Heves Megyei Hírlap, 2006. január (17. évfolyam, 1-26. szám)

2006-01-11 / 9. szám

15 2006. JANUÁR 11., SZERDA - HEVES MEGYEI HÍRLAP SPOR T - H I R D E T É S Euro-2012: a kormány a pályázat mellett áll MTI labdarúgás Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kedd délelőtt a Parlamentben fogadta a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokság magyar pályázati szervezőbi­zottságának tagjait, s a megbe­szélésen egyér­telművé vált, hogy a kormány teljes mellszéles­séggel támogatja a rendezési szán­dékot. A találkozón jelen volt Lamperth Móni­ka belügyminiszter, Ábrahám Attila, a Nemzeti Sporthivatal el­nöke, a négy kijelölt rendező vá­ros (Budapest, Debrecen, Győr és Székesfehérvár) polgármeste­re, valamint Kisteleki István, a labdarúgóliga vezetője is. A meg­beszélést követő sajtótájékozta­tón az NSH első embere kijelen­tette, egyetértés volt abban, hogy az állam számára fontos a pályá­zat sikere, s hozzátette, ameny- nyiben december 8-án az UEFA döntése nyomán Magyarország és Horvátország rendezhetné meg az ese­ményt, az előze­tes tervek alap­ján 160 milliárd forintot fordíta­nának a konti­nensviadalra. A május 31-ig le­adandó végleges pályázatra az NSH 70 millió forintot különített el, amelyet Kisteleki István a li­ga részéről további 70 millió fo­rinttal egészített ki, de Szalay Pé­ter projektmenedzser szerint ez az összeg is kevesebb a négy év­vel ezelőtti 250 milliónál. Ők biztosítják a 160 milliárd forintot ■ 66 milliárd központi forrás ■ Önkormányzatok ■ Nemzeti Fejlesztési Terv ■ Magántőke Matthäusnak 2008-ig szóló szerződése van? MTI labdarúgás Az MTI érdeklődé­sére Lothar Matthäus sem meg­erősíteni, sem cáfolni nem kí­vánta az nbl.hu internetes szak­lap azon értesülését, hogy 2008- ig szóló szerződése van a ma­gyar labdarúgó-válogatott szö­vetségi kapitányaként, s az ere­detileg a 2005-ös év végéig érvé­nyes kontraktusát már szeptem­berben meghosszabbították.- Ügyfelem, Lothar Matthäus szerződése 2008 végéig érvényes a Magyar Labdarúgó Szövetség­gel. A kontraktust ugyanis még tavaly szeptemberben meghos­szabbították vele - mondta a hon­lapnak dr. Arne Gobert, a német szakember ügyvédje.- Az igaz, hogy tavaly ősszel elküldtem egy levelet a részére, amelyben jeleztem, hogy az el­nökségi tagok közül nyolcán fel­hatalmaztak arra, hogy tárgyal­jak vele a folytatásról, de ez nem hivatalos megállapodás. Tény, Lothar Matthäus FOTÓ: LÉNÁRT MÁRTON hogy szerettem volna, ha folytat­ja a munkát a válogatott élén, de jelenleg semmilyen szerződése nincs az MLSZ-szel - nyilatko­zott Bozóky Imre, az MLSZ volt elnöke. Gyöngyös - Miskolc a legjobb 16 között kézilabda - A Magyar Kézi­labda Szövetség által elkészí­tett sorsolás szerint a Gyön­gyösi Főiskola KK NB 1/B-s férfi csapata az NB 1.12. he­lyén álló Hárgita KC Miskolc együttesével találkozik a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében. A talál­kozót várhatóan február 15- én rendezik a gyöngyösi Kálvária-parti csarnokban. Az AgriaRC február 10-én fogadja a Vasast röplabda - A székesfehér­vári MÁV Előre csapatát bú­csúztató Agria RC Eger NB I- es női csapata február 10-én, pénteken 17 órától fogadja a Vasas együttesét a Magyar Kupa negyeddöntőjében. Kedden Sainz volt a leggyorsabb autósport - A spanyol Carlos Sainz érte el a leg­jobb időt a Dakar-rali Kiffa és Kayes közötti 10. szaka­szán. Az összetettben to­vábbra is a címvédő