Heves Megyei Hírlap, 2006. május (17. évfolyam, 101-126. szám)

2006-05-24 / 120. szám

5 2006. MÁJUS 24., SZERDA - HEVES MEGYEI HÍRLAP PF. 2 3 Köszönet jár a segítőkész, udvarias buszsofőrnek Sérült fiatalok hálóztak „Soha nem felejtem el ezt a csodálatos délutánt” Keserű szájízzel kellett távoznom a születésnapos cukrászdából Ez év május 9-én Egerben vol­tam gyógykezelésen. Hazafelé az egri Volán egerfarmosi járatá­val utaztam délelőtt, amely 9.37- kor indult a Kertész úti busz­megállóból. A busz vezetője egy fiatalember, akit Kiss Zsoltnak hívnak. Szeretném megköszön­ni, hogy felszálláskor nehéz mozgásom ellenére türelmes, se­gítőkész és udvarias magatar­tást tanúsított. Nagyon sok busz­sofőr példát vehetne róla. To­vábbra is kívánok Zsoltnak bal­esetmentes vezetést és jó egész­séget! VasFerencné, Makiár Hol vannak a fogyasztót védő emberek? Az elmúlt időszakban ajándékba kaptam egy kínai gyártmányú villanyborotvát. Legnagyobb meglepetésemre mikor felbon­tottam, magyar nyelvű használa­ti utasítás nem volt benne. Tüdo- másom szerint ha külföldről árut hoznak be, azt magyar fel­irattal is el kellene látni eladás előtt. Hol vannak az ellenőrök, akik meg tudnák akadályozni ezeket a hiányosságokat? Ha ez törvényileg van szabályozva, azt miért nem lehet minden esetben mindenkivel betartatni? (név és rím a szerkőben) Levelezőink figyelmébe ajánljuk Felhívjuk levelezőink figyelmét, hogy lehetőleg röviden, max. 1-2 gépelt oldal terjedelemben fogalmazzák meg gondolataikat Az írásokat szükség esetén rövi­dítve és szerkesztett formában tesszük közzé. A közölt levelek tartalmával szerkesztőségünk nem feltétle­nül ért egyet. Csak a teljes név­vel, címmel ellátott írásokat je­lentetjük meg. Továbbra is várjuk írásaikat szerkesztőségünk címére: Eger, Barkóczy út 7. szám. A boríték­ra írják rá: Pf. 23. Ez év tavaszán bált rendeztek a Gyöngyösön és környékén élő sé­rült fiatalok számára. Amikor édesanyámmal meg­érkeztünk, a szervezők és a ven­déglátóink nagy örömmel és nagy szeretettel fogadtak ben­nünket. Régi ismerősként üdvö­zöltük egymást. Volt ott azonban valaki, aki tényleg nagyon régi ismerősöm, nagyon jó barátom is. Miután helyet foglaltunk, a te­rem közepén egy nagyon kedves általános iskolai osztálytársamat véltem felfedezni egy súlyosan mozgássérült, kerekes székes lány személyében. Nem mertem hinni a szememnek, összeszo­rult a torkom, és a szívem heve­sen dobogott. Édesanyám meg­nyugtatott, megerősítette, hogy igen, ő az, Jankovich Andrea, a kedvenc osztálytársam és a leg­jobb barátom az általános iskolá­ban. Remélem, nem haragszik rám, amiért most az igazi nevét leírtam le, hiszen én így isme­rem. Egyébként most Csillag Andreának hívják. Gondolom, ez a művészneve. Amikor ő is meg­ismert, azónnal odajött hozzánk, és óriási örömmel köszöntünk egymásnak. Mindkettőnk sze­mében könnycseppek csillogtak, hiszen hosszú évek óta nem ta­lálkoztunk. Kiderült, hogy Andi a mozgássérültek egyesületének országos szövetségénél dolgozik. Meghívott vendégként volt jelen ezen a farsangi bálon. A barátom ugyanis az egyik tagja a Napsu­garas Jeltánc duónak. A páros másik tagja Sugár Anna, aki na­gyothalló és mozgássérült is. Sokan biztosan nem tudják, mi is az a jeltánc. A jelnyelvről úgy hiszem, már mindenki hallott Ez az a nyelv, ez az a jelrendszer, amelynek segítségével