Heves Megyei Hírlap, 2006. június (17. évfolyam, 127-151. szám)

2006-06-17 / 140. szám

4 MEGYEI KORKÉP HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2006. JÚNIUS 17., SZOMBAT Közös kommandó a parlagfű ellen védekezés Koordinációs központot hoztak létre a települések önkormányzatai gyomnövényt, a magántulajdon­ban lévő területeken pedig a tulaj­donosokat kell kötelezni a mente­sítésre - tájékoztatott a társulási elnök. - Ha ennek valaki nem tesz eleget, akkor kényszerkaszá­lás következik, annak a költségei pedig a tulajdonost terhelik. Nö­vényvédelmi bírság is kiszabható, amelynek összege húszezertől kétmillió forintig terjedhet A parlagfű virágzása július kö­zepétől szeptemberig tart, ezért a körzetben figyelőszolgálatot állí­tottak fel a közhasznúak állomá­nyából. A „parlagfű kommandó” feljegyzést készít a közterületeken, s a közutak mentén lévő állapo­tokról, illetve a kertes ingatlanok fertőzöttségéről. Az esetleges kényszerintézkedések végrehajtá­sát - külön megbízás alapján - a Hatvani Városüzemeltető Logiszti­kai és Szolgáltató Kht végzi el. A védekezés és a kiszállás költségét a helyi jegyzők hajtják be. Az ANTSZ-szel közösen júni­us 23-án kistérségi összevont, júliusban pedig városi ismeret- terjesztő előadást szerveznek. Az előadásokat a tisztiorvosi szolgálat szakemberei, szakor­vosok és növényvédők tartják.- A mentesítésben leginkább jeleskedő önkormányzat juta­lomban részesül. Hisszük, hogy a szükséges intézkedések szak­szerű összehangolásával a tér­ség parlagfűmentessé tehető - jelentette ki Érsek Zsolt. ■ (t. o.) A városi temetőben mindig is nagy gonddal végezték el a gyom- és parlagfűirtást Ez a szapora, s irtásra váró gyomnövény a térség minden ötödik polgárá­nak megkeseríti az életét. Tari Ottó hatvan körzete A Zagyva-parti város és Hatvan Körzet Többcé­lú Kistérségi Társulás települé­seinek Környezetvédelmi Prog­ramjában kiemelten szerepel a parlagfüves területek csökkenté­se. A térség polgármesterei meg­állapodtak az összehangolt irtás­sal kapcsolatos tennivalókról.- Ez a gyomnövény a térség minden ötödik polgárának meg­keseríti az életét. Szétszórt pol­lenjével olyan tartós megbetege­dést okozhat, amelynek gyógy­szeres kezelése havi háromezer forintjába is kerülhet az allergi­ában szenvedőknek. Irtására azonban kevés összeg áll rendel­kezésre - mondta ki Érsek Zsolt, a társulás elnöke. A telektulajdonosokat évek óta jogszabály kötelezi a parlag­fű irtására. Ezzel kapcsolatban június 23-án a városi polgármes­teri hivatal és a Többcélú Kistér­ségi Társulás településeinek a polgármesteri hivatalai - a Váro­si Lokálpatrióták Egyesülete Tér­FOTÓ: T. 0. ségi Környezet- és Egészségvé­delmi Munkabizottságával, civil szervezetekkel, a Heves Megyei Növényegészségügyi és Talajvé­delmi Szolgálat szakembereivel, valamint a Heves Megyei Földhi­vatallal együttműködve - az érintett települések kül- és belte­rületén összevont parlagfű-ak- ciónapot tartanak.