francia Stéphane Peterhansel vezet. Andy Caldecott ausztrál mo­toros hétfői tragikus halála miatt a kétkerekűek kedden versenyen kívül teljesítették a 333 km-es útvonalat. Zavadszky Gábor- emléktorna Cipruson labdarúgás - Január 25-én tornát rendez Zavadszky Gá­bor emlékére a néhai futbal­lista utolsó klubja, a ciprusi Apollon Limasszol. A viada­lon a Cipruson légióskodó magyarok válogatottja, az ott edzőtáborozó román Steaua Bucuresti és a Ferencváros, valamint az Apollon lép pá­lyára. A rendezvény teljes bevételét a Zavadszky család megsegítésére fordítják. HEVES"*11 HÍRLAP Helyből i/ legjobb Pályázati felhívás! Az Axel-Springer Magyarország Kft. Heves Megyei Irodája pályázatot hirdet tapasztalt hirdetési tanácsadó részére. Elvárásaink: • legalább középfokú iskolai végzettség (felsőfokú végzettség előnyt jelent) • kiváló kommunikációs képesség • kreatív gondolkodás • jó szervezőkészség • saját személygépkocsi • telefon Amit ajánlunk: • egy nagy múltú napilap kollektívájához tartozás • magas jövedelem • folyamatos képzés Várjuk kézzel írt, fényképes szakmai önéletrajzát. A pályázatokat 2006. január 18-ig kérjük eljuttatni az alábbi címre: 3301 Eger Pf. 23 Halasztani a döntést len-kupa Olasz leckéből Bresciában vizsgáznak az egriek Kemény, küzdelmes mérkőzés vár az egriekre ma este FOTÓ: LÉNÁRT MÁRTON fensthermlfi] MŰANYAG NYÍLÁSZÁRÓK ^HUNGÁRIA PC Bajzát R. VÍZILABDA LEN-KUPA Negyeddöntő, 1. mérkőzés Leonessa Pompea Brescia (olasz)- Brendon-Fenstherm-ZF-Eger Brescia, szerda, 20.30. V.: Rajevics (szerb), Kouretasz (gö­rög). Az olasz-orosz-olasz utazá­sokkal tarkított LEN-kupa- sorozatban az egrieknek ismét sikerült a lehető legnehezebb el­lenfelet kifogni. Az Alitalia és a Malév járatával kedden a kora délutáni órákban Milánóba érke­zett a csapat. A mieinket elkísér­te dr. Horuczi Csaba, Eger alpol­gármestere is. A Milánó Brescia közötti másfél órás buszozást kö­vetően a szeptember végén meg­ismert Novotel-2 Hotelben foglalt szállást a delegáció. Gerendás György vezetőedző a ma esti mérkőzés időpontjában tartotta meg első edzését. Bemelegítés­ként az uszodáig sétát rendelt a szakvezető. A játékosok kellő óvatosság­gal, de azért bizakodva látják a szerda esti mérkőzés esélyeit. Kiss Csaba csapatkapitány: - Nehéz meccsre számítok, de nem szabad úgy odaállnunk, hogy ússzuk meg kis különbsé­gű vereséggel. Elszántan és fe­gyelmezetten kell küzdenünk az elsőtől az utolsó percig. A leg­utóbbi 15-10-es derbin balsze­rencsés gólokat kaptunk, és pi­cit a „medence is lejtett”. A já­ték képe alap­ján szorosabb is lehetett volna a végeredmény. Bízom benne, sikerül úgy zárni, hogy január 28-án (19 óra) Eger­ben legyen esélyünk kiharcolni a továbblépést. Nyéki Balázs: - ló csapat a Brescia, ám nincs olyan erős, mint a Domino-BHSE. Arra em­lékszem vissza az előző találko­zóról, hogy sokáig mi uraltuk a Nyéki Balázs játékot, akadt néhány balsze­rencsés mo­mentum, ami­vel megfordult az állás. Nem hiszem, hogy félnünk kelle­ne, képesek va­gyunk a szoros ' " \\\- Kemény mér­Kiss Csaba JUáredményre. Karol Baco: kőzés lesz, fizi­kailag is erős együttes az olasz, nem vé­letlenül vezeti a bajnokságot. Okosan, nyu­godtan kell pó­lózni, hogy jó Karol Baco eredményt ér­jünk el. A mérkőzésről a www.egerwaterpolo.hu internetes honlap online közvetí­tést ad. A további párosítás ______________ _______________Santo______________ B issolatti