Heves Megyei Hírlap, 2005. december (16. évfolyam, 281-306. szám)

2005-12-16 / 294. szám

2005. DECEMBER 16., PÉNTEK - HEVES MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 3 A Tisza nemzetközi vízi úttá válásához fejleszteni kell a kikötőket. Képünkön a kiskörei, amely kirándulóhajókat is fogad fotó: piiusy elemér Harc a „partizán” hajózással tiszai vízi turizmus Hiányzik a harmadik, csongrádi vízlépcső Az Európai Unió 2007-2011-es fejlesztési sza­kaszában hazánk is szeret­ne támogatást kapni a tiszai vízi turizmus élénkítésére. A program a II. Nemzeti Fej­lesztési Terv része lesz. Budavári Szolnok, kisköre A fentebb emlí­tett cél érdekében a Magyar Tu­rizmus Rt. Tisza-tavi Turisztikai és Projekt Irodája fogja össze az erőket. A minap erről, a helyzetbe­mutatás igényével tájkoztatót is tartottak, vízi és szárazföldi bejá­rásra épített tapasztalatok alap­ján. Sőt, ezt megelőzte közvéle­mény-kutatás és piacelemzés is. Az előadók között volt Szekeres István okleveles hajóskapitány, aki a Közép-Tisza turisztikai és kereskedelmi célú hajózásának lehetőségeit boncolgatta. Elöljáró­ban leszögezte: a Tisza még nem nemzetközi vízi út, csak nemzeti, ami annyit jelent, hogy a folyón szerb és magyar hajók engedély nélkül szánthatják a vizet, de más nemzetek zászlói alatt hajózok külön engedélyre kötelezettek. - A legfőbb gond ezzel - mutatott rá -, hogy a Tisza 20 méternél na­gyobb hajókkal manapság azért nehezen hajózható, mertTiszalök és Kisköre után Csongrádnál nem épült duzzasztómű. Ha Kisköré­nél nem engednek el a vízügye­sek úgynevezett vízpárnát, több­let vizet, úgy akár az uszályok, akár a nagyobb turistahajók is megfeneklenek. Ráadásul a hajó­út kitűzői, bólyái hiányosak, nö­vényzettel benőttek, megrongál­tak, a hidaknál nem égnek a fény­jelek, azaz jelen állapotukban egy „falusi” vízi út igényeit sem elégí­tik ki. A hajóskapitány elmondta: a Tisza főmedre hajójelzéseinek létéért, karbantartásáért a vízügy felelős, de például a Tisza-tavon ilyenek nincsenek is. Ami jelen­A vonalkormányos Szekeres István elmondta: ő már több nagyobb német hajó vonalkormányosa volt a Tiszán. Amíg képzett hajósok számára a mostoha navigációs feltételek miatt ismeretlen a vízi út, több­nyire felfogadnak egy ott jára­tost. Ha a Tisza megfelelne a nemzetközi hajózás feltételei­nek, nem lenne szükség ^ pilotokra, révkalauzokra. leg tetten érhető, az „partizán” ál­lapotokat tükröz: kishajóvezetők 5-10 literes műanyag flakonokat kötnek cementtömbökre, ezzel mutatva az utat, a víz alatt hem­zsegő tuskók közt az általuk ve­szélytelennek ítélt mozgás irá­nyát. Ezekért azonban senki sem vállalja a felelősséget! Egyébként - tette hozzá - irányjelzők azért sincsenek, mert erre eddig senki sem kapott e célra költségvetési forintokat. A vízi turistákat segítő táblarendszer ugyan megújult, de ez a bólyákkal mindenképp to­vább fejlesztendő. Arról sem sza­bad ugyanakkor megfeledkezni, hogy a Tisza nemzetközi hajóút- tá nyilvánítása többéves joghar­monizációs folyamat, másfelől pediga kikötők fejlesztésének, az itteni mostoha körülmények fel­számolásának is