Heves Megyei Hírlap, 2006. február (17. évfolyam, 27-50. szám)

2006-02-01 / 27. szám

3 2006. FEBRUÁR 1, SZERDA - HEVES MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP Kíváncsi-e még az ügynöklistára? Nagy Sándor Kerecsend- Figyelemmel kísérem a hír­adásokat, és mindig meglepő­döm, amikor egy-egy közéleti emberről kiderül, hogy őt is be­szervezték. Ennek ellenére az a véleményem, hogy ami volt, az elmúlt. Ötven év távlatából elég nehéz megítélni az akkori körülményeket. Engem bizony már nem nagyon érdekel az ügynökkérdés.- Aki kíváncsi, most is megte­heti, hogy utánajárjon ezen idő­szaknak, annak, hogy a kör­nyezetében kik jelentettek róla. Kis kíváncsiság bennem is van, de annak nem sok értelmét lá­tom, hogy újra ez a kérdés von­ja el a figyelmet a fontosabb dolgokról. Ha eddig nem jutot­tak eredményre a döntésho­zók, már mindegy.- Számomra az lenne erkölcsi­leg elfogadható, hogy a ma még élő közszereplők őszintén fel­tárnák a múltjuk homályosabb részleteit. Ezzel magukat is vé­denék, s a fiatalabbak is tisz­tábban látnák a sötét kort. Egyébként 200ó-ot írunk. Az ügynöktörvény megalkotásá­nál fontosabb feladatok állnak a politikusok előtt.- Engem személy szerint iga­zából már nem érdekel az ügynökösdi. Pár esztendeje ta­lán lett volna még értelme a tel­jes nyilvánosságnak. Hidegen hagy az is, hogy időnként be­dobnak egy-egy nevet, hogy az­tán napokig ezen rágódjanak az emberek. Szerencsésebb lenne, ha a gazdaság szekerét próbál­nák kiemelni a kátyúból. A Ford Focus megvan, a lövöldözőt még üldözik Hasznos tanácsok, nemcsak fiataloknak (-y) gyöngyös A közeli napokban történt két bűnügyben is új, po­zitív fejleményekről tájékoztatta tegnap lapunkat Soltész Bálint r. főhadnagy, ügyeletes rendőrsé­gi sajtóreferens. Mint korábban már beszámol­tunk róla, az elmúlt hét végén, szombaton a mátraaljai város egyik utcáján lövöldözött ellenlá­basaira a helybeli Rab László, aki tette után szürkészöld Ford Focus Combi személygépkocsin menekült el. Nos, kedden a bűn­üldözők egy Gyöngyöshöz köze­li parkolóban bukkantak rá a jár­műre, amelyet szakértők vizs­gálnak. Rabot továbbra is körö­zik, hiszen több emberen elkö­vetett emberölés kísérlete bűn­tett megalapozott gyanúja miatt indult ellene eljárás. Felkutatták a rendőrök azt a 10 milliós kocsit is, amelyet - mint megírtuk - egy családi ház lezáratlan udvaráról vitt el az el­követő. Tegnap az autót a gyön­gyösi nyomozók meglelték egy városbeli garázsban, s átadták a boldog tulajdonosnak. Tudják, ki a tettes, ellene elfogatóparancsot adtak ki. hatvan Két intézményt adtak át egy időben a napokban a Grassalkovich-kastély nyugati szárnyában. Érsek Zsolt polgár- mester avatta fel a teleház- térinformatikai rendszert, s az ifjúsági informatikai és infor­mációs irodát. A teleházra szánt 6 millió fo­rintos költséget a „Kastély és korzó” projekt keretében, uniós pályázaton nyerte az önkor­mányzat. Az intézményben kor­szerű technikai felszereltség vár­ja az internetezni vágyókat, de turisztikai információs szolgálat is lesz. Az ifjúsági információs és ta­nácsadó iroda a jövőben 9-től 17 órától várja az érdeklődőket. Ez a projekt 3,5 millió forintba ke­rült, amit részben az Ifjúsági, Szociális, Családügyi és Esély­egyenlőségi Minisztérium, rész­ben az önkormányzat, részben a Grassalkovich Alapítvány fi­nanszírozott. Az irodában a fia­talok hasznos tanácsokat kap­hatnak a szabadidő eltöltéséhez, a diákkedvezmények