Cremona - Dinamo Moszkva ______________Szombat_____________ ____________Panioniosz - FTC___________ J adran Split - Szintez Kazany Kempelen-torna és házi bajnokság Andomaktályán sakk Szombaton 9 órától az Andornaktályai Általános Isko­lában rendezik a hagyományos Kempelen-sakktornát, egyben az andornaktályai sakkbajnok­ságot. A svájci rendszerű, 7 for­dulós viadalra 8.30 és 8.45 óra között lehet nevezni a helyszí­nen, vagy előzetesen Vámosi Lászlónál a 36/430-135-ös tele­fonszámon. A felnőtt és 14 éven aluli kate­góriában kiírt, mérkőzésenként 2x25 perces játékidejű esemény­re nevezési díjat nem kell fizet­ni. Az első három helyezett és a három legjobb andornaktályai játékos értékes tárgyjutalomban részesül. HEVES M»‘HÍRLAP tea. cYOncrOi. hatvan, hevei, nizmtowy. Vwjt lőrinci. ptraivAsARA váromk es Kamm nahlapm Kiadja az Axel Springer-Magyarország Kft. Heves Magyal Irodája. Felelős kiadó a hit. ügyvezető Igazgatója | Főszerkesztő: STANGAISTVÄN j Kiadóvezető: PERJÉSI ATTILA í Vezető szerkesztő: | DR. SZALAY ZOLTÁN l Lapszerkesztők: .! HAVAS ANDRÁS. KÜHNE GÁBOR MB | Szerkesztőség és kiadó címe: j 3300 Eger. Barkóczy u 7. sí (Pf. 23.) | Telefon: 36/513000, fax 36/513-605. I. E-mail cím: hmhirlap@axels.hu f ügyfélszolgálati iroda: j Eger, Széchenyi u. 32., Tel: 36/410-427 l Hirdetési vezető: MOLNÁR ZOLTÁN l Telefon: 36/513634. fax 36/513630 I Telefonos hirdetésfelvétel: 36/410427 Terjesztésvezető: FARKAS GABOR Telefon: 36/513-644, fax: 36/513-646 Előfizetés a kiadónál. Telefon: 80/513-646 (ingyenesen hívha- ! tó). Telefax: 36/513-646, valamint a terü­leti ügynökségeknél és a kiadó kézbesítői­nél közvetlenül, postautalványon és átuta­lással a KHB 10403507-35017327- 00000000 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés dija egy hónapra 1600 Ft negyedévre 4800 Ft fél évre 9600 R. egy évre 19200 Ft Hirdetésfelvétel, előfizetés a gyöngyösi I (3200 Gyöngyös, Török Ignác u, 8. sz. TeL/fax: 37/311-697) és a hatvani irodá­ban (3000 Hatvan, Kossuth tér 23. TeL/fax: 37/341-051). Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyarország Kft. Heves Megyei Irodájának terjesztő hálózata végzi, az árusítás az ÉSZAKHÍR Rt. regi­onális árushelyein keresztül történik. HU ISSN 0865-9109 Készült: Szilády Nyomda Kft., Kecskemét Felelős vezető: Boros Gábor Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a külön­böző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. résztvevők által személyesen, írás­ban, telefonon. SMS-ben, interneten, e- mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ah­hoz, hogy azok felhasználásával a Társa­ságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is vég­zik (Axel Springer-Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Nép­újság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesít­sük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik kö­réről, felhasználásuk módjáról és céljá­ról és bármikor kérhetik azok helyesbí­tését, felhasználásuk korlátozását, illet­ve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Heves Megyei Hírlap bármely részének másolásával terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásávalkapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Heves Megyei Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. Kéziratokat és fotókat nem érzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált.

Next

/
Oldalképek
Tartalom