függvénye. Újabb sikertelen Fidesz-leszámolások fordulóban is elfogadták a díjemeléseket KÖZGYŰLÉS Második RM EGER A megyeszékhely közgyűlé­se tegnap második fordulóban, véglegesen döntött a jövő évben alkalmazandó közüzemi tarifák mértékéről. Elfogadták a helyi já­ratú autóbusz-közlekedés tarifái­nak átlagos 7,2 százalékos növe­léséről szóló rendelettervezetet. Az ivóvízért és csatornahasznála­tért 5,7, a szemétszállításért 5,55 százalékkal kell majd többet fizet­ni. A távhőszolgáltatás alapdíja 3,53 százalékkal emelkedik. A parkolásért a kiemelt övezetben egységesen, egész évben 200 fo­rintot kell majd fizetni, az I-es kör­zetben pedig 160-at. A Szövetség az Egriekért (SZE) frakció nevé­ben Császár Zoltán frakcióvezető, akárcsak az első fordulóban, ezút­tal is hangsúlyozta: a 2006-ra elő­irányzott, 2 százalékos inflációnál magasabb tarifaemelést nem tá­mogatják. A közgyűlés néhány külsős bizottsági tagjának vissza­hívásáról immár harmadszor tár­gyalt a testület. A visszahívásokat az SZE-frakció, illetőleg annak meghatározó ereje, a Fidesz kez­deményezte saját korábbi dele­gáltjaival szemben. Az előző köz­gyűlésen egy csere lezajlott, az ur­banisztikai és környezetvédelmi bizottságban Baranyi Zoltánt Bognár Ignácné váltotta. A gaz­dálkodási, illetve az ifjúsági és sportbizottság esetében azonban nem szavazta meg a közgyűlés azt, hogy dr. Szabó Zoltán helyé­re Juhász István, Kishegyi Péte­rére Szeleczki János kerüljön. E javaslatot Császár Zoltán újra be­nyújtotta, de azt a testület többsé­ge nem kívánta ismét napirendre tűzni. Mint elhangzott, a párton belüli leszámolások nem a városi önkormányzatra tartoznak. A vis­szahívások ügyében pedig a múlt­kor már egyértelműen állást fog­lalt az önkormányzat Diszkriminációs csapda . Szuromi Rita olcsó népszerűség. így minősítette egy vidé­ken élő ember (pardon, elkövettük az első ne­gatív megkülönbözetést) azt a gyakorlatot, mi­szerint a kistelepüléseken évek óta dívik a szo­kás: karácsony előtt meg kell ajándékozni bizo­nyos embercsoportokat. Életkoruk, társadalmi helyzetük sze­rint. Első ránézésre semmi különleges nincs e gesztus értékű adományban. Az újságíró is jóhiszeműen adogatja naponta a hírt, melyik község mivel lepi meg az időseket és a gyerekeket. S MÁRIS BENNE VAGYUNK A DISZKRIMINÁCIÓ CSAPDÁJÁBAN. Mert ugye, egyformán megajándékozni mindenkit nem lehet. S kit a legkönnyebb kiemelni a sokaságból? Nyilván a gyerekeket és az időseket. Ám a helyzet korántsem ilyen egyszerű. Vajon egy közösség minden gyermekét egy kalap alá lehet-e venni? Kell-e, lehet-e különbséget tenni egy vállalkozó apuka négyévesen szá­mítógép-tulajdonos gyermeke és egy évek óta munkanélküli család porontya között? Azonosak-e a szükségletei ugyanezen közösség helyben élő kisdiákjának az eljáró gimnazistáéval? Van-e különbség egy viszonylag magas nyugdíjjal bíró egykori iskolaigazgató és mondjuk egy volt téeszmunkás jövedelme és életszínvonala közt? Ha azt mondjuk, az ajándékcsomag, utal­vány nem szociális gondoskodás, hanem gesztus, akkor ebből miért nem részesülhetnek az aktív korúak, akik adóforintjaik­kal segítik