Heves Megyei Hírlap, 2005. november (16. évfolyam, 256-280. szám)
2005-11-28 / 278. szám
2005. NOVEMBER 28., HÉTFŐ - HEVES MEGYEI HÍRLAP HORIZONT 9 Az igazi derű mindig szívből fakad Pécsi Ildikó: A közszereplőnek kötelessége erőt, hitet, optimizmust adni az embereknek A Kömlői Kulturális Napok e héten zajló eseménysorozatának egyik, a helybeliek által leginkább várt eseménye Pécsi Ildikó színművész önálló előadói estje volt. A könyvtár zsúfolásig megtelt azokkal, akik a színművésznővel együtt vallják: nevetés nélkül mit ér az egész... Szuromi Rita- Heves megyében Ön mindig gyakori vendég volt. Játszott, rendezett...- Eger nagyon komoly része az életemnek - válaszolja Pécsi Ildikó. - Az egri várjátékokon sokat szerepeltem, annak idején a romkertben emlékezetes előadásokon játszottunk. Még egy nagyon kedves emlék is fűz ehhez a városhoz. Annak idején a városba költöztünk, s próbák után és előadás előtt rendszerint a strandon kötöttünk ki. A próbák közben kaptam egy becenevet, bernáthegyi, mint életmentő. Szóval fekszem a bokorban, pihenek, egyszer csak bemondja a hangosbemondó: bernáthegyit várják a lángossütőnél! S persze nagyon nagy szeretettel emlékszem az Egy csók és más semmi című előadásra is, amelyre már mint rendezőt hívtak vissza Egerbe.- Önnek mindig is nyitott könyv volt az élete, kezdve a házasságától utóbb a balesetéig. Nem volt ez nyomasztó?- A baleset után jöttem rá, hogy ha valaki közszereplő, akkor bizonyos dolgokról azért kell beszélni, hátha ezzel másoknak is tud segíteni. Ez akkor erősödött meg bennem, amikor ama bizonyos balesetnél nekem is segítettek ismeretlen emberek, egyszerűen csak azzal, hogy szurkoltak értem, biztattak, hogy minden rendbe jön. Úgy érzem, egy színésznek, közszereplőnek valahol kötelező is ,A színésznek kötelező másoknak erőt, hitet adni’ másoknak erőt, hitet, optimizmust adni. Másrészt ez egy kicsit nekem is kapaszkodó. Ha nem lennének ezek a műsoraim, mint itt Kömlőn, akkor most sokkal betegebb lennék. Színházi előadást tavasz előtt nem rendezek, de az, hogy hívnak, felléphetek, emberekkel találkozom, az sokat számít. Jelenleg a háziasszonyi munkák, ezek az előadások és karácsony közeledtével a szakszervezeten keresztül a rosszabb helyzetű színészkollégák segítése teszik teljessé az életem. S most az is eszembe jutott, hogy amikor végeztem a főiskolán, az édesanyám azt mondta: mostantól kezdve az a dolgod, hogy mosolyogj, mert a szomorú arcodra senki sem kíváncsi.- Egy színésznőtől általában nem várja el az ember, hogy jó háziasszony legyen, Önt mégis legtöbbször most nagymama- és háziasszonyszerepben láthatjuk...- Nem volt ez mindig így. Gyerekkoromban édesanyával mindent együtt csináltunk. A nagy emlékeim közé tartozik a közös szaloncukor-készítés, a kerti munka. Aztán volt 30 év, amikor teljesen másról szólt az életem. Majd valahogy visszafordult az idő kereke. Újra előtérbe került a kert, a háztartás, a főzés. Most akár a tél közepén is képes vagyok kirohanni egy metszőollóval a kezemben, hogy megnyírjak egy fát.- Egy egész férfigeneráció plátói szerelme volt a fiatal Pécsi Ildikó. Szokott nosztalgiázni?- Nagyon szép volt, de a mostani jobb. Annál szebbet el sem tudok képzelni, mint amikor sötétben bújócskázok az unokámmal, és attól félek, hogy megint hasra esek, és eltörik a bokán. Ha az ember megtalálja minden korban a szépséget, akkor elégedett lesz. Jó volt fiatalnak lenni, jó volt Nyíregyházán diáknak „Két ember épp oly fontos, mint ezer...” „A balesetem után jöttem rá, a közszereplőnek segítő szándékkal kell dolgokról beszélni” fotó: ötvös imre lenni, jó volt a csúcson lenni, de most is nagyon jó. Elfogadtam a korom, 65 éves vagyok és boldog. Talán az is anyáméknak köszönhető, hogy mindenkor el tudtam fogadni a korom, és az azzal járó szépségeket, nehézségeket, változásokat.