Heves Megyei Hírlap, 2006. július (17. évfolyam, 152-177. szám)

2006-07-19 / 167. szám

SPORTTÜKÖR HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2006. JÚLIUS 19., SZERDA Három forduló után még négyen veretlenek az Agría Sakkfesztiválon Silver a Gold Win Plussnak homoktitkok 12. Beach Soccer Országos Bajnokság, Abádszalók Szuperkupa: Fehérváron szerzett előnyt a Debrecen sakk A harmadik játéknap után továbbra sem született különö­sebb meglepetés a XXX. Agria Sakkfesztiválon, melynek az elő­ző évektől eltérően ezúttal az eg­ri Kossuth Zsuzsa Szakközépis­kola ad otthont. Az esemény ál­landó házigazdája, Rauch Fe­renc által szervezett, kilenc na­pon át tartó nemzetközi ese­mény szombaton az ICT kupá­ért kiírt „A” nyűt versennyel vet­te kezdetét, ahol összesen 83, a magyarok mellett többek között finn, örmény, orosz, ukrán és dán sakkozók is asztalhoz ültek. A versenyzők kilencfordulós svájci rendszerben mérhetik össze tudásukat. A résztvevők között két nagymester, kilenc nemzetközi mester és szintén ki­lenc FIDE mester is található, ami erős mezőnyről árulkodik. A nagy esélyesek közül eddig a két evvel ezelőtti győztes orosz Konstantin Csernyisov, a tava­lyi bajnok ukrán Vaszilij Sikula Czebe Attila eddig hibátlan mérle­get tudhat magáénak és Czebe Attila mellett Szilágyi Zsolt is hibátlan mérleget tud­hat magáénak. A negyedik for­dulóban Szilágyi Zsolt Csernyi- sowal, míg Czebe Attila Siku- lával találkozott. Az állás a 3. forduló után 1. Konstantin Csernyisov (orosz) 3 pont 2. Vaszilij Sikula (ukrán) 3 3. Czebe Attila 3 4. Szilágyi Zsolt 3 5. Szabó Zsolt József 2,5 6. Kim Pilgaard (dán) 2,5 7. Sütő Gábor 2,5 8. Csiszár Zoltán 2,5 9. Braun Márton 2,5 10. Boer József 2,5 11. Alyona Goresku (ukrán) 2,5 12. Mészáros András 2,5 A Pizza Expressz-kupáért ren­dezendő amatőr ifjúsági verse­nyen - melyre játékengedély nélküli és 18 év alatti verseny­zők jelentkezhettek - ma 16 órá­tól indítják a sakkórákat. ■ s. k. FOTÓ: LÉNÁRT MÁRTON * I Fekete Tamás (középen) a Tisza-tó partján is válogatott formában cikázott a védők között Az abádszalóki döntőben ugyan „csupán” ezüstér­mes lett, ám az összesí­tett ponttáblázaton átvet­te a vezetést a lőrinci székhellyel bejegyzett Gold Win Plüss csapata. Bódi Csaba strandfoci A Tisza-tó melletti település a honi strandfoci „böl­csőjének” tekinthető Abádsza­lók mindig is a legkedveltebb helyszínnek számított a homok- futballt kedvelőknek. A 12. Beach Soccer országos bajnok­ság 4. fordulójában sem volt ez másképp, igaz, idén a szokásos­nál kevesebben, 28-an játszot­tak egymással 7 csoportba so­rolva. A létszámcsökkenés a nemzetközi szabályok beveze­tésével indokolható, amiből adódóan ezúttal már csak egy pályán rúgták a bőrt a játéko­sok. Változást jelentett többek között az is, hogy a korábbi 3+1 helyett 4+1 labdarúgó alkotott csapatot, és ezúttal a cipőhasz­nálatot is el kellett felejteni, mert kizárólag mezítláb lehe­tett játszani. Az erőviszonyok alakulását azonban ez nem befolyásolta. A lőrinci Gold Win Plüss együtte­se Szalókon is kitett magáért, egészen a döntőig jutott, ami azért sem meglepő, mert az első és a második fordulót is a Gedei Sándor, Kerepesi Ferenc és Sza­bó Csaba irányította zöld-sárga gárda nyerte, míg