Heves Megyei Hírlap, 2005. december (16. évfolyam, 281-306. szám)
2005-12-27 / 302. szám
2 use*4 rrx^ÄK Véradásra várják az önkénteseket adács, noszvaj A két ünnep között is folytatódik a Magyar Vöröskereszt Heves Megyei Szervezete és az OSZV Egri Területi Vérellátó közös akciója: december 28-án, szerdán Adácson, a helyi művelődési házban 9-től 12 óráig, illetve Noszvajon, az iskolában 14-17 óráig várják a donorokat a szervezők, akik kérik a véradókat, hogy vigyék magukkal a TB- kártyájukat és személyi igazolványukat. Az önkormányzat céljai megvalósultak újlörincfalva - December 29-én tartja évzáró értekezletét az önkormányzat. Soltész András polgármester kérdésünkre elmondta: idén sikerült forráshiány nélkül működniük. Vállalkozásba adnák az orvosi ügyeletet dél-heves Füzesabony Kistérség Többcélú Társulás vállalkozásba kívánja adni az orvosi ügyeletet a 3-as főúttól délre eső településeken, Füzesabony központtal és Poroszló telephellyel. A pályázati kiírást 2006. január 2-án lehet átvenni. Forgalomkorlátozás közműépítés miatt gyöngyöshalász A közútkezelő kht. tájékoztatása sz&- rint január 1-jéig forgalomkorlátozásra számíthatnak a Közlekedők a 3203. szlP' mú összekötőút gyöngyöshalászi szakaszán, ahol - közművezeték építése miatt - 30 km/h sebességkorlátozás, útszűkület, egyenetlen úttest jelzőtáblák érvényesek. Zongoraest a Kálvin Házban EGER A Kálvin Ház Alapítvány szervezésében Gaál Gaszton zongorista, zeneszerző ad zongoraestet december 28-án, szerdán 18 órakor. A műsorban jazz örökzöldek, Beatles-feldolgo- zások, valamint az előadó- művész saját szerzeményei szerepelnek. Abasár- Szilveszteri jótékonysági bált rendez a Szent Fülöp Alapítvány és a Szivárvány Nyugdíjas Klub december 31-én, szombaton 19 órától, a tornateremben. A szervezők minden segíteni szándékozót és kikapcsolódni vágyót szeretettel várnak. A befolyt összeget eszközbeszerzésre és fejlesztésekre fordítják. Gyöngyössolymos - A régi hagyományokat felelevenítve betlehemes játékkal járták a községet az általános iskolások. A gyerekek Molnár MEGYEI KORKÉP HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2005. DECEMBER 27., KEDD Jézus születésének óráján szentbeszéd Betlehem üzenete a mai napig nem veszítette el eredeti jelentését (Folytatás az 1. oldalról) Prédikációjában dr. Seregély István a hívő ember életét olyan életstílusnak nevezte, amelyben enni, inni, otthont teremteni, családot kell nevelni, miközben kutatja a világ titkait. Szolgálatunkba kell állítani a világ energiáit, az emberhez méltó élet érdekében, de mindenképpen másoknak kell adni. De, miként is valósítható meg ez az életstílus - fogalmazta meg a kérdést az érsek, majd meg is válaszolta: Jézus példájának követésével, aki ingyen, minden ellenszolgáltatás nélkül mert jó lenni még a hóhéraihoz is.- Ha mindenki megtenné azt, hogy élete párjáért a családért, a jövőért merne vállalni önzetlen tetteket, akkor megelégedetté válna mindenki. Szítsuk fel a lelkűnkben a ránkbízottakért odaadó krisztusi szeretetet, s akkor megtapasztalhatjuk az emberi élet megelégedettségét is! Adjon erőt Isten meghallgatni az üzenetet, és szebbé tenni a világot - zárta prédikációját az érsek. gyöngyösön a Barátok Templomában dr. Nagy Lajos apát-kanonok celebrálta az ünnepi szentmisét. Amint az előző esztendőkben, úgy idén is szinte zsúfolásig megtelt a templom 24-én éjjel. Az egyházi vezető prédikációjában egyebek mellett azt hangsúlyozta: karácsonykor nem csak a templomok ajtajai tárulnak szélesre, hanem a hívek lelke is megGyöngyösön a Barátok Templomában dr. Nagy Lajos apát-kanonok celebrálta az ünnepi