Heves Megyei Hírlap, 2006. június (17. évfolyam, 127-151. szám)
2006-06-21 / 143. szám
2006. JÚNIUS 21., SZERDA - HEVES MEGYEI HÍRLAP SPORTTÜKÖR Szoros meccsen maradtak le a kupadöntőről az egri fiúk Százkilenc csapat játszik xiii. rexroth-kupa Svéd, ukrán, szlovák és román gárdák is jönnek floorball A férfi Magyar Kupa elődöntőjében Mecman Eger ISE - Szőnyi Palánkdöngetők Köre mérkőzésre került sor. Az egri Pásztorvölgyi iskolában a vendégek az első perctől hatalmas iramot diktáltak, és uralták a mérkőzés első részét. A harmad második felében magukra találtak az egriek, akik már gólokat is lőttek, azonban a védelmi hibákból rendre a komáromiak profitáltak (3-4). A középső szakaszban a mecmanosok akarata érvényesült, beszorultak a vendégek. A szőnyi kapusnak és a kapufának köszönhetően mégsem sikerült megnyugtató előnyre szert tenniük a házigazdáknak (5-4). A befejező harmadban ritmust váltott a vendéggárda, és fordított. Az utolsó percekben mindent megpróbáltak a vendéglátók - a kapus helyett is mezőny- játékost cseréltek be -, de nem sikerült az egyenlítés (5-6). A rendkívül jó iramú összecsapáson a több helyzetet kialakító és a játék nagyobb részét uraló MEISE alulmaradt, köszönhetően a túlzottan elnéző bíróknak is. Ezzel a találkozóval a MEISE csapatának befejeződött az idény. Eredmény: Mecman Eger Innebandy SE - Szőnyi Palánkdöngetők Köre 5-6 (3-4,2-0,0-2) ■ Hírlap-információ A felsővárosi létesítményben a már egy éve használatban lévő műfüves pálya mellett most vehetik igénybe először a labdarúgók az igazi gyepet is Kovács ezüstérmes A Hortobágyon rendezett Országos Díjlovagló Minősítő Versenyen Kovács Ernő nagydíj és nagydíj zenés kűr kategóriában is a második helyen végzett. A Szilvásvárad! LK versenyzője Akredit nyergében érte el sikereit Holnap ismét útjára indul a labda a Rexroth-kupa nemzetközi utánpótlástornán. A megyeszékhelyen csütörtöktől négy napon át immár 13. alkalommal rúgják a bőrgolyót a fiatal futballista-palánták. Sike Károly labdarúgás - A korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is kiemelt jelentőséget szentelünk az eseménynek, melyet a németországi labdarúgó-világbajnokság alternatívájaként ajánljuk a futballbarátoknak - nyitotta szavait dr. Konrad F. Kaschek, a Bosch Rexroth Pneumatika Kft. ügyvezető igazgatója. - Cégünknél rendszerint csapatban gondolkodunk, s ezt a nézetünket kiválóan tudjuk azonosítani a tornáival.' Reményeink szerint izgalmas, jó színvonalú mérkőzéseket láthatnak a rendezvényre kilátogató érdeklődők. A egri Szenátor Házban rendezett sajtótájékoztatón Kaschek mellett megjelent Gredinger Lajos, a Bosch Rexroth Pneumatika Kft. nyugalmazott ügyvezetője, a kupasorozat elindítója is, aki kisebb történelmi visszatekintése után a hagyományok méltó folytatását hangsúlyozta. A torna lebonyolításával kapcsolatban Csuhay József főszervezője beszélt a részletekről: Szűkebb hazánkból 18 csapat labdarúgói lépnek pályára. A Plútó SE Eger 7, az Egri FC Kft 5, az Egri Focisuli SE 3, a- a négy napon át tartó megmérettetésre nyolc korcsoportban összesen 109 együttes jelezte részvételi szándékát - említette a házigazda Egri Focisuli SE vezetője. - A nyolc fiú és egy lány kategóriában a magyarok mellett ukrán, román, szlovák és svéd csapatok játszanak egymással. A tavalyi évhez képest valamelyest visszaesett a csapatok száma. Ez egyrészt azzal magyarázható, hogy ugyanebben az időpontban rendezik a konkurens eseménynek számító nyíregyházi Jonatán-kupát, valamint a napokban zajló futDobó Katica SE 2, míg a Recsk Környéki Junior Torna Klub 1 korosztályban