- Kiegyensúlyozott, vidám, holott azért nagyon nehéz időszakon van túl...- Nem fogja elhinni, de én még a balesetem időszakában is megtaláltam a szépséget, igaz, kellett hozzá egy kis idő. Most már ezen is túl vagyok, habár színházi előadásokat még nem merek vállalni, kicsit fáradékony vagyok. De hogy honnan van? Talán belülről fakad, és a nevelés is rásegített. Én háborús gyerek vagyok, 1940-ben születtem. Nehéz évek voltak, de a szüleim mindig optimizmust csöpögtettek belém. Három- vagy négyévesen kaptam egy babát, aztán motorozás közben elhagytam. Rettentően kétségbe estem, hogy soha többet nem lesz babám, kerestük mindenütt, de nem lett meg. Az én édesanyám viszont addig magyarázott, hogy biztos egy rosz- szabb sorsú kislány találta meg, s milyen boldog lett ő ettől, hogy a végén már örültem, hogy elhagytam a babát.- A művészek többsége manapság ritkán fordul meg egy ennyire kis településen, mint Kömlő, Ön mégis első szóra jött...- Nagyon szeretem az embereket, eddig több mint hatezer önálló estem volt. Ha mindössze két ember ül csupán bent a műsoromon, én akkor is olyan lelkesen játszom, mintha ezren lennének ott. Két ember épp olyan fontos, mint ezer. Aki két ember szeretetét nem becsüli, az ne várja el az ezerét... Helyfoglalás a „Világevő” Világasztalánál Sz. Z. Irigylésre méltó ember Juhani Nagy János író, újságíró, világutazó és világtanár. A Bodonyban letelepedett férfiú különleges hobbik kedvelője. Rengeteget utazik, eddig csaknem 100 országban megfordult. Kiváló nyelvérzékének is köszönhetően skandináv államokban is oktatott fiatalokat. Északi tanárkodása idején nyílt alkalma, hogy riportutakra napfényes tájakra vigye hallgatóit. így jutott el Laoszba, Szváziföldre, ahol szabadidejében kisvendéglőket, kifőzdéket keresett fel, étteremtulajdonosokkal társalgóit sör mellett, bepillantott érdekes konyhákba, s feljegyezte, hogyan készülnek a helyi specialitások. Ahogy magáról írja-mondja, e kíváncsiságának köszönhetően tanult meg hagymát aprítani erdélyi módra Chicagóban Szathmáry Lajostól, akinek éttermében volt, hogy ló Nobel-dí- jas tudós is együtt vacsorázott. Rangoonban, Burma fővárosában a Strand Hotel főszakácsától a citromfüves rákleves készítésének titkait leshette el cserébe a felvilágosításért, miszerint e szállóban étkezett valamikor Kipling, Somerset Maugham, Orwell és Anthony Burgess. Egy szó, mint száz, Juhani Nagy János a világ gasztronómiai érdekességeinek páratlan ismerője. Igaz, köteteiben a csodás étkek mellett az adott nép kultúrájával, irodalmával is megismerteti olvasóit. Nem véletlenül írta róla Világasztal című most megjelenő művének előszavában a szintén nagyszerű író, újságíró Bächer Iván: „Juhani Nagy János beette és befőzte a világot, belefőzte a világba magát, világevő.”. Nos, a bodonyi alkotó korántsem tartja magát „világevőnek”, mint hangsúlyozza, „egy Heves megyei faluban letelepedve beérem palóc parasztételekkel, az itteni gasztronómiával”. S a falusi emberek életéről, történeteiről már elkészült egy újabb kötetének - A faszén és én címet viseli — a kézirata is. Remélhetően ennek is hamarosan sikerül találnia kiadót és támogatót, s nagyszerű olvasmányélményben részesíti vele az embereket, akárcsak a korábbi tíz alkotásával. Konyha, étkek, sztorik, kultúrák Bächer Iván találó jellemzése: „És persze Juhani Nagy János konyhájában nem csupán az élelmiszerek keveregnek, kavarognak és rendeződnek végül harmonikus eggyé, hanem a történetek, a kultúrák, a szokások is, a különféle népek múltja, hagyománya, kultúrája és históriája. Juhani Nagy János JUHANI NAGY JANOS VI LAG ASZTAL RENGETEG RECEPTTEL A kötetben a világ négy tájáról való 150 recept olvasható