az önkormányati adakozást? S ha mégis szociális alapon akarnánk osztani, akkor vajon ki és hogyan mondaná meg, hogy egy közösségben ki a rászoruló, s ki nem az? AKÁRHONNAN IS NÉZZÜK, IGAZSÁGOSAK NEM LEHETÜNK. A Való­ban szegény sokszor el sem jut a hivatalba kérni, míg mások szemrebbenés nélkül minimáljövedelmet tüntetnek fel gyer­mekeik ösztöndíjigénylő lapján. így kerülhetett bele annak a vállalkozónak a gyermeke egy ösztöndíj-támogatásba, aki évente kétszer nyaral külföldön, s ezért nem jutott el támoga­tást kérni az a kisnyugdíjas, akinek hónap végén a gyerekei pótolják ki az ebédpénzt. Tudom, nincs arra jogalap, sem ap­parátus, még csak számbeli mutató sem, amely abszolút mó­don eldönthetné, ki a rászoruló, s ki nem. De még ez sem ga­rantálna társadalmi igazságosságot. Ezért sokkal könnyebb mesterséges kategóriákat állítani, s az egymásra mutogatás esélyét kizárni: a nyugdíjas és a gyerek fogalmakban nem kell keresni életszínvonalat. A baj csupán csak AZ: a társadalom nagy része diszkriminálva érzi magát. Mit kap egy tisztességgel adózó dolgozó és mit mondjuk egy százezres városban élő? Talán csak reményt, egy nagy, láthatatlan közös karácsonyfa alá: lesz még jobb kor, ami­kor senkinek nem lesz szüksége az olcsó népszerűségre.-------mha--------------' - ~ ------------------------------¥-----------v~c— D r. Papp Zoltán Emlékgyűrű a kiemelkedő munkásságért hatvan Ünnepi aktussal kezdő­dött tegnap a képviselő-testület idei utolsó ülése: a grémium - munkásságuk elismeréseként - Dr. Papp Zoltán Emlékgyű­rűt adományozott Soós József­nek, a Bajza József Gimnázium címzetes igazgatójának és dr. Szabó Gábornak, az Albert Schweitzer Kórház sebész fő­orvosának, amit a kitüntetet­tek Érsek Zsolt polgármester­től vehettek át. A városvezetés a továbbiak­ban elfogadta az FC Hatvannal kötendő szerződést, amelynek értelmében a népkerti sportlé­tesítmény üzemeltetői jogát a sportkör veszi át, az önkor­mányzat pedig a jövőben az egyesület költségvetésének legfeljebb a felét finanszírozza. Érsek Zsolt beszámolt az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetének szer­dai látogatásáról is. Elmondta: a vezető diplomata közbenjárá­sát kérte a tengeren túli cégek­nek a leendő új ipari parkba jö­vetele érdekében. George Her­bert Walker megígérte a segít­séget. HÍRÖZÖN MEGYÉNKBŐL reműködik Kalocsai Mária és Várallyay Róbert. Gyöngyöspata - A helyi árva gyer­mekeket lepi meg a közelgő ünne­pek alkalmából az Együtt Gyöngyöspatáért Baráti Kör egy kis édesség- és ajándékcsomaggal. A szervezők szeretettel várják az érin­tetteket ma 18 órától a művelődési házban. Hatvan - A Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesület munkacsoportja Numan György irodavezető és dr. Tóth Me­linda titkár vezetésével ma déli 12 órakor tartja soron következő érte­kezletét a Városháza nagytermé­ben. A megjelenteket Érsek Zsolt polgármester is köszönti. Heves - Szombaton délelőtt 10 órá­tól a polgármesteri hivatal étkezdé­jében tartanak évbúcsúztató, kará­csonyköszöntő összejövetelt a he­vesi nyugdíjasok. Az időseket és a meghívott vendégeket Gottschalk