Heves Megyei Hírlap, 2005. december (16. évfolyam, 281-306. szám)

2005-12-28 / 303. szám

2005. DECEMBER 28.. SZERDA - HEVES MEGYEI HÍRLAP ______PF. 2 3 5 K risztusi parancs, állampolgári jog Tisztelt Suha Péter Úr! Talán túl sokáig gondolkodtam rajta, hogy válaszoljak-e Gyön­gyösön, 2005. novemberében tartott előadásom szavait és kije­lentéseit a Heves Megyei Hírlap 279. lapszámában kiforgató, en­gem, iszlám terroristákhoz ha­sonlító „Álláspontjára”. Ha az előadás „tökéletesen fel­épített” volt, akkor az Ön cikké­re is el lehet mondani, hogy ki­válóan alkalmas azok megté­vesztésére, akik nem voltak je­len az előadáson. Ezért tartom kötelességemnek, hogy válaszol­jak, bízva abban, hogy a Szer­kesztőség közli levelemet. Kezdjük az elején! Kommen­tárjában, azt állítja, hogy én a jobboldaliak néhány milliós ha- rácsolását pusztán tévedésnek minősítettem, amit bűnbocsátó cédulával el lehet intézni. Ön szerint azt is mondtam, hogy „kommunistaként sokat lopni bűn”. Nos nem így történt! Hogy az ország 99 százalékát a kom­munisták lopták el, ez az Ön ál­lítása, nem az enyém. Én csupán annyit mondtam, hogy akik az ország 99 százalékát ellopták, azoknak nincs erkölcsi alapjuk azokat vádolni, akik néhány mil­lió forint erejéig megtévedtek a jobboldalon. Majd így folytat­tam: természetesen ez is bűn, s az ilyen bűnök ellen a saját poli­tikai táborunkon belül is harcol­ni kell. Azt is mondtam, hogy minket az különböztet meg a bal-liberális oldaltól, hogy ha nem felelünk meg az általunk el­fogadott erkölcsi mércének, ak­kor sem szállítjuk le azt, hanem ismét megpróbálunk nekifutni. Azt sem állítottam, hogy ke­resztény ember csak jobboldali lehet, ennek éppen az ellenke­zőjét állítottam, fel is soroltam néhány hiteles baloldali keresz­tényt Európából. Azt is hozzátet­tem, hogy Magyarországon igen nehéz ma ilyen embereket talál­ni, mert a magyarországi balol­dalt elfoglalták a nagytőkések. Ön az én beszédemből azt a gyűlöletet kívánta kihallani, mely a „binladenekhez” vezet, miköz­ben én ennek éppen az ellenke­zőjét mondtam. Mi nem kíván­hatjuk emberek megsemmisíté­sét, gyűlöletét, mert mindannyi­an Isten teremtményei vagyunk. Mi, keresztények a bűnt gyűlöl­jük. Az ítélet Istené. Nekünk a szeretet és összefogás erejében kell hinnünk, ha ez nehéz is. „Boldogok, alak nem látnak és hisznek” - idézi a Bibliát, miköz­ben szememre veti, hogy én meg­vakítottam az „együgyűeket”. Rám nem tettek együgyű benyomást az előadáson jelen lévők. Ellenkező­leg. Sok kritikus kérdés hangzott el éppen a jobboldal irányába. Ön viszont hamisan tudósított egy eseményről, ahol olvasóinak többsége értelemszerűen nem lehetett jelen. Álláspontjának közlése ürügyén olyan monda­tokat adott a számba, melyeket nem mondtam, ezzel félrevezet­te olvasóit. Azért tette ezt, hogy könnyedén levonhassa a fenye­gető következtetést, ilyen „ver­bális ámokfutás” lesz abból, ha egy lelkész politizál. Természete­sen joga van hozzá, hogy ez le­gyen a véleménye. De újságjuk olvasóinak ahhoz is joga van, hogy megtudják, mi is hangzott el valójában azon az estén. Elhi­szem, hogy Önnek könnyebb dolga lenne, ha a lelkészek, a ke­resztény