indít együttest ball-világbajnokság is sok embert a televízió előtt tart. Ezzel együtt úgy gondolom, hogy a 109 csapatos mezőny azért elég jónak mondható, nem lehet okunk panaszra. A mérkőzések minden korosztályban 2x20 percesek lesznek. A találkozókat ezúttal két helyszínen bonyolítjuk le. A '91-es és '92-es korcsoport a városi stadionban, a többiek pedig a Felsővárosi sporttelepen lépnek pályára, ahol a nemrégiben kialakított új füves pálya most mutatkozik be a labdarúgók előtt. Terveink szerint a döntőket is Felsővárosi pályákon rendezzük. Az ünnepélyes megnyitót csütörtökön 20.15-től a Bazilika előtti téren rendezik, míg a tornát lezáró hivatalos eredményhirdetésre vasárnap, várhatóan 13.15- től a felsővárosi létesítményben kerül sor. Megyénkből 5 klub 18 csapata nevezett Gyöngyösön az I. Umbro-kupáért játszanak majd a csapatok U m B RO labdarúgás Péntektől vasárnapig kerül sor Gyöngyösön az I. Umbro-kupa nemzetközi utánpótlás-tornára. A Gyöngyösi Városi Sportiskola rendezésében három korosztályban 15 csapat játszik egymással a Komiéi Károly Sporttelepen (Egri út) és a Sport úti létesítményben. A legnagyobbak mezőnyét a Gyöngyösi SI-GYAK, az MKS Olimpia Kolo, a KS Orzel (mindkettő lengyel), a Nagy Mózes FC (romániai) és a Pásztói ULC '89-90-ben született ifjúsági korú játékosokból csapata alkotja. A serdülők ('91-92-es kcs.) között a Gyöngyösi VSI '91-es és '92-es, az olasz Poggio a Caiano, a budapesti RAFC, és a szintén fővárosi Vasas SC együttese mérkőzik. A '93-94-es korosztályú gyermekeknél a Gyöngyösi VSI '93-as és '94- es, a Salgótarján, a Pásztói ULC és a Gödöllő gárdája szerepel. Az első játéknapon 10 és 17.30 óra között, szombaton és vasárnap 9.30 és 13.30 között zajlanak a csoportmérkőzések. Az eredményhirdetés és a díjkiosztó helyszíne a Gyöngyösi Fő tér lesz vasárnap 14.30-kor. ■ B. Cs. Nyári focisuli gyermekeknek júliusban Párádon labdarúgás Párádon július 17-21. között rendezik a III. DFA-Hungária Nyári Focisulit A Német Futball Akadémia (DFA) a labdarúgók számára kialakított speciális kiegészítő képzési forma, az egyesületekben és az iskolákban folyó munka támogatására 14 éves korig. A módszer attraktív tanulási és edzésprogramot kínál kis létszámú csoportokban fiúknak és lányoknak 5 éves kor felett. A parádi táborban 8 órától tartanak ügyeletet, az edzéseket 9 órakor kezdik, a zárás időpontja pedig 15 óra. Jelentkezni Szlovencsák Jánosnál lehet levélben (3240 Párád, Kristály u. 75.) vagy a 36/364-434,70/289- 4453-as telefonszámokon. Olasz bundabotrány: jön a bírósági szakasz labdarúgás Francesco Saverio Borrelli, az Olasz Labdarúgó Szövetség (FIGC) megbízásából a helyi bundabotrányt kivizsgáló ügyész lezárta a nyomozást és 180 oldalas jelentést nyújtott át a bíróságnak, amely Stefano Palazzi vezetésével többek között arról határoz, hogy kik ellen kell bűnvádi eljárást indítani. Borrelli 62 személyt hallgatott ki, volt köztük több klubelnök, játékvezető, menedzser és futballista.- Természetesen a jelentésem titkos, annyit azonban elmondhatok, hogy a labdarúgás egésze nem beteg, csak van néhány vadhajtás, melyet lenyesve helyreállhat a rend - jelentette ki. Az olasz futball történetének legnagyobb botránya május 5-én robbant ki. A kulcsfigura Luciano Moggi, a Juventus leköszönt igazgatója, akit azzal vádolnak, hogy a 2004/2005-ös szezonban játékvezetők segítségével manipulálta a csapat mérkőzéseinek eredményét, fenyegetéssel próbált futballistákat arra rávenni, hogy a klubhoz szerződjenek, és nyomást gyakorolt Marcello Lippi szövetségi kapitányra a válogatott keretek kialakításakor. A