felhaszná­lásához, de a jogi kérdésekkel, a pályaválasztással, a munkaerő- piaccal kapcsolatos felvetéseikre is válaszolnak. ÁLLÁSPONT Direkt Tari Ottó dohányzóm. Napi ötven szálat szívok el olyan cigarettafajtából, amelynek a nem is oly régi szlogenjéből - erős hazai - az előbbi állítást környezetem is igazolhatja. Mindezt azért bo­csátom előre, hogy az alábbiakat olvasván ne­hogy valaki az antinikotinisták elfogultságával vádoljon. az egyik este két csinos, huszonéves lány kereste fel ked­venc kocsmámat. (Lehet, hogy más szórakozóhelyet is meglá­togattak aznap; honnan tudhatnám, hiszen épp kedvenc kocs­mámban tartózkodtam.) A pult közelében helyet foglaló vendé­gekkel való kedélyeskedést követően kuponszerű fecnik kerül­tek elő, amiket a csajok szétosztottak a jelenlévők között. Mint kiderült, a papír egy cigarettamárkával kapcsolatos kérdéssort tartalmazott. egy direkt-marketing kellős közepén találtam magam. Bizo­nyára Önök is átéltek már hasonlót: ki kell tölteni a cédulát - lehetőleg célirányosan esetenként odabiggyeszteni nevet, cí­met és telefonszámot, s az ember öngyújtót, naptárt vagy más csiricsáré ajándékot kap cserébe. Előfordult már az is, hogy hónapokkal később postán érkezett meg a küldemény... a lányok tehát kiosztották a lapokat, én pedig felháborod­va konstatáltam, hogy kihagytak a szórásból. Csak a har­minc éven aluliakat keressük meg - felelték kedvesen, ami­kor szóvá tettem a dolgot. Magyarázatukat hallván az első gondolatom nem is az volt, hogy ilyen bombázók szemében én már vénembernek számítok - belátom, szürke borostám­nak köszönhetően az elvárt 10-15 évnek jó, ha a felét leta­gadhatom -, hanem az, hogy bezzeg a főnökasszony szerin­tük még belefér az általuk vázolt életkori kategóriába. (Haha- ha, mondanám némiképp irigyen, ha nem hölgyről lenne szó.) Csak néhány pillanat elteltével esett le, hogy hoppá, várjunk csak, itt holmi ártatlan jópofizásnál azért többről van szó... Illetve: kevesebbről. Itt egy olyan korcsoportot pró­bálnak bevonni valamibe, amelynek a tagjai talán még kellő­képpen határozatlanok. az ellenérvek nem konkurálhatnak a lányok természetes szépségével, bájával. Talán még az sem, ha az ember a legradi­kálisabb lépéshez folyamodva - „nesztek, ezt akarjátok?!” fel­kiáltással - a padlóra sercint egy kiadósat. Tudják, egy szép barnát, amit csakis napi félszáz spanglitól képes produkálni. Játsszon Karikázza be a helyesnek Ítélt választ, ragassza fel egy levelezőlapra, és 2006. február 6-ig küldje be elmünkre (3301 JÁTÉK EGER, Pf. 657.) Melyik folyójárói kapta a nevét India? 1. Indus 2. Itt gesz 3. Indiana 4. Gangesz j Múlt heti játékunk helyes megfejtése. 1. Igaz Múlt heti játékunk nyertese: Racsek Zoltánná Heves, Ady Endre út 47. aki Nora Roberts: A múlt nyomában című könyvét kapja ajándékba. A helyi nyugdíjasklubból egy három­tagú csapat képviseli a települést Az önkormányzat képviselőtestüle­te február 7-én este hat órától ülé­sezik. A napirenden a község ez évi költségvetésének első fordulós vi­tája szerepel. Mátraderecske - Az önkormány­zat vezetése a napokban tartott közmeghallgatást a lakosság rész­vételével. A fórumon Zám Ferenc polgármester tájékoztatta a jelen­lévőket az elmúlt év eredményeiről és az idei tervekről. Nagyréde - A helyi néptánccsoport számára új táncok betanításához és szakmai táborok szervezéséhez pályázik támogatásért a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumá­hoz a Nagyrédei