Heves Megyei Hírlap, 2006. július (17. évfolyam, 152-177. szám)

2006-07-25 / 172. szám

4 HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2006. JÚLIUS 25., KEDD MEGYEI KÖRKÉP - HIRDETÉS Kisboltok kerülnek lakat alá fógynak Három százalékkal csökkent a kiskereskedések száma Az élelmiszert is áruló kisboltok száma csaknem egy százalékkal csökkent hazánkban az első negyedévben illusztráció: ötvös imre- A gépjármű- és iparcikk-ke­HÍRSÁV Fogadóórát tart a polgármester EGER Dr. Nagy Imre polgár- mester tart fogadóórát a hi­vatali irodájában szerdán reggel fél kilenctől délig. A fogadóórán való részvételhez az állampolgárok előzetes bejelentkezése szükséges. Egri Séták Egrieknek EGER Ingyenes programokat szervez Egri Séták Egriek­nek címmel az Egri Lokál- patrióta Egylet. A több alka­lomból álló, tematikusán fel­épülő rendezvénysorozat célja, hogy az itt élők jobban megismerjék a városukat történelmi, építészeti, irodal­mi, zenei vonatkozásban egyaránt, szakavatott veze­tők segítségével. Első alka­lommal a „Város a város alatt” elnevezésű kiállítás te­kinthető meg szerdán este 6 órától. Találkozó az Érsekud­varban 3/4 6-kor. Strauss-előadása Zenei Klasszikusoknál Eger Bécs ünnepelt zenésze, ilj. Johann Strauss lesz a „díszvendége” a Zenei Klasz- szikusok rendezvénysorozat­nak a Családsegítő Intézet Nyugdíjasház Gondozási Köz­pontban szerdán. A program délelőtt 10 órakor kezdődik, az előadó Papp Mária lesz. Jelentkezőket várnak véradásra EGER, kerecsend Véradókat várnak szerdán Egerben, az Árva köz 1. szám alatt reg­gel 8-tól délután 3 óráig, csütörtökön pedig a Kerecsendi Általános Iskolá­ban délután 2-től 5 óráig. A jelentkezők a tb-kártyájukat és a személyi igazolványu­kat vigyék magukkal! Ülést tart a térségi fejlesztési tanács poroszló Július 27-én, csü­törtökön délelőtt 10 órától a településen, a művelődési házban tartja soros ülését a Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács (TFT). Godó Lajos or­szággyűlési képviselő, a ta­nács elnöke javaslatot ter­jeszt elő a területfejlesztési pályázatok nyerteseinek módosítási kérelmeiről, majd a testület szavaz a TFT idei második féléves munka­tervéről. Kerekes László, a Tisza-tavi Regionális Idegen- forgalmi Bizottság elnöke a Tisza-tavi turizmusfejleszté­si stratégiáról beszél majd a jelenlévőknek. Szó esik a Village+ programot ellenőr­ző francia Pluris szervezet értékelő jelentéséről is. Ezt Scitovszky Angelika, a TFT igazgatója ismerteti. Alig emelkedik a zeneiskola díja FÜZESABONY Nem havonta, hanem évente emelkedik 1000-1600 forinttal a tandíj a Városi Zeneiskolában. Ed­dig fél évre 2600 forintot kellett fizetniük a tanulók­nak, szeptembertől ez az összeg 3100 forintra válto­zik. A téves információért elnézést kérünk! (Folytatás az 1. oldalról) Kérdésünk kapcsán azonban Gégény Tibor hozzátette: a jö­vedelmek reálértékének eset­leges csökkenése, valamint a tervezett élelmiszerár-emelé­sek akár jelentős forgalom­visszaesést is kiválthatnak - főként a kiskereskedésekben. Ez pedig újabb üzletek bezárá­sát is eredményezheti - legin­kább a szóban forgó egyéni vál­EGER ÉS KÖRNYÉKE, TISZA-TÓ A nyá­ri idegenforgalmi főszezonban eddig két koncentrált ellenőrzést