Heves Megyei Hírlap, 2006. május (17. évfolyam, 101-126. szám)

2006-05-09 / 107. szám

HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2006. MÁJUS 9., KEDD 10 KEK TUKOR&MUSOR Újabb vádlott a brókerügyben? tárgyalás A vádhatóság egy volt tévériportert is Kulcsár Attila mellé ültetne Rejtő E. Tibor ártatlannak vallotta magát a bíróságon. Azt mondta: az ügy ártott a családjának, a karrierjének, pedig az egészhez neki nincs is köze. annr ősi Nyakon szúrta áldozatát a fiatal elfogta a rendőrség azt a fiatalembert, aki nyakon szúrt egy hajléktalant va­sárnap este Szegeden. A kö­zépkorú sértett rövid időn belül belehalt sérüléseibe. Kamionbaleset: ketten sérültek meg belerohant egy házba egy kamion a Baranya megyei Kozármislenyben. Az épü­letben senki sem volt, a ka­mionban a sofőr súlyosan, utasa könnyebben sérült Karmolta, harapta támadóját az idős nő nyomoznak egy 53 éves férfi ellen, aki a gyanú szerint megpróbált megerőszakolni egy 66 éves nőt a szabolcsi Nagycserkeszen. Az asszony megkarmolta, megharapta a férfit, aki elmenekült. Árokban landolt a személygépkocsi megcsúszott a vizes úton és árokba rohant egy olasz rendszámú autó az M7-es autópályán, Kápolnásnyék- nél. A kocsiban öten utaz­tak, egy nő életét vesztette, négyen megsérültek. @ további hírek: WWW.RJEGGE3L.hu Miközben Rejtő E. Tibor könnyekkel küszködve tett nyilatkozatot a bró­kerügyben, újabb vádirat érkezett a terjedelmes ak­tához. Ebben egy volt té­vériportert gyanúsítanak okirat-hamisítással. Nagy Eszter Dóra Rövid időn belül újabb vádiratot egyesít a bíróság a brókerbot­rányhoz - tudta meg lapunk. Az ügyben már novemberben vád­egyik kereskedelmi televízió volt riporterét ebben okirat-hamisí­tással vádolják, de az ügynek semmi köze a 23 milliárd forin­tos sikkasztáshoz. K. Dóra ellen azért indult nyomozás, mert el­adta gépkocsiját Kulcsár „taxis Gyusziként” elhíresült sofőrjé­nek, Sz. Gyulának. A vádhatóság szerint azonban az autót tényle­gesen Kulcsár vette meg, az adás­vételi szerződésbe mégis a sofőr nevét írták, s az okmányokat is e szerint állították ki. K. Dóra ügy­védei korábban úgy nyilatkoztak: nem értik, miért vádolják véden­cüket, ő csak eladott egy kocsit, amiért a taxis fizetett. Azt az el­adónak nem kellett tudnia, hogy a pénz kitől származik. K. Dóra ügyében novemberben emelt vá­dat a Fővárosi Főügyészség a Pesti Központi Kerületi Bírósá­gon. Ebben kérték, hogy az autóeladási ügyet egyesítsék a brókerbotránnyal. Morvái Atti­la, a Fővárosi Főügyészség szóvi­vője lapunknak azt mondta: a vádhatósághoz nem érkezett még hivatalos jelzés arról, hogy az egyesítésre vonatkozó kérel­müket elbírálták volna. Lapunk azonban úgy értesült: a Pesti Központi Kerületi Bíróságon helyt adtak az ügyészek kérésé­nek, és az akta már át is került a Fővárosi Bíróságra. Közben újabb vádlotti meg­hallgatással folytatódott a bróker- botrány pere. Hétfőn Rejtő E. Ti­bor, a K&H Bank korábbi vezér- igazgatója tett nyilatkozatot. Eb­ben közölte: „a sikkasztás ezer sebből