Heves Megyei Hírlap, 2006. február (17. évfolyam, 27-50. szám)
2006-02-20 / 43. szám
HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2006. FEBRUÁR 20., HÉTFŐ SZOLGÁLTATÁS Eger Logisztika: Válaszolnak a kihívásokra! Nincs lehetetlenség, csak tehetetlenség... Akaratlanul is ez a mondás juthat eszébe annak, aki Légrádi Zoltánt, az Eger Logisztika ügyvezető igazgatóját hallgatja arról, milyen rendkívül nagy fejlődésen vitték keresztül cégüket az utóbbi esztendőben. Hiszen egy olyan időszakban sikerült előre lépniük, amikor is egyre nehezebb piaci feltételek közt kellett megküzdeniük a tengernyi új bel- és külföldi versenytárssal a partnerekért - pontosítsunk - a fizetőképes partnerekért... A cégvezető határozottan szerény, amikor azt mondja, csak nyitott szemmel kell járni, és keményen kell dolgozni. Az eredmények többet sejtetnek! Mert lássuk csak -, a 2001-ben megalakult szállítmányozási vállalkozás amely már az első évek során megháromszorozta forgalmát, mostanra a térség meghatározó szereplője lett szakterületén. Méghozzá oly módon, hogy irányítói további kapukat nyitottak a jövőre. Ilyenek futnak majd az utakon- Folyamatosan változnak a feltételek, változnak az igények. - mondja Légrádi Zoltán. - Ezért döntöttünk úgy tavaly, hogy megvásárolunk egy fuvarozó céget, amely révén még rugalmasabban és megbízhatóbban tudjuk kiszolgálni partnereinket. 2005-től tehát együtt dolgozunk a Kar-ex KfL-vel. Flottánk pillanatnyilag 10 darab 24 tonnás szerelvényből áll, amelyek 2,8-3 méter belmagasságú pótkocsikkal rendelkeznek. Emellett van 7 darab furgonunk is. Valamennyi jármű kiváló műszaki állapotú és 2005-, 2006-os évjáratú. Állományunkat folyamatosan tervezzük bővíteni. Tény, hogy a Kart-ex 1500 m2-es A gyöngyösi csapat gyöngyösi telephelye minden tekintetben alkalmas a terjeszkedésre, annál is inkább, mivel a Budapest, Salgótarján, Eger háromszögének centrumában ideális központja a kamionok, teherautók indításának, és a nyári kényszer stopok idején a parkoltatásoknak is. Az egészséges növekedés értelemszerűen változásokat hozott minden területen. Légrádi Zoltán vezetői feladataiban osztozik Szabó Tibor gazdasági igazgató és Sand Ferenc a Kart-ex Kft. ügyvezetője. A munkatársi gárda tíz főre bővült Egerben, a székesfehérvári központban hárman dolgoznak, így a gyöngyösiekkel együtt harmincöt fős csapat áll az ügyfelek rendelkezésére, az eddigieknél jóval kényelmesebb irodákban! A cég mindig is nagy gondot fordított a megfelelő munkafeltételek megteremtésére, hiszen az egyenletesen színvonalas teljesítményhez nélkülözhetetlen a jó háttér. A dolgozók sokirányú megbecsülése meghozza a maga gyümölcsét. Partnerként lehet számítani a munkatársak szakmaszeretetére, felelős döntéseire, olykor áldozatvállalására is, - ami néha elkerülhetetlen egy olyan munkakörben, ahol kontinensnyi területen kell az árut biztonságosan mozgatni... Az Eger Logisztikánál mindenesetre van mire és kire támaszkodni a jövőt illetően. Ennek ékes bizonyítéka, hogy az elmúlt évben sikerült közel 1 milliárdos forgalmat lebonyolítani, ami 30%-os bővülést jelent!