folytatott le a Heves Megyei Fo­gyasztóvédelmi Felügyelőség. Július 4-én és 5-én Egert, illetve környékét - Felsőtárkányt, Szil­vásváradot, Szarvaskőt, vala­mint Bélapátfalvát - vonták gór­cső alá a Nógrád és Szolnok me­gyei kollégákkal, valamint a civil fogyasztóvédőkkel közösen. A két nap alatt 56 ellenőrzést vé­geztek, melynek során a vendég­látóegységek közel fele részesült bírságot is magával vonó szank­lalkozók boltjai esetében, ami már a vásárlók számára is ér­zékelhetőbb lehet. A KSH felmérése szerint március végén Magyarorszá­gon 166 ezer kiskereskedés működött, 6400 új üzletet nyi­tottak és 6700-at zártak be 2006 első negyedévében. A legtöbb új boltot Közép-Ma- gyarországon és a Dél- Alföldön nyitották, a legtöbb bezárás pedig az Észak­cióban. Már 2005-ben is jelentős javulás volt tapasztalható a me­gye ezen területén, ami ebben az évben még tovább folytatódott. Kirívó, halmozott és súlyos sza­bálytalansá­gokkal nem találkoztak a felügyelők. A másik kétnapos kon­centrált ellen­őrzést július 11-én és 12-én a Ti- sza-tónál és környékén, Porosz­lón, Sarudon, Tiszanánán, vala­mint Kiskörén ejtették meg, ahol Alföldön és a Dél-Dunántúlon történt. Lakatot főként a kiste­lepüléseken tettek végleg egy- egy üzletre, ennek következté­ben - a statisztika alapján - öt újabb helységben egyetlen bolt sem maradt. Az élelmi­szerüzletek közül 408-at zár­tak be január és március kö­zött. Érdekesség, hogy ezzel szemben 32-vel nőtt ebben az időszakban a nem élelmiszert forgalmazó kis üzletek száma. a Hajdú és Borsod megyei kollé­gák, valamint a civil fogyasztó- védők segítették a hevesiek mun­káját. Összesen 50 vizsgálatot folytattak, kedvező eredménnyel, mivel az ellen­őrzött egysé­gek 40 száza­léka számít­hat csak bír­sághatározat­ra. Súlyos és halmozott szabálytalanságokkal itt sem találkoztak a fogyasztó- védők. Az augusztus 18-ig tartó vizsgálatsorozatban eddig össze­reskedesek számat tekintve tér­ségünkben is növekedés tapasz­talható - mutatott rá az országos adatokban megfigyelhető jelen­ség megyei vonatkozásaira Gégény Tibor. Az igazgató ösz- szegzésében azt is elmondta, hogy a vásárlói kör fogyasztásá­ból is e kettő: az élelmiszer, vala­mint az iparcikkeket forgalmazó boltok piaci részesedése a legna­gyobb ■ Heintz Bernadett sen 130 ellenőrzést végzett a me­gyei fogyasztóvédelmi felügyelő­ség. A Főfelügyelőség irányelv­ében meghatározottak szerint a következő hetekben sor kerül még a Mátra és környékének el­lenőrzésére, illetve a kisebb fal­vak és települések vizsgálatára is, amiben a civil fogyasztóvédő­kön kívül az APEH munkatársai is szervesen közreműködnek majd. Várhatóan még 120-150 vendéglátóegység és további 20-30 szálláshely ellenőrzésére kerül sor az elkövetkező hetek­ben. ■ (KJ) Ördög: tovább kell küzdeniük a gazdáknak a szőlő áráért heves megye Akad, aki támogat­ja a bojkottra buzdító felsőtár- kányi szőlősgazda, Bóta Rafael kezdeményezését, miszerint száz forint alatt senki ne adja el a sző­lő kilóját a felvásárlóknak. Felhí­vására többek nevében egy gyön­gyösi szőlőtermesztő jelentkezett.