a siketek és nagyothallók is képesek kom­munikálni egymással és az ép hallásúakkal is. A Napsugaras Jeltánc duó azért jött létre, hogy a siketek és nagyothallók számá­ra is érthetővé, élvezhetővé te­gyék a zenét és a táncot. Szeret­ték volna, ha ezek a sérült embe­rek is jól érzik magukat a bálo­kon, táncmulatságokon, és a kü­lönböző rendezvényeken is. Ez a kettős a könnyűzenei számok dalszövegét lefordítja jelnyelvre, a zenét pedig saját koreográfiá­juk alapján táncolják el. Visszatérve a báli események­hez miután mindenki helyet fog­lalt, a két főszervező köszöntőt mondott, szép szavakkal üdvö­zölte, s bemutatta a vendégeket, és megnyitotta a bált. Elkezdő­dött a zenés, vidám, télbúcsúzta­tó mulatság. Elsők között voltam, akik táncolhattak Sugár Anná­val, a duó tagjával. Elmondha­tom magamról, hogy egy híres emberrel táncoltam, hiszen a Napsugaras Jeltánc páros na­gyon sok helyen, rendezvényen fellépett ijfár szerte az ország­ban, és a tv-ben is sokat lehet őket látni. Ráadásul a kettős má­sik tagja az egyik legjobb bará­tom. Mérhetetlenül büszke va­gyok rájuk. Hamar megteremtődött a kitű­nő hangulat, amely kitartott egé­szen a bál végéig. Szünet következett, elhallga­tott a zene, kiürült a táncparkett, mindenki elfoglalta a helyét, és elcsendesedett a társaság. Egy produkció kezdődött a Napsuga­ras Jeltánc duó előadásában. An­na jeltolmácsolt és táncolt, Andi szintén jelelt és táncolt, de ő a kerekes széke segítségével tette mindezt: dr. Komáromi István „Ha könnycsepp lennék” című dalát jelelték és táncolták el. Az előadás nagyon felemelő, megindító volt. Többen el is sír­ták magukat a meghatottságtól. A csodálatos produkció után új­ra felharsant a zene, a táncpar­kett ismét megtelt jókedvű, vi­dám táncolókkal, köztük az édes­anyámmal és velem is. Egy újabb szünet után megérkezett a bál díszvendége, dr. Fodor Gábor SZDSZ-es országgyűlési képvise­lő. A képviselő úr is szólt hoz­zánk pár kedves, barátságos, közvetlen szót. Fodor úr még tombolanyereményt is felaján­lott, amit éppen mi nyertünk meg édesanyámmal. Vidám táncmulatsággal, a tombolával és nagyon szép nő­napi köszöntéssel zárult ez a tényleg nem mindennapi ese­mény. Sokan és sok mindent nyertünk. Azt hiszem, mindenki jól érezte magát. Úgy az értelmi­leg sérült, a hallássérült fiatalok, mint a látássérült, a mozgássé­rült, sőt az ép társaink is. Még most is magam előtt lá­tom annak a délutánnak az ese­ményeit, és még most is könny­be lábad a szemem, ha vissza­gondolok erre a csodálatos dél­utánra. Soha, de soha nem fogom elfelejteni ezt a napot. Azt hi­szem, mindannyiunk számára felejthetetlen emlék marad ez a délután. Óriási hála és köszönet érte mindenkinek, akit érint, mindannyiunk nevében. Nagy Éva (Szuzika) Gyöngyöshalász Életveszélyben a Sas úti gyalogosok Évtizedek óta nem sikerült megoldást találni a gondra A város különböző részein meg­fordulva örömmel tapasztaltam, hogy mennyi odafigyeléssel és - gondolom - nem kevés pénzzel alakítják várusunkat, hogy szebb, vonzóbb és élhetőbb le­gyen. Van viszont egy terület, ami évtizedek óta mindig kima­rad, megfeledkeznek róla. A képviselők ha arrafelé kellene gyalogosan(l) közlekedniük, bi­zonyára elgondolkodnának azon, hogyan lehet megtenni Egerben a Sas út 4. számú ház­tól a Sas út 12. számú házig tar­tó utat úgy, hogy egyáltalán élet­ben