Heves Megyei Hírlap, 2006. január (17. évfolyam, 1-26. szám)
2006-01-11 / 9. szám
PF. 2 3 2006. JANUÁR 11., SZERDA - HEVES MEGYEI HÍRLAP 5 Meggyalázták az örökmécsest Az Árpád-sávos zászlóról Vigyázzunk a jelképekkel! Kegyhelyhez méltó védelemre lenne szükség A gyergyószentmiklósi küldöttség Egerben a Tűzoltó téren, az II. világháború áldozatainak emlékét őrző örökmécsesnél rendezett gyűlésen kérte városunkat 2004. december 5. előtt, mondjunk igent a népszavazáson. Százezrek emléke előtt tisztelegve kérték tőlünk, az eredmény ismert. Rá nem sokkal megrongálták az emléket, értesítettem a rendőrséget, önkormányzatot, karácsonyra rendbe hozták. Egy év telt el, 2005. december 12-én arra jártam, december 5. után vagyunk ismét, az örökmécses magyar címeres ablakát a Szent Koronával szétverve találtam, az égőtartó dísz is összetört, ismét kialudt a láng. Újra értesítettem a hatóságokat, új égőt tettek a foglalatba, a legolcsóbb, sima izzót, a betört ablak helyén egy fekete műanyag van. Intézkedtem, hogy a kegyhelyhez méltó, láng alakú, bíborszínű izzót szerezzék be. Aki látta már a magyar nemzet vértanúja, Batthyány Lajos kivégzése helyén az örökmécsest Budapesten, vagy járt templomban életében, pontosan tudja, milyen egy örökmécses. A Tungsram boltban a Petőfi úton van egy idevaló bíborszínű izzó. Rácsot viszont kérésem ellenére nem készítenek az örökmécsesre, mivel az illetékes szerint a védőrács csúnya. Eger Fazola Henrik városa, tele van szebbnél szebb kovácsoltvas ablakrácsokkal. Újra és újra rombolni fognak a vandálok, mindaddig, amíg el nem készül az emléket óvó dísz védőrács. A meggyalázott örökmécses szerintem sokkal csúnyább, mint a legegyszerűbb rács. A főutca, a Dobó tér, a mellékutcák vakítóan pompás színes lámpafüzérek fényözönében úsznak, milliókat költ rá a város. Az örökmécs ugyanebben a városban a legócskább villanykörte, az ablakon pedig műanyag zsák. Ez látszik egy hónapja! Ez nem csúnya? Az örökmécses a Tűzoltó téren a II. világháború áldozatainak emlékére az Egri Városszépítő Egyesület által emeltetett 1989- ben. Ez a háború a zsidóság megmentéséért is folyt, a háború része volt a zsidók pusztulása, az egri zsidók pusztulása is. Az emlékmű nem kirekesztő! Nem csupán a hazai, hanem a háború valamennyi áldozatának tiszteletét fejezi ki. Magyar és egyetemes emlékmű. Egyetemes érték. Az egyetlen ilyen emlékmű Magyar- országon! Az elhunytakat gyászolók jogos igénye, hogy az örökmécsesbe a kegyeletet és a halálba küldött ezrek lelkének örök lángolását méltóképpen kifejező fényforrás kerüljön, az emléket pedig odaillő rácsozat védje. Kérem, adjanak ennek nyomatékosan hangot az újságban. Bízok abban, hogy önök is tisztelik a mártírok emlékét. Ha ez valóban így van, akkor teljesítik kérésemet. Bátonyi István Eger Tisztelt Uram! A szerkesztőségünkbe érkezett korábbi telefonos jelzését követően lapunk munkatársa felhívta az ügyben illetékes főmérnöki iroda munkatársát, aki választ adott a felvetett - valóban jogos - problémára. Ezzel kapcsolatos információnk 2005. december 17-i számunkban jelent meg „Hétvégi buli után romokban a város” címmel. Természetesen mi magunk is tiszteljük a mártírok emlékét, épp ezért fenti írását egyfajta nyomatékként adjuk közre annak érdekében, hogy megnyugtató megoldás születhessék az emlékmű érdekében. ' (a szerk.) A gyalogosok biztonságáért szólok Veszélyes dolog gyalogosan közlekedni. Főleg akkor, ha nincs zebra, ami az úttesten történő áthaladást segítené. Sok helyen az átkelő hiányzik, és ha van, akkor se használják mindig a gyalogosok. Viszont már évek óta nincs egy elég forgalmas helyen Egerben: az Északi városrészben, az Interfruct bevásárlóközpont előtt. Itt található többek között a Bállá Bútoráruház, az Electronic, az autókereskedés. A buszról leszállva elég veszélyes átkelni az úttesten. Igaz, van két zebra mind a két irányba az