- Ha meg akarjuk tartani jelenlegi partnereinket és a jövendőbelieket is hasonló igényességgel akarjuk kiszolgálni, akkor azonban mindenképpen előre kell - nem menekülnünk, hanem tekintenünk. - fogalmazza meg hitvallását a cégvezető.- Már rövid távon is az a cél, hogy újabb fuvarozó, illetve szálVadonatúj szerelvények... Elérhetőségek: 3300 Eger, Faiskola u. 9. 36/517-215, 36/517-216, 36/518-199, Fax: 36/ 518-198. www.egerlog.hu , E-mail: info@egerlog.hu Kart-ex Kft. 3200 Gyöngyös, Egri u. 30. 37/500439 Fax: 37/303-199 www.kart-ex.hu Románia, Marosvásárhely +40 36/580-162 Székesfehérvár 22/507-417, Fax:22/507-418 Megköszönve üzletfeleink eddigi bizalmát, hűségét, várjuk a további megrendeléseket. lítmányozó cégekkel fogjunk össze, akár vásárlás, akár társulás révén. Fokozottan kell erősödnünk annak érdekében, hogy a következő kihívásra, az unió további bővülésére is megfelelőképp tudjunk majd reagálni. Már ennek jegyében hoztuk létre a romániai Marosvásárhelyen új cégünket (szintén Eger Logisztika néven), ahol hárman foglalkoznak ügyfeleink megrendeléseinek teljesítésével. Nos, jól érzékelhető, hogy egy szilárd középvállalkozás van kibontakozóban, olyan, amelynek erejéből már arra is futja, hogy különböző technikai sportokat, illetve a Fekete Sas kosárlabdacsapatát támogassa, valamint hogy gyakorlati képzéssel részt vállaljon a felnövekvő generáció kinevelésében is. Mindenképpen megérdemlik, hogy szurkoljunk nekik. ▲ ■ Az Eger Logisztika idén januárban a korábbi Vörösmarty utcai címről a Faiskola u. 9. szám alá költözött, ahol is a Vilati üzemszékházá- ban bérel tágas helyiségeket. TELEVmÓ-MŰSORl A tvr-hét ajánlásával mmmmm 6.00 Reggeli - Süss fel, nap! Ébresztőshow 9.00 Receptklub (ismétlés) 9.15 Top Shop 10.15 Delelő - Fényes nap Vidám magazinműsor 11.35 Receptklub 11.45 06-81-603-000 WA 6.00 Magellán © 6.25 Tények reggel 6.55 Mokka 9.05 Szóda Telefonos játék 10.05 Teleshop 11.40 Hajrá, skacok! (mexikói sorozat - 6.) 5.40 Agrárhíradó 5.50 NAP KELTE 9.00 Parlamenti napló 10.00 Híradó 10.05 Telesport - 20. téli olimpia Alpesi sí, férfi óriásműlesiklás 11.45 A sokszínű vallás (8.) 5.40 Agrárhíradó 5.50 NAP KELTE 9.00 Válaszd a tudást!- Szegedről Benne: Tudásakadémia 11.05 Századfordító magyarok - Solti György 12.00 Hang és lélek mélyén... 6.30 TV-Shop 7.30 Űrbalekok (27.)© 8.00 TV-Shop 9.00 Nyerő percek 10.10 Gyilkos sorok © (amerikai sorozat) 11.10 Vadmacska © (venezuelai sorozat - 36.) 6.00 REGGEL 8.00 KIKÖTŐ (Ismétlés) 8.30 Négyzetméter (Ism.) 9.00 Majd a komornyik (angol sorozat-23/16.) 10.20 Etűdök 10.30 Bűvölet (Ismétlés) © 11.30 Kívánságkosár 6.00 Tigrislesen © 7.00 Irán a természetbúvár szemével (1.) 8.00 Merész régész (1-2.) 9.10 Miből lesz a cserebogár? 10.20 Világörökségek három kontinensen (6.) 11.20 Donna játszóháza 13.15 Párizs rejtelmei © (francia-olasz kalandfilm) 15.05 Disney-rajzfilm 15.35 Rejtélyek kalandorai © (amerikai kalandfilmsorozat) 16.30 A szembesítőshow © 17.30 A kibeszélőshow © 18.30 Híradó Esti kiadás 13.00 Játékidő 13.55 Trója © (amerikai-görög kalandfilm) 15.30 Anita, a bűbájos... 