a 3. állomás­helyre, Balatonboglárra nem ne­veztek Besenyei Ferencék. A cso­portmeccseket simán vevő Cso­A Gold Win Plüss eredményei:- Legendás Kreszpark Rangers 7-4; - Quantanamera 9-1; - WRX Raxy Club 6-1;- Első Be­ton 10-0 (fegyelmi döntéssel);- FBJ Smidt 1-1, büntetőkkel 3-2; - Balmaz Fiúk 4-5. mós Tamásékat - a Gödöllőhöz hasonlóan - kiemelték a tovább­jutó 14 csapat közül, így egye­nes ágon a legjobb nyolc közé ju­tottak. Utána azonban jött egy kis hullámvölgy:- Vasárnap tompábbak vol­tunk, mint az első két napon, egyedül Fekete Tamás futballo­zott a tőle megszokott dinamiz­mussal. Érződött a sérült Fekete Viktor és a nagypályás elfoglalt­ság miatt hiányzó Somodi Krisz­tián hiánya - adott magyarázatot Kerepesi Ferenc arra, hogy a szegedi Első Beton ellen miért játszottak halványabban a játé­kosai. További megyei csapataink közül a gyöngyösi Mátra Nis­san Top FC, az erki Beverqzen, a domoszlói Csa­bagyöngye és a tarnamérai Quantanamera sem jutott to­vább csoportjából. A Tisza-partiakkal szemben 2-2 lett a rendes játékidő vége, és büntetőkkel a betonosok nyertek, ám jogosulatlan szere­peltetés miatt 10-0-lal a Gold Win jutott a négy közé. Ott az­tán az FBJ Smidt társulata ellen a büntetőknél már Nagy Gáborék céloztak pontosabban. A döntő gólzáport (9 találat) ho­zott, sajnos rossz aránnyal a vé­gén, mert a Balmaz Fiúk nevű gárda 5-4-re felülmúlta Juhász Erikéket.- Huszonyolc csapatból máso­diknak lenni szerintem siker, és ennek megfelelően örülünk is az ezüstéremnek. Bízunk a hason­ló folytatásban - tette hozzá Ke­repesi. Az Abádszalókon megszerzett 88-cal együtt már 322 ponttal rendelkezik a GWP, míg a máso­dik Szalay Díszfaiskola 289 pont­tal áll. A hét végén Tiszakécskén, utána Balatonalmádiban, au­gusztus 4. és 6. között pedig a balatonboglári döntőben lesznek érdekeltek a legjobbak. Öt csapatunk közül csupán egy ment tovább labdarúgás A bajnok Debrecen idegenben, a kupagyőztes FC Fe­hérvár otthonában egygólos előnyt szerzett a csütörtöki visz- szavágóra a Szuperkupában. Az első mérkőzésen: FC Fehérvár - Debreceni VSC 0-1 (0-1) Székesfehérvár, 2500 néző. V.: Bede. Gólszerző: Bogdanovics (4.) Kiállítva: Vincze Z. (26.) Sárga lap: Horváth G. (35.), il­letve Zsolnai (70.), Éger (75.). Fehérvár: Sebők - Csizmadia, Kuttor, Koller, Vincze Z. - Bozics, Schwarcz, Farkas B. - Nagy D. (Lattenstein 56.), Hor­váth F. (Horváth G. 29.), Sitku (Dajic 81.) DVSC: Csernyánszki Bernáth, Éger, Máté R, Szatmá­ri - Dombi (Madar 64.), Vukmir, Sándor T. (Dzsudzsák 70.), Halmosi - Bogdanovics, Brnovics (Zsolnai 64.) Keddtől Debreceni VSC-TE VA néven szerepel a jövőben az NB I. legutóbbi két kiírásának baj­noka. A hajdúsági egyesület és a gyógyszergyártó cég egyelőre kétéves megállapodást írt alá, de a felek hangsúlyozták, hogy hosszabb együttműködésben gondolkodnak. A keddi esemé­nyen jelen volt a bajnokcsapat minden játékosa. A felek nem tértek ki a szponzoráció összegé­re, de egyes források szerint a futballcsapat 50 millió forintot kap az első idényben. ■ Hírlap-összeállítás Negyedik a magyar csapat a női váltóban öttusa A negyedik helyen vég­zett a Vörös Zsuzsanna, Füri Csil­la, Máthé Vivien összeállítású magyar csapat a budakalászi öttu­sa Európa-bajnokság női