útkereszteződésnél, de onnan hogyan tovább? Nincs járda, csak az út. így menjünk az üzletekbe? Kérjük, hogy az illetékesek tegyenek valamit a gyalogosok érdekében. Még valami a gyalogosok védelmében! Az egri Domusnál lévő átkelőnél a közlekedésre felügyelők gyakrabban ellenőrizhetnék az járművezetőket. Az autóval közlekedők ugyanis előszeretettel „behajtanak”, berobognak inkább gyorsítva a zebrára, mintsem hogy megálljának. Nem érdekli őket, hogy a gyalogos már az út közepén jár - illetve rémületében inkább áll-és így inkább ők engedik el a járműveket. VI. (név és cím a szerK-ben) Felmerül a kérdés bennem, vajon ismerjük-e hazánk XX. századi történelmét? Úgy vélem, hogy sokan nem. Ezért meg kell szólalnom egy egyre gyakrabban felbukkanó jelenség kapcsán. Tudom, emiatt egyesek nemzetellenesnek tarthatnak. Ez a jelenség az Árpád-sávos zászló. Az Árpád-sáv is történelmi hagyományunk, de a II. világháború alatt a nyilasok kisajátították, bitorolták, s így sokunk szemében ez a magyar fasizmus egyik jelképe maradt. Én lényegében már felnőttként éltem meg a Szálasi-féle nyilas hatalomátvételt, illetve a német segédlettel végrehajtott puccsot. Tehát nem elbeszélésekből, leírásokból ismerem a nyilas csőcselék uralmát. Túdom, hogy az Árpád-sávos karszalagos pribékek százával lőtték a Dunába az ártatlanokat, tucatszám végeztették ki a háborút megunt fiatal magyar parasztbakákat. Szálasiék gyilkolták meg olyan jeles közéleti személyiségeket, mint Bajcsy-Zsilinszky Endre, Kiss János altábornagy és mások. Különös figyelemmel üldözték a volt kisgazdapárti és szoc.dem. politikusokat. Gondoljuk csak végig: a nyilas puccs miatt elhúzódott, több mint hat hónapig tartott hazánkban a háború. A lassan áthaladó front több ezer magyar életet követelt. Ne szépítsük a dolgot, ne fogjunk mindent a németekre, hiszen a nyilasok nemzetvesztő politikája szégyent hozott országunkra. Azt is ismernünk kell, hogy a nyilas ideológia már 1944 előtt is élt és hatott. Tehát vigyázzunk! Nem tudom, ma mit akarnak egyesek az Árpád-sávos zászlóval. Mit? De kérem, várjanak még néhány évet - esetleg egy évtizedet. Ez alatt az idő alatt a szemtanúk (az én generációm) kihalnak, s akkor úgy hamisíthatják történelmünket, ahogy a pillanatnyi politikai érdekük megkívánja. Kérem, használják addig a gyönyörű háromszínű lobogónkat. Miklós Endre nyugdíjas (cím a szerkőben) Köszönet a gyógyításért Köszönetét mondunk a Markhot Ferenc Kórház és Rendelőintézet I. számú belgyógyászati osztályán dolgozó dr. Lipkovics Juditnak és a nővéreknek, akik anyósom, Malik Józsefné sarudi lakost élete utolsó napjáig odaadó munkájukkal gyógyították és ápolták. Ugyancsak köszönetét mondunk idősebb Brinza Béla egri temetkezési vállalkozónak, aki munkatársaival méltóságteljes temetési szertartást rendezett a Mamának a sarudi temetőben. Színvonalas munkájuk, őszinte együttérzésük enyhítette fájdalmunkat gyászunkban. Seres Józsefné és családja Eger Szívszorító jelenet volt Mindennapos traumák tanúi Karácsony előtt Egerben a megyei kórház főbejáratát éktelen kiabálás töltötte be. A mentősök kerekes széken sikoltozó, felnőtt termetű gyermeklányt toltak a folyosón a hozzátartozók kíséretében. Megrázó jajveszékeléstől zengett az épület. Az ember szíve összeszorul, ha tehetetlenül egy ilyen jelenet tanúja. A száj- sebészeten felkészültek a beutalt érkezésére, a rendelő ajtaja előtt állt az orvos. Minden jó szándék ellenére páni félelem lett úrrá a meglett gyermeken. Az értelmileg sérültek világában egy ilyen trauma maga lehet az égszakadás-fóldindulás. A rettenetben utolsó mentsvárként a becsukott ajtón is áthatolt a ve- lőtrázó üvöltés: - Anyucikám! Férfi létemre - a kardiológia előtt várakozva — nem szégyellem, fátyolos lett a szemem. Éz a történet, ami az ünnepek előtt engem felkavart, egy gyógyító intézetben a hozzá hasonló megrázó esetekkel mindennapos. Az ott dolgozók