botrány miatt távozott a Juventus teljes vezérkara, lemondott Franco Carraro, a szövetség elnöke, és nem működhet közre a vb-n Massimo De Santis FIFA-játékvezető. ■ MTI Gyöngy és Szarvas is két-két medáliát szerzett birkózás Négy érmet hoztak haza Orosházán lebonyolított veterán országos bajnokságról az egriek. A 35-40 éves korosztály 84 kg-os súlycsoportjában érdekelt Gyöngy Attila jobban a kötöttfogásban szerepelt. Az Egri Vasas-EBBK-Sport- iskola edzőjeként is tevékenykedő, foglalkozását tekintve tanár versenyző az 1. helyen végzett. A szabadfogás már nem sikerült neki ennyire jól, de a 2. helye így is dicséretes. Az 55 éven felüliek között érintett Szarvas Józsefinek is két medália került a birtokába. A szenior sportoló szabadfogásban lett első, míg a másik fogásnemben a 2. helyen zárt. Gyöngy Attila nyakába kötöttfogásban akasztottak aranyérmet HEVESiHÍRlAP Kiadja az Axel Springer-Magyarország Kft. Hexes Megyei Irodája. Felelős kiadó a kft. ügyxezető igazgatója | FíszerkesztS: STANGA ISTVÁN I Kiadóvezető: PERJÉSI ATTILA | Vezető szerkesztő: I DR.SZALAY ZOLTÁN | Lapszerkesztők: | HAVAS ANDRÁS, KÜHNE GÁBOR MB. | Szerkesztőség és kiadó elme: | 3300 Eger, Barkóczy a 7. sz. (Pf. 23.) ; Telefon: 36/513-600, fax: 36/513-605. | E-mail cím: hmhirlap@axels.hu | Ügyfélszolgálati iroda: j Eger, Széchenyi a 32., Tel: 36/410427 ; Hirdetési vezető: MOLNÁR ZOLTÁN ? Telefon: 36/513634, fax: 36/513630 | Telefonos hirdetésfelvétet 36/410427. I Az előfizetői példányok kézbesítését az I Axel Springer-Magyarország Kft. Heves | Megyei Irodájának terjesztő hálózata | végzi, az árusítás az ÉSZAKHÍR Rt. regi- ! onális árushelyein keresztül történik. Terjesztésvezető: FARKAS GÁBOR Telefon: 36/513-644, fax 36/513-646 Előfizetés a kiadónál. Telefon: 80/513-646 (ingyenesen hívható). Telefax: 36/513-646, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10403507-35017327- 00000000 pénzforgalmi jelzőszámra. Bőfizetés dija: egy hónapra 1600 Ft negyedévre 4800 Ft fél évre 9600 Ft egy évre 19200 Ft Hirdetésfelvétel, előfizetés a gyöngyösi (3200 Gyöngyös, Török Ignác u. 8. sz. Tel/fax 37/311-697) és a hatvani irodában (3000 Hatvan, Kossuth tér 23. Tel/fax 37/341-051). Készült Szilády Nyomda Kft., Kecskemét Felelős vezető: Boros Gábor HU ISSN 0865-9109 Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a külön- \ böző versenyeken, játékokon, akciókon, i; , szavazásokon, rejtvénypályázatokon | stb. résztvevők által személyesen, írás- I ban, telefonon, SMS-ben, interneten, e- i mailben megadott személyes adatok j; nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is vég- \ zik (Axel Springer-Magyarország Kft., j: Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., ;j Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság \ Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Nép- ji újság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő !; Kft.) előfizetéses megrendelését teljesít- $ sük, akcióira, kiadványaira és egyéb \ szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek | az általunk kezelt személyes adataik kö- | réről, felhasználásuk módjáról és céljá- jj ról és bármikor kérhetik azok helyesbí- f tését, felhasználásuk korlátozását, illet- f ve törlését. • Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Heves Megyei Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásávalkapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Heves Megyei Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk Kéziratokat és fotókat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült A MATESZ által auditált.