Heves Megyei Hírlap, 2006. március (17. évfolyam, 51-76. szám)
2006-03-31 / 76. szám
5 2006. MÁRCIUS 31, PÉNTEK - HEVES MEGYEI HÍRLAP VÁLASZTÁSOK 2006 HEVES MEGYEI 1. SZÁMÚ EGYÉNI VÁLASZTÓKERÜLET Bari József Zöldek Pártja Bari József vagyok, 1957. május 19-én születtem Besenyőtelken. Nős vagyok, 2 gyermekem született. 1975-ben a Kereskedelmi és Vendéglátó Szakmunkásképző Iskolában jármű- és járműalkatrész eladóként végeztem. Különböző tanfolyamokon vettem részt hivatásos gépkocsivezetői jogosítványt szereztem. Magánfuvarozóként dolgoztam 1988-1992-ig. 1998-ban végeztem a Századvég Politikai Iskolát, mely okleveles politikai szakértő címet adott. Jelen pillanatban az Eger Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata elnöke, és az Egri Romákért Közalapítvány kuratóriumi tagja vagyok. Legfontosabb megoldásra váró problématerületek: Munkahelyteremtés, foglalkoztatás, oktatás, otthonteremtés, diszkrimináció - szegregáció visszaszorítása, előítéletesség megszüntetése. Az elmúlt ciklusban is azon dolgoztunk, hogy ezeket a problémaköröket illetve társadalmi jelenségeket megoldjuk, illetve visszaszorítsuk. Azért tartom fontosnak, hogy a 2006- os választáson roma képviselők is be tudjanak jutni a Parlamentbe, hogy mindezekkel kapcsolatos problémakörök terén a törvényhozásba bele tudjunk szólni. ismét megát a gyógyszeré emelkedését. A Fidesz féken t; az energiaáraka Dr. Frankovics ZSOLTNÉ Kereszténydemokratapárt Dr. Frankovics Zsoltné vagyok, 53 éves és három felnőtt gyermek édesanyja. Végzettségem: középiskolai tanár, jelenleg a családi vállalkozásunkban dolgozom. A Kereszténydemokratapárt színeiben azért jelöltettem magam, mert alapelveivel tökéletesen azonosulni tudok, miszerint egy egymás megbecsülésén, a tudás, az erkölcsök üszteletén, a törvények betartásán, az építő, szorgalmas alkotó munkán alapuló társadalomban van értelme az életnek. Kötelességünk a ne lopj, ne ölj, szeresd felebarátodat... alapon működő tisztességes, rendezett, fegyelmezett, emberközpontú és környezetvédő társadalmat felépíteni. A pártunk címerében látható galamb szimbólum a nemzeti megbékélésre figyelmeztet, ezért következetesen visszautasítjuk a nemzetet jobb- és baloldalra osztó, az egyik vagy a másik oldalt nemzetellenesnek, illetve nemzeten kívülinek bélyegző megnyilvánulásokat, amelyek az országot egy „belső Trianon’ felé taszítják. Hazánk sorsdöntő feladatok előtt áll, amelyeket csak akkor leszünk képesek megoldani, ha a pártpolitikai nézetkülönbségeken túllépve felismerjük közös nemzeti küldetésünket. Dr. Gyulai Katalin MIÉP-JOBBIK a Harmadik Út 46 éve élek Egerben, szüleim egészség- ügyi dolgozók voltak. Diplomámat Szegeden szereztem, 1991-ben szakvizsgáztam oxyológlából, vagyis helyszíni sürgősség ellátásból. 22 éve mentőorvosként élek hivatásomnak. Az egri majd a füzesabonyi központi orvos-ügyelet orvosaként is járom a megye településeit. Nap mint nap testközelből látom, milyen szegénységben él a vidéki ember. 