16.00 Knight Rider ® (amerikai akciófilm-sor.) 17.00 Hetedik mennyország 18.00 Lisa csak egy van 12.00 Híradó délben 13.00 Nemzetiségi magazinok 14.00 TS - 20. téli olimpia Alpesi sí, férfi óriásműlesiklás 15.00 Kalandos nyár © (francia sorozat - 142/134.) 16.05 A Szaharában M. Palinnel 13.00 Közvetítés a parlament üléséről 16.30 NAP NYUGTA 19.00 Kultúrház 19.25 Esti mese Magyar népmesék; Vackor az első bében 19.40 Membrán 12.10 Vészhelyzet (ism.) © 13.10 Kojak © 14.15 Halálbiztos diagnózis © 15.15 Gyilkos sorok © (amerikai krimisorozat - 52.) 16.15 Magnum © (amerikai akciófilm-sor.) 17.20 A Vadmacska új élete © 14.00 Minoritates mundi 14.35 A kék mélység titkai (ausztrál sor. - 6/3.) 15.05 Városok, művészet, történelem - Veneto 15.25 Mindennapi tudomány 16.00 Heuréka! 16.30 Világunk 12.30 Folytassa, Jamie! 13.30 Tudomány a tengerért (1.)© 14.30 Autók - A formatervezés Zagato (2.) 15.05 TELEF0RTUNA 16.10 Tengeri történetek A tenger dalnokai 19. 19 20 Sí20 00 Fókusz © Közszolgálati magazin 40 Legyen ön is milliomos! Műsorvezető: Vágó István 20 Barátok közt. (magyar sorozat) 55 Végveszély © (francia katasztrófafilm, 2003-2/1-2.) 89+90' Fsz.: Richard Bohringer, Ilona Grübel 18.30 Tények Hírműsor 19.00 Jóban Rosszban (magyar sorozat) 19.30 Aktív Magazin © 20.10 Áll az alku Szórakoztató vetélkedő 21.10 Frel-dosszié © Frei Tamás műsora 22.20 A főnök felesége ® (amerikai vígjáték, 1986) Fsz.: Daniel Stern 17.25 A NAGY Vita© 18.00 Híradó 18.10 Körzeti híradók 18.24 Esti mese 18.50 Szomszédok (magyar sorozat) 19.30 Híradó este Sporthírek. Időjárás 20.05 Telesport Műkorcsolya, jégtánc; Összefoglaló. 20.05 Híradó este Sporthírek. Időjárás 20.35 Kultúrház Kultúra, szórakozás, szabadidő napról napra 21.05 Fllmidő Fények és képek 22.00 A Magdolna-nóvérek © (ír-angol film, 2002) 114’ Fsz.: Nora-Jane Noone, Anne-Marie Duff 18.25 Vészhelyzet © (amerikai sorozat -103.) 19.25 Nevess csak! (kandikamera-show) 20.00 Forró szél (jugoszláv vígjátéksor. - 4.) 21.20 A bilincs szorításában © (amerikai akciófilm) 89’ 23.00 Buffy, a vámpírok réme (am. akciófilmsorozat- 120.) © 17.30 KIKÖTŐ 18.00 Híradó. Sport 18.30 Váltó 18.40 Mese 19.00 Bűvölet© (olasz sorozat - 60/58.) 55' 20.00 Deed bíró © (angol krimisor.-13/6.) 89' 21.30 Híradó. S|X>rt 21.55 KÖZBESZÉD 16.45 Bújj a bőrükbe! (10.) Denevérek 17.40 Kimerülő erő (3.) A nagy lehetőség 18.40 Irány a nagyvilág! © 19.40 Hidegháborús patthelyzetek (3.) © 20.45 Haditerv (8.) 21.45 Vincent Van Gogh © 22.45 Művészet és történelem (2.) © 0.25 így készült: J Bizonyítás © y 0.50 Találkozások - este Sztármágazin © 1.05 AutóMánia spQ (ismétlés) 1.35 Fókusz (ismétlés) © 23.55 Esküdt ellenségek © (amerikai krimisorozat - 5.) 0.50 Dolce vita © Férfimagazin 1.20 Tények este 1.50 A gyilkos bálna © (am. kalandfilm, 1977)88' 23.00 Hétfő este 23.45 Híradó. Időjárás 23.50 Sporthírek 23.55 Futballistafeleségek (angol sor. - 9/3.) 