Heves Megyei Hírlap, 2006. július (17. évfolyam, 152-177. szám)

2006-07-05 / 155. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2006. JÚLIUS 5., SZERDA „Célkeresztben" a csapolt sörök szezonvizsgálat Szigorúan ellenőrzött cukrászdák, kávézók és fagylaltozók Hűsítő fagylalt a melegben. A szakemberek ebben a szezonban is ellenőrzik a cukrászdákat. fotagálgábor (Folytatás az 1. oldalról) Az eddigi nyári ellenőrzések pró­bavásárlásai során fokozottan el­lenőrizték a kiszolgált szeszes italok, gyümölcslevek minősé­gét. Ebben az évben főként azon­ban az ugyancsak igen népszerű nyári szomjoltónak számító csa­polt sörök térfogatát veszik ala­posabban szemügyre a próbavá­sárlások alkalmával. Az országos idegenforgalmi szezonvizsgálat július 3-án kez­dődik és augusztus 18-án fejező­dik be. A koncentrált ellenőrzé­seket Hevesben négy társmegyé­vel - Borsod, Nógrád, Hajdú és Szolnok szakembereivel - és a társhatóságokkal, valamint a ci­vil fogyasztóvédőkkel közösen végzik. Az ellenőrzések kiterjed­nek a megyeszékhelyre és kör­nyékére, a Mátrára és a Tisza-tó környékére. A vizsgálat időtarta­ma alatt a megyében legalább 250 egységet szeretnének ellen­őrizni az illetékesek. Az általá­nos kereskedelmi követelménye­ken túl (működési engedély, osz­tályba sorolás, nyitva tartás fel­tüntetése, árfeltüntetés, bizonyla­ti fegyelem, nyugtaadás, panasz­fórumok tájékoztatói, vásárlói megkárosítás) ellenőrzik még a szálláshelyeknél, hogy az osz­tályba sorolási feltételeknek va­jon tényleg megfelel-e a szállás­hely. Továbbá az árak a szobák­ban is fel vannak-e tüntetve, és Szezonális nyaralási cikkek a mérlegen A ruházati termékek közül a ßrdöruhäk, úszók, pólók, nyári ruhák és nadrágok, va­lamint a strandtáskák és a felßjhato, vízen is használha­tók matracok kerülnek górcső alá A vizsgálat nem terjed ki más felßjhato nyaralási cikk ellenőrzésére. mit foglalnak magukban, s a ven­dégeket az ország törvényes fize­tőeszközében tájékoztatják-e az árakról. Az idegenforgalmi vizs­gálat egyik kiegészítő részét ké­pezi a nyaralási cikkek ellenőrzé­se is. Az ellenőrzés célja feltárni a kereskedelemben a forgalmazás­sal kapcsolatos hiányosságokat, ellenőrizni a vásárlási tájékozta­tók meglétét, illetve tartalmi megfelelőségét, valamint a meg­állapított hiányosságok esetében kikényszeríteni a jogkövető ma­gatartást. Olyan könnyűipari ter­mékekről van szó, amelyeket leg­nagyobb mennyiségben nyáron értékesítenek, illetve a korábbi években a szezonális jellegük miatt a fogyasztóvédők nem tud­tak az ellenőrzéseikbe beépíteni. Ezek számos termékkört érinte­nek, azonban a jelenlegi ellenőr­zés tárgyát azok a cikkek képe­zik, amelyek vélhetőleg egy ke­reskedelmi egységen belül meg­találhatók. ■ (KJ) Törvénymódosítás: az őstermelők is biztosítottak BUDAPEST, HEVES MEGYE A tb­törvény módosítása új elemként biztosítottá nyilvánítja az őster­melőket is, kivéve, ha azok egyéb címen már biztosítottak, vagy betöltötték az öregségi nyugdíjkorhatárt, ami most 62 év. A törvény szerint egyébként fő szabályként a mezőgazdasági őstermelő 2007. január 1-jétől a minimálbér után - ami jelenleg 62.500 forint - fizet egészség- és nyugdíjbiztosítást. Annak az őstermelőnek vi­szont, akinek a bevétele nem éri el a hétmillió forintot, csak a mi­nimálbér fele - jelenleg 31.250 fo­rint - után kell járulékot fizetnie. Jól tettek, hogy eljöttek Budapestről vinagora Pozitív tapasztalatokat és kellemes