- Csatlakozunk a javaslatot te­vő szőlősgazdához, egyértelmű­en együttérzünk vele. Minden­képp szükséges lenne egy védő­árat kialakítani, hiszen a tavalyi árak a tíz évvel ezelőttieknek fe­lelnek meg - véli dr. Ördög Ist­ván, a Független Kisgazda-, Föld­munkás- és Polgári Párt Heves megyei elnöke. - Saját magam is tapasztalom, müyen nehéz a helyzet, főleg a kistermelőké. Fo­lyik az egyezkedés a felvásárlók­kal, de úgy tűnik, a minimális ár jóval a százforintos összeg alatt lesz. Igaza van a gazdának, való­ban tiszta veszteséget termelünk, nem is csoda, hogy sokan elhagy­ják a szőlőt, ki akarják vágni a tő­kéket De úgy látom, a gazdák lob­bijának is erősebbnek kellene len­nie. Kevesen mennek el a hegy­községi gyűlésekre, pedig az azo­kon résztvevők akarata érvénye­sül. A hegyközségeknek nagy sze­repük van, lehet az árak kialakí­tásában, és a gazdák is tagjai en­nek a szervezetnek. Éppen ezért arra biztatunk mindenkit hogy vegyenek részt ezeken a gyűlése­ken - tette hozzá. ■ (Sz. K.) Házkapunak csapódott a személyautó (Folytatás az 1. oldalról) Az ütközés ereje elég nagy volt ahhoz, hogy a Suzuki az egyik lakóház hídjára csússzon, ahol nekiment egy ott parkoló sze­mélyautónak. Ezután a jármű to­vább sodródva a lakóház nagy­kapujának csapódott. A szeren­csétlenség következtében a Su­zuki egyik utasa és a sofőrje könnyű, nyolc napon belül gyógyuló, a másik utasa súlyos, nyolc napon túl gyógyuló sérü­lést szenvedett. A három autót is érintő baleset ügyében a Füzes­abonyi Rendőrkapitányság foly­tat eljárást, szakértők bevonásá­val vizsgálódnak. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy id. MENGYI GYÖRGY 76 éves korában elhunyt. Temetése 2006. 07. 26-án 17.30 órakor a verpeléti temetőben lesz. Előtte 16.30 órakor gyászmise. A gyászoló család „Sem távolság, sem halál szét nem választja azokat, kiket egy lélek éltet, egy szeretet fűz össze.n (Szent Bernát) Mély fájdalommal, de a Teremtő akaratában megnyugodva tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DR. HIBAY GYÖRGY egri polgár, volt fertálymester életének 83., harmonikus házasságának 60. évében, türelemmel viselt hosszú betegség után, 2006. július 20-án igaz lelkét visszaadta a Teremtőjének. Földi hamvait 2006. július 27-én 15.30 órakor helyezzük örök nyugalomra az egri Hatvani temetőben. Leikéért az engesztelő szentmise áldozatot ugyanezen a napon 14.00 órakor mutatjuk be az egri Szent Bernát Ciszterci templomban. A gyászoló család „Velünk maradsz--” Levélcím: Dr. Hibay Györgyné 3300 Eger, Almagyar u. 8. I I74é50; Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, akik id. GRÓSZ GUSZTÁVNÉ sz. Tóth Erzsébet temetésén megjelentek és gyászunkba n osztoztak. A gyászoló család (17458?) Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KOVÁCS SÁNDOR • (Canimo) volt focista, nyug. osztályvezető életének 81. évében, családja szerető körében, rövid szenvedés után elhunyt. Temetése Egerben a Hatvani temetőben 2006. július 26-án 11.30 órakor lesz. Előtte gyászmise a temető kápolnájában. A gyászoló család (I/465ÍÍ Eddig kedvező a nyári szezonvizsga fogyasztóvédelem Kirívó szabálytalanságokkal nem találkoztak a felügyelők ■ „Az augusztus 18-ig tartó vizsgálatsorozatban eddig összesen 130 ellenőrzést végzett a megyei fogyasz­tóvédelmi felügyelőség.”

Next

/
Oldalképek
Tartalom