Heves Megyei Hírlap, 2006. augusztus (17. évfolyam, 178-204. szám)
2006-08-17 / 192. szám
világbajnokság Csütörtöktől vasárnapig a szegedi Maty-éri pályán lapátol a sportág színe-java A Kovács Katalin (balra), Janics Natasa páros kezet foghat egymással, ha sikerül az, ami az Eb-n: Racicében hat aranyérmet szerzett a duó Ma 8 órakor, az 1000 méteres előfutamokkal megkezdődik a 35. síkvízi kajak-kenu világbajnokság Szegeden, illetve a város melletti Maty-éri pályán. MTI kajak-kenu A házigazdák azt remélik, hogy mind a magyar csapat szereplése, mind a szervezés és lebonyolítás tekintetében sikerrel zárják a viadalt. A vb-re 82 ország sportolói neveztek, a nemzetek száma minden eddigit felülmúl. A 41 fős magyar csapattól Angyal Zoltán szövetségi kapitány 6-8 aranyérmet vár, s a szakvezető reményei szerint a győzelmek közül 2-3 olimpiai számban születik majd. Női kajakban külön figyelem kíséri a Kovács Katalin, Janics Natasa olimpiai bajnok duó szereplését, a kettős mindhárom páros számban címvédőként száll vízre, ráadásul most Paksy Tímea mögött, illetve Keresztesi Alexandra (100Q m), Fazekas Krisztina (500 m) és Patyi Melinda (200 m) előtt ülve négyesben is szerencsét próbál. Egyesben 500 és 1000 m-en is Benedek Dalma képviseli a hazai színeket. A szakág férfi vonalán 500 és 1000 m-en egyesben Benkő Zoltánnak, párosban pedig a Kämmerer Zoltán, Kucsera Gábor duónak szurkolhatnak a magyar nézők. A négyeseknél újra vízre száll a kétszeres olimpiai bajnok kvartett „fele”, Vereckei Ákos és Horváth Gábor, kiegészülve Gyökös LajosA program Csütörtök 8.00: 1000 m-es előfutamok 1430: 500 m-es előfutamok Péntek 9.00: 1000 m-es középfutamok 15.00: 500 m-es középfutamok Szombat 8.00: 200 rrves elő- és középfutamok (B döntők 9-től) 16.00: 1000 m-es döntők (B döntők 15 órától) Vasárnap 10.00: 500 m-es döntök (B döntök 9-től) 15.00: 200 m-es döntök (B döntök 14.15 órától) sál és Kökény Rolanddal 1000 m-en próbálnak szerencsét. Kétszázon a címvédő Kadler Viktor, Gyertyános Gergely, Béé István és Babella Balázs alkotta csapat indul. Kenuban nem igazán lehetnek vérmes - egészen pontosan győzelmi - reményei a házigazdáknak, de több számban (egyesben Vajda Attila, párosban Kolonics György és Kozmann György) is esélyesek a dobogóra. 11-es! Megadjuk! EBKM: 7,21%-11,00% Az ajánlat 2006, július 31 -augusztus 31. között érvényes. Az akcióban a 18 hóna- < pos CIB Classic Marathón Betét és a 3 hónapos CIB Aranybetét vesz részt. A CIB ; Aranybetét fettétele a lekötött betét Összegével megegyező értékű, a mindenkor érvényes kondíciós listában meghatározott CIB befektetési jegy vásárlása. Az akció ^ és a termékek részletes leírását a Lakossági Üzletág Általános Szerződési Feltételek CIB^j%4€242 232 és a vonatkozó kondíciós lista tartalmazza. Jelen hirdetés a CIB Bank részéről nem ,, * minősül ajánlattételnek, célja kizárólag a figyelem felkeltése. A Bank a kondíciók WWW.CíO*l!U változtatásának jogát az akció ideje alatt is fenntartja. ob. a &uppc eanca intesa bankja 3300 Eger, Érsek u. 1. Tel.: (36) 510 560 3200 Gyöngyös, Szent Bertalan u. 1. Tel.: (37) 505 010 SZUPEREXPRESSZ a HEVES megyei kárpótlási jegyet veszek. Tárnáméra, Átány, Kömlő és kevesi lakosoktól, magas áron, határozattal. T: 06/1 2917-648----------------------------------------------------------------------------175418EGY nagyon szelíd kanca ló családi okok miatt eladó. Futószárazáshoz használom gyerekeknek. I.