vérzett, bármikor kiderül­hetett volna”. Rejtő ezzel utalt rá, hogy ő mit sem tudott Kulcsár ügyeiről, és maga is megdöb­bent, amikor értesült róla. A volt vezérigazgató szerint például ő kezdeményezte, hogy a bróker­céget olvasszák be a bankba, de a tulajdonosok ezt nem támogat­ták. Ha a fúzió létrejött volna, a sikkasztásra is fény derül. Utalt a tőkepiaci szakértő véleményé­re is, miszerint azért tarthatott éveken keresztül a bűncselek­mény, mert a bankban Rejtő megfogalmazása szerint „senki sem végezte jól a dolgát, se a me­nedzsment, se a belső ellenőrzés, se a könyvvizsgálói részleg”. Nyi­latkozata végén a könnyeivel küszködő harmadrendű vádlott azt mondta: „ha egy nap százszor hívott volna fel Kulcsár Attila, ak­kor se mondta volna, hogy lopjuk el az emberek pénzét, mert tud­ta volna, hogy mi a válaszom.” Kerék és Kulcsár nem szembesíthető kerék CSABA, a brókerbotrány másodrendű vádlottja azt kérte a bíróságtól szembesítsék Kul­csár Attilával, hogy vallomásaik gyökeres ellentmondását felold­hassák. Az ügyben eljáró bíró azonban közölte: erre nincs le­hetőség, mivel Kulcsár a tárgya­láson úgy nyilatkozott, nem kí­ván vallomást tenni, és kérdő sekre sem reagál Kerék kérte azt is, nézzék meg Kulcsár vi- deovallomását Ezt levetítették. TELEV1ZIO-MUSOR I 'H fi KTL KLUB WHBM VIASAT3 WKKHRKi 6.00 Dlsney-rajzfilm 6.30 Reggeli - Süss fel, nap! Ébresztőshow 8.50 Receptklub (ismétlés) 9.00 Top Shop 10.15 Delelő - Fényes nap 11.35 Receptklub 11.45 06-81-603-000 6.00 Laktérítő 6.25 Tények reggel 6.55 Mokka Reggeli magazin 9.05 Szóda Telefonos játék 10.05 Teleshop 11.25 Hajrá, skacok! (mexikói sorozat-59.) 5.50 NAP KELTE 9.00 Cinecitta © (olasz sorozat - 26/26.) 52' 10.00 Híradó 10.05 Napi mozaik Benne: 11.28 MitfőzzOnkma? 12.00 Híradó délben Benne: Körzeti híradók 5.40 Agrárhíradó 5.50 NAP KELTE 9.00 Válaszd a tudást! 11.05 A vad roham © (francia dok.-film -2/1.) 12.00 Angolka Nyelvtanítás óvodásoknak 12.30 Nyelvoktatás az EU-ban 6.00 TV Shop 7.00 A Vadmacska új élete (mexikói sorozat) © 8.00 A körzet © 9.00 Halálbiztos diagnózis © 10.00 Gyilkos sorok © 11.05 Vadmacska © (venezuelai sorozat) 6.00 REGGEL 8.00 Kikötő (ismétlés) 8.30 Isten kezében (ismétlés) 9.15 Az elnök emberei © (amerikai sorozat - 44/7.) 10.00 Talpalatnyi zöld 10.30 Bűvölet (ismétlés) © 11.30 Kívánságkosár 6.00 A fenntartható város 7.00 Bohr kontra Einstein 8.05 Az időjárás urai © 9.05 ADNS-üzlet© 10.00 Lovasok (13-14.) 11.10 Rosemary útra kel 12.20 Kutyaábécé Az orosz agár I 'H fi 13.30 Dawson és a haverok (amerikai vígjátéksorozat) 15.05 Dlsney-rajzfilm 15.30 Csacska angyal (argentin sorozat - 29.) 16.30 Szembesítőshow © 17.30 Kibeszélőshow © 18.30 Híradó Esti kiadás 12.05 Játékidő 13.05 Danielle Steel: Palomino 15.00 Anita, a bűbájos bajkeverő (kolumbiai-am. sor. -197.) 15.30 Jó barátok 16.00 Knight Rider © 17.00 Hetedik mennyország 18.00 Lisa csak egy van 13.00 Nemzetiségi magazinok 13.55 Afrika gyöngyszeme (portugál sor. - 52/49.) © 14.50 Kormányváró 15.20 Szerelmek St-Tropez-ban (francia sorozat - 74/12.) 