váltóver­senyében. Győzött a lengyel trió, a brit és az orosz együttes előtt. - Volt egy nagyon rossz vívásunk és négy jó számunk, így negyedikek lettünk. A lányok jól futottak, de a közvetlen ellenfelek még jobban - összegzett tömören Kulcsár Antal szövetségi kapitány. Az Európa- bajnokság kedden a férfiak lap­zártánk után befejeződött váltó- versenyével zárult. ■ MTI Kellenének az új emberek Pócs Tamás edző maradásához helyzetkép A legfőbb feladat megerősíteni a csapatot, eddig Horváth Péter az egyetlen érkező Vámosgyörkre labdarúgás A tervek szerint augusztus 12-én rajtol a megyei I. osztály 2006/2007-es bajnoki éve. A csapatoknál a napokban jöttek ismét össze a játékosok, hogy hozzálássanak az erőgyűj­téshez. A felkészülést szűk egy héttel ezelőtt kezdte a legutóbb 9. helyen végzett Vámosgyörk gárdája.- A pár hetes pihenőt követő­en július 15-én tartottuk az első gyakorlást. Jelenleg heti 3-4 sze­repel a programban - válaszolt érdeklődésünkre Pócs tamás edző. - Szeretnénk minél több edzőmérkőzést játszani, kezdés­ként szerdán 18.30-tól a Gyön­gyösi AK otthonában lépünk pá­lyára. Ezzel együtt jelenleg még az a legfontosabb feladat, hogy minél hamarabb sikerüljön meg­erősíteni a csapatot, hogy ősszel már ne legyenek olyan gondja­ink, mint voltak szinte egész ta­vasszal.- Mire gondol?- Hétről hétre nagyon kevés játékossal tudtam gazdálkodni, ami hosszú távon tarthatatlan. Szinte folyamatosan létszám­problémákkal küszködtünk. A csapat összeállításánál a szak­mai dolgokon kénytelen voltam átsiklani, sokszor alkalmi gárdá­val voltunk kénytelenek kiállni. Ezek ismeretében nagy bravúr a megszerezett 9. hely. Ameny- nyiben sikerül legalább 3-4 Torna Krisztiánék ma Gyöngyösön játszanak fotó: piusy elemér Varga Norbert a lelesz ellen dobbantott A csapat legeredményesebb játékosa a 17 találatig jutó varga Norbert azon kevés játékosok közé tartozott, akiknek sikerült egy mérkő­zésen öt alkalommal is az ellenfél kapujába találni. A támadó a 24. fordulóban hazai pályán a búcsúzó Tarnalelesznek „vágott” eny- nyit. Ehhez hasonló teljesít­ményre csak a gólkirály Kasza Gábor volt képes, aki az Egerszalóknak lőtt ennyit. olyan játékost igazolni, akikkel hosszú távon is komolyan lehet számolni, akkor látom értelmét annak, hogy maradjak edző, el­lenkező esetben nem. Nekem már nem hiányzik az állandó gond, idegeskedés, hogy vajon leszünk-e annyian, hogy ki tu­dunk állni.- Lát esélyt újabb labdarúgók érkezésére?- Bízom benne, hogy sikerül előrelépni ebben a kérdésben. Tudomásom szerint jelenleg is tárgyalások folynak. Egy játékos érkezése már biztosra vehető, a kapus Horváth Péter visszatért a GYAK-tól. A középpályán ideá­lis esetben úgy érzem nem len­ne gond, a védelembe azonban szükség van az új emberekre. Ugyanakkor Komjáti Péter távo­zik, aki a jövőben Atkáron ját­szik majd.- Milyen jövőképet lát?- Az új csapatokkal lényege­sen erősebb lesz a mezőny, a célkitűzésünkön azonban ez nem változtat. A biztos bent- maradás - ismerve labdarúgá­sunk jelenlegi állapotát - ön­gyilkos taktika lenne, hiszen a csapatok besorolásánál már nem mindent a szerzett pont határoz meg. Továbbra is sze­retnénk az 1-10. helyek vala­melyikét megszerezni. ■ Sike K.

Next

/
Oldalképek
Tartalom