hívő emberek nem ven­nék komolyan közéleti felelőssé­güket, mely egyidős a kétezer éves kereszténységgel. Krisztusi parancs, mellesleg pedig állam- polgári joguk. így még egy dara­big együtt kell élnie az ilyen val­lási fanatikusokkal, mint én va­gyok. Csak arra kérem, legköze­lebb inkább vállalkozzon az ér­demi vitára, ahelyett, hogy visz- szaélve újságírói pozíciójával, rá­galmakat terjeszt rólam. Balog Zoltán, református lelkész, a Polgári Magyarországért Alapítvány főigazgatója Tisztelt Balog Zoltán Úr! Magam is keresztény vagyok, bár nem templom­járó. Sem jobb-, sem baloldali nem vagyok, és nincs olyan dolgom, amit tisztességes - akár ke­resztény, akár más - emberek tisztességes fellépé­se nehezítene. Az „ellopták” és „megtévedtek” szó- használat, mint erkölcsi kettős mérce, így másod­jára is magáért beszél. Szerintem. Nem vádoltam Önt vallási fanatizmussal. Jegyzetem üzenete az volt, hogy Ön a vallást - rövid távú - politikai szempontok igazolására használta, és ez szerin­tem helytelen. Jóérzésű és a tisztességes ember­ként jogom van a véleményemet szabadon kiala­kítani, szakmámból adódóan lehetőségem nyílik szélesebb nyilvánosság előtt kifejteni. Viszont so­sem gondoltam vagy cselekedtem olyat, amivel véleményemet bárkire is rá akartam volna kény­szeríteni. Ebből az is következik: én sosem kérdő­jelezem meg egyének vagy bármilyen csoportok tisztességét pusztán azért, mert egy-egy dologról másként gondolkodnak, mint én. Helytelennek és nagyon veszélyesnek tartom, ha bárki pusztán vi­lágnézeti vagy felekezeti alapon ítélkezik a másik tisztességéről. Egységbe kovácsolni egyébként nem kizárólag közös ellenség felmutatásával lehet, igaz, ez az egyik legkönnyebb módszer. A bűnt magam is gyűlölöm, ám a bűn egzakt meghatározásában az aktuálpolitikai szempont­ok inkább zavarnak, mint segítenek. Jómagam ezért inkább a Biblia egyértelmű, kétezer évnél is régebbi (Tízparancsolat, Mózes) iránymutatását igyekszem szem előtt tartani. Publicisztikámban Öntől szinte alig idéztem. A tudósításban igen, ám Ön folyamatosan csak a jegyzet sorait kifogásolja és magyarázza. Ennek két oka lehet: 1., A tudósítást nem olvasta, így an­nak ismerete nélkül döntötte el, hogy „hamisan” írtam. 2., A tudósításban nem talált kivetnivalót, tehát „csak” a véleményemmel, a következtetése­immel vitatkozik. Ez emberileg és szakmailag egy­aránt teljesen rendjén van. Köszönettel veszem, hogy továbbgondolásra érdemesnek tartotta a jegyzetemet. Már csak azért is, mert abban talán egyetérthetünk: fontos kérdésekre jó válaszokat ta­lálni sosem késő. Békés és szeretetteljes új esztendőt kívánva, tisz­telettel: Suha Péter Ma is elevenen él a tábornok emléke Ötvös Imre tábornokról a kibővített írásos anyagom ez év augusztusá­ban készült el. Kaja Árpád, átányi iskola igazgatóval abban egyez­tünk meg, hogy Átány híres szü­löttjéről, Átányi Ötvös Imre hon­véd tábornokról, a Ludovika Aka­démia tanáráról tartok egy rendha­gyó történelemórát a 7-8. osztá­lyos tanulóknak. Erre előzőleg 1985-ben került sor a művelődési házban kiállítással egybekötve. Az elképzelésem most is az volt, hogy a nevelők, tanulók megismerjék