maradjanak. Először is át kell(ene) kelni a síneken az au­tók mellett. Ha ez a mutatvány sikerül, akkor még mindig ott a kérdés, hogyan tovább? Az egyik oldalon van egy járdaféle, de ez az Ady Endre út alsó részé­nél lévő hídnál véget ér. Ha visz- sza szeretnénk jutni innen a pá­ros oldalra, akkor vagy megvár­juk, hogy a lehetséges 5 irány­ból egy jármű se jöjjön, vagy az autósok jóindulatára bízva ma­gunkat, vakmerőén neki­vágunk a kockázatos kalandnak. Ennél bonyolultabb a helyzet, ha ezt egy mozgásában korláto­zott idős ember, egy babakocsis kisma­ma vagy egy gye­rek próbálja ki. Gyerekkoromban itt éltem, innen jár­tam naponta iskolába, de abban az időben nem volt ilyen nagy a gépjárműforgalom. Ha az elmúlt 50 évet vesszük, , akkor ezen a területen semmi­féle előrelépés nem történt, sőt! A páros oldalnak ezen a szaka­szán működik pár éve egy kocs­ma, egy kirakós „kereskedő”, és nyitottak egy új bekötő­utat is. Pf. 23 letékeseinek tudomásuk van erről a problémá­ról, hiszen min­den lakossági fórumon J Ezek mind a gyalogosközlekedést teszik még veszélyesebbé. A város il­szem- besülnek ezzel, vol­tak helyszíni vizsgálódáson is, de sajnos addig nem jutottak még el, hogy javítsanak ezen az áldatlan álla­poton. (név és rím a szerk.-ben) Egy kis malőr történt az egri pa­tinás Dobos Cukrászda 40. szü­letésnapján május 16-án. A megyei Hírlapban olvasva és egyébként dolgaim intézését kö­vetően betértem a fenti cukrász­dába, mely a 40. születésnapja alkalmából 40%-os kedvezmény­nyel kínálta saját készítményeit az adott napon. Egy lényeges do­log azonban kimaradt a tájékoz­tatásból, miszerint ez az enged­mény csak az üzletben fogyasz­tott termékekre vonatkozik. Eb­ből fakadt az alábbi kissé kelle­metlen szituáció. Az eladó hölgy­től kértem 2 db cukrászsüte­ményt, egyet elvitelre, ill. egyet szalvétára téve, de ugyancsak nem ott fogyasztva. A kérést tel­jesítették. Ezután jött a meglepe­tés, mivel a hölgy a teljes árat számlázta. Leültem az első asz­talhoz, elfogyasztva a szalvétán lévő süteményt és kértem egy fel­szolgálót, hogy rendezhessem a számlám. Némi szóváltás kelet­kezett az ott dolgozók és köztem. Ekkor belépett az üzletbe egy hölgy, rövid ideig hallgatta a dis­kurzust, majd közölte, hogy ugye nem gondolom komolyan, hogy a 40%-os csökkentés mellett még a csomagolás költségeit is vállal­ják. Egyébként - tájékoztatott - ő a tulajdonos. Ezek után a patinás helyről keserű szájízzel távoztam. Meg­ítélésem szerint a cukrászda hír­nevéhez nem elég tulajdonos­nak lenni, vendégszerető visel­kedés, kultúra is szükségeltetik. (név és rím a szerk.-ben) Köszönet a gondos ápolásért a gyógyítóknak Hálás szívvel köszönjük a gyön­gyösi kórház DL belgyógyászat, a krónikus belgyógyászat és a h^L vani dialízis központ orvosai­nak, nővéreinek, hogy édesanyá­mat, Előházi Lászlónét gondos ápolásban részesítették, szenve­déseit enyhíteni igyekeztek, s tü­relemmel, odaadóan, emberi méltóságát tiszteletben tartva gondoskodtak róla. Ez csalá­dunknak is sokat segített a vesz­teség feldolgozásában. A gyászoló család (cím a szerk.