Heves Megyei Hírlap, 2005. december (16. évfolyam, 281-306. szám)
2005-12-10 / 289. szám
MEGYEI KÖRKÉP HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2005. DECEMBER 10., SZOMBAT BNHNHMMMMMHnMNHMMNMWflHMHMMHMNHMMNMMMMHHMMI WBS.TS* Polgári körök: áldozatokra emlékeznek EGER December 12-én az 1956-os egri sortűz áldozatainak emlékére tart rendezvényt az Egri Végvári Polgári Körök Fóruma Egyesület. Délután 4 órakor a Servita-templomban hálaadó szentmisére kerül sor az áldozatok emlékére, majd 17 órakor a Széchenyi-Csíky S. utcai emlékhelynél Csákvári Antal mond beszédet, amelyet koszorúzás követ. Karácsonyi készület az Érsek-udvarban Eger Hétfőn 18 órától - az előzetes helyszín-megjelöléstől eltérően - a Keresztény Ifjúsági Klubban (Érsek-udvar) kerül sor Molnár V. József „Karácsonyi készület” című előadására. Nyílt nap a gimnáziumban egér December 14-15-én, valamint 2006. január 11-12-én 8-12 óráig nyílt napot tartanak a Kossuth Zsuzsa Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégiumban (Bem tábornok út 3.). Ide hívják és várják az intézmény iránt érdeklődő szülőket és gyermekeiket, a tájékoztatásra az iskola 407-es termében kerül sor. Keresztrejtvényünk nyertese szalóki heves megye - A lapunkban december 3-án közölt rejtvényünk helyes megfejtése: „Hol voltál Géza? A hajó már tegnap elsüllyedt.” A jó választ beküldők közül könyvutalványt nyert: Rózsahegyi Péter, Egerszalók, Bécs u. 28. szám alatti olvasónk. Gratulálunk! Kevesebb kisüsti, több szeszadó A szigorítások és az adók miatt csökkent a bérfőzés mennyisége (Folytatás az 1. oldalról) A pénzügyőr őrnagy tájékoztatása szerint 2006-ban* ismét nő majd az adó. Lehet, hogy még kevesebbeknek éri majd meg kifőzetni a gyümölcsöt. A jövedéki szabályozás január elsején életbe lépő módosítása szerint jövő évben ugyanis egy liter - 50 százalékos alkoholtartalmú - pálinka után a magánszemélyeknek háztartásonként évente legfeljebb 86 liter/év mennyiségig 1103 forintot kell majd fizetniük. Ezen kedvezményes mennyiség felett pedig literenként 2206 forint az adó. Az Egri Fővámhivatal parancsnoka arról is beszámolt: miként minden évben, így 2005-ben is szembesültek azzal a jogsértő magatartással, hogy egyes bérfőzetők a kedvezményes keretmennyiségen túl főzettek pálinkát. Ebben az esetben jövedéki eljárást kezdeményeznek, melynek során az esedékes és befizetett szeszadó különbözeién felül az adóhiány mértékével egyenértékű adóbírság kiszabására is jogosultak. A jogkövetkezmények elkerülése érdekében a bérfőzetőnek a bérfőzési lapon minden esetben nyilatkoznia kell a tárgyévben főzetett pálinka mennyiségére vonatkozóan annak érdekében, hogy a szeszfőzdés helyesen állapítsa meg a bérfőzési szeszadó összegét. Adóbevétel biztosítása érdekében határozottan lép fel a vámhatóság az illegálisan előállított szeszes italok készítőivel és forgalmazóival szemben. A tilos pálinkafőző készülék birtoklása önmagában is jogsértő cselekmény. Szeszelőállításra alkalmas készülék felderítése esetén a vámhatóság az elkobzás mellett 200 ezer forintig terjedő bírságot Hungarikum szeszhatalom Magyarországon 2004-ben még 5 millió hektoliterfok, míg tavaly összesen már csak 3,5 millió hektoliterfok pálinkát főzettek le saját fogyasztásra. A nagyobb adó, szigorúbb szabályozás csökkentette a bérfőzési kedvet A magyar pálinka elnevezés 2004. május l-jétől védett az EU-ban. Kizárólagosan csak hazai gyümölcsből készült párlat viselheti e nevet. A legtöbb pálinkát Borsodban, Békésben és Szabolcsban főzetik. A Magyar Élelmiszerkönyv előírásai szerint a pálinka elnevezést viselő termék Magyarországon 100 százalékban gyümölcsből készülhet. Ezt a magyar előírást fogadták el az unióban. A