Ötvös Imre emberi nagyságát, aki szülőfaluját el­hagyva, kitartó, szorgalmas munkával hírnévre tett szert. Azt igyekeztem bemutatni, hogy ha a tehetség kellő szorgalommal pá­rosul, milyen jelentős eredményt tud elérni. Ismerjék meg Ötvös Imre életét, tevékenységét, legye­nek büszkék Átány szülöttjére. Ferencz József császár Ötvös Imrének és törvényes utódainak magyar nemességet és az átányi előnevet adományozta. Nyugdíj­ba vonulásakor a Lipótrend Lo­vagkeresztjével tüntette ki. A megbecsülés jeleként a község­ben utca őrzi a nevét. Ezt a találkozót azért is szervez­tem, mert amit 1985-ben vállal­tunk: a sírját rendszeresen gondoz­zuk, az 1994-től feledésbe merült A gyermekek és a nevelőtestü­let tagjai a fénykép alapján meg­állapították, hogy az emlékmű gondozásra szorul. A kollégák az előadók után mindjárt jelezték, hogy ők ezt a munkát a gyerme­kekkel együtt vállalják. Ha kimegyek Átányba és az időm engedi, meg szoktam nézni a sírt Örömmel tapasztalom, hogy az előadásnak meglett az eredmé­nye. A nevelőtestület közreműkö­désével a gyermekek a sírt rend­be tették és gondozzák. Tiszta, gondozott az emlékmű környeze­te. Virágok vannak a sír körül el­helyezve. Az intézmény vezetőjé­nek irányításával a nevelőtestület és a gyermekek előttem jelesre vizsgáztak. Bízom abban, hogy ez a munka rendszeres lesz. Elsődle­ges célomat tehát elértem. A kol­légák és a tanulók megismerték Ötvös Imre tábornok életét Az em­lékmű környezete rendezett. Nagy Kálmán ny. igazgató Heves, Alkotmány út Huszonöt év a hívekért Nem szokásos eseményre gyűltek össze a hívek Krisztus Király va­sárnapján, akik meghallották a szentmisére hívó harangszót a He­ves megyei Besenyőtelken. A tele­pülés kántor- karnagya ezen a na­pon töltötte be a kántori „székfog­lalójának” 25. évfordulóját A há­laadó szentmise, - melyet a helyi plébános celebrált - Mlinkó Péter ministráns köszöntő versével vet­te kezdetét, majd a plébános a.kö- vetkező szavakkal méltatta a kán­tor urat: „Somogyi József kántor úr 25 éve került ebbe az egyházköz­ségbe kántornak. Azóta Egerből kijárva hóban, sárban, vízben, fagyban és melegben hűségesen szolgálja a besenyőtelki egyház- község mellett még a kömlői és a dormándi híveket is. Adja a Gond­viselő Isten, hogy még legalább ugyanennyi ideig szolgálhassa a híveket erőben, egészségben...”. Az ünnepséget az egyházköz­ség ünneplő közössége mellett a helyi nívós Reverinda női kar hangversenye tette még színvona­lasabbá, Bocsi Krisztina karnagy vezényletével. Akik szeretik a jó orgonamuzsikát, azok pedig Réz Lóránt orgonaművész koncertjé­ben gyönyörködhettek, aki klasz- szikus orgonadarabokat adott elő a szép hangú, kétmanuálos hang­versenyorgonán. Emlékezetessé tette ezt a napot még a helyi egy­házi képviselő-testület tagjának, Veres Pálnak szívet melengető, kántor úr áldozatosságát méltató beszéde. De sokak számára em­lék marad majd Dani Lőrinc bá­csinak az őszinte, tiszta szívből jövő jókívánsága is. A szentmise után kántor úr köszöntése követ­kezett a községi napközi otthon­ban, amelyet az önkormányzat és a helyi egyházközség együtt szer­vezett. Kántor úr erre minden résztvevőt kedvesen