Róbertné, az egyesület elnöke kö­szönti. KereCSend - A Mészáros György Baráti Kör ma este hat órakor a Magyary Károly Általános Iskolában tartja a Mészáros György Díj átadó ünnepségét. A szervezők a kör va­lamennyi tagját várják. Kisköre - Hétfőn este 6 órakor kezdődik a hatodik karácsonyi kon­cert a római katolikus templomban. Köszöntőt mond Kovács Márton igazgató, majd kórusművek hang­zanak el. Felcsendül Vivaldi: Tél II. tétele, fuvolán előadja Márton Eni­kő tanárnő, Mozart: Varázsfuvola részletét zongorán játssza Pacsa Liána tanuló. Gounod: Ave Maria cí­mű dalát Hudik Margit énekli. A mintegy húsz műsorszám után Ba­ranyák Béla plébános mond záró- gondolatokat. Lőrinci - Még négy napig végezhe­tő el a településen - az Árpád út 69. szám alatti tanácsadóban - a tüdőszűrő vizsgálat. A röntgen ma 8-tól 16 óráig, a jövő héten hétfőn 8-tól 17-ig, kedden és szerdán pe­dig reggel 8-tól déli 12 óráig várja a helybelieket. iHarküZ - A tájház felújítása, s Hacsavecz Béla születésének 80. és halálának 10. évfordulója alkal­mából ma 14 órakor avatják fel a tájház (Fő u. 138.) falán elhelye­zett emléktáblát. A rendezvényen köszöntőt mond Potoczki László polgármester és dr. Cs. Schwalm Edit, a Heves Megyei Múzeum igazgatóhelyettese. Ezután 14.30- kor az iskola ebédlőjében mutat­ják be Hacsavecz Béla: „Neveink­ben élünk” című könyvét, mely Márkáz földrajzi, vezeték- és ra­gadványneveit taglalja. Mátrafüred - A Mátra régiójához tartozó erdészek, gazdászok és vadászok első bor- és pálinkaver­senyét előkészítő bizottság a Mátra Szakképző Iskolában tar­tott legutóbbi ülésén elfogadta a verseny nevezési feltételeit. A rendezvényt februárban, a Károly Róbert Főiskola borászati üzemé­ben tartják. A szervezők az Or­szágos Vadászkamara területi szervezete, a Heves és Nógrád Megyei Vadászok, Vadgazdálko­dók és Természetvédők Szövet­sége, a Károly Róbert Főiskola, s a Mátra Szakképző Iskola. Rózsaszentmárton - Ma 16 óra­kor ünnepi karácsonyi műsor kez­dődik a mű­velődési házban. Az eseményen közremű­ködnek a helyi óvodá­sok, általá­nos iskolá­sok és nyugdíjasok. Ezt követően a Szent István szobor mellett felállít­ják a község karácsonyfáját is, majd megérkezik a Mikulás, s vala­mennyi 14. életévét még be nem töltött gyermeknek ajándékot ad. Verpeíéí - Megjelent a Verpelét, az önkormányzati lap decemberi száma. A címoldalon fotók látha­tók a csipkeverő szakkör foglal­kozásáról, s a közelmúltbeli He­ves Megyei Hírlap-estről. Interjút találunk az óvoda nyugdíjba vo­nult vezetőjével, Sajbán Lászlónéval és Molnárné Nagy Máriával, aki augusztustól vezeti a gyermekintézményt. A Jégvirág Nyugdíjas Klub életéről Veres Istvánná klubvezető írt, Sós Ta­más országgyűlési képviselő pe­dig a nagyközség területfejleszté­si beruházásairól ad számot. A Petőfi Sándor Közösségi Házban történtekről az intézményvezető Hangácsi Judit számolt be. A lap szerkesztője, Kelemen József a bűnügyi és közbiztonsági fóru­mon elhangzottakról tájékoztatja az olvasókat. A természetbarát­oknak Korompai Tamás kedves­kedik a madarakról szóló, hangu­latos írásával.

Next

/
Oldalképek
Tartalom