Heves Megyei Hírlap, 2006. április (17. évfolyam, 78-100. szám)
2006-04-18 / 90. szám
2006. ÁPRILIS 18., KEDD - HEVES MEGYEI HÍRLAP 3 MEGYEI KÖRKÉP Heréd - Az önkormányzat 3 millió forintot nyert a megyei terület- fejlesztési tanács pályázatán az általános iskola nyílászáróinak cseréjére. Az összeget - amelyhez a település saját erőként 2,5 millió forintot tett hozzá - kétéves bontásban kell felhasználni; a munkálatok a tanév végeztével kezdődnek. KereCSencI - Az ebek kötelező védőoltására szerdán 7.30-tól 9.30-ig kerül sor a polgármesteri hivatal udvarán. A pótoltást pénteken 14- tői 15 óráig tartják. A veszettség elleni szérumért és a féregtelenrté- sért 1700 forintot kell fizetni. Aki az ebek oltási kötelezettségének nem tesz eleget 50 ezer forintig terjedő bírsággal sújtható. Lőrinci - A Városi Művelődési Központban működő Képes Galériában Czank Ninetta helyi képzőművész munkáival ismerkedhet meg a közönség. A fiatal alkotó a közelmúltban angliai tanulmányúton vett. részt. Nagyfüged - A Közigazgatási Eljárási Törvénynek megfelelően a polgármesteri hivatalban is elvégezték a szükséges informatikai fejlesztéseket, megkönnyítve az ott dolgozók munkáját. A kétszázezer forintos beruházásnak köszönhetően immár a hivatal minden számítógépe rendelkezik internetes eléréssel. Rózsaszenimárton - Az önkormányzat kezdeményezésére a megyei közútkezelő kht. elvégzi a petőfibányai út rendbe tételét. Az utat övező bokrokat ritkítják, s az ígéretek szerint a hét végére a kátyúzással is végeznek a balesetveszélyes szakaszon, Sírok - Az önkormányzat, a helyi földtulajdonosok, a vállalkozók és az önkéntes segítők részvételével április 22-én a község közigazgatási területén nagyszabású szemétgyűjtési akciót rendeznek. A tervek szerint felszámolják az illegális szeméttelepeket, s megtisztítják az utcákat, köztereket a tél során felgyülemlett hulladékoktól. Az akció 8-tól 12 óráig tart. Tfillk - Három évvel ezelőtt egy vállalkozó 18 építési telket vett meg a településen. Tervei szerint még az idén elkezdődik a sorházak felépítése. Tizenegy lakás a Honvéd utcában, a többi a Fel- szabadulás és a Táncsics úton készül. Információink szerint a lakások több mint felére már van jelentkező. Lesz könyvtár és kávézó is beruházás Az ősszel már minden gyerek egy épületben tanulhat Szilvásváradon a gyerekek már rég „kinőtték” az iskolát szilvásvárad Az egy tantermes katolikus és a három tantermes református iskolába jártak a helybéli gyerekek hosszú éveken át délelőtt és délután. A helyzeten sokat javított, hogy 1972-ben megépült négy tanteremmel az új iskola, így minden évfolyamnak lett osztályterme. A több mint harmincéves épület azonban ma már korántsem korszerű, és a régi, egyházi iskolákat is életveszélyessé koptatta az idő. Ezért onnan a szolgálati lakásból és az úttörőházból átalakított termekbe költöztették a tanulókat. Már a korábbi polgármester és képviselő-testület is munkálkodott azon, hogy a településnek legyen végre egy modern, nyolc tantermes iskolája. Tervet készíttettek 1999-ben, de a beruházás magas költsége miatt a kivitelezés szóba sem jöhetett. E ciklus polgármestere, Antalné Filipcsényi Katalin három pályázatra is jelentkezett az elmúlt időszakban, hogy az ön- kormányzat pénzt szerezhessen a beruházáshoz. Végül az Északmagyarországi Regionális Fejlesztési Tanácsnál sikerrel jártak és 69 millió forint támogatást nyertek a beruházáshoz. Ennek