1999-2005-ig Heves és Nógrád megyében vezető-főorvosként dolgoztam, 10 éve az ÄNTSZ külső munkatársaként régós szakfelügyelő főorvosként tevékenykedem. Programunk a REND PROGRAMJA. Szigorítani kell a BÜNTETÉSI TÉTELEKET, felül kell vizsgálni a privatizációs akciókat, a korrupt vagyonszerzéseket Előnyben kell részesíteni a MAGYAR VÁLLALKOZÓT, TERMELŐT ÉS ÁRUT. A MAGYAR FÖLDET MAGYAR KÉZBEN kell tartani. Határon túli MAGYAR TESTVÉREINK autonómia törekvéseit támogatni kelt AZ EGÉSZSÉGÜGY NEMZETI STRATÉGIAI JELENTŐSÉGŰ, SORSKÉRDÉS. A KERESZTÉNY EGYHÁZAKRA, nevelő és oktató tevékenységükre szüksége van a magyarságnak. A népbutító neoliberális irányzatoknak nincs helyük a KULTÚRÁBAN, OKTATÁSBAN és a MÉDIÁBAN. Pályázati pénzt kérnek zsinagógára, templomra EGER Két pályázat benyújtásáról is döntött tegnapi, rendkívüli ülésén a megyeszékhely közgyűlése. A pince- és partfalveszély elhárítására 17 millió forint állami pénzt tervez fölhasználni a város, az önerő 10 millió forint lesz. Egy európai uniós pályázaton pedig 600 millió forintot szeretnének nyerni a Kis Zsinagóga, a Trinitárius-templom és a Művészetek Háza épületeinek felújítására, korszerűsítésére. A közgyűlés megszavazta, hogy a 2006-2007-es költségvetésből 106 milliós önrészt biztosít az ön- kormányzat a beruházásokhoz. Zárt ülésen tárgyaltak a képviselők a lajosvárosi temető bővítéséről. A szükséges területek megszerzésével kapcsolatos lépések megtételére fölhatalmazták Eger polgármesterét, dr. Nagy Imrét. Az egri önkormányzat arról is állást foglalt, hogy a korábbi elhatározásánál maradva, a hevesi megyeszékhely részt vesz a mezőköves- di-mezőkeresztesi repülőtér fejlesztésében. A polgármestert ez esetben is felhatalmazták, hogy a kellő kötelezettségvállalásokat a szükséges mértékben tegye meg. Főként rendezvényeket támogat idén a tanács tisza-tó, TISZACSEGE Ezúttal a Hajdú-Bihar megyei Tiszacse- gén ülésezett a Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács (TTFT), amelynek tagjai többek közt az idei támogatott pályázatokról is döntöttek. Mint azt Godó Lajos, a TTFT elnöke elmondta, valamivel több mint 82 millió forint pályázati összeg sorsáról határoztak. A pénz 90 százalékát nyári idegenforgalmi és kulturális programok finanszírozására csoportosították, így 3-3 millióval segítik a kilenc Tisza-tavi Fesztivált, de helyi rendezvények is bekerültek a támogatottak közé. Kisebb összegekkel fejlesztéseket is segítettek, olyanokat, mint a poroszlói kemping szennyvízhálózatra történő csatlakoztatása, illetve a szállás akadálymentesítését. Kerekes László, a Tisza-tavi Regionális Idegenforgalmi Bizottság elnöke a szúnyoggyérítés idei ütemtervét ismertette: a belvizes időszak miatt már most megjelentek a vérszívók a tó körzetében, ezért a megszokottól hamarabb indul az irtás, s várhatóan 8-10 alkalommal ismétlik meg ezt az év során. Tervezik, hogy az önkormányzatokat is bevonják a költségek előteremtésébe, várhatóan fele-fele arányban. Végezetül bemutatták az új információs táblákat, amelyeken már szerepel a Village-*- jelzés is. Ml ÜKJÜK Hűl! A liberálisok jelöltje Egerben, Felsótárkányban es Nosrvajon DR. HORUCZI CSABA Miért szavazzak az SZDSZ-re? Egy kis párt, és lehet, hogy be sem jut a parlamentbe! Nem akarom, hogy elvesszen a szavazatom! Nem fog elveszni! Pontosan az SZDSZ parlamentbejutása biztosíthatja a kormánytöbbséget! Eddig a liberálisokra szavaztam, de most az MSZP-t választom, mert nem akarom, hogy Orbán Viktor visszajöjjön. Nem fog! De ehhez éppen az kell, hogy ha szimpatizál a liberálisokkal, akkor szavazzon is rájuk. Az elemzők szerint, ha nem jut be az SZDSZ a parlamentbe, I akkor Gyurcsány Ferenc nem tud kormányt alakítani, és akkor jön Mikola, i Semjén, Kövér, Orbán és a többiek. Unom a politikusok civakodását, én ugyan el nem megyek szavazni! Ne tegye! A demokrácia és a köztársaság legnagyobb ellensége a közöny. Ok elmennek szavazni síppal, dobbal, hangzavarral. Aztán kormányozni is