48’ © Fsz.: Zoe Lucker, Gary Lucy, Laila Rouass, Ben Price 23.55 Záróra 0.45 Bartók 125 1.05 Válaszd a tudást! Szegedről (ism.) 2.05 Tudásakadémia Venetianer Pál akadémikus előadása (ism.) 23.45 UEFA Bajnokok Ligája- magazin 0.20 Alul semmi © (amerikai sorozat-81.) 0.45 Káma-szútra © (amerikai erotikus filmsorozat, 2000 -1.) 22.15 Orosz dokumentumok © (japán dok.-film - 2/1-2.) 23.55 Se künn, se benn Erdély és Moldva határán 1.05 Híradó. Sport 01:35 Nehézsorsúak (magyar dokumentumfilm) 23.40 A klltorisz- Tiltott gyönyörök? © (francia dokúmentumfilrn) 0.50 A régészet kalandja A Nazca-kód megfejtése; Alsö-Szászország történelmének nyomában *»>- ' 13.15 Párizs rejtelmei - francia-olasz kalandfilm 21.10 Frel-dosszié - Frei Tamás műsora 23.55 Futballistafeleségek - angol sorozat w 22.00 A Magdolna-nővérek - ír-angol film 20.00 Forró szél - jugoszláv vígjáték 9.00 Majd a komornyik - angol sorozat 16.45 Bújj a bőrükbe! - ismeretterjesztő film 6.05 Hírek, ismétlések. 15.00 Híradó. Sport 1535 Célpont. 16.05 Sorok között 17.00 Híradó. Sport. 1735 Csintalan. 1830 Hírek. 1835 Esti gyors. 19.00 Híradó. Sport 1930 Esti gyors. 2035 Lapzárta. 21.00 Híradó 21. Sport. 2135 Hírvilág. 22.00 Híradó. Sport. 2230 BBC-híradó. 23.05 Ingatlanpiac. MAGYAR ATV 1035 Rajzfilmek gyerekeknek. 12.05 Laci bácsi konyhája. 13.15 Ki ad kevesebbet? 1520 Játszma. 1635Természetfilm. 17.00 Filmsorozat 18.00 Fórum. 19.00 Híradó. 1925 24 óra. 20.00 Filmsorozat. 21.00 Friderikusz most. 22.15 Újságíróklub. 23.00 Híradó. 23.10 Sporthírek. 2325 Játszma. 0.15 24 óra HALOZAT FILMMÚZEUM 745 A tenger gyermekei. 930 A remény városa. 11.15 Walter és Henry. 13.00 Providence. 14.00 A kis hableány, 15.45 A tenger gyermekei (am. film). 1730 A remény városa (am. film). 19.15 Providence. 20.15 Kisvárosi gyilkosságok (am. krimi). 22.00 Az ü$- osztály (am. krimisor.). 2330 Vért vagy életet! 9.00 Rímek, sorozatok. 1430 Diafilmmúzeum. 15.10 Rejtett hibák nyomában. 1530 Féne- ®«ekek. 1555 Italian SecretService(olasz-fr. film). 17.45 A buszon (1.). 18.15 Hollywoodi riválisok (1-2.). 20.00 Magyar filmhíradó. 2030 Meghökkentő mesék. 21.00 Fantozzi (olasz film). 22.40 Diafilmműzeum. 830 Német labdarúgás. 11.15 Erős emberek. 12.45 Snooker. 15.15 T-Mobile-maga- zin. 1530 Horgászsport 16.00 Férfi vízilabda. Posillipo-Domino BHSE. 17.15 Spanyol labdarúgás. 18.15 Olasz labdarúgás. 1930 FA- kupa. 2030 Francia labdarúgás. 2130 Német labdarúgás. 2230 Portugál labdarúgás. 1535 Hunyor-major. 16.00 Maya és Miguel. 1630 Blinky Bili kalandjai. 16.55 Clifford, a nagy piros kutya. 17.10 Bicsi Bocs kalandjai. 17.20 Maszkabál. 1725 Babar. 1750 Kérem a következőt! 18.05 Andersen, a mesemondó. 1835 Marsupilami. 19.00 Apu és én. 19.05 Hunyor-major. 1930 Maya és Miguel DISCOVERY^ ■H 12.00 Motorkerékpár-építő vb. 13.00 Wind- sor. a királynő kastélya. 14.00 Fából vaskarika. 15.00 Városi felfedezők. 16.00 Autókereskedők. 17.00 Flúgos futam. 18,00 Száguldó masinák. 19.00 Állítólag.... 20.00 Amcsi motorok. 21.00 A minden képzeletet felülmúló piramis. 22.00 A nulladik óra.