invitált. Kö­szöntőt mondott és ajándékot nyújtott át a község vezetése nevé­ben Kalóz András polgármester és Pál Péter jegyző is. Gordos Mik­lós esperes plébános pedig átnyúj­totta az erre az alkalomra készített hűség-pecsétgyűrűt Somogyi Jó­zsef kántornak. Az ünnepség után valamennyi résztvevő lelki­leg felfrissülve, a közösségi érzés kellemes élményével térhetett ha­za otthonába, magával vive az itt érzett melegséget, szeretetet és ünnepi hangulatot. Levelezőink figyelmébe Idén utoljára jelentkezünk olva­sóink kedvelt rovatával, a Pf. 23- mal. Ezúton szeretnénk megkö­szönni levelezőinknek, hogy a 2005-ös esztendőben is megosz­tották velünk gondolataikat, s hogy reflektáltak írásainkra. Abban a reményben kívá­nunk minden olvasónknak ered­ményes, boldog új esztendőt, hogy jövőre hasonló érdeklődés-, sei kísérik a lapunkban megje­lent írásokat, s hogy levelező kedvük megmarad. Felhívjuk fi­gyelmüket, hogy lehetőleg rövi­den, max. 1 -2 gépelt oldal terje­delemben fogalmazzák meg gondolataikat. Az írásokat szük­ség esetén rövidítve, és szerkesz­tett formában tesszük közé. A közölt levelek tartalmával szerkesztőségünk nem feltétle­nül ért egyet, azokért felelőssé­get nem vállal. Csak a teljes név­vel, címmel ellátott írásokat je- . döntetjük meg. Továbbra is várjuk írásaikat szerkesztőségünk címére: Eger, Barkóczy u. 7. sz. A borítékra ír­ják rá: Pf. 23. Bál az idősotthonban A Csányi Idősek Otthonában no­vember végén a Katalinokat és az Erzsébeteket báli keretek között köszöntöttük. A kitűnő hangula­tú rendezvényen egyaránt táncol­tak a dolgozók és a lakók is. A bál fénypontja a tombolahúzás volt, ahol legalább 50 ajándékcsomag került kisorsolásra a lakók legna­gyobb örömére. Köszönjük a tá­mogatást ! A talpalávalót ezúttal is az atkári zenész barátunk, Fü- löp Nándor szolgáltatta. Ezúton szeretném megkö­szönni az otthon valamennyi la­kója nevében a rólunk gondosko­dók egész évi odaadó munkáját, a felejthetetlen élményeket, a lé­lekemelő, vidám programokat. ' Abban a reményben kívánok mindenkinek boldog új évet, hogy jövőre is az ideihez hasonló, sze­rető gondoskodásban lesz ré­szünk, s hogy egészségben örül­hetünk egymás társaságának. Juhász Árpád A „fehér pokol" emlékei máig kísértenek Önmagukat polgárőröknek neve­ző személyek 1945. január 2-áról harmadikára virradó éjszaka bé­késen alvó egri polgárokat riasz­tottak fel, és hurcoltak el otthon­ról. Tisztviselőt, papot, munkást, apácát. Bevagonírozták őket, s in­nentől kezdve sorsuk többéves, szovjet munkatábor volt. Jó ré­szük soha többé nem látta vi­szont a családját. Egerből hetven embert hurcoltak el. Közülük egy-két-három év múlva mind­össze harmincán jöttek vissza. Eger városára sötét hatalmak ár­nyéka borult 1945. január 2-án. A megszálló szovjet csapatok 70 em­bert hurcoltak el (18 és 40 év kö­zött) németes hangzású nevük mi­att, és közel 100 ezer magyar síny­lődött szovjet internálótáborokban. Az egriek közül harmincán tértek haza, és ma már csak néhányan él­nek közülük. Lapunkban 10 évvel ezelőtt is megemlékeztünk az áldo­zatokról. Az akkor közölt cikkből íme néhány részlet: „Január 10-én indult el a sze­relvény 