munkájának része. Naponta. Tisztelet érte! Simon Imre (cím a szerkőben) Szűnjön meg a petárdázás! Az energia fontosságáról Imádok játszani, és nagyon szeretem a vidám, hangulatos dolgokat, amibe belefér a szilveszteri tűzijáték is. Igaz, már nem jelent olyan sokat, mint évekkel ezelőtt, amikor még tágra nyílt szemmel gyönyörködtem az emberi leleményesség e varázslatos találmányában, hiszen manapság minden valamirevaló ünnep, házibuli elengedhetetlen tartozéka. Az sem zavart, hogy ismerőseim panaszkodtak, sőt szidták a felelőtlenül „szórakozó”, petárdáikat szétdobáló fiatalokat, akik miatt kutyájuk szétkaparta a bejárati ajtót, epilepsziás rohamot kapott, vagy csak nyüszítve reszketett egy sarokban. Nem zavart, míg a mi kutyánk is így nem járt. Valószínűleg egy „játékos kedvű" fiatal dobott mellé petárdát, de tény, hogy azóta ha csak durranást hall, rohan az ajtóhoz, és ész nélkül kaparja, rágja a lakkozott fát, hogy a közelünkbe kerülhessen. Egyedi panaszkodásnak tűnhet a jelenség, ám a Heves határában kószáló mintegy harminc kutya szintén a petárdázás áldozata lett. Félelmükben elrohantak otthonról, azóta pedig nem találnak vissza, ezért éhezve-fázva a biztos halál vár az egykori kedvencekre. Nem az emberi együttérzésre akarok apellálni, mikor a petárdázás beszüntetését szorgalmazom, de mára egy olyan játékszer lett a mások megijesztése, ami - szerintem - nem a jókedvű szórakozást szolgálja, csupán a mások bosszantását. Legyen tűzijátékunk augusztus 20-án, szilveszterkor, de ne tizenéves gyerekek dobálják a lábam alá a petárdáikat, és ne röhögjenek az ijedtségemen. Tudom, hogy van törvényünk a petárdázás ellen, de minden rendelet csak annyit ér, ameny- nyit be tudunk tartatni belőle. Ha a szülők, a felnőttek elnéző mosollyal tűrik, hogy gyerekeik vásárolják és használják ezeket a „játékokat”, akkor egyben arra is nevelik gyerekeiket, hogy a törvényeket csak akkor kell betartani, ha látnak bennünket. Vagy akkor sem? Jövő szilveszterkor kiderül... Gottschalkné Kiss Katalin Heves Igen, már van. Illetve, még van. Hála az orosz gázvezetéknek. Hála azért is, hogy rámutatott, milyen rendkívül fontos számunkra a gáz, egyáltalán az energia. Ha van, akkor nincs semmi baj. Bezzeg, ha nincs! Leáll a gyár, nincs szükség a munkásokra. Sötétben nézzük a sötét képernyőt, feltöröljük a mélyhűtőből kifolyó pocsolyát, kidobjuk a megromlott élelmiszereket, és eltemetjük a megfagyottakat. A mostani gázmizéria rádöbbentette a politikusokat is arra, hogy milyen rendkívül fontos az energia biztonsága. Úgy tíz éve olvastam, hogy a már elkészült dunai vízerőmű bontására - addig és akkor - 210 milliárd forintot fizettünk ki. Talán még ma is bontjuk. A szlovákok talán még ma is építik. Az osztrákok, a németek is, mert innen nyerik az olcsó vízenergiát. Mi inkább megvesz- szük, mert büszkén valljuk, hogy nekünk van miből! Ugyanis erősebbnek bizonyult az a tőkés réteg, akiknek az egyik nyaralója a Dunakanyarban van... Két éve meg azt olvastam az egyik miniszter nyilatkozatában, hogy az Alpokalján nem szabad felszíni szénbányászatot folytatni, mert rontja a tájképet. Ma pedig azt hallottam a rádióban, hogy a Mátraalján viszont még intenzívebben kell, mert szükség van a hőerőmű biztonságos termelésére. Nemrég a zöldek az ellen tüntettek, hogy ne hosszabbítsuk meg az olcsó energiát termelő atomerőmű működési idejét. Igazán tisztelem a zöldek természetvédő erőfeszítéseit, de megkérdezem: nem fűtenek, nem világítanak, nem néznek televíziót? Talán nem is füröd- nek meleg vízben? Honnan veszik az energiát? Csak nem akarják a kerékpár pedálját velünk lábbal tekertetni, hogy a dinamója áramot termeljen? Bizony, az energia termelésére gyakran kell ésszerű engedményeket tennünk. Dunai vízerőmű? Elfújta a szél (-energia)... Vagy megépítettük, lebontottuk, és újból megépítjük? Nálunk az ilyesmi nem szokatlan. László Ferenc
