Heves Megyei Hírlap, 2006. január (17. évfolyam, 1-26. szám)

2006-01-03 / 2. szám

2006. JANUÁR 3., KEDD - HEVES MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 3 Hatvanhatmilliós felújítás új munkahelyek A laktanyát nyáron népesíthetik be a vállalkozók A Tamási Áron Általános Iskola felújítására 66 millió forintot nyert az önkormányzat fÉtervására A többszörösen hátrányos helyzetű települése­ken hathatós kormányzati támo­gatás nélkül nehéz látványos fej­lődést produ­kálni, ennek ellenére - ha lassan is - má­ra komfortos­sá vált a város. Tavaly a szennyvízbe­ruházás befe­jezése után cé­lul tűzték ki az egészséges ivóvíz biztosítását. Pál László polgármester szerint erre sikerrel pályázott az önkor­mányzat, s a 135 milliós beruhá­zás eredményeként szeptember­től minden háztartásban jó minő­ségű vizet ihatnak. Évek óta ki­emelt feladat az utak és a járdák felújítása: tavaly a Hársfa és a Ró­zsa útra pályáztak eredménye­sen, de sikerült néhány belvízel­vezető árkot is rendbe tenni. A városban az egyik leg­nagyobb kihívás idén is a munkahelyteremtés.- A kistérségi közmunkaprog: rammal tavaly többeknek tud­tunk hosszabb időre kenyeret biztosítani, ez a lehetőség idén is adott lesz. Nagy reményeket fű­zünk a laktanya hasznosításá­hoz, miután az június 30-ig a tu­lajdonunkba kerül. Már elké­szült a befektetés-ösztönző prog­ram, ami iránt több cég is ko­moly szándékkal érdeklődött. Ez javít majd a foglalkoztatási mu­tatókon.- Az idén a körzetközponti szerepet betöltő Tamási Áron Általános Iskolában is változások várhatók.- A felújításra nyert 66 milli­óból tavasszal hozzákezdhetünk öt-hat tanterem teljes felújításá­hoz, csaknem húszmillió forin­tot pedig az eszközök korszerű­sítésére fordíthatunk.- Manapság egyre több szó esik arról, hogy a pályázati lehetőségek a társulások számára aknázhatók ki a legoptimálisabban.- Ez a mi esetünkben már be­igazolódott. A Pétervásárai Kis­térség Többcélú Társulás rövid idő alatt is beváltotta a hozzá fű­zött reményeket. A sikeres pá­lyázatoknak köszönhetően olyan, az egészségügyet és az oktatást érintő támogatáshoz jutottunk, amelyek az eddiginél jóval hatékonyabb és takaréko­sabb működést segítik elő. Erre nagy szükség is van, mert min­den lehetőséget meg kell ragad­ni azért, hogy a lakossági szol­gáltatások színvonala ne csök­kenjen. Mikrobuszok térségi feladatokra A kistérség is megkapta már az értesítést a Belügyminisztériumtól arról, hogy az idén két új, közösségi célokat szolgáló kisbuszt vá­sárolhat. Ezeknek a segítségével a diákok biztonságos szállítását, illetve a különböző kulturális programokra való eljutást tudják biztosítani. Pál László A csemeték együtt nőnek Eredményes évet zártak a kisgyerekekkel a város rendőrei márkáz Tavasztól az önkor­mányzat sajátos módon ad lehe­tőséget a helybelieknek arra, hogy családi örömüket a széle­sebb nyilvánosság elé tárják. A Szent István parkba vezető sé­tány mellé ugyanis facsemetéket ültethetnek azok, akiknek gyer­mekük születik. A növények ne­veléséről az érintetteknek illik gondoskodni, mint ahogyan az apró jövevények sorsa fölött is ők őrködnek. A helyi újságban közölt felhí­vás szerint az ötletadók szeren­csésnek tartanák, ha azonos vagy hasonló fajtát választaná­nak az ültetni szándékozók, mert így alakulhat ki egy szép fasor a sétány két oldalán. kisköre Hagyomány, hogy Szén József az év végén megköszöni a rendőrök egész éves munká­ját. A város polgármestere Si­mon István r. alezredes, őrspa­rancsnoknak és Csúr Péter r. százados, őrsparancsnoknak (vízi őrs) köszönte meg az álta­luk irányított állomány eredmé­nyes bűnüldöző tevékenységét. Mindenekelőtt azt, hogy össze­hangolt munkájuk eredménye­ként kevesebb bűncselekmény történt. A polgármester kérte, hogy az új esztendőben is hasonlókép­pen lássák el feladatukat, legye­nek láthatóak mindenütt, s eredményesen végezzék meg­előző tevékenységüket. ÁLLÁSPONT Gáz van Tari Ottó a nagy orosz medve, lám csak, még így, félig- meddig lerongyolódva is veszélyes lehet. Csak most nem katyusával tüzel, hanem tolózárral. És máris volt gáz - nincs gáz. Vagyis gáz van. EURÓPA PEDIG MÁR A HÍR HALLATÁN IS FÁZIK. Túlságosan komfortos volt mifelénk - tisztelet a kivételnek - az elmúlt ötven-hatvan év. Mert előfordult ugyan, hogy hol a vaj volt jegyre, hol meg a kenyér, de a hidegtől - legalábbis emléke­im szerint - nem kellett szenvednünk. Ha itt szorított a cipő, át­álltunk szénre, ha amott, átálltunk olajra, ha pedig mindenhol, jött a légnemű fűtőanyag. És mi beruháztunk, fejlesztettünk, ka­zánt cseréltünk, attól függően, hogy az ujjúkat a világgazdaság ütőerén tartó illetékesek éppen mit tanácsoltak nekünk. úgy tűnik, a megtépázott RUSZKi bundást mindez a legkevésbé sem érdekli. Ő, ahogy Sztálin óta megszokhattuk, mindenek­előtt a saját érdekeit nézi. Nem is feltétlenül a gazdaságit - ne­héz pénzügyi helyzete ellenére most legalábbis aligha erről van szó -, hanem a politikait. A hegemónia, ha megszokja az ember, könnyen mákonnyá válhat. Hatalmat biztosít. A hatalomhoz pe­dig ragaszkodni szokás. Hogy az ehhez vezető út jelen pillanat­ban Ukrajnán keresztül vezet? Vagy hogy Kijev csak ürügy? A lányomnak mondom, hogy a menyem is értse? Ki lát bele? És hogy eközben pedig mifelénk is gyérebben szivárog...? Régi igazság: ahol gyalulnak, ott a forgács is pereg. barátság, ez a neve a vezetéknek, ha valaki nem emlékezne. Druzsba. A múltba veszett, akár a népek megbonthatatlan egy­sége. Ma már másfajta érdekek diktálnak, amihez szintén meg­van a kellő ideológia. Ideológiát ugyanis mindenre lehet találni. És bár lehet, hogy mire e sorok megjelennek, gyökeresen válto­zik a helyzet - elvégre írásukkor még csak hétfő kora este van -, az már bizonyos, hogy a helyzet árnyéka kontinensünk felett lebeg még jó ideig. AZ EMBER - A KÖZÉP-KELET-EURÓPAI EMBER - pedig ÖSSZezavarO- dik. Kapkod. Már nem is tudja, a kutyák vagy a farkasok dalát dúdolja-e. Mert jó dolog a szabadság, persze, hogy jó dolog, de - és kéretik nem félreérteni a következőket - fázni is nagyon kel­lemetlen ám... (Ha valakit vigasztal: láncon kellemetlenebb.) Versenyre készülnek az elsősegélynyújtók SZ. I. heves megye A legváratlanabb helyzetekben lehet szükség azoknak a segítségére, akik jár­tasak az elsősegélynyújtásban. Hogy minél többen elsajátítsák az életmentésnek ezt a formá­ját, a Magyar Vöröskereszt min­den téren igyekszik népszerűsí­teni a tanfolyamokat. Ennek je­gyében hirdették meg azt az or­szágos elsősegélynyújtó ver­senyt, amelyre május és szep­tember között kerül sor. Mint a kiírásban szerepel, a versenyt ötfős csapatokkal, s gyermek, ifjúsági és felnőtt ka­tegóriában tartják meg. Mind az általános, mind a középisko­lások, illetve a felnőttek terüle­ti, megyei, majd országos for­dulón vesznek részt, amelyekbe a legjobban teljesítő csapatok ke­rülnek be. Szűkebb hazánkban - mint azt Szuromi Mihálynétól, a Magyar Vöröskereszt Heves Megyei Szer­vezete elsősegély-nyújtási koor­dinátorától megtudtuk - május 10-én az egri Dobó téren rendezik meg a területi és a megyei fordu­lót. Ezeken várhatóan húsz helyi csapat vesz majd részt. Az orszá­gos döntőre a gyermek és az ifjú­sági kategóriában május 20-án, míg a felnőttek esetében szep­tember 9-én, az elsősegélynyúj­tás világnapján kerül sor. Az érdeklődők a versennyel kapcsolatban a területi és a me­gyei szervezeteknél, illetve a www.voroskereszt.hu web-lapon kaphatnak tájékoztatást. Tévében, lemezen énekelnek baka-rock A daloskor új lemezzel kezdte az évet J. M. abasár Az elmúlt év végére ké­szült el az Aba Sámuel Törté­nelmi Daloskor második nagy­lemeze, amelynek az anyagát december utolsó napjaiban Sáridó címmel televíziós felvé­telen is rögzítették. Az együttes Indul az Aba Baka Rock című első CD-je olyan nagy sikert aratott, hogy két országos tévé- csatorna is „szerződtette” a ve­gyes kórust.- A Magyar ATV kívánság- műsorában a nézők immár másfél éve folyamatosan kérik a dalainkat. Az új lemezen sze­replő nótákat azonban már a Duna tévében is láthatják majd az érdeklődők - mondta Kámán Árpád, a daloskor ve­zetője. Az új lemez anyaga némi­képp eltér az előzőétől. A most boltokba kerülő korongon a népszerű katonadalok mellett klasszikus, kissé melankolikus hangulatú műdalok, második Bővül a rajongótábor Kámán Árpád elmondta: reper­toárjukkal igyekeztek a széles hallgató- és nézőközönség ked­vében járni, ugyanis mára a kezdetben idősekből álló rajon­gótáboruk középkorúakkal is kiegészült. világháború előtti filmzenék, li­turgikus egyházi művek és ope­rett-slágerek is hallhatók. A fül­bemászó dallamokról az együt­test kísérő Abagyöngy Popzene­kar gondoskodik. A tévéműsorhoz az első le­mezhez készült videofelvétel si­kere adta az ötletet. Az együttes arra törekedett, hogy a mulatós kedvű közönség minél jobban érezze magát, s a jó hangulatot a filmszalagon is megörökítették. A daloskor már tervezi, a ra­jongók pedig igényelnék a har­madik lemez kiadását. Erre azonban csak akkor lesz lehető­ség, ha támogatókra találnak, mert jelentős költséggel jár egy- egy lemez elkészítése. A vegyes kórus férfi tagjai nemcsak katonadalokat énekelnek FOTÓ: SUHA PÉTER

Next

/
Oldalképek
Tartalom