bérfőzés egyelőre 2015-ig engedélyezett Magyarországon. szab ki már az első alkalommal is. Illegális szeszelőállítás esetén pedig a jövedéki bírság kiszabása mellett, amennyiben az adócsalás mértéke az 50 ezer forintot meghaladja, büntető eljárást is kezdeményeznek. Idén a megyében a hatóság nem leplezett le illegális szeszfőzőt, ugyanakkor számos bejelentés érkezett, melyeknek utánajártak. A kísértés a magas állami elvonás, az adótartalom mértéke miatt azonban igen nagy. A felderítés viszont folyamatos, s a korábbi években rendszeresen akadt pár eset. A megbukott szeszfőzdéknek csak egy része volt házi, személyes célú, illegális kis lepárló. Az igazi károkozók, a hatóság nagy fogásai mindig a törvényes engedély birtokában üzemelő, de a termelést tiltott módra felhasználó szeszüzemek voltak. Ez történt például Mátraderecskén is, ahol a gyártás során hamis zárjeggyel ellátott aromásított hígított szesszel követtek el jövedéki csalást. Tehetségkutató verseny: Egri csillagok a rajzokon A verseny fejlesztette a vizuális képzelőerőt, a diákok rajzkultúráját EGER Országos tehetségkutató rajzversenyt hirdetett a nyolcadik osztályos ifjú alkotók részére a város és az Eventus Üzleti, Művészeti. Szakképző Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Kollégium, „Egri csillagok” címmel. A versenyzőknek illusztrációt kellett készíteniük Gárdonyi Géza regényéhez. A rajzverseny döntőjét és a díjátadó ünnepséget tegnap tartották az Eventusban. Első helyezést ért el Adorján Dávid (Hunyadi Mátyás Ált. isk.), második lett Csépányi Barbara (Borsod- nádasd), a harmadik helyezésnek Kékesi Dávid (Bogács) örülhetett. A zsűri elnöke Madaras László művésztanár volt. Gépszemlén a védelmi bizottság heves megye - Tegnap a Magyar Közútkezelő Kht. Heves Megyei Területi Igazgatósága az egri irodaházában látta vendégül a Heves Megyei Védelmi Bizottságot. A Sós Tamás elnökletével működő testület elfogadta az idei beszámolót, és kitűzték a jövő évi terveket is. Szabó Béla ezredes, a megyei védelmi iroda titkára elmondta, hogy a nyolc napirend egyike az előttünk álló téli időszak váratlan helyzeteire való felkészüléssel foglalkozott. Ezt a témát a házigazda igazgató, Szerencsi Gábor ismertette. A tájékoztató során elhangzott: a szolgáltató a saját gépparkján kívül úgynevezett szerződéses gépállományt is maga mögött tudhat, amennyiben a feladat megkívánja. A védelmi bizottság tagjai egyébként az ülést az állami cég gépszemléjével fejezték be. Az ülésen az évközi helyi védelmi feladatok során mutatott teljesítményéért Pál László, Péter- vására polgármestere a Honvédelemért elimerés II., Kisari Zoltán, Ostoros polgármestere ugyanennek a kitüntetésnek a III. fokozatát vette át. 0 CITROEN Finanszírozás (158333-167688) CITROÉN £yyes kész./e.-feo /evő 41 (C.2., C3, C4, Xsa.ru, Ko/níí is CS mc*teJte.Kr*.} CrrRJDéN C4, 5 q+cs /,4/ X mir 2 840 000 F-+-+& C4 SX fe./6-z.c.reJ+ségö rrcwfeZfeKre akár t 000 000 F"t 3V www.dtroen.hu Xs^rm Kon\i>i I ,(o ~ /(©V * k/'tma * A.0S * ritührOD • Kódlí/npa nJr 3 250 000 F+-+c/ ~t~T ' j I----- U+O/sé da.ra.ioK1 L i,+e/ ho-z.'zJdiKf Ar*\t$ a KkezJe.4 +*r+. A kedvezmények az akcióbon részt vívó márkakereskedésekben érvényesek 200$. december I decfmber!3t é»gj bezárólag; a természetei sze- • mélyek ájtaí leadott ügyfélmegrendetésekre vonatkozóan. Az akciós ajánlatok más kedvezményekkel nem vonhatók össze! A képen látható autók illusztrációk. Az árak a regisztrációs adót és az ÁFÁ-t tartalmazzák. Jelen hirdetés nem mínósül ajánlatnak; a változtatás jogát fenntartjuk. AGRIA MOBIL KFT. MATRA MOBIL KFT. A 3300 Eger, Kistályai út 133 Tel.: 36/412-652 3200 Gyöngyös, Ringsted u. 2. Tel: 37/503-064 CITROEN A stílus útján