révén a jelenlegi iskola négy tanteremmel, továbbá egy nyelvi laborral és egy könyvtárral bővülhet. Utóbbit nemcsak a gyerekek, hanem a település felnőttéi is használhatják majd. Az épületegyüttesben egy közösségi rendezvényeknek alkalmas nagyterem is létesül. A közbeszerzési eljárás a mai nappal lejár, az árajánlatot pedig április 26-ig tehetik meg a vállalkozók, s miután a képviselő-testület kiválasztja a legalkalmasabb jelentkezőt, a szerződést május 4-én megkötik. Az építkezéssel ez év októberére kell végeznie a kivitelező cégnek. Antalné Filipcsényi Katalin elmondta, hogy eddig nyolcán kérték ki a terveket a polgármesteri hivatalból. Kis Pap Zoltán iskolaigazgatótól megtudtuk, hogy az iskolához csatlakozó közösségi helyen internetes kávézót, s remények szerint még mozit is működtetnének. Az intézményben jelenleg 145 diák tanul. Tagiskolaként Nagyvisnyó általános iskolája is hozzájuk tartozik, ahol 85 gyereket oktatnak. ■ (Négyessy) Panelprogram: egyedül is pályázhatnak EGER A regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter kiírta az újabb, az idei esztendőre vonatkozó pályázatot az iparosított technológiával épült lakóépületek - a panelházak - energiatakarékos korszerűsítésére, felújítására. Lényeges új elem a meghirdetett anyagban, hogy a társasházak, lakásszövetkezetek ezentúl önállóan, az önkormányzat nélkül, közvetlenül is pályázhatnak, ha az épületgépészeten belül a fűtési rendszerek korszerűsítését kívánják megvalósítani. Ennek része az energiafogyasztás szabályozása, és a fogyasztáshoz igazodó díjfizetés műszaki feltételeinek biztosítása. Ilyenkor önkormányzati támogatás hiányában természetesen nagyobb önerőt kell vállalniuk. A másik változás, hogy míg korábban csak tízlakásos társasház pályázhatott, idén már négylakásos is megteheti, ha iparosított technológiával épült. Az egri közgyűlés az április 27-i ülésen foglalkozik majd a szükséges rendeletmódosításokkal. Az önkormányzat kiemelt feladatnak tekinti a korszerűtlen távfűtésű lakásokban az egyedi fűtésszabályozás kiépítését. A városban az összesen 4703 távfűtött lakás közül 2332 még korszerűtlen. Mint ismert, Egerben évek óta zajlanak a panelfelújítási munkálatok, a támogatások iránt egyre nő az érdeklődés. Tavaly a pályázatok benyújtásának határidejét december végéig meghosszabbították. Egerben 2005-ben 42 társasház jelentkezett az energia- takarékos felújítást célzó programra, s aztán a határidő kitolásával még 14 társasház jelezte igényét. Ez közel 2600 lakást és 1,5 milliárdos költséget jelent. Pörgésben vannak víziók: rosszabbul élünk, háromszázezer forintos mandulaműtét, energia- és gyógyszerárak elszabadulása, csőd és káosz... De sorakoznak előttünk másfajta számsorok is. (Többek között az államháztartási hiány megugrásáé is, de ez most itt egy mellékszál, és külön magyarázatot igényelne, hogy mi miatt is veszélyesebb a teljes évre tervezett hiány 51 százalékát kimeríteni negyedév alatt, mint amilyen veszélyes volt a 61 százalékot elkölteni 2002-ben.) A számok arra is alkalmasak, hogy összezavarják az embert, s mikor már azt hinné, hogy „jaj nekünk, ha ez így megy tovább”, akkor tessék, itt a hír: felpörgött az ipari termelés. vannak tények. Ha ebből indulunk ki, a látszólagos ellentmondások feloldhatók, s talán könnyebben elboldogulunk azokkal a mutatókkal, amelyeket péntek óta ismerhetünk az ipari termelés első két hónapjáról: februárban az előző év azonos időszakához viszonyítva - mind a kiigazítatlan, mind a munkanaphatástól megtisztított index szerint - 11,6 százalékkal nőtt az ipari termelés. Ennek volumene 12,6 százalékkal volt magasabb, mint tavaly január-februárban. Növekedett az ipar első kéthavi belföldi értékesítése is hét százalékkal. 