Heves Megyei Hírlap, 2006. január (17. évfolyam, 1-26. szám)
2006-01-10 / 8. szám
4 MEGYEI KÖRKÉP HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2006. JANUÁR 10., KEDD Felnőttkori mesék a grundon A gyermekkort is, Nemecsek kivételével, felnőtt színészek elevenítik fel a darabban Köszöntik az újszülötteket és az időseket heves Ettől az évtől minden újszülött szüleit és természetesen a kisbabát is köszöntik a városban. E nemes gesztusnak az új év első napjától kíván az önkormányzat hagyományt teremteni, Reményik Sándor mottójával: „Aki a világnak egy jó embert adott, egy emberöltőre eleget dolgozott.”. Kontra Gyula polgármester elmondta: az újszülöttel hazatérő családok a jövőben levelet kapnak, amelyben a város gratulál a kicsihez, hiszen vele, tőle több lesz a város. Ugyancsak új hagyomány, hogy az idéntől minden 70 év fölötti hevesit ötévenként levélben köszöntenek születésnapján, egészen a 100. életévéig, míg azt, aki a kerek évfordulót eléri, személyesen is üdvözlik. A századik életévét betöltött lakosnak már évente gratulálnak. Ezekkel a gesztus értékű jelzésekkel a város a lakosai iránti törődését kívánja hangsúlyozni. Nagy értékű Mercedest zsákmányoltak nagyréde, gyöngyös Lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen folytat eljárást a Gyöngyösi Rendőrkapitányság. Szecskó Mónika sajtóreferens tájékoztatása szerint az elmúlt év végén, december 28-án 22 óra és december 29-én reggel 8 óra között eddig nem azonosított elkövető Nagyrédén, egy Dózsa György úti ingatlan udvaráról eltulajdonított egy Mercedes S 500-as típusú személygépkocsit, amelynek mintegy 8 és fél millió forint a forgalmi értéke. A gépjármű rendszáma: HXF-778. Az autót január 2-án a Pest megyei Isaszegen, a Vörösmarty utcában megtalálták. A rendőrség kéri, hogy aki a bűn- cselekménnyel kapcsolatosan érdemi információkkal rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Gyöngyösi Rendőrkapitányságon (Károly Róbert út 21. szám) vagy telefonon, a 37/312-551-ös szám billentyűzését követően a 4152-es melléket kérve. Természetesen a 107-es vagy a 112-es segélyhívót is lehet tárcsázni. Ki tudhatta még a műsorterv összeállításakor, hogy a Nagy Könyv játék fináléjába kerül Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk című ifjúsági regénye? A véletlenek szerencsés egybeesése, hogy az olvasás-népszerűsítési játék után került színpadra Egerben a darab... (szuromi) EGER A felnőttek drámaian szép történetet várnak a hűségről, az összetartozásról, az önfeláldozásról. Gyermekkoruk vissza- idézését. Az ifjabbak pedig olvasmányélményeik megjelenését remélhetik a színpadon. Ezen érzésekkel várjuk a bemutatót, amely veszélyes vállalkozás: több generációhoz kell megtalálnia az utat a rendezőnek, Görög Lászlónak. Az alapművet érdekes keretjátékba illesztették: osztálytalálkozón adnak sok-sok év elteltével randevút egymásnak a Pál utcai fiúk és a vörösingesek. Már öregedő, pocakosodó férfiak ők, akik bármikor képesek újrakezdeni a torzsalkodást, a harcot. S egy szempillantás alatt megtörténik az átváltozás: a jól szituált, biztos egzisztenciájú felnőttek visszazökkennek a | múltba. Előkerülnek a tornacsukák, a vörös ingek, hogy megkezdődjön a grundért vívott harc meséje. S ez az érdekes elképzelés kétes fegyvernek bizonyul. Részint az érdekes keretjátékkal sikerül leporolni, színpadképessé tenni a történetet, részint viszont kissé keserű szájízzel szemléljük a korosodó srácokat, akiket itt-ott EGER Büntetlenül lelőhető önvédelmi célzattal a betörő január 1-től, legalábbis Szlovákiában. Vajon nálunk érdemes volna-e a törvény idevonatkozó passzusát módosítani? - kérdeztük Bállá Ferenctől, az Egri Rendőrkapitányság vezetőjétől.- Nehéz különválasztani a magán-és szakmai véleményemet - bocsátotta előre a rendőr ezredes, majd folytatta: - De akkor szorít a nadrág, csak nagy szusz- szanásokkal tudnak befutni a grundra. Ezen öreg-fiatal társulat idősíkjaiban akár el is veszhetnénk, ha nem lenne Nemecsek Ernő (vagyis Mezei Bence), a darab egyetlen gyerekszereplője, aki korai halála miatt örökifjúként áll előttünk. Az ő megjelenése a színpadon idézi meg az egykori Pál utca fiait - az ismert történetből adódóan ő az, aki nem lehet jelen a megőszült gittegylet „taggyűlésén”. S gyermekszereplőként ő az, aki valódi profi teljesítményt képes nyújsem mondhatnék véleményt, mint jogalkalmazó, ha nem Szlovákiában, hanem nálunk módosult volna a Büntető Törvény- könyv. A témát tovább feszegetve a kapitány elmondta, hogy a