ár: 200 eFt. T: 06-30/935- 0693 _____—------------------------------------------------------------*175823* Ü DÜLJÖN Gyulán október 4-31. között a Hőforrás 1 szobás lakosztályában. Gyógykezelés helyben is. Ár: 16 eFt/hét. 70/204- 1875 NYÁRI ruhák, szoknyák, nadrágok, kosztümök, öltönyök, szandálok kiárusítása a Quelle böngészdében. EGERBEN, Mátyás király út 41. sz. alatt 184 m! fsz-i. irodaegyüttes sokcélú hasznosításra kiadó, saját parkoló. Érd: 30/9981-039--------------;------------------------------------------------------------175689N AGYTÁLYA határában 1 hektár kékszőlő terméssel együtt eladó. Érd.: 70/701-7732---------------------------------------------------------------------------175981A Z EGRI Majorette Egyesület 5-6 éves kislányoknak új „ovis" csoportot indít Érd.: Kovácsné Bretus Éva 30/972-4092 Szent Lőrinc Szakközépiskola és Kollégium 3300 Eger, II. Rákóczi E út 95. Tel/Fax: 36/436-480 Web: rvww.szentlorinc-eger.sulinet.hu n Érettségivel rendelkező fiatalok részére nappali tagozatos képzéseink: Technikus: vendéglátó, idegenforgahni, kereskedelmi - kozmetikus képzés (Új!) Szakképzés 10. osztályt végzetteknek 3, érettségizetteknek 2 éves képzés keretében .- szakács, cukrász, pincér, élelmiszer-kereskedő Akkreditált felnőttképzési tanfolvamok (AL 0206; Ny.t.sz.: 04-0111-04): 2006. júliusában indult tanfolyamainkra még be lehet kapcsolódni jicskedelmi vállalkozó és vendéglátó vállalkozó - intenzív idegenvezető ÚJDONSÁG! TANFOLYAMI KÉPZÉSBEN INDUL; Elméleti és gyakorlati oktatás az iskolában! Kozmetikus Kéz- és lábápoló, mükörömépitö Frissítő masszőr Részletes felvilágosítás és jelentkezési lap igényelhető az iskola titkárságán (36/436-480). (176068-196122) ^QILÍSTOR www.qrt.hu www.mmf.hu MIÉRT FIZETNE KAMATADÓI 9.25%0UAES ingatlan k Befektetési alapok Állampapír Válasszon modern megtakarítási formáinkból, biztos helyen adómentesen* dolgozzon! (‘szépén. Ijfgfej&s mm minősül nyilvános ajánlattételnek, és nem űi ^gátlan Kötvény a PS2ÁF által 111/10.260/2001. számon áh agy ott hivatalos tájékoztatójának megismerését! A KÍbőcsátáslTájékoztató megtekinthető a QUAESTOR fiókokban. Eger, Szent János u. 11. Tel.: (36) 428 Gyöngyös, Köztársaság tér 1. Tel.: (37) mmmmmmsmmmmmmmmm Nyerjen számítógépet SMS-sei! Legyen Ön is a Heves Megyei Hírlap előfizetője, és amennyiben helyesen válaszol kérdésünkre, megnyerheti új nyereményjátékunk fődíját: egy nagy értékű személyi számítógépet! További díjak: • 1 nyomtató, • 3 pendítve, WKKP • 10 doboz DVD-lemez, • 10 doboz CD-lemez. Ä r * IS •• V verdesünk: A felsoroltak közül melyik nem illik a sorba? a. TFT b. VGA c. USB Tippelni SMS küldésével augusztus 17-től szeptember 14-én éjfélig lehet. SMS-ét kezdje a HÉV szócskával, üssön szóközt, adja meg az On által helyesnek vélt válasz betűjelét, ezt követően üssön egy újabb szóközt, adja meg nevét, címét, és küldje el a 06-91-222-322-es SMS számra (192 Ft). Amennyiben még nem előfizetője a lapnak, igényét jelezheti az ingyenese A képen látható PC csak illusztráció! hívható 06-80/513-646-os telefonszáwoii. 12 $ I «