16.15 Híradó 16.30 Katolikus krónika 12.55 MIÉRT? Műsor a történelemről (11.) 14.20 Kárpáti krónika 14.30 Egy történet, egy zene 14.55 Alkotóház 15.25 NAP NYUGTA 18.00 Repeta 12.10 Vészhelyzet (ism.) © 13.10 A körzet© (amerikai akciófilm-sorozat) 14.15 Halálbiztos diagnózis © (amerikai krimisorozat) 15.15 Gyilkos sorok © (amerikai krimisorozat) 16.20 Trükkös hekus © 14.00 A magyar nyelv napja 14.30 Kulcsár Ferenc: Őrizzen a szó minket! 14.45 Tálentum 15.15 A háborúnak vége 16.00 Halak, vizek... 16.30 Világunk 17.30 Kikötő 13.30 Bogaras gyermekkor © 14.30 Ikrek: öröm és küzdelem © (angol ismerettelj. film, 1.) 15.00 TELEFORTUNA 16.05 Ötcsillagos utazások (angol útleíró sor., 4.) 16.40 Ki hitte volna? (1.) Tisztaság fél egészség... K isi 19.00 Fókusz® Közszolgálati magazin 19.40 Legyen ön Ismllllomos! Műsorvezető: Vágó István 20.20 Barátok közt © (magyar sorozat) Fsz.: Csömör Csilla, Szőke Zoltán, Lóránt Krisztina 21.00 Vészhelyzet © (amerikai sorozat) Jóból is megárt a sok 18.30 Tények Hírműsor 19.00 Jóban, rosszban (magyar sorozat) 19.30 Aktív Magazin © 20.10 Áll az alku Szórakoztató vetélkedő 21.10 Nem a te napod! © Szórakoztató show-músor 21.45 Gyilkos vipera® (amerikai katasztrófafilm) Fsz.: Patrick Muldoon. 17.25 A NAGY Vita© 18.00 Híradó 18.10 Körzeti híradók 18.24 Esti mese 18.50 Szomszédok 19.30 Híradó este Sporthírek. Időjárás 20.05 Önök kérték! Márkus László felvételeiből 20.20 Életképek (magyarsorozat-49.) 18.30 Kultúrház 19.25 Est) mese 19.40 Membrán 20.05 Híradó este Sporthírek. Időjárás 20.35 Kultúrház 21.00 Filmidő Világokon át (12/9.) 22.00 Egy titkos ügynök magánélete © (angol akciófilm, 1989)) 17.25 Baywatch © (amerikai akciófilm-sorozat) 18.30 Nevess csak! © (kandikamera-show) 19.00 Vészhelyzet © (amerikai sorozat) 20.00 A bérgyilkos kegyelme © (amerikai thriller) 21.40 Miami helyszínelők (amerikai krimisor. - 28.) © 18.00 Híradó. Sport 18.30 Váltó 18.40 Mese 19.00 Bűvölet © (olasz sorozat - 28.) 20.00 1956- Utak, keresztutak A csodacsatár (magyar film. 1956) FF 90' 21.30 Híradó. Sport 21.55 Közbeszéd 17.35 Füledbe súgom, lovacskám 18.35 A Broadway (1.)© 19.40 River Cottage mesél (angol ismerettel), sor., 3-4.) Malackaland Barátok és szomszédok 20.50 Koktélábécé (ismerettel), sorozat, 8-9.) 22.00 Határtalan határok Oroszország és Kína m3 n 'H 22.00 A Grace klinika © (amerikai sorozat) Ami sok, az sok 22.55 Ecopoly (5.) 0.05 Találkozások - este © 0.20 Éjjeli randevú 1.35 Irány a világbajnokság! . 23.35 Moziverzum © 0.05 Tények este 0.35 Mindörökké zsaru © (amerikai krimisorozat - 32.) 1.25 Ördögi nyomozó © (amerikai krimisorozat -1.) 2.15 Aktív (ismétlés) © 21.05 Kedd 21 22.00 Kedd este 22.45 Kultúrház 23.40 Provokátor © 0.10 A NAGY Vita© 0.45 Roberto Rossellini (olasz portréfilm) 63' © 23.45 Záróra 0.30 Bartók 125 0.35 TS-Sporthét (1-2.) 1.30 Válaszd a tudást! 3.50 Századunk (magyar dok.-sor., 1989) Ötven éve történt 22.40 X-akták © (amerikai sci-fi sorozat) 23.45 Latin szeretők ® (amerikai erotikus sorozat) 0.40 Alul semmi © 1.05 Miami helyszínelők (amerikai krimisor., ism.) 22.15 Mindentudás Egyeteme 23.15 Az elnök emberei © (amerikai sorozat - 44/26.) 24.00 Nyelv és varázs - két tételben 0.25 Álom és éjbeomlás (magyar rövidfilm) 23.10 Katasztrófák évszázada (kanadai sorozat, 3.) © A természet haragja 0.05 A legnagyobb csatahajó (dokumentumfilm) ® 1.05 Jött egy aszteroid... (kanadai ismerettel], sor.) Wmzm y&am. ute ■' 1*1 * "Ife .> ; ■ t á i| j§! 22.00 A Grace klinika amerikai sorozat 15.00 Anita, a bűbájos... kolumbiai-amerikai sorozat .-íwíí'í;: .iiflvte&f-ii : 0.45 Roberto Rossellini olasz portréfilm 12.55 MIÉRT? műsor a történelemről 21.40 Miami helyszínelők amerikai krimisorozat 23.15 Az elnök emberei amerikai sorozat 22.00 Határtalan határok ismeretterjesztő sorozat mH Tv ....HHHHfli M AGYAR ATV H HALOZAT HNH&l FÍLIVIMUZEUM ^jjjjjjjjjjjj|[ sFoufi .. I S'lMAX HMM DISCOVERY fll 15.00 Híradó. Sport 1535 Európai híradó. 16.05 Keresztmetszet 17.00 Híradó. Sport 1735Csintalan. 1830Hírek. 1835 Esd gyors. 19.00 Híradó. Sport 1935 Esd gyors. 2035 Lapzárta. 21.00 Híradó21.2125 Sport 2135 Click. Infomiadka. 22.00 Híradó. Sport 22.40 BBC-híradó. 23.05 Vörös és fehér. 11.05 Közvetlen ajánlat. 12.05 Laci bácsi konyhája. 12.40 Közvetlen ajánlat. 13.50 Kvízaiéna. 1625 Speed Limit 16.55 Bűvölet 18.00 Fórum. 19.00 Híradó. Időjárás. 1925 Egyenes beszéd. 20.00 Civil a pályán. 21.00 Friderikusz most 22.05 Itthon Európában. 23.00 Híradó. 2325Többet ésszel! 14.00 Mesteremberek. 1430 Csillagszem. 15.00 Bencze-show. 1530 Gyógyulj velünk! 16.00 Pénzhalász. 17.00 Dokumentumfilm. 1730 Csacska angyal. 1830 Hajsza a felhők felett (am. akciófilm). 2030 Hírháló. 21.00 Végzetes erő 2. - A visszatérés (am. kataszt­rófafilm). 23.00 Mindörökké Júlia! 104X) Szikrázó lányok (magyarfilm). 1135 Do- kumúzeum. 12.00 Privát filmek. 14.00 Dokumúzeum. 1425Csin-csin(oL film). 16.05 Az én 20. századom (magyar film). 17.45 Ze- nebisztró. 18.15 Hollywoodi párok. 20.00 Ma­gyar filmhíradó. 2030 Meghökkentő mesék. 21.00 Kárpáthy Zoltán (magyarfilm). 830 Mai helyzet. 8.45 Spanyol labdarúgás. 11.15 MotoiShowl. 1230 Spanyol labdarú­gás. 1330 Olasz labdarúgás. 15.00 Portugál labdarúgás. 15.45 Kosárlabda. 17.45 Női ko­sárlabda. 20.00 Mai helyzet. 20.15 H20- magazin. 20.45 Libertadores-kupa. 21.15 Bikarodeó. 23.15 Jégkorong-vb. 6.00 Rajzfilmek. 1525 Milo. 1535Andersen, a mesemondó. 16.05 Maya és Miguel. 1630 Rolie, Polie, Olie. 16.45 Cirmos őrmester nyo­moz. 16.55 Babar. 1725 Blinky Bili kalandjai. 1750 Maszkabál. 18.00 Fix és Foxi. 1830 El­veszett világ 19.00 Milo. 19.05 Andersen, a mesemondó. 1935 Maya és Miguel. 12.00 A kém. 13.00 AI Murray útja Berlinig. 14.00 Roncstelepi csaták. lö.OO Hogyan ké­szült? 16.00 Egyszeregy ilyet vezetni! 17.00 Tűzlovagok. 18.00 Az épftoiparkirályai. 19.00 Állítólag... 20.00 Amcsi motorok. 21.00 A nulladik óra. 22.00 Legendanyomozók. 23.00 Amerikai hot rodok. 24.00 Dr. G.

Next

/
Oldalképek
Tartalom