statisztikájuk naprakész. Ebből látható, hogy az Egri Rendőrkapitányság területén - amelyhez a megye- székhelyen túl 48 település tartozik - nagyságrendjét tekintve Pozitív végkicsengés A történet szomorú vége helyett nagyon pozitív gondolattal zárul a darab: a Pál utcaiak és a vörösingesek képesek háború helyett összefogni, így Nemecsek halála a színpadon akár iránymutatásnak is számíthat. tani. A tehetséges gyermekszínész önfeledten játszik, nem csupán felmondja, hanem át is éli a történetet. nem jelentős a betöréses lopások számának emelkedése. Míg 2004- ben 601 betörés történt, addig 2005-ben 642. A tavaly 6172 ismertté vált bűncselekményből viszont arányaiban megdöbbentően magas volt a szerzői jogok megsértése, vagyis a CD-máso- lás. Ilyen eset a statisztikában 2005- ben 2200 szerepel. A rendőrkapitány hangsúlyozta, hogy a lakásbetöréseknél a Életkorából adódóan e darab sikere az ő vállát nyomja. S Bence teszi is - kiválóan - a dolgát. Az előadás minden drámai feszültséget nélkülöz, megragad a történetmesélés szintjén. Ám Nemecsek figurája képes kimozdítani ebből a színdarabot, értékes jelenetei közül is legmegrázóbb a tragikus halála. Nagy kár, hogy átütő teljesítményt csak egy tizenéves gyermek tudott nyújtani ezen, emberi motivációkban, jellemekben gazdag alkotásban. Nem túl ötletgazdag díszletek közt zajlik a cselekmény: egy legveszélyeztetettebbek a kistelepüléseken élő idősek és egyedülállók otthonai, továbbá a lakótelepi lakások. Utóbbiaknál különösen gyakori, hogy a szomszéd még arra sem reagál, ha a tettes kifeszíti a zárat. Tanúkihallgatáskor pedig azt mondja: azt sem tudja, ki lakik a szomszédban. Sokat segítenek a tulajdon védelmében a polgárőrök, tette tornaterem a kerettörténet helyszíne, míg annak mobilizálása a grundé. így elég nehéz megérezni az életre-halálra védett tér jelenlétét, értékét. Sajnos, e kissé kötelezőolvas- mány-szagú törénetmesélésben kicsúcsosodott a színház egy tendenciája: a sokat játszatott arcok kissé elkoptak, nehezen tudunk már Gerébet látni Mészáros Mátéban, Csónakost Vajda Milánban. így bármennyire is jó a rendezői elképzelés, a csapatjáték ezúttal kétélű fegyvernek bizonyult. hozzá Bállá Ferenc. A 48 településből 32-ben működik polgárőrség, mindenféle törvényi szabályozás és támogatás nélkül, s szabadidejüket feláldozva vigyázzák az alvó emberek nyugalmát. A rendőrök száma sosem elég, de a polgárőrökkel megtámogatva a közterületi szolgálat megduplázható, ezért Egerben is toborozzák az önkéntes rendfenntartókat. Nem lőhető le Magyarországon egy betörő sem „Örömbőrönd.' A szemléltető táskában a szerek, anyagok és eszközök hű másolatai szolgálják a megelőzést Drogfogás kapitányi irodában városi cucc A polgármester hozta a szerekkel teli táskát gyöngyös - A megelőzés fontossága vitathatatlan, de kiemelt feladatunk a drogokkal kapcsolatos bűncselekmények felderítése is - mondta el tegnap újságírók előtt Kiss Gábor r. alezredes, a Gyöngyösi Rendőrkapitányság vezetője. - A fokozott figyelmet jelzik azok a sikerrel zárult operatív akciók is, amelyek révén egy év alatt csaknem megdupláztuk a drogfogyasztással gyanúsítottak számát. Nem csak a szereket használókra terjed ki a figyelmünk, kiemelt teendőnk az eladók, a terjesztők felkutatása is - tudatta a kapitány. Helyzetelemzésében megemlítette: a város drogfertőzöttsége átlagos, a növekedő esetszámok nem annyira a kábítószerek terjedését, mint inkább az egyre eredményesebb rendőri munkát jelzik. Minderről abból az alkalomból beszélt, hogy a kapitányság drogmodell-táskát kapott a város önkormányzatától, amelyet nem a bűnüldöző munkában, hanem a megelőző tevékenység során, elsősorban a D.A.D.A.- programban használnak. A kapitányság eddig kölcsönözni volt kénytelen ilyen eszközt az iskolákban tartott előadásokhoz.- Nagyon sokat jelent az eredményességben, hogy nem csak beszélünk a drogokról, hanem meg is tudjuk mutatni azokat a tárgyakat, eszközöket, anyagokat, amelyek a veszélyeket hordozzák - tért ki a modell-táska legfontosabb erényére a kapitányság vezetője. Hiesz György polgármester a táskát átadva a rendőrség és az önkormányzat régi, hagyományosan jó együttműködését méltatta, ami a drogprevencióban is hosszú ideje jellemzi a közös munkát. Emlékeztetett rá, hogy az ön- kormányzat nemrégiben fogadta el a „frissített” városi drog- stratégiát, s ennek révén a rendőrségen túl számos szervezetnek, és persze az egyéneknek, szülőknek, pedagógusoknak is szerepe és felelőssége van a sikeres megelőzésben. I