2006 első két hónapjában az ipari export 18,4 százalékkal, februárban 14,8 százalékkal volt magasabb, mint tavaly ebben az időszakban. a húsvét jótékony kampánynyugalma a mai nap reggelével véget ért. Bizonyára olyan 96 órának nézünk elébe, amikor ismét bőven esik majd szó arról, hogy milyen mélyrepülés is van ebben az országban. Egy ilyen vízió eredményesen billentheti vissza a „rendes kerékvágásba” azoknak a gondolatait, akik pesszimizmusra vágynak. A világ így lesz kerek. Széllel szemben nem sikerült vitorlázó Fennakadt a fákon leszállás közben gyöngyös Szombaton kora délután leszálláshoz készülődött a Pipis-hegyi repülőtéren a gyöngyösi repülőklub oktató vitorlázó gépe, ám a landolás nem sikerült tökéletesre: a repteret szegélyező fák koronájára esett, s ott fennakadt a kétszemélyes légi jármű. A pilóta - akinek információink szerint az első útja volt a hét végi - és oktatója egyetlen karcolás nélkül megúszta a kalandot, ám bő egy óra hosszat tartott, mire a gyöngyösi tűzoltók segítségével elhagyhatták a „megfeneklett” gépet. Gyöngyösi András, a repülőklub szakosztályvezetője munkatársunk érdeklődésére elmondta: az erős szélben a pilótának nem sikerült az ereszkedést megfelelően befejezni. A szemből fújó szél annyira lelassította a motor nélküli szerkezetet, hogy az emiatt nem érte el a biztonságos leszállóhelyet. A tűzoltók több egységgel vonultak a helyszínre, s előbb a kar- nyi vastag ágakon fennakadt gépet igyekeztek a lehetőségekhez mérten rögzíteni, illetve köteleket feszítettek ki, hogy ha mégis lezuhanna a több, mint tízméteres magasságból a 2 mázsás alkotmány, akkor lehetőleg ne sérüljenek a bennrekedtek. Szerencsére, a szerkezetet megtartották a szélfúvásban egyébként erősen „ringatózó” ágak, így a két férfi végül biztosító kötelek segítségével, a tűzoltók létráján hagyhatta el a járművet. A kivonult mentőknek sem akadt dolguk, mint ahogy az egybesereglett bámészkodók is megkönnyebbülve vették tudomásul a történet szerencsés kimenetelét, s tapssal köszöntötték mindkét férfit, amint azok szilárd talajra léptek. A helyszínen azt is megtudtuk: a gép további sorsa immár a tulajdonos klubon múlik, a szakosztályvezető azt sem tartotta kizártnak, hogy ha egyben nem sikerül „kimenteni” az erdőből, akkor darabjaira szedve hozzák majd ki. A leszállópálya egyébként alig húszméternyire van attól a helytől, ahol a gép fennakadt. Közlekedés: jól teljesítettek tanulóink HEVES MEGYE, FÜZESABONY ÖSZ- szetettben ötödikek lettek a Szombathelyen megrendezett általános iskolai közlekedésismereti tanulmányi verseny országos döntőjén a Heves megyét képviselő füzesabonyi diákok. A KRESZ-tesztlap kitöltése utáni kerékpáros ügyességi és szabályossági feladatok teljesítésében Jacsó Marcell korcsoportjában, a nyolcadikosok között a 3., míg Rózsa Bertold a negyedikesek vetélkedésében a 7. helyen végzett. Mindkét diákot a füzesabonyi Széchenyi István Általános Iskola pedagógusa, Szabó János készítette fel a Balesetmegelőzési Bizottság támogatásával rendezett versenyre. Rózsa Bertold és Jacsó Marcell a legjobbak között végzett