szentmisét nyílik, hogy befogadja a fényességet. Délutáni televíziós élményét is beleszőtte mondandójába, felelevenítve, hogy az egyik közszolgálati csatornán milyen tisztán és egyszerűen fogalmazta meg egy Ukrajnában élő magyar ember a karácsony lényegét, amikor az „Isten hozta” szavakkal fogadta az Örömhírt, Jézus születését. Az apát azt is hangsúlyozta: az ünnep igazi lényege, valódi tartalma nem az ajándékokban, nem a tárgyiasult javakban lakozik, hanem abban az örömben, ami évezredek óta a kereszténység alapját adja, a Megváltó születésében. ecséden már este 10 órakor elkezdődött az éjféli mise, lévén, hogy a község lelkipásztora más településeken is ellátja a plébá- nosi teendőket. Ezt megelőzően a hittanos gyerekek pásztorjátékot mutattak be. lőrinciben az új plébános, Rados László atya az első itteni éjféli miséjét celebrálta. Szentbeszédében XVI. Benedek pápát idézte, miszerint Isten a Földet választotta tevékenysége színhelyéül, s egy sokat szenvedett nép hazáját jelölte ki a Megváltó születési helyeként. Az sem véletlen, hogy mindez éjjel történt: a sötétségtől ugyanis többnyire tartanak az emberek, ám Jézus elhozta a szeretetet, és azt tanította, hogy nem szabad félni. A kisvárosban is volt pásztorjáték, ezt a hétfő délelőtti szentmisén mutatták be a szereplők. Megoldást keresnek az út tehermentesítésére verpelét A rendszeres kőszállítások miatt a Közútkezelő Kht. kezelésében lévő utakon keréknyomvályú alakult ki, a biztonságos közlekedést gátló kátyúk keletkeztek. A probléma kezelésére Sós Tamás, a körzet ország- gyűlési képviselője egyeztető megbeszélést kezdeményeit az érintett kőbányák tulajdonosai, a hatóságok és a települések polgármestereinek bevonásával Verpeléten. A megjelentek egyetértettek abban, hogy a problémát a kőbánya-tulajdonosoknak, a szállítóknak, a megrendelőknek, a hatóságoknak összefogva kell kezelniük és megoldást találni. A tanácskozás végén abban állapodtak meg, hogy az országgyűlési képviselő koordinálásával szándéknyilatkozatot készítenek elő, melyben rögzítik a probléma kezelésében rövid távon megoldást jelentő „tüneti kezeléseket”, és a hosszú távon végleges megoldást jelentő, tervekben szereplő elkerülő út építésének előkészítését. A feladatok részletes kimunkálását követően az érdekeltek még az idén újabb megbeszélést tartanak - tájékoztatta lapunkat Zrónik István körjegyző. Ittasan okozott karambolt pech Lebukott a garázsbetörő autótolvaj (-ó) hatvan térsége Peches módon bukott le az a zagyvaszántói férfi, akit azóta - egy másik, ugyancsak zagyvaszántói illetőségű társával együtt - többrendbeli bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak a Hatvani Rendőrkapitányság munkatársai. Patkóné Rőczey Krisztina r. alezredes, bűnügyi osztályvezető elmondta: Hort területén személyi sérüléssel nem járó, de jelentős anyagi kárt okozó közlekedési baleset előidézője volt egy állampolgár, aki az ezt követő intézkedés során azt állította, hogy az általa vezetett gépkocsit kölcsönkérte valakitől. Mivel az igazoltatáskor felmerült az ittasság gyanúja is, ezért az illetőt kétszeri vérvételre a kórházba kísérték. Miközben az orvosi procedúra zajlott, egy petőfibányai férfi azzal kereste meg a rendőrséget, hogy ismeretlen elkövetők feltörték a garázssoron lévő tárolóját. A nyomozók a helyszínre érve megállapították, hogy nem is egy, hanem hat garázst fosztottak ki a tettesek, akik az egyikből magukkal vittek egy személygépkocsit is. Természetesen azonnal azonosították azt az autót, amely nem volt más, mint a horti balesetben a vétkes által vezetett járgány... A fentieket követő házkutatás