Környezetvédők és Hagyományőrzők Egyesülete - tud­tuk meg Mészáros Tibor elnöktől. A ,.Tengertánc I.” elnevezésű kiíráson való részvétellel 200-300 ezer fo­rinthoz szeretnének hozzájutni. Parádsasvár - a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány, mint közhasznú szervezet, az elmúlt években folya­matosan bővítette az üdülési támo­gatásra fordítható összeget, tavaly már 1,5 milliárd forintos keret állt rendelkezésre, mely mintegy száz­ezer személy részére biztosított tá­mogatást. Az alapítvány az idén 2,3 milliárd forint értékben kívánja tá­mogatni a szociálisan rászorultak pihenését, kikapcsolódását, rekreá­cióját, ami körülbelül 150 ezer szo­ciálisan hátrányos helyzetű ember anyagi megsegítését jelentheti. A mátrai településen Jánosi Péter, a Sas-Vár Sport, Kultúra és Ifjúságne­velő Egyesület elnöke (tel/fax: 06- 36/373-179) segít a pályázatok el­készítésében, sőt bizonyos határig az önrészek átvállalásában is. Az egyesülettől felkeresik az érintett szervezeteket, személyeket is, hogy minél többen kihasználhassák ezt a kedvező lehetőséget. Pétervására - A Pétervásárai Többcélú Kistérségi Társulás teg­nap délelőtt megtartott ülésén döntöttek a támogatói szolgálat lét­rehozásáról, az állati eredetű hulla­dékok elhelyezéséről, megtárgyal­ták az idei költségvetés tervezetét, majd a vidékfejlesztési menedzser beszámolóját hallgatták meg. Szentdomonkos - Ma reggel 9 órakor a polgármesteri hivatalban tart ülést az önkormányzati testü­let. A képviselők az idei költségve­tés első fordulójának tervezetét te­kintik át. SZŰCS - Ma, mint minden szerdán, 10 és 12 óra között a bányatelepi rendelőben várja a pácienseket az új orvos, dr. Pékár-Szilágyi Csaba. Egyéb napokon Egercsehiben, a rendelőben kereshetik fel a bete­gek a háziorvost. Szűcsi - Tegnap tartották meg a településen a képviselő-testület idei első ülését. A grémium tájé­koztatót hallgatott meg a kábelte­levíziós rendszer működéséről, a művelődési ház és a könyvtár te­vékenységéről, majd első forduló­ban tárgyaltak az idei költségve­tésről is. Ugyancsak tegnap meg­emlékeztek a község szülötte, Baj­za József születésének 202. évfor­dulójáról. Az önkormányzat illeté­kesei megkoszorúzták az irodal­már szobrát, majd az általános is­kolák tanulóinak műsorát követő­en Széplaki Sándor, a hatvani Baj- za-gimnázium nyugalmazott peda­gógusa méltatta Bajza életművét. Vámosgyörk - Alakuló ülést tar­tott a napokban a helyi lövész egyesület. A szervezet létrehozásá­nak módjáról Bódi Zsolt szervező tájékoztatta a rendezvényen meg­jelent 16 érdeklődőt. A találkozón a jelölőbizottság tagjait is kiválasz­tották. A leendő tagok február 3­án, pénteken 19 órakor találkoz­nak ismét a közösségi házban, ahol várhatóan döntenek az egye­sület vezetőjének személyéről is. Verpeiét - Álarcos bállal egybekö­tött Dj. Danes diszkóra várják a nagyközség lakóit szombaton este a Petőfi Sándor Közösségi Házban. A résztvevőknek jelmezben vagy ál­arcban kell érkezniük, a nosztalgia­zenét Danes Tibor szolgáltatja. A program 20 órakor kezdődik. Bő­vebb felvilágosítást az 559-087-es telefonszámon kaphatnak az ér­deklődők. Zagyvaszántó - Hamarosan a he­lyiek postaládájába kerül az önkor­mányzati újság idei első száma. A kiadványban beszámolnak az év végi ünnepségekről és kulturális rendezvényekről, valamint az aktu­ális tudnivalókról. Barta László Egerbocs Frecskó Zoltán Hangony Kisgergely Károly Noszvaj

Next

/
Oldalképek
Tartalom