- Az önkormányzati területe­ken folyamatosan irtani kell a Árvízvédelem a Tisza folyó mentén HEVES MEGYE A KÖTI- KÖVIZIG területén jelenleg a Tisza teljes szakaszán, így Sarudon is II. fokú árvízvé­delmi készültség van érvény­ben. Az elmúlt 24 órában a készültségi fokozatnak meg­felelően őr- és figyelőszolgá­lat dolgozott, védelmi beavat­kozásra eddig nem volt szük­ség. A vízügyi igazgatóság je­lentése szerint a belvízvéde­lemben I. fokú a készültség, a megye területén 3650 hek­tár van víz alatt. Kőrakomány borult avasúti sínekre heves megye Közúti jármű kőrakománya borult a sí­nekre egy vasúti átjárónál Isaszeg és Pécel között csü­törtökön délután 5 óra 15 perckor. Ezért a Budapest- Hatvan-Miskolc vasútvona­lon torlódás volt, késtek a vonatok. A közlekedés csak akkor indulhatott meg, miu­tán a kiborult rakományt el­távolították az útból. Keresztrejtvényünk helyes megfejtése heves megye A június 10-én közölt rejtvényünk helyes megfejtése „Hogy a betegek szokják a holt nyelvet” A jó választ beküldők közül Mészá­ros Ferencné (Dormánd) nyert könyvutalványt Gratulálunk! Lukoil benzinkút nyílt Egerben olcsóbb árak Húsz forinttal is kevesebbe kerülhet a benzin Már az első nap forgalma is igazolta az új kút szükségességét Új, Lukoil benzinkút nyílt Eger­ben, a Kistályai út 18. szám alatt, amelynek árai alacsonyab­bak más töltőállomások árainál. A Lukoil Magyarország Kft.-nek Heves megyében eddig csak Po­roszlón működött benzinkútja. Az egri állomás megjelenésével a cég nagyban hozzájárult ah­hoz, hogy a megyeszékhelyen máris mintegy 20 Ft-tal csök­kentek az üzemanyagárak. Chitan Valeriu, a Lukoil Ma­gyarország Kft. ügyvezető igaz­gatója elmondta, hogy az orosz tulajdonú kútjaik legszigorúbb minőségi előírásoknak megfele­lő magas minőségű üzemanya­got árulnak. Ez a negyvenedik benzinkútjuk, amelyet az el­múlt másfél év alatt hazánkban építettek. Két évvel ezelőtt még csak egyetlen töltőállomásuk működött nálunk, ma pedig már az ország minden régiójában ta­lálhatók Lukoil kutak. A cég ez­zel rövid idő alatt közel 50 mil­lió dollárt fektetett be Magyaror­szágon.- Ez egy nagyszerűen meg­épített, kinézetre is gyönyörű kút, amellyel szeretnénk felzár­kózni a többi egri vállalkozás mellé - tette hozzá Chitan Valeriu - Örömünkre szolgál, hogy a megjelenésünkkel hoz­zájárultunk a városban a ben­zinárak csökkenéséhez, illetve, hogy új munkahelyeket terem­tettünk. A kútnál csak női alkal­mazottak dolgoznak, a vezető­ségen kívül 8 fős hölgy személy­zet várja az autósokat. A min­denkori piaci változásokhoz iga­zodva a Lukoil Magyarország Kft. kedvező üzemanyagárakkal kívánja folyamatosan kiszolgál­ni vásárlóit. A benzinkutat az egri Geoplan cég tervezte. Ügy­vezető igazgatója, Kiss Zoltán tá­jékoztatása szerint ez már az ötödik üzemanyag - állomás a városban, amelynek a tervezése az ő nevükhöz fűződik, összes­ségében pedig már kétszáz kút megépítésében vettek részt. Az új Lukoü benzinkútra Szántósi Rafael alpolgármester szerint is szükség volt, hiszen a megyeszékhely autós forgalma az utóbbi években jelentősen megnőtt A Lukoü cég a követke­ző négy-öt