fognak, ugyanígy. A nem szavazás csak arra jó, hogy lemondjunk beleszólási jogunkról, hogy lemondjunk az életünk alakításáról. A nem szavazás kiszolgáltatottá tesz. Kelemen Csaba Magyar Demokrata Fórum Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kelemen Csaba vagyok. A Magyar Demokrata Fórum országgyűlési képviselőjelölbe Heves megye 1. számú választókörzetében. A Magyar Demokrata Fórum, mint Önök érzékelik, nem kíván hangoskodó, dübörgő kampányt folytatni. Úgy gondoljuk, a csendesen elhangzó, szívekhez és értelemhez szóló mondatokra nagyobb szükség van, mint egymás túlkiabálásá- ra. Normális Magyarországot akarunk! Nem akarunk kétpártrendszert, mert az a korrupció melegágya. Amennyiben Ön nagyobb biztonságban szeretné érezni önmagát, családját, vonatkozzék ez a közbiztonságra, a munkahelyek stabilitására, az egészségügyi rendszer magas színvonalú ellátására, a nyugdíjasok tisztességes anyagi és erkölcsi megbecsülésére, rövid- és hosszú távon előre kiszámítható adópolitikára, akkor tisztelettel kérem, támogasson szavazatávaL Azonnali hatállyal megszüntetjük az örökösödési illetéket! Az oktatásban, a kultúrában rendet kell tenni, mert az utóbbi években az értéktelenség, a sekélyesség árasztott el mindent. Stabilitást, biztonságot kínálunk a mezőgazdaságból élőknek, támogatjuk a bortermelőket. és a Termálfürdő • Egerért, • Felsőtárkányért. m Noszvajért, • Szarvaskőért, ■ • a fejlődésért, • Önért L Megújult a Forrás.. Tervek... Varos alatt varos dr. Nagy Imre Ne Orbánt hirdessék a papok kereszténydemokratapárt Szociális piacgazdaság kell A megyei jelöltek Giczy Györggyel. Nem azért indulnak, hogy megosszák a jobboldalt Eger Magyarországon már sokszor meghirdették a szociális piacgazdaságot, de ennek nyoma sincs, a jelenlegi egy szélsőségesen liberális piacgazdaság. A Kereszténydemokratapárt programja az igazi szocális piac- gazdaság megteremtésére irányul, a rendszerváltás veszteseinek megsegítésére - hangsúlyozta tegnap a megyeszékhelyen dr. Giczy György, a két Heves megyei egyéni jelöltet és megyei listát állított párt szakértője. A politikai szervezet sajtótájékoztatóján mutatták be az egri egyéni körzetben induló dr. Frankovics Zsoltnét, a hatvani választókerületben ringbe szálló dr. Bujdosó Erzsébetet és Bácsi Gábort, a területi lista vezetőjét. Giczy György beszélt arról is: nem azért indulnak, hogy megosszák a jobboldalt, tudomásul kell venni, hogy a jobboldalon vannak olyan szavazók, akik semmi esetre sem voksolnának a Fideszre, éppen annak erőszakos, beolvasztó politikája miatt. A Fidesz más pártok után a Kereszténydemokrata Néppártból is fiókszervezetet csinált. - Ez olyan, mint amikor valaki beköltözik a jobboldal házába, kiirt mindenkit, majd kiteszi a táblát, hogy enyém a ház - fogalmazott a politikus. Az egyházpolitikát illetően Giczy megjegyezte: nem lehet olyan militáns hangon beszélni, mint ahogyan azt Semjén Zsolt, a KDNP elnöke teszi. Giczy György II. lános Pál pápa apostoli buzdításából idézett egy részletet, mely szerint tiszteletben kell tartani az evilági dolgok önállóságát, s az egyház nem elegyedik semmilyen politikai közösséggel. Semjén ezzel éppen ellentétesen viselkedik, ezért az ügyben illene már magának az egyháznak is megszólalnia. A keresztény hívek nem azért mennek templomba, hogy a papok, lelkészek politikai nézeteivel ismerkedjenek. A szószékről ne Orbán Viktort, hanem lézus Krisztust hirdessék, mert azért a kettő között van egy kis különbség. A