élményeket szereztek (Folytatás az 1. oldalról) A VinAgora a komoly versenyek tekintetében pedig a középme­zőnybe tartozik, de így is ott van a legjelentősebb 10- 12-ben. Dr. Kerényi Zoltán a külföldiek távolmaradásának okaként azt is megemlítette, hogy az európai bor­ágazatot hosszú és mély recesszió sújtja: túltermelés, a fogyasztás visszaesése és a termelők elbi­zonytalanodása jellemzi; a gazdák számára most nem elsődleges szempont a nevezési díjas verse­nyeken való részvétel. - így főként a környező országokból, illetve Né­metországból, Svájcból és Észak- Olaszországból érkeztek minták, de Chile, Argentína és Brazília is képviseltette magát, s néhány bor érkezett Ausztráliából, Új-Zéland- ról is - tette hozzá. Dr. Kerényi Zol­tán a dél-amerikaiak kapcsán azt is megjegyezte, részvételük abból a szempontból is örvendetes, hogy így olyan borokkal is találkozhat­nak az ítészek, amelyek itthon kü­lönlegességnek számítanak, oda­át viszont roppant népszerűség­nek örvendenek, ekképp nem csak a fő borászati trendekre irá­nyul a figyelem. Megdicsérte a borbírálat informatikai hátterét is: Dr. Kerényi Zoltán: jó döntés volt a versenyt Egerbe hozni a magyar szakemberek által kifej­lesztett egyedülálló rendszert az OIV (Nemzetközi Szőlő és Bor Hi­vatal) is elfogadta, így azt más nagy világversenyeken is használ­hatják. Mint mondotta, ez azért is jó, mert nem csak a pontozásban segít a rendszer, hanem már pro­filanalízist is tartalmaz.- Úgy gondolom, jó döntés volt a versenyt elhozni Budapestről: ki­váló a környezet, Eger kultúrája, történelme, a kitűnő kísérőprog­ramok, a vevőközeli borkultúra mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy a zsűritagok jól érezzék ma­gukat itt. Örömmel tapasztaltuk, hogy a verseny alatt a felszolgálók nem pincérek voltak, hanem a he­lyi borosgazdák családtagjai. Ők is élvezték ezt a pár napot, és so­kat tanultak ebből a versenyből. ■ K. G. Abasár KIKAPCSOLÓDÁS Első al­kalommal rendezik meg szomba­ton a Pálosvörösmarti Gasztronó­miai Napot a kultúrházban. A program 13 órakor főzőverseny­nyel kezdődik, közben Misi Kál­mán tangóharmonikázik. A gyere­keket kézműves-foglalkozásokkal, játékos vetélkedőkkel várják. A vendégeknek borfelismerő ver­senyt rendeznek 16 órától, ezután 16.30-tól Ivády Gábor Oászbemu- tatóját láthatják. A gyermekbábo­sok előadását 19 órától nosztal­giabál követi. Ecséd MEGVÁLASZTJÁK Csütörtö­kön 8 órakor rendkívüli képviselő- testületi ülés kezdődik a polgár- mesteri hivatalban. Ez alkalommal választják meg az óvoda vezetőjét és az általános iskola igazgatóját. Gyöngyös alteregók Immár má­sodszor rendezik meg a „Masterheads Tribute” emlékzene­karok fesztiválját szombaton a Mát­ra Művelődési Központban. A 19 órakor kezdődő koncerten fellép a K.M.K., a Metallica Tribute, a Vertigo együttes, a Guns'N Roses Tribute, a Hollywood Rose együttes. A legendás zenekarok alteregói nem mindennapi bulit teremtenek. Egeresein rendelés Elkészültek az ófaluban az orvosi rendelő fel­újításával. A településrészen élők több mint egy évig vártak rá, hogy a lakásukhoz közelebbi rendelőbe járhassanak. A megszépült épüle­tet csütörtökön 10 órakor adja át Tóth Andrásné polgármester. A há­ziorvos minden-héten csütörtökön fogadja itt a pácienseket. Heves KONCERT Legközelebb júli­us 14-én hallható szabadtéri kon­cert a városban. Este 6 órakor a Zenepavilonban a Hevesi Szalon­zenekarjátszik nyáresti muzsikát A program mindenki