évben szeretné meg­duplázni az országban eddig elért befektetési szintjét, ezért újabb benzinkutak megnyitásán dol­goznak. A környéken hamarosan Mezőkövesden nyílik egy Lukoü üzemanyagtöltő-áüomás. ▲ A televízió kulisszatitkaiból szerepcsere A szakmához és a közönséghez is szól gyöngyös A Fő téri könyves­bolt vendége volt Kolosi Péter A kereskedelmi televíziózás Magyarországon című könyv szerzője. Az egyik televíziós csatorna programigazgatója a helyi médiumok munkatársa­ival folytatott szakmai beszél­getést.- Az késztetett írásra, hogy ez idáig nem volt honi szakiro­dalma a kereskedelmi televízi­ózásnak - mondta könyvéről Kolosi Péter, aki hozzátette: ez­zel egyrészt az ilyen irányú képzésben részt vevőknek adott segédletet. IUetve azok­nak is, akik az áüagosnál jobban érdeklődnek a terület iránt.- Sokszor kérdeztek a televízi­ózás hátteréről, arról például, hogy miként mérik a nézettsé­get. Erről is szól a könyv - árul­ta el a szerző, aki azt is elmond­ta, hogy a televíziózás a digitáüs műsorszórással óriási változások elé néz. Ezért az írásban foglaltak pár év múlva vélhetően nem minden esetben lesznek helytál­lóak. Ahogy a könyvben is fogal­mazott: „itt, ma és most igaz”. Semmilyen gyakorlattal nem rendelkezik a nyomtatott sajtó területéről, nem tartja magát új­ságírónak - vallotta be Kolosi Pé­ter. Véleménye szerint írni tudni - bizonyos szinten - minden em­ber kötelessége. A munka során újdonság volt számára, hogy ed­dig élő beszédre szerkesztett szövegeket, most az olvasóhoz keüett szólnia. Tévés szerepéből természetesen nem esett ki írás közben, ez mintegy meghatároz­ta stílusát is: az érdeklődők olyan könyvet tarthatnak kezük­ben, amely érthető módon tár­gyalja a kereskedelmi televízió­zás nemzetközi és hazai helyze­tét, „kiüisszatitkait”. ■ Heintz Bernadett VB-KVÍZ m&misi.ZíCiii’ A Heves Megyei Hírlap játékán 5 ezer forint értékű fitnesz-bérletet nyertek: seRmmy aoos 1. Nagy Sándor 2. Tóth Sándor 3- Antal István 4. Pallagi Orsolya 5. Szabó László 6. Dankovics Péter 7. Rutka Péter 8. Tóth Miklós 9. Szaiai László Gyöngyös, Csalogány u. 24. Eger, Blikk sétány 2. Novaj, Hősök tere 5. Heves. Széchenyi út 2. Gyöngyöshalász, Alkotmány u. 11. Kál, Kompolti u. 43. Eger. Kertész út 175. Andornaktálya, Mocsáry Lajos u. 2. Eger. Olasz út 11./A 5 ezer forint értékű Adidas vásárlási utalványt nyertek: Zagyvaszántó. Felszabadulás u. 6. Mátraderecske, Mátra út 29. Eger. Csokonai u. 40. Gyöngyös, Koháry u. 14. Bátor. Petőfi u. 1. Eger, Remenyik Zsigmond út 15. Recsk. József út 8. Poroszló, Hősök u. 17. Kápolna. Táncsics u. 12. 1. Kiss Sándor 2. Molnár István 3. Szegedi József 4. Tóth Péter Ákos 5. Pallagi Dezső 6. Kovács István 7. Zám János 8. Habóczki Zoltán 9. Grabecz Gábor 10. Cseszneg Györgyné Pétervására, Köztársaság u. 50./A 10. Horváthné Sz. Márta Eger. Faiskola út 8. Gratulálunk nyerteseinknek! A nyeremények a Heves Megyei Hírlap kiadójában (Eger, Barkóczy u. 7.) vehetó'k át 2006. június 20-án 8 és 16 óra között. Ifcllll

Next

/
Oldalképek
Tartalom