keretében a zagyvaszántói férfi és társa lakásában több műszaki cikket is lefoglaltak, amelyek tulajdonjogát jelenleg is vizsgálják. A gyanúsított és társa ellen hat rendbeli betöréses lopás, illetve betöréses lopás kísérlete miatt, a baleset okozójával szemben jármű önkényes elvétele és - ha az orvos szakértői vélemény alátámasztja a feltételezést - ittas járművezetés miatt indul eljárás. ABASÁRTÓL ZÁRÁNKIG Gusztáv és Ombódi András eredeti „solymosi" gyűjtését adták elő, a darabot Németh Mária tanította be. A művelődési ház vezetője azt is elmondta, hogy minden háznál nagy szeretettel fogadták őket, és a gyermekek is élvezték a hagyományos betlehemes játékot. Hatvan - Csütörtökön 18 órakor kezdődik a Városi Művelődési Központ aulájában a Dávid család immár hagyományos év végi ünnepi koncertje. Minden érdeklődőt szerettei várnak. Kisköre - A közelmúltban ülésezett ebben az esztendőben utoljára a képviselő-testület. A napirendi pontok között szerepelt a Szociális és Egészségügyi Bizottság idei tevékenységének értékelése, valamint a jövő évi munkaterv megtárgyalása. Lőrinci - Csütörtökön Rados László atya ministránsaival együtt felkeresi a települési idősek otthonát. A meglátogatottaknak zenés műsorral kedveskednek. Márkáz - Az önkormányzat és a hegyközség a község minden lakóját várja a II. Téli-boros-toros rendezvényére, melyet december 29- én, csütörtökön tartanak a Szent István parkban. A programok reggel nyolc órakor disznóvágással kezdődnek, majd délelőtt 10 órakor a nyugdíjasklub és az általános iskolás diákok közreműködésével nyitják meg a rendezvényt. A gyerekeknek játékos vetélkedőt rendeznek 11 órától, ezután bemutatkoznak a borosgazdák, délután fél 1-től pedig kóstolót adnak a toros ételekből. Este vacsorával és táncházzal várják az érdeklődőket. MikÓfaiva - A képviselők elfogadták a költségvetési terv első háromnegyed éves teljesítéséről szóló beszámolót. Ezt követően pedig a 2006. évi költségvetési koncepciót fogadták el. Rendeletet alkottak a 2006. évi átmeneti gazdálkodásról, módosították a helyi értékek védelméről, valamint az önkormányzati tulajdonú csatornamű használatáért fizetendő díjról szóló rendeletet. Az Észak-magyarországi Regionális Vízmű Rt. azt közölte, hogy jövőre nem tervez emelést, marad a díj 756 forint köbméterenként, plusz ÁFA. Ehhez a környezetvédelmi minisztériumtól támogatást igényelnek, ezért még nem tudható, hogy mennyit kell fizetnie a lakosságnak. A vízterhelési díj azonban csökkent, az idei 2 forint 60 fillér helyett jövőre 2 forintot kell fizetni köbméterenként a helyieknek. Poroszló - A napokban nagy meglepetés várta a helyi Vass Lajos Általános Iskola tanulóit és tanárait, ugyanis a Dimarson Electronics Kft. 12 televíziókészüléket és DVD-s házimozi-rendszert ajándékozott az intézménynek. Az utolsó két tanítási nap a szórakozás jegyében telt, akár minden órán filmet nézhettek a gyerekek, ha jó magatartásukkal megnyerték pedagógusaikat. A készülékek ünnepélyes átadására az iskola karácsonyi ünnepségén került sor. A gyertyagyújtás és a közös éneklés után az iskolások karácsonyi versekkel, dalokkal, betlehemes játékkal kedveskedtek a vendégeknek. A műsort a Pro Musica Zeneiskola hangszeres növendékeinek produkciói színesítették. Az önkormányzatok számítógépekkel, játékokkal, a „Poroszlói Iskoláért” alapítvány pedig CD-lejátszókkal ajándékozta meg a diákokat. Rózsaszentfflárton - Évzáró ünnepi műsor kezdődik csütörtökön délután 14 órakor az Őszirózsa Gondozási Központban. Az eseményen szalontánc-bemutató, valamint Vastag Richárd zenész műsora szórakoztatja az intézmény lakóit. (