1800 személlyel, egy hó­napig tartott az út, mire ki-ki megérkezett Ukrajnába vagy a Gulágra. Másnap már munkába álltunk. Külön hálával tartozunk Menczer Gusztáv sorstársunk­nak, aki különösen Lemberg környékén szigorló orvosként életeket mentett meg, emberek százai áldják a nevét, hogy gyó­gyító keze hazasegítette őket.” Menczer Gusztáv külön méltat­ta Eger város azon kezdeményezé­sét, hogy elsőként emlékezett meg a jogtalanul meghurcoltak keser­ves sorsáról, és történelmi doku­mentumok alapján idézte azokat az eseményeket, amelyek előkészí­tették a kollektív bűnösség elvét. 1943 elején Benes agyában szü­letik meg az angolok egyetértésé­vel a kollektív felelősség alkalma­zásának lehetősége. Ellentmond ennek azonban az 1944. március 21-i német megszállás, amely ma­gára vállalja a zsidók elhurcolását, a faji üldöztetést és a totális hábo­rú összes rémségét 1944 végén a Vörös Hadsereg a megszállt terü­letekre háborús bűnösként 20 ezer volkbundista elemet szed ösz- sze, amikor megalakul a debrece­ni kormány. Kiadják a 0060-as tit­kos rendelkezést, amelynek alap­ján Egerben Dancsa János balolda­li rendőrkapitány összeírja a jobb­oldali embereket és a fegyveres harcokban részt vett katonákat A történelem fekete lapjai közé tartozik a 750 ezer, ártatlan ember meghurcolása. Ebből 220 ezren pusztultak el a gyaloglás, éhezés, megfagyás miatt A politikai fog­lyok 90 százaléka belehalt a fog­ságba, a kényszermunkások 30 százaléka elpusztult. Rákosi ma­gyar anyák előtt jelentette ki, hogy 1948-ban minden hadifogoly haza­tért, de akiket ezután engedtek el, azoknak az útja a tiszalöki, mis­kolci intemálótáborokba vezetett, és csak 1953 után szabadultak, ha még éltek. Menczer Gusztáv javaslatára háromperces néma felállással emlékeztünk azokra, akik nem térhettek haza a fehér pokolból, vagy már itthon kínozta ki belő­lük az életet a hazahurcolt beteg­ség. A néma vigyázzállás tisztel­gés is a hősök előtt, akikre azért emlékezünk, hogy többé ne for­duljon elő ekkora történelmi té­vedés, amit csak utólag bánnak meg az elkövetők. Lukács Józsefné (Grósz Anna) úgy emlékezett, hogy amikor Uk­rajnába vitték, nem vették em­berszámba. Beoltották a nőket, hogy szüntessék meg a havivérzést, káposztalevest kap­tak minden délben 20 dekagram­mot, fekete kenyérrel, reggel és este tea, az éhségtől kikaparták a földből a nyers krumplit, ostorral korbácsolták őket, a gyerekek kö­vekkel dobálták őket. Knapp Alajos is felelevenítette a fekete kenyér és a jégbirodalom embert próbáló napjait. Ő önfelál­dozó módon édesapja helyett vál­lalta a fehér pokol kínzó gyötrel­meit A Dnyeper menti bányákban dolgozott, tolmácsként is használ­ták, de öt társával megszökött, ki­kerülték a lakott területeket elju­tottak Odesszába, ahol némának tettette magát így menekült meg. Dolgoztak a kötelező munkán kí­vül a parasztoknak is cukorrépá­ért, mert ez tartotta bennük a lel­ket Csak arra kérték az Istent, hogy egyszer hazajussanak. íme, hazajöttek ők, de minden évben emlékeznek azokra, akik névtelen halottai egy idegen föld­nek, és nevüket itthon rebegi el öreg és fiatal.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom