Heves Megyei Hírlap, 2005. december (16. évfolyam, 281-306. szám)

2005-12-16 / 294. szám

4 Csak szex és semmi más a mozikban egér Országos premier előtti ve­títés helyszíne lesz Szombaton 19 órától az Uránia mozi. Gonda Krisztina romantikus vígjátéká­nak bemutatójára, a „Csak szex és semmi más” című filmre a megyeszékhelyre érkezik a két főszereplő, Schell Judit és Csányi Sándor is. A történetet nevezhetnénk akár tipikusnak is: Dóra (Schell Judit) a Krisztusi korba lépve rá­jön, hogy vőlegényének felesége és gyereke van. Elege lesz a fér­fiakból, elhatározza, hogy egye­dül vállal gyereket, s nekilát po­tenciális donort keresni a leendő újszülöttjének. Feladják az első hirdetést, s közben besétál Dóra életébe a Férfi (Csányi Sándor), aki hamarosan a legjobb férfi­hátsó cím „boldog tulajdonosa” lesz. Közben kezdetét veszi a do­norverseny, megannyi mókás és életszerű jelenetet produkálva. A rendező, Gonda Krisztina az angol állami filmfőiskolán vég­zett. Első nagyjátékfilmé ez, amelyet december 22-től vetíte­nek az Urániában. Kórusmuzsika, népzene és kiállítások mezoszemere Végéhez közeledik a télbe nyúló Mezőszemerei Őszi Kulturális Napok rendezvényei­nek sora. A még október végén kezdődött eseménysorozatban látható volt már Pataki József fes­tőművész kiállítása, fellépett a Musica Aulica régizene-, a Had- delhadd népzenei együttes, Bu­dai Ilona és Maczkó Mária nép­dalénekesek, s megrendezték a Heves Megyei Fotótárlatot is. Karácsony előtt ismét fólpezs- dül a kulturális élet: szombaton a katolikus templom ad otthont a Cantus Agriensis és a Cardinal Mindszethy Kórus hangversenyének, melyen Ger­gely Péter Pál vezényel. Decem­ber 21-én az általános iskola lesz a kulturális események helye: 9 órától „Aki dudás akar lenni” címmel Dsupin Pálnak, a Nép­művészet Ifjú Mesterének hang­szerbemutatójára érkezhetnek az érdeklődők, majd karácsonyi játszó- és kézművesház várja a fiatalságot. Ezt követően pedig az iskola diákjai adnak adventi hangversenyt az intézmény fa­lai között. Eger és körzete FELNŐTT ORVOSI ÜGYELET: Központi háziorvosi ügyelet. Eger, Szál­loda u. 2/A. (36/518-378) GYERMEK ORVOSI ÜGYELET: Központi háziorvosi ügyelet, Eger, Szál­loda u. 2/A. (36/518-379) FOGÁSZATI ÜGYELET; Eger, Klapka Gy. u. 1. (36/518-263). Hétköznap: 14.00-19.00, hétvégén és ünnepnapokon: 8.00-13.00 óráig ÁLLATORVOSI ÜGYELET (dec. 17- 18-án): Egri körzet: dr. Lukács Géza 20/4955- 795. Állatkórház: dr. Lénárt Ákos 36/312- 460. Recski körzet: dr. Juhász László 30/5367-929. Hatósági állatorvos: dr. Szaniszló M. Márk 30/6550-759. GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET: Zalár Patika (Eger, Zalár u. 9.) Tiszamenti régió: ÁLLATTORVOS! ÜGYELET (dec. 17- 18-án): Ügyelet: dr. Gál András 20/9131-950. MEGY El KÖRKÉP HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2005. DECEMBER 16., PÉNTEK Meggyőzték drogos társukat bűnmegelőzés Általános és középiskolások vetélkedtek A fiatalok épp szituációs játék közben a bűnmegelőzési vetélkedő megyei döntőjén FOTÓ: PILISY ELEMÉR Együtt, veled, biztonságo­dért! Ez a neve évek óta annak a bűnmegelőzési ve­télkedősorozatnak, ame­lyet a Heves Megyei Rend­őr-főkapitányság (HRFK) rendez iskolásoknak. ( y) heves megye Az osztályfőnöki órák, a külön foglalkozások mel­lett e vetélkedősorozat keretében is gyarapítják a HRFK munka­társai a fiatalok ismereteit a bűnmegelőzésről. Amint arról Kocsis Irén Má­ria r. alezredes, a HRFK bűnmeg­előzési osztályának a vezetője tá­jékoztatta lapunkat, az idei meg­méretés szeptemberben kezdő­dött. Felhívásukra 8 közép- és 25 (Folytatás az 1. oldalról) Mivel a behozott tiltott pirotechni­kai eszközöket kellő haszonnal lehet továbbértékesíteni itthon, így igen nagy a kísértés, hogy akár az utasforgalomban próbál­ják meg behozni ezeket. A balesetveszélyesnek minő­sülő és a nyugalmat zavaró csem­pészáruknak pedig csak egy - in­általános iskola 4-4 tagú gárdái neveztek be. Az elmúlt hónapok­ban az általános, illetve a közle­kedésbiztonsággal összefüggő, s kábítószer-megelőzési tesztlapo­kat kellett kitölteniük a verseny­zőknek. Ezenkívül esszédolgo­zatot kellett készíteniük egy drogalapanyagként is felhasznál­ható növényről, a mákról.- Azok szerezhettek plusz­pontokat - hangsúlyozta a szak­ember -, akik kifejtették elgon­dolásaikat arról is, mit tehetnek a bűn- és a kábítószer-megelő­kább kisebb - részét tudja lefog­lalni a hatóság, mint azt maguk az illetékesek is elismerik. Ám azt is hangsúlyozzák, hogy ha a petárdarazziáknak csak any- nyi elrettentő eredménye lesz, hogy kevésbé lesz fülsértő az idei óévbúcsúztató, már megérte. Hi­szen szilveszterkor sem állíthat­nak majd minden mulatozó mel­lé rendőrt. Az egyéb pirotechni­zés érdekében, összegezték osz­tálytársaik véleményét, új ötle­tekkel is előálltak. Hat-hat csa­pat került be a megyei döntőbe, amelyet szerdán és csütörtökön rendeztek meg a megyei rend­őr-főkapitányság dísztermében.- Három tesztláp kérdéseire válaszoltak szerdán a középis­kolások, csütörtökön a náluk ki­sebbek. A vetélkedő legérdeke­sebb részét a szituációs játékok jelentették. Az egyikben el kel­lett képzelniük, hogy szemta­núi voltak egy rablásnak, ami­kai termékek (például játékos ele­mek, házi és szabadtéri kis tűzi­játékok, kisebb rakéták) szilvesz­teri felhasználása továbbra sem tilos, mivel ezek hanghatása nem olyan számottevő. Ilyet azonban magánszemélyek egy időben és helyen összesen egy kilogramm bruttó tömegig tárol­hatnak. Pirotechnikai termék forgalmazására kizárólag az a ké­ről rendőrségi bejelentést kel­lett tenniük. A másikban kide­rült egy társukról, hogy kábító­szert fogyaszt. Meg kellett győz­niük, hogy hagyjon fel a drogo­zással. Fej-fej mellett haladtak a csa­patok a versengésben. Végül a középfokú tanintézetek együtte­sei közül az egri Szilágyi Erzsé­bet Gimnázium és Kollégium gárdája lett az első, megelőzve a szintén egri Dobó és a hatva­ni Bajza gimnázium csapatát. Az általános iskolások között a hatvani Kodály Zoltánról elne­vezett intézmény együttese vég­zett az első helyen, második lett a detki Petőfi Sándor, harma­dik megosztva az ecsédi Richter Gedeon, illetve a hevesi Hevesi József nevét viselő tanintézet csapata. reskedő jogosult, amely erre az il­letékes megyei rendőr-főkapi­tányságtól engedélyt kapott, vagy a forgalmazását megfelelő­en bejelentette. Játékos pirotech­nikai terméket külföldön is lehet vásárolni, behozatalukhoz enge­dély sem kell. Az enyhébb petár­daszabályozás mindössze két évig élt, s úgy tűnik, a gyakorla­ti próbán megbukott. A kampány ne legyen ígéret-licit EGER Az MSZP nőtagozata egri szervezetének meghívására érke­zett a megyeszékhelyre Lendvai Ildikó, a szocialista párt frakcióve­zetője. Sajtótájékoztatóján a politi­kai közélet néhány aktuális kér­déséről szólva kifejtette: ezekben a hetekben fontos lenne, ha a pártok el tudnák dönteni, hol van szere­pe a vitának és az együttműködés­nek. A frakcióvezető két területet - az uniós költségvetést, illetve az ország gazdasági fejlesztését - olyan szférának mondta, ahol a kormány és az ellenzék együttmű­ködése üdvös lenne. Az uniós költ­ségvetéssel kapcsolatban kijelen­tette, hogy az MSZP elvárása Ma­gyarország dobogós helyezése a lélekszám szerinti támogatásban. Azt is igényként támasztják, hogy az új költségvetés legalább három­szor anynyi lehetőséget adjon, mint a 2004-2006 kö­zötti, illetve le­gyen kedve­zőbb a támoga­tási lehetősé­gek elérése a nem kormány­zati szereplők Lendvai Ildikó számára. Va­gyis: váljanak lehetővé a lakásfel­újításokra, autópálya-építésre va­ló felhasználások, az önkormány­zatok számára pedig legyen ked­vező az áfa elszámolása. Magyarország számára a leg­rosszabb azonban az lenne, ha nem készülne el időben a költség- vetés. Ezért is nem értik a Fidesz viszonyulását a kérdéshez, mert az ellenzéki párt az ésszerű komp­romisszumok keresése helyett a nemek pozícióját foglalta el. Lendvai Ildikó reményét fejezte ki, A vendéglátók A sajtótájékoztató házigazdái, Török Zsolt képviselő és Kovács Jánosáé, az egri nőtagozat veze­tője az esélyegyenlőség megte­remtésének gyakorlati teendői­ről beszéltek. hogy ez csak az itthoni kampány­nak szól. A frakcióvezető szerint a másik lehetséges megegyezési te­rület a gazdasági fejlesztés lehet­ne, de itt is aggasztó jelek figyelhe­tők meg a Fidesz részéről. Lendvai Ildikó felhívta a figyelmet a felelős­ségteljes politikai magatartásra, hogy például a kampány inkább felelősségverseny legyen, ne pe­dig ígéret-licit Minden diák díjat kapott A vetélkedő megrendezéséhez az Országos Bűnmegelőzési Bizott­ság pályázatán nyert támogatást a HRFK. Ennek köszönhetően - s mert évek óta rendkívül szoros a verseny - minden diák MP3 le­játszót vehetett át teljesítménye jutalmaként. Az év végén elmarad a nagy durranás? ORVOSI ES GYÓGYSZERTÁRI UGYELETEK Gyöngyös és körzete KÖZPONTI SÜRGŐSSÉGI ORVOSI ÜGYELET: 24 órás, Gyöngyös, Dózsa Gy. u 18. (37/311-727). Vidéki ügyelet (Szűcsi, Gy.pata, Gy.tarján, Gy.halász, Nagyréde, Karácsond), Gyöngyös, Deák F. u. 1. (37/300-981). Fogorvosi ügyelet, Gyöngyös, Erzsébet királyné u. 1. (37/311-851). ÁLLATORVOSI ÜGYELET (dec. 17-18én): Gyöngyösi körzet: dr. Veresegyházi Le­vente 30/4858-958. Hatósági állatorvos: dr. Csintalan József 20/4423-694. GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET: Dec. 18-ig: Mixtúra Gyógyszertár (Szövetke­zet u.). Dec. 19-25.: Kígyó Gyógyszertár (Fő tér). Hatvan és körzete FELNŐTT ORVOSI ÜGYELET: Albert Schweitzer Kórház, Hatvan, Ba­lassi B. u. 16. (37/341-040). Hétköznap 17 órától másnap reggel 8 óráig hétvé­gén reggel 8-tól másnap reggel 8-ig. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: Albert Schweitzer Kórház, Hatvan, Ba­lassi B. u. 16. (37/341-199). Hétköznap 17-20 óra, hétvégén 8-20 óra. (Egyéb időpontban a gyermekek ellátása a fel­nőtt háziorvosi ügyeletén történik.) ÁLLATORVOSI ÜGYELET (dec. 17-18én): Hatvani körzet: dr. Hülber Csaba 30/2387-853. GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET: Lestyán Gyógyszertár Hatvan, Kossuth tér 8. Heves és körzete FELNŐTT ORVOSI ÜGYELET: Heves, Szerelem A. u. 32. (36/346- 831). Hétköznap este 7-től másnap reg­gel 7-ig, hétvégén reggel 7-től másnap reggel 7-ig. Tiszanána, Fő út 106. (36/366-005). Összevont felnőtt és gyermekgyógyásza­ti ügyelet. Időpont: Hétköznap 19-től másnap reggel 7-ig, ünnepnapokon reg­gel 7-től másnap reggel 7-ig. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: Ugyanott, mint a felnőtt ügyelet. ÁLLATORVOSI ÜGYELET (dec. 17-18én): Heves és körzete: dr. Csintalan József 20/4423-694. Hatósági állatorvos: dr. Csintalan József 20/4423-694. GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET: Dec. 18-ig: Kamilla Patika. Dec. 19-2006. jan. 8.: Megyecímer Patika. Füzesabony és körzete FELNŐTT ORVOSI ÜGYELET: Füzesabony, Rákóczi u. 36-40. (36/341-153). Hétköznap 16-tól más­nap reggel 7-ig. hét végén reggel 8-tól másnap reggel 8-ig. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: Ugyanott, mint a felnőtt. ÁLLATORVOSI ÜGYELET (dec. 17-18én): Füzesabonyi körzet: dr. Borsiczky István 30/4342-521. Hatósági állatorvos: dr. Szaniszló M. Márk 30/6550-759. GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET: Mátyás király Gyógyszertár, Füzesabony, Rákó­czi u. 10. Pétervására és körzete: FELNŐTT ORVOSI ÜGYELET: Pétervására, Szabadság tér 29. (36/368-013). Hétköznap du. 17-től reggel 7-ig hét végén folyamatosan. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: A fel­nőtt orvosi ügyelettel együtt. A megye piaci árai EGER GYÖNGYÖS HATVAN HEVES 3 Alma 60-120 80-100 60-140 80-100 Banán 250-350 398 360 300 Citrom 330 398 400 350 Dióbél 1000 800-1000 800-1000 1000 Gomba 400-440 500 500 400 Gyökér 300-320 300 300-350 250 Fokhagyma 450 500-600 500 450 Hagyma (vörös) 90 80-100 100-120 60 Karalábé 100 100 80 60 Karfiol 200-250 180 400 250 Káposzta (fejes) 90 120 100 70 Kelkáposzta 150 200 150-180 120 Káposzta (savanyú) 200-230 240 240 150 Krumpli 60-70 60 40-60 40-50 Mák 450 600 500 500 Méz 900 750-900 700-900­Narancs 250-300 460 250-300 300 Paradicsom 250-350 350 200-380 300 Paprika (tv) 300 240 180-500 200 Paprika (csípős) 30-50 60 30 50 Saláta 120 60-80 120 60 Sárgarépa 120-150 150 150-180 140 Tojás 17-20 22 20-22 18 Tök (sütő) 100 80 80-100 60

Next

/
Oldalképek
Tartalom