számára in­gyenes. Hort GYEREKEK A szabadidő kel­lemes és hasznos eltöltése céljá­ból folyamatos nappali művelődé­si és sportprogramokat biztosít a művelődési ház és a könyvtár az iskoláskorú diákoknak. A gyerekek egyebek mellett úszástanfólyamra járnak a gyöngyösi strandra, teg­nap pedig - az óvoda szervezésé­ben - húsz apróság ismerkedett a lovaglással a Fáy-tanyán. Kai fűtés Felújítják a helyi általá­nos iskola és az óvoda mintegy húszesztendős fűtési rendszerét. A korszerű kazánok beállítására saját erőből 14 millió forintot fordít a település önkormányzata. Nincs jó megoldás. Pontosab­ban a legtöbb problémára, s ilyenből van több, nincsen és nem is lehet megoldás. Sem a köz-, sem pedig a privát dolga­inkban. Nincsenek reformre­ceptek. Ma még ilyen püffedt vagy, de ha így teszel, akkor minden megváltozik. Pangó emésztésed és renyhe életed rendbe jön. Ma még túlsúlyos és rosszul működő az állam, vi­szont ha így teszünk, akkor rö­videsen pirospozsgás és délceg lesz. Végletesebben: életünk leg­több problémájára egyszerűen nincs megoldás. Kicsit köze­lebbről: különféle válaszok, cselekvések és kezelések per­sze lehetségesek. így eljutha­tunk bizony, ha az égig nem is, de a tízparancsolatig esetleg. Meg hogy ne tedd azt mással, amit nem szeretnél, hogy veled tegyenek. Azért a tízparancso­Kovács János Öt perc lat is igen ingoványos talajon áll. Mert realista. Olyat például nem mond, hogy hazudni nem szabad, mert hazudni ugyan tényleg nem szép dolog, de le­hetetlent kérni se szép. Az élet tehát végletes meg­oldhatatlanságok és folytonos kicsi célszerűségek halmaza. Vagyis folyton választunk, te­szünk valamit. Ezeket viszont jobb híján nem megoldásoknak illik nevezni, hanem komfort­érzet-növelő viselkedésnek. Le­het olyat előírni, hogy az orvo­soknak legalább öt percig kell foglalkozni egy beteggel. Értel­mes és jó gondolat, sokkal ér­telmesebb, mint az adóprés újabb szorítását távlatos re­formnak kinevezni, de. De nem megoldás. Jó lenne, ha szemé­lyes lehetne az orvos-beteg kap­csolat, valódi a törődés és az ér­te járó pénz, de ettől még nem lesz az. Mert bizony itt sincs megoldás. Az orvos is egy nagy vízben próbál napról napra él­ni, navigálni. Hajózik, amivel tud. A beteg is szeretne megél­ni. Nincs pénz és nincs elvárás, ami ne lenne indokolt, ha az egészségünkről van szó. Csak­hogy vannak a rút reáliák. Sok mindent lehet csinálni, átalakí­tani a rendszert, szigorúbb in­tézkedésekkel marokra fogni a mindennapi ügyeskedésünket, de nem lehet sarkaiból kifor­gatni a Földet. Sajnos nem. Nem csak Arkhimédésznek. Nincsenek biztos pontok. Soha nem is voltak. Ezt azért a mi­heztartás végett legalább jó tudni. A nyugdíjasok fesztiválján hagyományőrzők A csoportok egy része népviseletben Jött hatvan Nemcsak környékbeli, hanem messziről érkező nyug­díjas csoportok is bemutatkoz­tak a minap a Kodály Zoltán Ál­talános Iskolában, ahol a tizedik alkalommal rendezte meg a Vá­rosi Művelődési Központ és Könyvtár, valamint a Naplemen­te Nyugdíjas Klub az Idősek Re­gionális Hagyományőrző Feszti­válját. Ennek keretében a szép- korúak főleg a népi muzsika fel­elevenítésében és a színes, táj­egységekre jellemző népviselet bemutatásában jeleskedtek. A program elején Érsek Zsolt pol­gármester és Móricz Máténé klubvezető köszöntötte a jelen­lévőket, majd mindenki ajándé- Atkári vendégek a közönség soraiban fotó:t.o. kot kapott. i I 1 \ I

Next

/
Oldalképek
Tartalom