16.), a Tisza-partiak a pontgyűjtést szeretnék végre megkezdeni. Az Egerszalók (7.) úgy nyerhet vasárnap, ha egy percre sem becsüli le Verpelét (14.) alakulgató együttesét. A 6. forduló párosítása Szombat, 16.00 ________ F C Hatvan - Heves________________Varga L K isköre - Füzesabony____________ B esenyőtelek - Novaj Gyetvai B. Felsőtárká Borsod m-i ív. Tárnáméra - Na László T. Vasárnap, 16.00 Egerszalók - verpelet Hamos Nagy Endre: - Ha egységesebben futballozunk, elérhetjük célunkat HÍR Ausztrál Nagydíj: Talmácsi a 13. motorsport - Talmácsi Gábor a 13. helyen végzett a 125 kcm-esek között a gyorsaságimotoros-világbaj- nokság 14., ausztrál futamának pénteki első időmérő edzésén, Phillip Isländern A kategória másik magyarja, Tóth Imre a 20. lett. Renault-motorral indulhat egy kiscsapat is autósport - A következő idényben a Renault szállítja majd a motorokat a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság egyik kiscsapatának, vagy Red Bull Racing, vagy a Toro Rosso istállónak. Egyelőre annyit lehet tudni, hogy a francia cég szerződést kötött a Red Bull GmbH társasággal, amelynek mindkét említett F- 1-es együttesben vannak érdekeltségei. Bárányos Zsolt a REAC-ba igazolt labdarúgás - Bárányos Zsolt az őszi idényben a REAC csapatában játszik az NB I-ben, erről állapodott meg pénteken a hatszoros válogatott játékos a fővárosi klub vezetőivel. Elmondása szerint több ajánlat közül azért választotta a rákospalotaiakat, mert náluk rendezettek a viszonyok és világos célokért küzdhet. Pénzügyekben szolgálta megyénk egyesületeit halálozás - Életének 68. évében rövid szenvedés után elhunyt Jékli József, a Heves Megyei Testnevelési és Sporthivatal egykori gazdasági igazgatója. Következetes és lelkiismeretes munkájával három évtizeden át volt biztos támasza a megyei sportszervezeteknek. Temetéséről később intézkednek. A Komló elleni győzelemmel javítana a KÉZILABDA Budapest Bank Férfi Liga A 3. forduló mérkőzése: Gyöngyösi Főiskolai KK (11.)- Komlói BSK-Fűtőerőmű (6.) Gyöngyös, Kálvária-part, szombat, 18.00. V.: Jancsó I., Marczinka Cs. Az élet nem áll meg, ma újabb bajnoki mérkőzés vár Csík János edző tanítványaira. A sportág második vonalában rendszerint hétvégeken rendezték a bajnoki mérkőzéseket, a legfelsőbb osztályban azonban igencsak felgyorsultak az események. A bajnokság első szakaszában szerda szombat ritmusban játszanak a csapatok.- Nincs idő a hétközi Nyíregyháza elleni mérkőzésen rágódni, túl kell tenni magunkat a kudarcon, hiszen jön az újabb feladat - válaszolt érdeklődésünkre Somogyi Balázs, a gyöngyösiek átlövője. - Jól ismerjük a Komlót, a nyári felkészülésünk során a Bala- ton-kupán már találkozott egymással a két csapat. Tüdjuk mi a gyengéjük és mi az erősségük, s erre kellően fel is készültünk. Egy cél lebeg a szemünk előtt: hazai pályán, várhatóan ismét telt ház előtt be kell gyűjtenünk a két pontot. Számomra minden más eredmény csalódás lenne. Tippünk a kezdőcsapatra_______ L adányi - Papics, Somoffii, Kovács P., Dimitrovszki, . Patócskai, Nigrinyi. Sérült: Májén.__________ ■ SikeK. Somogyi Balázs csak előre tekint, győzni kell a Komló ellen SZUPEREXPRESSZ EGERTŐL 5 percre most épülő ikerház fele eladó.. I.