-ben) Igazságtalanul büntető parkolóőrök Megaláztak, s azt éreztették velem, hogy hazudok Segítséget kérnek a könyv megírásához Az egri parkolóőrök, illetve felet­teseik nemcsak akkor büntet nek igazságtalanul és jogtala­nul, ha egy érvényes bérlet vé­letlenül lecsúszik, miként azt a Hírlap május 17-i számában ol­vashattuk. Én május harmadi- kán, tudván, hogy bérletem az adott utcában nem érvényes, gondosan jegyet váltottam, sza­bály- és törvénytisztelő lakos lé­vén. Mire az automatától vissza­értem az elég távol álló kocsi­hoz, már rajta volt a büntetőcé­dula. Mivel körbepillantva intézke­dő egyenruhást nem láttam - bár a korábban megírt eset ta­núsága szerint hiába is láttam volna -, igazam tudatában a központba siettem, ahol is egy­szerűen nem fogadták el az ér­vényes parkolójegyemet. Az iroda dolgozója szerint fel­tétlenül vissza kellett volna ér­nem az autóhoz azon a hat per­cen belül, ami a vásárlás és a pi­ros zacskó közt eltelt. Merthogy ő például visszaért volna... Olyan akadályoztatás föl sem merülhet, mint például egy köhögőroham, netán hogy meg­szédültem, vagy szétcsúszott a táskám, amit össze kellett szed­nem, esetleg kutyámnak hirte­len kisdolga támadt, vagy uno­kám elesett, le kellett porolnom, mobilon hívtak, ezért megáll­tam, mert írnom kellett, vagy csak simán fájós lábú vagyok. Nem, ilyen nincs. Annál inkább valószínű - így az irodai dolgo­zó -, hogy valaki átpasszolta a saját megváltott jegyét!!! Hiába kértem azonnal egy bo­rítékot, amibe bezártam a csak általam meg­érintett parkoló­jegyet - ujjle­nyomat-ellenőrzés végett -, ezt a fellebbezésnél nem vették fi­gyelembe. Maradt az ezer fo­rint büntetés, ami az ügyvé­■ „Maradt az ezer fo­rint büntetés, ami az ügyvédem sze­rint tökéletesen jogtalan, de kinek van ideje pereskedni...” dem szerint tökéletesen jogta­lan, de kinek van ideje pereskedni... Meg a cinikus vá­lasz a fellebbezésemre, hogy irányomban már többször mél­tányosságot gyakoroltak. (Azt bizony! Ilyen kétszáz meg ezer forintos méltányosságokat, szintén csak bérlet-lecsúszási ügyekben!!!) Es persze maradt még a kese­rű állampolgári és várospolgári érzés, a jogbiztonságba vetett hit további gyengülése, valamint a megalázottság amiatt, hogy azt éreztették velem, hazudok. (Név, rím, s az igazoltan érvé­nyes, igazolhatóan általam vásá­rolt parkolójegy másolata a szer­kesztőségben) A tervek szerint az év végére - az önkormányzat támogatásával - elkészül Nagyfiiged hiteles történetéről szóló könyv. A kuta­tási munkák már elkezdődtek, ám a levéltárakban föllelhető szövegek, oklevelek mellett a mi­nél részletesebb és pontosabb tény- és történetfeltáráshoz szükséges lenne az egykori hely­beliek, valamint a lakosság tá­mogatása is. A téma feldolgozá­sában nagy segítséget jelentene, ha kapnánk olyan iratokat, kéz­iratokat, melyeket elszármazott nagyfügediek írtak. Az illusztrá­ciós anyag bővítéséhez szükség lenne olyan képekre, amelyek a régi települést ábrázolják. Szíve­sen fogadunk még egyéb irato­kat, képeslapokat, leveleket is. Várjuk olyan személyek jelentke­zését, akik a község régi történe­téről hitelt érdemlően be tudnak számolni, vagy rendelkeznek az ehhez szükséges dokumentu­mokkal. Segíthetnek azok is, akik ismerik az egykori földbirtokosok leszármazottak, vagy felkutatá­sukban szívesen közreműködné­nek, hogy be tudjuk mutatni a családok történetét. Az írásos információkat levél­ben a polgármesteri hivatal rí­mére (3282 Nagyfiiged, Kossuth u. 15.) juttathatják el. Bővebb in­formáció a 37/325-001-es tele­fonszámon kérhető. Köszönettel Vendriczki Róbert I

Next

/
Oldalképek
Tartalom