ár: 5,5 MFt. Érd.: 20/387- 9864------------------------------------------------------ •77671* a JARD King 12 LE, 2 késes, 90 cm-es gyűjtökosaras fűnyíró, 90 cm-es új hómaróval eladó. 30/310-4727----------2------------------------------------------- *78516* S ZŐLŐTERMELŐK figyelem! Szürkebarát szőlőt vásárolok azonnali fizetéssel 90 Ft/kg ingyenes beszállítás. Érd.: 30/9584-630------------------------------------------------------ *78770* KALAPÁCSMECHANIKÁS, elektromos új pianínó ea. 180 eFt, új ára: 243 eFt. 20/9763-306------------------------------------------------------*178580* Z WEIGELT 6 sor, Rizlingszilváni 8 sor Ostoroson eladó, ugyanott pince is. 36/414-308, 70/619-8912,16 h-tól------------------------------------------------------*178380* K ÁVÉ-AUTOMATÁK eladók hellyel együtt. Érdeklődni: 06-20/227-5352------------------------------------------------------• 178537* EGER belv. teremgarázsban beállóhely ea. 1,9 MFt. 36/415-291 este, ill. 70/218-1982 bármikor----------;------------------------------------------* 177318* P INCEÁG Felnémeten, 80 I szőlőprés, műa. kanna 51, alu tejeskanna 25 I; kempingágy, 201 üvegballon, t. csomagtartó ea. 20/493-9283------------------------------------------------------* 178430* Nincs változás Puskás Ferenc állapotában labdarúgás Nincs lényeges változás a Kútvölgyi Kórházban kezelt Puskás Ferencnek, minden idők legjobb és leghíresebb magyar labdarúgójának egészségi állapotában. Iványi Zsolt, az intenzív osztály megbízott igazgatója, egyetemi docens az MTI péntek délelőtti érdeklődésére elmondta: a család kérésére any- nyit közölhet, hogy Puskás Ferenc állapota stabil, nincs lényeges változás. Az Aranycsapat 79 éves, ohm- piai bajnok és vb-ezüstérmes játékosát hat éve kezelik folyamatosan a Kútvölgyi Kórházban, ahol kedden átszállították az intenzív osztályra. ■ MTI Két-három aranyérem a minimális elvárás evezés Legalább két-három aranyérmet és további dobogós helyezéseket vár a vezetés a magyar válogatottól a franciaországi Tremolat-ban jövő hét végén sorra kerülő maratoni kajak-kenu világbajnokságon.- A szegedi síkvízi világbajnokságon csodálatosan szerepelt a magyar válogatott és az ott megkezdett jó sorozatot szeretnénk folytatni Franciaországban is - nyilatkozta Kadler Gusztáv, az MKKSZ általános alelnöke. - A hatszoros világbajnok Csay Renáta kajakegyesben és -párosban is győzhet, és ugyancsak a dobogó tetejére várom Csabai Edvint egyéniben és Győré Attilával párban is. Kettősük a legutóbbi hét vb-n nem talált legyőzőre. Férfikajakban már jóval sűrűbb a mezőny, azonban érmet, érmeket itt is szerezhetünk - vázolta az esélyeket Borsodi Géza maratoni szakágvezető. A magyar válogatott csütörtökön a schwechati repülőtérről utazik Tremolat-ba. A magyar csapat_____________ F érfiak k-l: Saiga István, Jámbor Attila__________ k-2: Jámbor, Homoki Tamás, Szigeti Krisztián Szakály Viktor____________________ c-1: Csabai Edvin, Győré Attila_____________ c-2: Csabai, Győre, Gilányi Zsolt, Bindl Róbert ________ Nők . m:/.: k-l: Csay Renáta, Folláth Vivien_______ k-g: Csay, Folláth, Faldum Bereniké, Szabó Ágnes * / «MTI FOTÓ: LÉNÁRT MÁRTON